Heves Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-11 / 59. szám
4 HORIZONT - SZOLGÁLTATÁS 2013. MÁRCIUS 11., HÉTFŐ Az ötágú síp üzenete: újabb összegzés könyv Irodalomtörténeti barangolások és alkalmi beszédek olvashatók dr. Lisztóczky László kötetében Az ötágú síp üzenete címmel jelent meg dr. Lisztóczky László új könyve, amely egyfajta összegzés. A nemrég megjelent kötet címével azonos versmondó és kulturális találkozót az idén tizennegyedszer rendezték meg határon inneni és túli diákoknak az egri irodalom- történész aktív közreműködésével a Forrás Gyermek- Szabadidő Központban. Nagypál Ákos- A kötet és a hagyományos versmondó találkozó megegyező címe arra utal, hogy tanár úrnak fontos ez a bizonyos üzenet. Miért választotta ezt az Illyés Gyulától származó kifejezést?- A trianoni békeszerződés tragikus fordulatot hozott a magyar nép történetében - válaszolta dr. Lisztóczky László irodalomtörténész. - Az én nemzedékemet még olyanok tanították, akik a személyes élmény megrendültségével és hitelességével tudtak róla beszélni. Ők tudatosították bennem, hogy hinni kell a világ sokszínűségében, Tamási Áron sokatmondó metaforáit idézve: nem szabad egybemosni a hegyeket a sík földdel, mert Dr. Lisztóczky László: - Az elszakított területek a saját dallamaikkal gazdagítják az összmagyar irodalom kórusát. akkor nem találhatunk magunknak olyan zugot, ahová behúzódhatunk. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Aki Trianon után az embernek a világban való otthonosságát magyarként szeretné szolgálni, annak mindenekelőtt a béke- szerződés tragikus következményeinek az enyhítésén és jóra fordításán, az összmagyar- ság lelki, szellemi és kulturális egységének a megteremtésén kell munkálkodnia. Nagymértékben ehhez a fölismeréshez igazodott az életem, ez fejeződik ki a köteteimben, ez hívta életre a versmondó és kulturális találkozót is.- Az irodalomra milyen hatással volt, hogy számos író és az olvasók többmilliós tömege a határokon kívülre került?- Az addig egységes magyar irodalmi élet széttagolódott, decentralizálódott, sokközpontúvá vált. Az azóta bekövetkezett határváltozások ellenére is megmaradt az „ötágú síp”, napjainkban is felvidéki (ezen belül kárpátaljai), romániai, délvidéki, nyugati és anyaországi irodalomra tagolódik a korábban egységes magyar irodalmi élet. Mindenhol létrejött valójában az irodalom új intézményrendszere és értékrendje. Az egyetemes magyar irodalom az egység és a különbözés dialektikája alapján fejlődött tovább, de a centruma továbbra is természetesen az anyaország maradt. Ez nem is történhetett másképp, hiszen irodalmunkat a közös etnikai tudat, a közös nyelv és hagyomány elválaszthatatlanul összeköti. A széttagoltságnak egyébként, paradox módon, előnye is van. Az ötágú síp metaforája ezt is kifejezi: a korábbinál polifonikusabb, sokszínűbb irodalmi élet bontakozott ki, az elszakított területek a saját dallamaikkal gazdagítják az összmagyar irodalom kórusát. Az erdélyi magyarság például a szász, illetve a román kultúrával is szerves kapcsolatban áll, azok sajátos színeit és értékeit is beáramoltatja az egyetemes magyar irodalom vérkeringésébe.- Ez a kötet visszatekintés és egyben számvetés is. Milyen szempontok szerint válogatta össze az írásokat?- Életem egy nagyon súlyos, válságos időszakában, az egzisztencializmus egyik műszavát idézve: tulajdonképpen egyfajta határhelyzetben született meg a könyv összeállításának gondolata. A feleségem halála után úgy éreztem magam, mint a partra vetett hal, vagy mint az utolsó levél a fán. Minket a negyvenöt évi együttélés alatt a közös szenvedés is összekapcsolt: öt gyermekünket veszítettük el... Akkor kezdtem el ezt a munkát, három évig dolgoztam a könyvön, előkeresve és újraolvasva a megjelent, s a még publikálatlan írásokat, alkalmi beszédeket, a velem készült riportokat. A kötetben szereplő szövegek több mint a fele kéziratban vagy régi napilapok és folyóiratok sárguló lapjain kallódott, a többi az elmúlt három évben született. Az elkészült kötet tehát keresztmetszetet ad egész pályafutásomról, irodalomtörténészi és tanári munkásságomról is. Szerettem volna leltárt készíteni, számot adni arról, hogy ki voltam, mire törekedtem, milyen eszmék vezéreltek utamon, mit kerestem én ezen a világon. Aki kíváncsi arra, ki voltam, hogyan éltem és mire vágytam, az megtudhatja, ha fellapozza ezt a könyvet. MOZI AGRIA MOZI 15 ÉS 17 ÓRAKOR: Az a bizonyos első év 19.30 ÓRAKOR: A nyomorultak 17.30 ÉS 20 ÓRAKOR: Született gengszterek 16.30 ÉS 19 ÓRAKOR: Anna Karenina URÁNIA MOZI 15 ÉS 17.30 ÓRAKOR: Óz, a hatalmas - 3D 20 ÓRAKOR: Csapda ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 ÓRAKOR: Violeta Köszönet az életnek GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 15.45 ÓRAKOR: Óz, a hatalmas 18.15 ÓRAKOR: Boszorkányvadászok 20 ÓRAKOR: Die Hard Drágább, mint az életed 15.30 ÓRAKOR: Madagaszkár 3. 17.30 ÓRAKOR: A király látogatása - Hyde Park on Hudson 19.30 ÓRAKOR: Nejem, nőm, csajom Éjszakai állatorvosi ügyelet, március 11-én este 8 órától másnap reggel 8 óráig dr. Lédrády András látja el az állatokat. (RENDELŐ: Eger, Szvorényi u. 42.). Telefon: 70/6193-660. az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije | választja ki a hónap legjobb fotó- | ját. A hónap képének készítőjét J a Heves Megyei Hírlap könyv- 2 jutalomban részesíti. A kép címe: Szeretem a snookert Kedves? Humoros? Legfen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen“ fényképezőgépét, várjuk a fotóit! 10.00 A TV Eger műsora ■ a vasárnapi adás ismétlése 11.00 Diginfó, a TV Eger műsora 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20. Mesemondó-Csudafa Mesenap 201218.30 Fogadóóra- közszolgálati magazin 19.00 HírAdás 19.20 Egri magazin - városi magazinműsor 20.00 HírAdás 20.20 Ag- riasport - televíziós sportmagazin 20.50 Sport+ - televíziós sportmagazin GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 00.00 Képújság 09.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Telefonos játék 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Nézőtér - kulturális magazin 19.04 Reklám 19.07 Bushmanok - dokumentumfilm 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.44 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.29 Esti képek 20.30 Képújság 00.00 képújság 10.00 és 18.00 a múlt keddi adás ismétlése 10.00 LTV-szignál 10.02 Mesetorony az oviban - kémiai kísérletek a Hibay Károly óvodában 10.27 Bakancsot fel!-túrisztikai ajánlóműsor - az Eger patak völgye (ism.) 10.45 Betépett álmodozók - dr. Zacher Gábor toxiko- lógus előadása (Veszprém TV produkció) 11.32 Aluljáró - underground magazin - téma. AnHELYI MŰSOROK ger együttes, Egri Napok blog 12.00 képújság 14.00 és 21.00 a múlt pénteki adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Hírlánc - az EKF hírműsora 14.20 Snitt - filmes magazin 14.35 Embert próbáló időjárás - a meteorológia hatása az emberi szervezetre: Rázsi András meteorológus előadása 15.25 Sulinapló - középiskolások magazinműsora 15.47 Nem csak legény van a gáton - dokumentumfilm 23.00 képújság 05.00 - 06.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00 - 10.00. Szabóék, Reggeli ébresztőműsor Szabó Sándorral és Szabó Gáborral 10.00 - 15.00 Egri nap Rohlicsek Judittal, benne . 12.00 - 14.00 Kívánságműsor, SMS: 20/339-333315.00 - 20.00 Egri délután Debnár Ádámmal, benne: 18.00 - 20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aku- tális kedvencei alapján 20.00 - 05.00 A város ritmusa megszakítás nélkül AGRIA TV 0.00 Képhír 08.00 Film 10.30 Képhir 13.30 Magazin 14.30 Közvetítés 15.30 Magazin 16.00 Közvetítés 16.30 Magazin 17.00 Közvetítés 19.00 Magazin 20.00 Archív 21.00 Közvetítés 21.30 Film 22.00 Bedekker DIÓ RÁDIÓ 00.00 - 04.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55 - 9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55 -10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55 -14.55 Dió express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55 -19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55 - 24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00 -10.00, illetve 20.00 - 24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek:' 5.25, 6.25, 8.25,10.00,18.00,20.00,21.55,23.55. 5.00 Napkőszöntő hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 10.45 A lélek szava 11.05 Mesterségem címere 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá Magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.30 A Régió sportja 17.45 Egyházi hírek (ism.) 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.00 Hírek 19.10 Nem középiskolás fokon - A magyar irodalom gyöngyszemei 19.40 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.40 Hét nap 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Dévényi Dani 6.00 Kukori. műsorvezető. Harsányi Levente, Happy Endre, Peiler, Mariann 10.00 TOP 10 11.00 A leghosszabb zenei óra 12.00 Déli kívánságműsor 14.00 Györ- ke Attila 17.00 Cooky live mix 18.00 Cooky-show 21.00 Top 40 22.00-24.00 Disco'S Hit. PROGRAMAJÁNLÓ EGERBEN a Bartakovics Béla Közösségi Házban ma délután 5 órától Akupunktúra - Az orvos tapasztalatai címmel dr. Mangó Gabriella orvos-természetgyógyász tart előadást a Heves Megyei Életreform Népfőiskola szervezésében. EGERBEN a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárban a Bébillér családi mesekörben a hagyományos mesemondásról és kézművességről lesz szó délután 5 órától. az ekmk Forrás Gyermek- és Ifjúsági Házban a VI. Kikelet Irodalmi előadássorozat keretében holnap délután 5 órától dr. Vasy Géza irodalomtörténész tart előadást az irodalmi szociográfia jellemzőiről. Programajánlónkat az l.vut. Zri. támogatja. MÁRCIUS 11., HÉTFŐ 17.00 AKUPUNKTÚRA - AZ ORVOS TAPASZTALATAI ELŐADÓ: dr. Mangó Gabriella orvos-természetgyógyász HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 20., SZERDA 20.00 ANNA AND THE BARBIES KONCERT HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK 19.00 GÁRDONYI GÉZA: A BOR A 150 éve született író realista népdrámája az Adáshiba Színjátszó Csoport előadásában Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 22., PÉNTEK 18.00 HEVES KLASSZIKUSOK Az ÉLETRE KELT HANGOK Tehetséges Zenész Fiatalok sorozatban bemutatkozik a Farkas Ferenc Művészeti Iskola Fuvola Együttese HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház MŰVÉSZETEK HÁZA VITKOVICS-EMLÉKSZOBA Vitkovics Mihály életét, munkásságát bemutató állandó kiállítás Eger történelmi belvárosában. CÍM: Eger, Széchenyi u. 55. NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig: 10-től 16 óráig. A % A t