Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-11 / 239. szám
4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2012. OKTÓBER 11., CSÜTÖRTÖK Főzőcskézés a könyvtárban romakonyha Alkalom, hogy két közösség jobban megismerje egymást Nagyon úgy tűnik, hogy a könyvek és a gasztronómia kitűnően megférnek egymás mellett. A főzőcskét a tiszanánai könyvtárban hetente gyakorolják. Továbbra is nagyon népszerű a pék- és cukrászmesterség PÁLYAVÁLASZTÁSI kiállítást tartottak Hevesen, ahová a 8. osztályos tanulókat, szüleiket és tanáraikat várták. A résztvevők a megyei kereskedelmi és iparkamara segítségével megismerkedhettek a hiányszakmákkal és az ösztöndíj- rendszerrel. A rendezvényen öt foglalkozást népszerűsítettek: a fényképészt, a virágkötőt, a cukrászt, a kozmetikust és a fodrászt. Mivel a kistérségben élő tanulók közt továbbra is népszerű szakirány a pék- és cukrász mesterség, ezért lehetőség nyílt egy cukrászüzem meglátogatására is. A rendezvényen önvédelmi bemutatót tartottak az Eötvös József Református Középiskola rendvédelmi tagozatos hallgatói. ■ Óriástortával ünnepelték az idős helyi lakosokat tarnaszentmiklós önkormányzata a minap köszöntötte a település szépkorú lakosait. Az ünnepség Molnár Lászlóné polgármester üdvözlő szavaival kezdődött, majd külön is gratuláltak a gyémánt- és ezüstlakodalmukat tartó házaspároknak. Ezután az óvodások, iskolások és Nótafa tánccsoport műsora következett, a gulyás után pedig kétszer 60 személyes tortát szolgáltak fel. Az ebédet követően élőzenére táncolhattak a nyugdíjasok. ■ Oldalszerkesztő: DamfAnna Telefon: 06-36/513-600 Hirdetési ügyekben: 06-36/513-600 Hevesi kistérségi oldalunk legközelebb november 8-án jelenik meg. A tiszanánai könyvtárban minden csütörtökön játszóházzal és baba-mama klubbal várják a családokat. Damf Anna Hetente újabb és újabb előadásokkal próbálják felhívni a figyelmet a tudatos családépítés fontosságára a „családi mindentudó keretében” Tisza- nánán. Meghívott előadók igyekeznek a felmerülő kérdésekre ►Folytatás az 1. oldalról A faluvezetés ígéretet tett arra, hogy a pontos számokat ismeretében még ebben az évben elfogadható megoldási lehetőséget kínálnak a lakosságnak, hogy senki ne kényszerüljön ennek az elviselhetetlen tehernek a kifizetésére. Mert S hangzott el a falugyűlésen S nem volt kötelező egy 1230 fős és problémákra a legmegfelelőbb tanácsokat adni a hozzájuk forduló cigány szülőknek.- A többségében roma nemzetiségű anyukák és gyerekek részvételével zajló program keretében számos új játékot és eszközt tudunk biztosítani a könyvtárban, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálhatja számára legjobb kikapcsolódást biztosító szabadidős tevékenységet - mondja Lázár Tünde könyvtáros. - A délutáni összejövetelek településnek önállóan szennyvíztelepet és szennyvízcsatorna-hálózatot építeni, különösen nem 30 százalékos állami támogatással, amelynek az eredménye az lett, hogy „büdös is, drága is, de a mienk...” Szopkó Tamás polgármester jelezte: január l-jétől Átány, Hevesvezekény és Tenk községek önkormányzatai közös ön- kormányzati hivatalt hoznak során, a jó hangulatú játszóházi forgatagban a gyerekek önfeledt játéka mellett a roma és nem roma felnőttek egymást is igyekeznek megismerni. Ezen beszélgetésekben praktikus háztartási, gyermeknevelési és gasztronómiai ötletek is a felszínre kerülnek. A szülők néhány cigányétel receptjét is elhozták magukkal, amelyeket mára már meg is főzünk a könyvtárban. A közelmúltban például „kanál-szaggatós” leves került az asztalra. A szőriéire, amely nem jelent lényeges változást a lakosság szempontjából, az ügyfélfogadás a megszokott rendben történik majd a közös hivatal tenki ki- rendeltségén. Tájékoztatást kaptak az érdeklődők a kommunális hulladékszállítás változásairól is. Az önkormányzat pályázat beadását tervezi a ravatalozó felújítására, s ahol a terület engos háziasszonyok készülnek a cigánykenyér, vagyis a „bodak” elkészítésére, és terveik szerint még jó néhány tiszanánai cigányétel receptjét is kipróbálják. A házias anyukák főztjét a nagy játékban megéhezett, többnyire hátrányos helyzetű kisgyerekek fogyasztják el. A program az esélyegyenlőség, az ismeretátadás- és szerzés mellett jó lehetőséget biztosít arra is, hogy a két közösség jobban megismerje, illetve elfogadja egymást gedi, ott a sírok között járdát is építenek. A ravatalozó melletti üres területen pedig urnafalat alakítanak ki. A régi temetőben új részeket szabadítanak fel, a kijelölt területet jól láthatóan megjelölik, hogy a hozzátartozók jelezhessék igényeiket a sírok megtartására. A régi sírkövekből sírkertet alakítanak ki, amelynek gondozását az önkormányzat vállalja. ■ Mesterek üzentek mesterségekről és hagyományokról a ma emberének „üzenetünk van, melyet tovább kell adnunk szomszédainknak, városainknak, az egész világnak. Örökségünk van, melyet át kell élnünk, és hirdetnünk kell” - Károli Gáspár ezen soraival köszöntötte Csáki Zsigmond, Heves polgármestere a helytörténeti gyűjteményben a Mesterek üzenete című kiállítás résztvevőit. A tárlatot dr. Rémiás Tibor megyei múzeumigazgató és dr. Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója nyitotta meg. A szellemi kulturális örökség megfoghatatlan, mert hagyományos és élő egyszerre. Olyan tudás, mely generációról generációra vándorol, közben alakul és létezik tovább.- Heves megyéből ezidáig 18 személy tevékenységét ismerték el a Népművészet mestere címmel. Számosán egyébként már nincsenek az élők sorában, kiállításunkkal hagyományőrző tevékenységükre szeretnénk emlékezni, a kortárs mesterek bemutatásával pedig a megőrzés és továbbélés folyamatára irányítjuk a látogatóink figyelmét. Az alkotók munkáit úgy tártuk fel, hogy a táji hagyományos mintakincset és továbbörökített alkotásokat párhuzamosan mutatjuk be - mondta a tárlat kapcsán Gy. Gömöri Ilona néprajzos-muzeológus. A bemutatott tárgyak többségét még nem láthatta a közönség, A kiállítás különlegességei a busóálarcok és télűző kellékek, melyek a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum gyűjteményéből valók. A vándorkiállítás november 18-áig látható. ■ Papp Jánosné babakészítő munkái Valami bűzlik a szennyvízberuházás körül falugyűlés Bővítik a temetőt, egy sírkert és egy urnafal létrehozását is tervezik HIRDETÉS Különleges hőszigetelő üvegezés FELÁR NÉLKÜL! Napsugár tele borovi fenyő bejárati ajtó 78.990.5 légkamrás műanyag ablakok és ajtók 30% kedvezménnyel! (az árak egységárak és az ÁFA-t tartalmazzák.) Temze 1 üveges 5 légkamrás műanyag bejárati ajtó 64.900.•Egyedi méretre gyártás •Ingyenesárajánlat-készítés «Tanácsadás •Helyszíni felmérés és beszerelés A Delta Kft. vállalja kül- és beltéri ajtók, ablakok gyártását rövid határidővel. Óriási termékválasztékunk biztosítja Önnek az optimális választást. Fa és műanyag nyílászáróink mindenben megfelelnek a mai kor követelményeinek és a törvényi előírásoknak. ©Delta Kft www.delta-kft.hu 3284 Tárnáméra, Árpád u. 23. Tel.: 36/479-111 3359 Tenk, Lehel u. 6. Tel.: 36/470-044 Nyitva: H-P 7.30-16.00 Kényeim, hamánia, meleg, békéi etikán. Mindaz mit Önnek nyújtanak termékeink. honosítás Első alkalommal került sor a tenki polgármesteri hivatalban állampolgári eskütételre. Boricseva Tatyjana Ivanovna és Horobec Vlagyisz- lav Jevhenyijovics állampolgári esküjüket a hozzátartozók, Pásztorné Takács Ibolya anyakönyvvezető és Szopkó Tamás polgármester előtt tették le. A település vezetője köszöntőjében kérte az új magyar állampolgárokat, hogy legyenek a magyar haza tisztességes, becsületes polgárai, őrizzék meg szülőföldjük emlékét, és legyenek hűek önmagukhoz. A honosítás emlékére az új J polgárok gravírozott vázát is S kaptak. A közelmúltban két új magyar állampolgárral is gyarapodott Tenk Emlékezni és hűnek maradni eskütétel Új magyar állampolgárokat köszöntöttek Tenken