Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-11 / 239. szám
5 2012. OKTÓBER 11., CSÜTÖRTÖTÖK MEGYÉNK KISTÉRSÉGEI Demjén képbe került rendszer Térfigyelő kamerákkal a közbiztonságért A készülékeket felszerelték, a nap 24 órájában vigyázzák a helyieket a kamerák, melyek kiváló képet adnak. Közösségi házban hirdetik az evangéliumot Verpeléten hit Átadták Verpeléten a Cigánymisszió Reményhír Közösségi Házat. Az eseményen a Keresztényélet Központ vezető lelkésze, Berki András nyitotta a helyiséget, köszönetét mondva a helyi roma közösségnek, akik fáradságot nem ismerve segítkeztek a felújításnál. Az ünnepi műsor hangulatát a gyerekek éneke, tánca fokozta. Ezután Durkó Albert átadta a Keresztény Népfőiskolán bibliai ismeretekből sikeresen megszerzett bizonyítványokat a most végzett 20 fős csapat tagjainak. A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetője elmondta: a közösségi ház nyitott lesz mindenki számára, aki az evangélium üzenetét éhezi, illetve örömmel fogadja azt. A programok között szerepelnek majd férfiaknak és nőknek szóló események, amelyek során szó esik a feleség és a férj szerepéről, a család fontosságáról, valamint a gyermeknevelésről, de természetesen bibliaiskolát is tartanak. Kiemelte, fontosnak vélik, hogy a gyermekekkel is külön foglalkozzanak: a kicsik részére játszóházakat szerveznek, amikor is festés és rajzolás vár az érdeklődőkre, de külön készülnek az ünnepekre, így a karácsonyra is.- A Cigánymisszó csapata azért dolgozik, hogy még több emberhez eljusson az örömhír, megváltozzon az életük, a körülményeik, hogy Verpeléten is békében, szeretetben tudjanak együtt élni az emberek. ■ Oldalszerkesztő: Pécsik Attila Telefon: 06-30/202-4733 Hirdetési ügyekben: 06-36/513-633 Egri kistérségi oldalunk legközelebb november 5-én jelenik meg. Demjénben már „hadrendbe állították” azokat a térfigyelő kamerákat, amelyekre pályázaton nyert pénzt a helyi polgárőr egyesület. Pócsik Attila Térfigyelő kamerarendszert építenek ki az Egri Kistérségben. A terv már régóta készen áll, ám hogy nem puszta álomról van szó, arról Demjénben már bárki meggyőződhet. A Demjéni Polgárőr Egyesület 2 millió 640 ezer forintot nyert el a készülékekre és a hálózat kiépítésére. A megvalósítást azonban nehezítette az utófinanszírozás.- Tisztában vagyunk azzal, hogy Demjén nem tartozik a bűnügyileg legfertőzöttebb települések közé - vetíti előre Fodor Géza polgármester. - Ugyanakkor a megelőzésre is gondolnunk kellett akkor, amikor a képviselő-testület úgy döntött, támogatja a kezdeményezést. A vevőegységet az önkormányzat épületében helyezték el a szakemberek, de ezeket az adatokat - a jogszabályoknak megfelelően - csak a rendőrség kezelheti. A vezeték nélküli hálózatnak köszönhetően természetesen a nyomozó hatóság munkája nem függ a hivatal nyitvatartási idejétől. Nagy öröm nekünk, hogy mi vagyunk az „első fecskék”, azaz, hogy a kistérségi térfigyelő kamerarendszer első eleme nálunk épült ki. Halmi István, a Demjéni Polgárőr Egyesület vezetője elmondta: a kamerák a nap 24 órájában rögzítik az eseményeket, s három hónapig tárolják az adatokat. Csúcsminőségű szerkezetekről van szó, színes, nagy felbontású képet adnak, azaz olyat, ami arc- és rendszámfelismerésre is alkalmas, s ami fontos: éjjel is „látnak”.- A Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodásban szerepel: a nyomozó hatóság határozza meg a kamerák helyére vonatkozó legalkalmasabb koordinátákat, így a szakemberek oda szerelték fel a készülékeket. Ugyancsak a rendőrség látja el a rendszer halmi István, a Demjéni Polgárőr Egyesület elnöke elmondta: a napokban körözött járműre leltek. Mint arról már beszámoltunk, a szervezet tagjai pályázat segítségével jutottak hozzá a Sigmoid Zsaru Car nevű rendszámfelismerő berendezéshez. Találtak már a készülékkel lejárt műszakival és lopott rendfelügyeletét, s riasztás esetén is csak ők intézkedhetnek, bár az élőképet a polgárőrség tagjai is láthatják, így mi is jelezhetjük a hatóságnak, ha esetleg jogsértő cselekményt tapasztalunk. Abban mindenki egyetért, hogy bár a demjéni kamerák hasznosak, az igazi hangsúly a rendszer gerincének a kiépítésén van: ez az új hálózat ugyanis akár 100 különböző típusú kamerát is képes kezelni. Ha pedig elkészül a teljes kistérségi rendszer, a rendőrség egri épületében látható lesz az összes kamera képe. A tapasztalatok szerint a térfigyelő kamerákkal akár 30-50 százalékkal is csökkenthető a bűncselekmények száma. Hangsúlyos a rendszer bűnmegelőzési funkciója is: Egerben például a jelenleg működő kamerák látókörében nem történt bűncselekmény. számtáblával közlekedő autót is. A minap egy közúti ellenőrzésnél segédkeztek Andornaktá- lyán, amikor egy Eger felől érkező járművet észlelve felhangzott az örömóda (e dallam szólal meg, ha lopott kocsi kerül az objektív látókörébe). Az ominózus kocsi sofőrjével szemben a rendőrök intézkedtek. Újabb körözött autóra leltek a demjéniek HIRDETÉS SAJTOKOZLEMENY A siker záloga a technológia fejlesztése SZÉCHÉNYI TERV 2012.október 04. EHISZ ZRT. Újabb, több, mint húszmillió forintos beruházás a papír csomagoló eszköz gyárban Újabb sikeres beruházást hajtott végre az egri EHISZ Ipari és Szolgáltató Zrt. A hullámlemez csomagoló-eszközöket gyártó cég kapacitása, s logisztikai infrastruktúrája évi 10 millió négyzetméter hullámkarton lemez feldolgozására ad lehetőséget. Több ezer négyzetméteres gyártócsarnokuk, és korszerű, minden igényt kielégítő gépparkjuk lehetővé teszi a most forgalomban lévő valamennyi hullám- karton doboz típus gyártását. Választékukban megtalálhatóak a mikro, illetve a 3, 5 és 7 rétegű hullámlemezekből készített termékek. Számottevő a kartonból előállított csomagolóeszközök gyártása is. - Technológiánk mind a kis- és középszériás, mind a nagyszériás gyártás igényeit egyaránt ki tudja szolgálni. Célunk, hogy a régiónkban működő kis- és nagyvállalkozások hullámkarton csomagoló eszköz igényeit gyorsan és kiváló minőségben szolgálhassuk ki. Gyártási technológiánkat az ISO 9001-es minőségirányítási rendszer felügyeli, ügyvitelünket saját fejlesztésű Integrált Vállalatirányítási Rendszer biztosítja - mutatja be a céget lakab László termelési igazgató. A vállalkozás vevőinek minél magasabb szintű kiszolgálása érdekében a 2011 év végén benyújtotta a GOP-1.3.1-11/C-2011-0275 jelű Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében a „Termékskála bővítése az Ehisz Zrt-nél" című pályázatát, amellyel 13.712.239 forint támogatást nyertek. A több mint húszmillió forintba kerülő beruházás idén szeptemberben befejeződött. Ennek kapcsán üzembe helyeztek egy Rajzoló és mintakivágó plottert, mellyel akár kisszériás termelés is megvalósítható, de főleg a kimetsző szerszámok gyártásához szükséges nagyméretű rajzok elkészítése és a rhegtervezétt mintadobozok kivágása történik. Ezen felül a kimetsző szerszámok gyártásához szükséges hajlító, vágó és daraboló gépek kerültek beszerzésre. Az EHISZ Zrt. a korábbi sikeres eszközfejlesztési, s energiahatékonysági és technológia fejlesztési pályázatai után az innovációs eredmények hasznosítására kiírt pályázati beruházást is sikeresen lezárta. De továbbra sem állnak meg, az eszközök, a technológia, az energia, a korszerű irányítási rendszer állandó fejlesztést, karbantartást igényel ahhoz, hogy megtartsák előnyös piaci pozíciójukat. Fejlesztéseikről, nyertes pályázataikról bővebben a www.ehisz.hu honlapon tájékozódhatnak. 2012.május 31. Ehisz Ipari és Szolgáltató Zrt Cím: 3300 Eger, Meder út 26. E-mail: ehisz@ehisz.hu Honlap: www.ehisz.hu, www.ujszechenyiterv.gov.hu MAGYAR0RS2AG MEGÚJUL A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg. Egri mazsorettek olaszországi sikere Olaszország Az Egri Majorette Egyesület Fantázia csoportja nyáron minősítését kérte a hazai szakmai szervezettől. A Magyar Fúvószenei és Ma- zsorett Szövetség döntése alapján a megyeszékhelyi hölgyek a legmagasabb fokozaton a legmagasabb „kiemelt arany” minősítést érdemelték ki kísérőzenekaruk, a Szolnoki Huszárzenekar közreműködésével. A sokéves munkának, illetve e szép eredménynek köszönhetően a napokban a Melódia csoporttal közösen részt vehettek az olaszországi Riccioneban megrendezett VIII. Nemzetközi Tánc- és Énekfesztiválon, ahol nagy sikerrel képviselték Magyar- országot. A Nívó-díjas Kovács- né Bretus Éva vezette hölgyek részt vettek a csoportos felvonuláson, többször is térműsort adtak a városközpontban, valamint lehetőségük nyílt a hevesi megyeszékhely bemutatására egyaránt. A fellépéseken kívül a lányoknak volt alkalmuk egy kis pihenésre is: tengerparti fürdőzésre, vásárlásra, és ellátogattak a közeli Rimini városába, hazafelé pedig San Marínéban töltöttek el néhány órát. Az olaszországi fesztivál szervezői az esemény ideje alatt végig nagy elismeréssel nyilatkoztak az egri lányok produkcióiról, és már most jelezték jövő évi ismételt meghívásukat. A megyeszékhelyi hölgyek mozgalmas nyarat zártak, ami nem is csoda, hiszen jubileumi év volt számukra az idei. Az Egri Majorette Egyesület 1992-ben alakult, s azóta folyamatosan működik. Jelenleg hét különböző korcsoportban folyik az egyesületi munka, a négy évestől a felnőtt korosztályig. Húszéves fennállásukat több nagy siker is koronázta ebben az esztendőben: áprilisban immár negyedik alkalommal rendezték meg az Egri Lenksysteme Országos Mazso- rett Fesztivált, június végén pedig az immár hagyományosnak számító Dobó téri zenés parádéjukkal örvendeztették meg a publikumot. Kovácsné Bretus Évától megtudtuk: bár a nyár véget ért, a lányok őszszel sem pihennek, sőt: szeptembertől újult erővel kezdték meg a 2012/13-as tanévet. ■ A szervezők is rendkívül elismerően nyilatkoztak a produkciókról. HITACHI YUTAKI S HŐSZIVATTYÚ Japan minoseg Kimagasló COP ertek 0 eco Alacsony üzemeltetési költség Akár -20°C -ban is üzembiztos működés