Heves Megyei Hírlap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-09 / 237. szám

2012. OKTÓBER 9., KEDD MEGYEI TŰKOR 5 Több száz rendszám adhat tippet az illetékeseknek a kecskeméti rendszámtábla-múzeumban. Az autósok nem repesnek a kezdeményezéstől. Akár már az idén döntés születhet arról, hogy új rendszámtáblákat vezetnek be Magyarországon. Az eddig kiszivárgott infor­mációk szerint lakóhelyre vagy járásra utaló adatokat jelenítene meg az új azono­sító a járműveken. A döntés egyelőre még várat magára, de az autóstársadalmat már most megosztja. Munkatársunktól- Ez megint egy értelmetlen döntés, amelyik az autósokat sújtja - fogalmazott élesen Varga Sándor autótulajdonos.- Nálunk a családban van há­rom autó, ha mindegyiken le | kell cserélni a rendszámot, £ '2 az a mostani áron számolva a is több tízezer forintot jelent g nekünk. Nemrég leesett a kis- d buszunk hátsó táblája. Mire pótoltattam, közel húszezret fizettem, ennyi volt az illeték és az utazgatás költsége. Elő­re megmondhatom, hogy ha mindhárom kocsin cserélni kell, nem tudjuk majd kifizet­ni. És ha még azt is kitalálják, hogy évente vigyük a kocsit műszakiztatni, akkor biztos, hogy megválunk tőlük, mert ezek a közel tízéves jármű­vek így is sokba kerülnek, de a munkába járáshoz jelenleg elengedhetetlenek - jegyezte meg keserűen. A Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium legfrissebb adatai szerint, ha a döntést elfogad­ják, akkor a jelenleg forgalom­ban lévő 3,6 millió összes gép­járművön le kell majd cserélni a rendszámtáblákat, amely közel ötvenmilliárd forintos bevételt jelenthet az államnak. A minisztérium információi szerint a váltást fokozatosan hajtanák végre. Ennek értel­mében első körben a frissen forgalomba helyezett járművek kapnák meg az új rendszámo­Rendszámmal kapcsolatos adatok* Új rendszám ára 8500 Ft/pár Pótlás ára ________12300Ft/pár Üg yintézés száma __________20/hé * A SZOLNOKI OKMÁNYIRODÁN FORRÁS: SZOLNOKI OKMÁNYIRODA kát, ezeket követnék azok az autók, amelyek időszakos mű­szaki vizsgára jelentkeznek, és onnan már az új azonosítóval gördülnének ki. Az új rendszámok költségei mellett még számolni kell azok­kal a kiadásokkal is, amelyek a hatósági eljárások, valamint az új forgalmi engedélyek kiadá­sánál felmerülnek. így egyes szakértők becslése szerint a legolcsóbb váltás is több mint tizenötezer forintba kerülne. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke az egyik napilapnak úgy fogalmazott, a csere nem időszerű, ugyan­is ez anyagilag súlyosan érinti a járműtulajdonosokat. Ehhez tudni kell azt is, hogy a terve­zet nem csak a magánszemé­lyeket és a személyautó-tulaj­donosokat érinti, a teherautók és buszok azonosítóját is le kell majd cserélni.- Én tíz furgonnal fuvaro­zok, már most is sokba kerül­nek azok a díjak, amit akkor is ki kell fizetnem egy autó után, ha egy kilométert nem fut - mondta egy vállalkozó. - Amennyiben bevezetik ezt az új rendszert, megvallom, nem nagyon értem, mire lesz majd jó, akkor újabb, akár százezres nagyságú kiadást is jelenthet a cégemnek. Ha az állam kö­telezővé akarja tenni, akkor vállalja át az ezzel járó díjakat, mert ha jól hallottam, akkor mindez csak nekik jelent hasz­not, az autósoknak, fuvarozók­nak egyáltalán nem, sőt... A tervezet kapcsán kérdé­sünkkel megkerestük az ille­tékes kormányhivatal sajtó- szolgálatát is. Korim Éva saj­tószóvivő azonban elmondta, mivel még nincs elfogadott kormányhatározat, így nem tudnak konkrétumokkal szol­gálni a téma kapcsán. Mivel a rendszámügyinté­zéseket jelenleg az illetékes okmányirodák végzik, oda is eljuttattuk kérdéseinket.- Tekintettel arra, hogy egy meglévő rendszám esetlegesen A kormány álláspontja szerint az új rendszámrendszer betű és számkódok segítségével megkönnyítené az autók, az üzembentartók lakhely szerin­ti azonosíthatóságát. Ez plusz két karaktert jelent majd a fémtáblán - regionális kód. Az új jelzések nagyban meg­könnyíthetik a bűnüldözők munkáját, de ennél több pozi­tívumot egyelőre nehéz felhoz­ni a tervezet mellett. Azonban bevezetésre kerülő új rend­számtáblára történő cseréjére vonatkozó jogszabályok szá­munkra még egyáltalán nem ismertek, így nem tudok arra válaszolni, hogy az azzal kap­csolatos eljárás mivel is jár majd számunkra, illetve az állampolgárok számára - fog­lalta össze a jelenlegi, némi­leg átláthatatlan helyzetet egy okmányirodái szakember. Azonban a jelenleg hatályos jogszabályok alapján az át- rendszámozásnál az alábbi dol­gokra van szükség: kérelemre, melyben a kérelmező megindo­kolja az átrendszámozás szük­ségességét, a jármű forgalmi engedélyére, az ügyfélazonosí­tó okmányokra, illetékek, díjak sokakat aggodalommal tölt el az a tény, hogy minden egyes lakhelyváltás, amely az adott megyén túl mutat, újabb rend­számváltással járhat, amely­nek nem kevés költségvonzata lehet. Emellett szakemberek egy csoportja feleslegesnek tartja a területalapú rendszá­mok bevezetését egy ilyen kis alapterületű országban, ami bizony teljesen érthetőnek tűnik. fizetésének igazolására. A for- galmiengedély-csere illetéke 6000 forint, egy pár rendszám- tábla díja 8500 forint, míg az érvényesítő címke díja 585 fo­rint. Ez összesen 15 085 forint, ha sorozatban gyártott, általá­nos rendszámtábláról van szó. A Totalcar.hu a témával kap­csolatban arról írt, hogy né­hány európai országban, Uk­rajnától Szlovákián és Auszt­rián át egészen Németországig számos helyen létezik az üzem­bentartó lakóhelye szerinti megkülönböztetés. Egyébként az unióban egyáltalán nem ál­talános a módszer, és semmi­lyen nyomás nem nehezedik a tagországokra, hogy vezes­sék be a területi rendszámokat. Ide kívánkozik, hogy Boszniá­ban azért szüntették meg a te­rületi rendszámot, mert nem akarták az eltérő régióban élő autósokat kitenni az egymás iránt érzett ellenszenvnek, és hasonló problémákról hallani Spanyolországból is. Nálunk már 1990-ben, vagy­is a mostani három betű-há­rom szám kiosztású rendszám bevezetésekor szó esett a régi­ós jelölés lehetőségéről, de ak­kor azért vetették el az ötletet, mert nem akarták így büntetni a másodkézből származó autók új tulajdonosait. Képzeletbeli tűzzel viaskodtak három település lánglovagjai hatvan Megyei ellenőrző gya­korlatot tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság Tűzoltósági Főfelügyelő­sége és a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat a napokban Hatvanban a Robert Bosch Elektronica Kft. telephelyén. A helyszínre III-as kiemelt riasztási fokozatnak megfelelő erő vonult, ami azt jelenti, hogy a hatvani hivatásos tűz­oltók két, a gyöngyösiek és a jászberényiek pedig egy-egy járművel, s bevetették a hatva­ni magasból mentőt is. A feltételezés szerint a telep­hely egyik üzemcsarnokában, ahol 200 ember dolgozik, egy elektromos targonca meg­hibásodás miatt kigyulladt. A targonca vezetője megijedt, és a csarnokban tárolt kész­termékeknek, illetve kartonok­nak vezette a targoncát, majd leesett a járműről, s eszméletét vesztette. Az égő targoncáról a tűz átterjedt más anyagokra is. A képzeletbeli lángokat végül sikerült megfékezni, és a sé­rültet is kimentették. A gyakorlatot - amely hozzá­járult ahhoz, hogy valós baj esetén az egységek még ha­tékonyabban, szakszerűbben tudjanak beavatkozni - a me­gyei tűzoltósági főfelügyelő megfelelőre értékelte. ■ M. Z. Duna stratégiás gyakorlaton a KRF hallgatói gyakorlat A Nemzetközi Duna Stratégia keretében végeztek szakmai gyakorlatot Románi­ában és Bulgáriában a gyön­gyösi Károly Róbert Főiskola turizmus szakos hallgatói. A tanulmányúton Orsóvá, Vidin és Rusze településeken a turizmus, területfejlesztés, környezetvédelem és kulturá­lis örökségvédelem témakö­rökben megrendezett szakmai konferenciákon vettek részt, majd külhoni hallgatókkal, szakemberekkel konzultáltak. A hallgatók előnyére szol­gált, hogy nemzetközi környe­zetben gyarapították tudásu­kat, s jól hasznosítható tapasz­talatokat szereztek. ■ I. M. Kinek jó, kinek rossz a rendszámcsere? Eredményes a mezőgazdasági közmunka Balaton A jövő évben nemcsak folytatják a programot, de egy fóliasátrat is terveznek Megújul az art moziként is működő egri Uránia Már a közmunkaprogram gyümölcseit élvezik a helyi óvodások, iskolások és idősek Balatonban. A település napon­ta 150 adag ételt készítő kony­hájára kerültek ugyanis azok a zöldségek, amelyeket a prog­ramban megtermeltek. Udzeli- né Murányi Enikő polgármes­ter elmondta, közel hat tonna burgonyájuk termett, amely­ből a közmunkások is kapnak egy-egy zsákkal. Télire tettek el borsót, zöldbabot, lecsót, tö­köt és uborkát is, üvegben, vagy éppen fagyasztva. |- Jövőre még nagyobb te- f rületen szeretnénk folytatni f a mezőgazdasági programot, I s egy fóliasátrat is tervezünk Télire tettek el borsót, zöldbabot, lecsót, tököt, valamint uborkát is építeni, hogy a palántákat is sa­ját magunk nevelhessük. Ezen kívül rendbe kívánjuk hozni a hivatal pincéjét, hogy meg­felelő tárolóhelyünk legyen az önkormányzat által meg­termelt zöldségfélék számára. Az értékteremtő közmunka­program keretében a hivatal és a művelődési ház épületének állagmegóvását tűzzük ki cé­lul. Vásároltunk egy ingatlant, amelyben közösségi házat sze­retnénk kialakítani - fejtette ki a polgármester. Hozzátette, idén erdőtisztítást is vállaltak, amelynek keretében aztán az intézmények téli fűtéshez több mint 40 köbméter tűzifát sike­rült gyűjteniük. ■ T. B. Projektor Pályázatot nyújt be az egri önkormányzat az Ágria Film Kft. által üzemeltetett mo­zi termek fejlesztésére - dön­tött a megyeszékhely közgyűlé­se legutóbbi ülésén. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által alkotott rendelet értelmé­ben azok a mozik, melyek „art” besorolásúak (művészeti érté­kű filmeket sugárzó), megfelelő hangrendszerrel, illetve több éves „art” mozi, vagy e-cinema üzemeltetési gyakorlattal ren­delkeznek, legfeljebb 12,5 mil­lió forint költségvetési támoga­táshoz juthatnak. A pályázaton olyan helyi önkormányzatok vehetnek részt, melyek tulaj­donosként vagy többségi tulaj­donosként érdekeltek a mozik fejlesztésében. Az egri pályázat támogatá­si igénye 9,2 millió forint, mű­szaki tartalma egy 2048*1080 felbontású - JPEG 2000 tömörí­tési formátumú és DCI-kompa- tibilis - projektor beszerzése, valamint a készülék üzembe helyezési költségeinek finan­szírozása. A tervezett beruházás össz­költsége nettó 14,2 millió fo­rint, ehhez a fejlesztéshez a társaság és az önkormányzat közösen, 5 millió forint önerőt biztosít. Siker esetén a nagytel­jesítményű projektort decem­ber végére már beszerezheti az Agria Film Kft. ■ P. A. Új rendszám, újabb költségekkel változás Sokan csak a negatív oldalát látják a tervezett rendszámcserének

Next

/
Oldalképek
Tartalom