Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-28 / 228. szám
2012. SZEPTEMBER 28., PÉNTEK MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 5 Jól megugratták a szintet vágta A pétervásárai sportpálya mostantól immáron a lovasoké is A lovassportban semmi sem lehetetlen. Apró József több alkalommal is megmutatta, hogy az igazán rutinos versenyzők közé tartozik. Ezen a hét végén avatják majd fel a siroki várat műemlék Immáron a végéhez érkezett a siroki vár felújítása. A nem kevesebb mint két évig tartó fejlesztés eredményeként megújult a környék és a műemléképület-együttes teljes infrastruktúrája, s a legutóbbi hetek folyamán is újabb, rendkívül látványos elemekkel gazdagodott a létesítmény. Elkészült egyebek mellett az új, korhű hangulatot idéző várbejárat, befejezték a kiállítótér belső munkálatait, amiként megszülettek az új kilátóteraszok is, ahonnan valóban káprázatos panoráma nyílik a környező tájra. Az ünnepélyes átadás és a vár napja program szeptember 30-án (vasárnap), délelőtt 11 órakor lesz. Ezen a napon Lakatos István polgármester köszönti a vendégeket, majd Horváth László kormánymegbízott, országgyűlési képviselő mondja el ünnepi gondolatait. A várat dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója adja át, majd Árvái Ferenc plébános áldja meg. Dél körül a Bene íjászai hagyományőrző csoport bemutatója következik, ezt követően pedig a Nánai Sólymos Vitézek zoknicsatát vívnak a várnyeregben. A Gölbasi Vitézek, valamint a Pálffy kompánia produkciója után boszorkányversenyt rendeznek a jelenlévő hölgyek és a Nánai Sólymos vitézek közreműködésével. A meglehetősen gazdag programot a Stylus együttes, illetve a Greguss Tárogató kvartett műsora zárja. ■ Oldalszerkesztő: Barta Katalin Telefon: 06-30/556-4250 Hirdetési ügyekben: 06-36/513-633 Pétervásári kistérségi oldalunk legközelebb október 25-én jelenik meg. Egy olyan kisvárosban, ahol a lakosságot nehéz megmozgatni, nem könnyű bármi újdonságot bevezetni. De nem is lehetetlen, ahogyan ez az elmúlt szombaton bebizonyosodott Pétervásárán. Szomszéd Eszter Két helyi fiatal, Gyetvai Zoltán és kedvese, Melinda úgy döntöttek, szerveznek egy egész napos lovas rendezvényt a helyi Bocsi Attila Sporttelepen. Az ötletet sokan kétkedve fogadták, de az első alkalom után mindenki azt kérte, legyen még folytatás, mert ilyen színvonalas programokra valóban szüksége van a kisvárosnak. A csaknem ezer szombati látogatót a futballpálya mögötti területen egy profi lovas akadály- pálya fogadta, amely mellett egy emelvényen a zsűri foglalt helyet. Ennek elnöke, Babochay György már huszonöt éve értékeli a lovas sportolók tudását:- A verseny rendezői igazán kitettek magukért, szakmailag semmi kifogásom nem lehet- felelte kérdésemre szűkszavúan két versenyszám között a szakember.- Szegény Attila bácsi (a sporttelep névadója - A szerk.) minden bizonnyal hevesen tiltakozott volna az ellen, hogy lovakat hozzanak a pályára, de nem szabad elutasítani az újat. Jó kezdeményezés ez, végre történik valami - osztotta meg társaival véleményét az egyik néző, és senki sem mondott neki ellent. Igaz, azt is meg kell említeni, hogy a közönség egy darabig igen tanácstalan volt, hogy mit is kell figyelni a díjugratóknál, mit a fogathajtóknál, de a bírálók minden alkalommal elmondták, miért kapott hibapontot a versenyző, így a nap végére kicsit mindenki a sportág szakértőjévé válhatott. A rendezvény szakmai felelőse, Bencsik József, a Heves Szlovákiából és a környező megyékből is érkeztek versenyzők. A szakma által már elismertsportolókon kívül számos ifjú reménység is bemutatkozhatott. A gyöngyösi Majláth Csaba, aki Urbino nevű lovával a múlt heti, budapesti Nemzeti Vágtán korlátugratásban első helyezést ért el, itt hat számban Megyei Lovas Szövetség elnöke gondolatait a nemes versengések után osztotta meg lapunkkal: - Amikor a közelmúltban Zoli megkeresett, hogy lovasnapot szeretne rendezni Pétervá■ A rendezvény és a lovasok is maximálisan kiszolgálták a közönség igényeit. sárán, nagyon örültem, s mint a lovas szövetség elnöke, kötelességemnek éreztem, hogy szakmai segítséget nyújtsak. Nem gondoltam, hogy ilyen sikeres lesz ez a rendezvény, hiszen első alkalommal nem minden esetben sikerül így. De amit ma itt láttunk, arra ösztönözheti a rendezőket, hogy is indult, s csak dicsérni tudta a pétervásárai versenypályát és a rendezést. De jelen voltKört- vélyessi Péter, a Heves Lovas Baráti Kör fiatal lovasa, aki sérülései ellenére is remekül szerepelt, valamint Apró József,- többszörös ifjúsági bajnok díjugrató is. A látványos csikósbemutatókat Buck Viktor vezette. legyen folytatás. Ha e napnak a híre elterjed a lovasok között, jövőre biztos, hogy sokan jönnek ide, főként, ha megtudják, hogy itt pókerugratás is szerepelt a palettán - tette hozzá huncut mosollyal. Aki ott volt, az felfigyelhetett egy folyamatosan mozgásban lévő, világos zakós fiatalemberre. Ő volt a sokat emlegetett ötletgazda és főszervező, Gyetvai Zoltán, akit rengeteg tennivalója miatt nehezen lehetett szóra bírni: - Úgy gondoltam, ha már versenyt rendezünk, az legyen látványos és érdekes, mert a lovassportnál az a lényeg, hogy a nézők és a lovas is jól érezze magát. Ha szép a pálya, szívesebben lovagolnak rajta az indulók, és a közönségnek is igazi élményt nyújt a versengés. Igazság szerint sokkal több indulóra számítottam, mert akkor igazán sűrű napot lehetett volna kialakítani, de így is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam már, ami nagyon-nagyon jó érzéssel tölt el. Reményeim szerint hamar hírünk megy lovas berkekben, mert ahhoz képest, hogy ez egy kitelepített verseny, mindenkinek nagyon tetszik. A rendezvényt az önkormányzat is szívesen fogadta, és mindenben támogattak. A hulladék is játék lesz a hét végén a PEVIK Kft. által szervezett napon KÖRNYEZETVÉDELEM Ivádon a PEVIK Kft. (amely a térség kommunális szolgáltatója) szervezésében e hét végén, szombaton rendezik meg a Hulladékgazdálkodási Ügynökség által meghirdetett Hulladékkezelők Napját. E napon szívesen látják a tevékenységük iránt érdeklődőket, akik nemcsak a kft. telephelyével ismerkedhetnek meg, de bepillanthatnak a hulladékkezelés és -újrahasznosítás legkülönfélébb technikai részleteibe is. Amint azt Garai Ferenctől, a cég ügyvezető igazgatójától megtudtuk, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség célja, hogy az érdeklődők személyes tapasztalás útján szerezzenek konkrét információkat a szelektív gyűjtésről, a válogatásról, a hasznosításról, tovább arról, hogy ezen tevékenységeknek mi is az értelme, jelentősége. Várják azon iskolai, óvodai csoportok jelentkezését, akik szeretnének betekinteni a hulladékkezelő cégek életébe. Az egész napos programon bemutatják a szelektív hulladék válogatását. A gyermekeknek számos játékos foglalkozást kínálnak: PET-aprítékkal kézműveskedést, festést, kreatív gyakorlatokat, emellett lesznek vetélkedők ajándékokért, sőt, járműbemutató is. A felnőttek számára a Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. a környezetbarát termékek védjegyének és az EU öko-címkéjének a népszerűsítését is végzi bemutatóval, kvízjátékkal, vetélkedőkkel színesítve. A helyszín: Ivád, Szabadság tér, a PEVIK Kft. telephely bejárata. ■ Garai Ferenc: mindenkit várunk... Mindenki elégedett volt a pálya minőségével Az alkotások tájházba illő hangulatot varázsolnak tárlat Színes és nagyon értékes hagyományt ápolnak a pétervásárai kézimunkakor asszonyai, lányai Megújulhat majd a helyi könyvtár és a rossz utak „Pétervására élő népművészete” címmel már ötödik alkalommal nyílt kiállítás a pétervásárai kézimunkakor alkotóinak legszebb munkáiból a Szántó Vezekényi István Művelődés Háza és Könyvtárban. A kis- galériában és a nagyteremben elhelyezett művek között láthatók hímzett, horgolt, valamint csipketerítők, különböző kézimunkák, aratási búzakoszorúk és szalmadíszek, népviseleti babák, hímzett női ruhák, szőnyegek, gobelinek. A kézimunkakor 2006 őszén szerveződött Pétervásárán élő, kézimunkázni szerető asszonyokból, akik saját maguk szórakoztatására és egymás örömére készítik már több mint hat éve a szebbnél szebb alkotásokat. A kör foglalkozásainak - amelyhez azóta már váraszói hölgyek is csatlakoztak - a Pétervásárai Időskorúak Otthona ad helyet Szabóné Szűcs Szilvia intézményvezető vezetésével. A szerda esténként fél 5-től fél 7-ig tartó összejöveteleken szívesen látnak újonnan csatlakozó tagokat is. A kézimunkázok 2008-ban mutatták be először munkáikat a művelődés házában, és azóta minden évben új kiállítással je- | lentkeznek. A jelenlegi tárlaton | Fónagy Sándorné, Henger Fe- | rencné, Molnár Istvánné, Ivády § Béláné, Ivády Sándorné, Bocsi Az érdeklődők e hónap végéig tekinthetik meg a míves alkotásokat. Józsefné, Győri Imréné, Szántó Sándorné, Bátka Lászlóné, Nagy Istvánné, Szántó Gusz- távné, Stohlné Bocsi Margit és Szabóné Szűcs Szilvia alkotásait láthatjuk. Az ízléses munkák együttese igazi, tájházba illő hangulatot varázsol a művelődés háza nagytermének egy-egy szegletébe. Büszke lehet az a település, amelyben ilyen lelkes, ilyen igényes munkákat készítő alkotógárda él. A városlakók bíznak abban, hogy minél többen és tovább ápolják ezt a színes és értékes hagyományt. A kiállítás szeptember végéig, hétköznaponként 8-16 óráig tekinthető meg. ■ mátraballa Négy belterületi útszakasz - a Kossuth, a Ság- vári, a Rákóczi és a Kilián út - újulhat meg jövőre sikeres önkormányzati pályázatnak köszönhetően. Amint azt Forgó János polgármestertől megtudtuk, 52 millió forintot nyertek az úthálózat és a könyvtár épületének felújítására, amihez az 5 százalékos önerőt saját forrásból fedezik. A beruházás eredményeként új aszfalt- réteget kapnak az utak, és 800 méter járda is megépül a község központi részén. A könyvtárba új nyílászárókat szerelnek be, s megszépül az épület külső homlokzata is. ■