Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-11 / 36. szám

2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Eger Metropolitan opera- közvetítést tartanak az Urá­nia mozi nagytermében ma 17.45-től. A nézők Richard Wagner: Az istenek alkonya című zeneművét tekinthetik meg. (M. Z.) Füzesabony Hiány nélkül tervezte meg idei évi költ­ségvetését a Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulá­sa, amely idén 274 millió 463 ezer forint költségvetési bevétellel és ugyanekkora kiadással számol. (Sz. K.) gyöngyös A megye négy vá­rosából 150 diák vett részt azon a TISZK-Faktor verse­nyen, amelyet középiskolá­soknak rendezett az Össze- fogás-TISZK. A verseny célja az összefogás és a diákok identitástudatának erősítése volt. A program nagy sikert „ aratott, ezért jövőre is sze­retnék megszervezni (J. M.) hatvan A Hatvani Galériá­ban megtartották az Orvos a galériában című rendez­vénysorozat idei első prog­ramját. A vendég dr. Aszalós Csongor neurológus volt. Az Albert Schweitzer Kór­ház gyógyítója humorával és énekhangjával is felhívta magára a figyelmet. Ver­seinek tolmácsolásában dr. Köles József főorvos is köz­reműködött. Az esten fellé­pett a Prima Primissima kö­zönségdíjas Grassalkovich Énekegyüttes. (T. 0.) lőrinci A befagyott mátravidéki erőműi tónál a hétvégén ingyenes korcso- lyázási lehetőséget biztosít a helyi önkormányzat vezeté­se. A több mint 15 centi vas­tag jégfelszínen 1500 négy­zetméteres pályát alakított ki a Lőrinci Város Kft. Szom­baton és vasárnap 13-tól 17 óráig ingyenesen mehetnek majd a jégre a korcsolyázni vágyók. (T. 0.) pétervására A Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulá­sa polgármesterei elfogad­ták a 2012-es év költségve­tését. Eged Istvántól, a társu­lás elnökétől megtudtuk: a főösszeg 294 millió forint. A büdzsé tartalmazza a Sirok- Istenmezeje vonalon húzódó kerékpárút terveinek felül­vizsgálatát, pályázathoz való előkészítését is. (B. K.) Miniszteri répa a csikóknak bükk A vidékfejlesztési tárca a nemzeti parkokat népszerűsíti Dr. Fazekas Sándor vidék- fejlesztési miniszter a nemzeti parkokat népsze­rűsítő körútja második állomásaként pénteken felkereste a Bükki Nem­zeti Park (BNP) Igazgató­ságát, ahol helyi szakem­berekkel találkozott. Guti Rita- Négyszeres a túljelentkezés azoknak a Bükki Nemzeti Park kezelésében lévő mezőgazdasá­gi területeknek a művelésére, amelyeken a vidékfejlesztési tár­ca a helyben élő, állattartással foglalkozó kis- és középvállalko­zók megerősítését célozza - mondta dr. Fazekas Sándor teg­nap az Állami Ménesgazdaság csipkéskúti csikónevelő telepén. Megtekintette a ménesgazdaság mellett a nemrégiben természet- védelmi oltalom alá vont szo- molyai kaptárköveket is. Sajtótájékoztatóján elmondta: hamarosan kihirdetik annak a földpályázatnak az eredményét, amelyet a Bükki Nemzeti Park kezelésében lévő 4 ezer hektáros mezőgazdasági terület haszno­sítására írtak ki. Százötvenen pályáztak a térségből, nagy az érdeklődés. A minisztert a vizitre elkísér­te dr. Illés Zoltán környezet­Politikusvizit a lipicaiaknál. A kormány elkötelezett a természet védelmében. Képgaléria a HFOLhu hírportálon ügyért felelős államtitkár, aki ki­emelte: a kormány elkötelezett a jövő nemzedéknek megőrzendő természeti értékek védelmében, ezért a természetvédelem terüle­tén a gazdasági nehézségek elle­nére sem lehet forráskivonás, nem lehet szó létszámleépítésről. A vendégeket a 2-3 éves lipicai csikókat nevelő telepen a ménes­gazdaság vezetője, Dallos Andor, valamint a BNPI igazgatója, Grédics Szilárd kalauzolta. De vendéglátóként volt jelen Hor­váth László is, aki miniszterelnö­ki megbízottként a Nemzeti Lovasstratégia elkészítését kapta feladatául. A vendégek almával, répával kínálták az állatokat. Horváth László, a Heves Me­gyei Kormányhivatalt vezető kor­mánymegbízott a lovasstratégiá­ról szólva hangsúlyozta: várha­tóan kiemelt feladatként jelenik majd meg a szilvásváradi lovas­centrum teljes rekonstrukciója a készülő anyagban. Ennek része­ként rövidesen kiírják a pályáza­tot a minisztérium, az önkor­mányzat és a Magyar Lovas Szö­vetség konzorciuma által megva­lósítandó fejlesztés kivitelezésé­re. Ennek részeként négy évsza­kon át használható talajt kap a lovaspálya, megújul a nézőtér, a lovasszövetség jóvoltából pedig legalább 15-20 hétvégét prog­rammal is meg tudnak majd töl­teni. Ez utóbbi várhatóan pozitív hatást fog gyakorolni a település idegenforgalmának továbbfejlő­désére is. Kétszáznegyvenhét új diplomás Egerben eszterházy főiskola Fanfárok szóltak a sikeresen vizsgázott hallgatóknak- Önök a tanulmányi kötelezett­ségeiknek eleget tettek, sok fel­adatot megoldottak. Talán azt hiszik, hogy ma feladatok nél­kül mennek el innen. Nem így van. Ma is kapnak házi felada­tot. Álljanak helyt szakterüle­tükön, értelmiségiként járulja­nak hozzá az ország felemelke­déséhez, és egri főiskolásként, az egri lehetőségek hírvivői­ként segítsék elő az alma mater további eredményes tevékeny­ségét! - fogalmazott beszédé­ben dr. Kádek István. Az Eszterházy Károly Főisko- | la dékánhelyettese abból az al- | kálómból tartott beszédet, hogy 1 pénteken 247 végzett főiskolás Sándor Balázs (jobbra) veszi át diplomáját dr. Hauser Zoltán rektortól vehette át oklevelét az intéz­mény rektorától, dr. Hauser Zol­tántól. Januárban 423 hallgató tett sikeres záróvizsgát, közülük 83-an mesterképzésben fejezték be tanulmáfiyaikat. A különb­ség abból adódik, hogy 204 diák még nem szerezte meg a nyelv­vizsgát. Ők igazolást kapnak ta­nulmányaik befejezéséről. A Líceum rekonstrukciójá­nak záró szakaszában az EKF Szenátusának nyilvános okle­vélátadó ünnepi ülését - vélhe­tően utolsó alkalommal - külső helyszínen, a Park & Hotel Eger Konferenciatermében tartották a már megszokott külsőségek közepette. ■ S. B. S. B3H3332EI TARI OTTÓ • • Oreganyám meg a lányok A mi falunkban az időseb­bek szemében a kövér lá­nyok számítottak szépnek. A piros orcájú, drabális me­nyecskék. Majd’ kicsattan, derék asszony lesz belőle - bólogatott öreganyám egy- egy tenyeres-talpas bakfis láttán, nem titkolva, hogy a családba is örömmel fogad­na be ilyen menyet. Gondo­lom, nyomban elképzelte magában, amint egy szusz­ra felássa a kertet. amikor tévénk lett, mégis Tamási Eszter vált a kedven­cévé. Noha a bemondónő nem ütötte meg az általa ideálisnak tartott mértéket, kedves arca és szép beszéde rögtön lenyűgözte. Mindjárt azt figyelte, van-e jegygyűrű az ujján, s amikor látta, hogy nincs, csöppet sem csodálko­zott, hiszen nem asszonyne­vet írtak ki elé az ekránra. Pedig biztosan akadna kérő­je - mondogatta. de azért hűséges maradt a kövér lányokhoz. Számára a vékonyság egyet jelentett a betegséggel. Tán szerencse, hogy nem érte meg a jelen­kort. (Idén lenne 117 éves.) Vajh, mit szólna ahhoz, hogy egyes nők naphosszat gyötrődnek néhány tíz deka lefaragása érdekében, má­sok meg agyonkenetík ma­gukat ilyen-olyan trendi maszlagokkal, hogy szép­nek tűnjenek? És a bulimiát még nem is említettem. hogy mit szólna? Valószínű­leg a maga keresetlen mód­ján megállapítaná, hogy hü­lye a világ. Nincs mit csodál­kozni ezen. Ferenc Jóskától Kádárig megélt néhány for­radalmat, két világháborút, Trianont; elvesztett két férjet és egy gyermeket, a kom­munisták nincstelenné tet­ték, s ő mindeközben robo­tolt látástól vakulásig. És el ne felejtsem: életében sosem volt több ötven kilónál... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu HIRDETÉS %IAM1L társasházkezelés MIÉRT ÉRDEMES TÁRSASHÁZUK KÖZÖS KÉPVISELETET RÁNK BÍZNI? Mert- a mottónk: a takarékos és gondos gazdálkodás- felkészült szakembereink gyors, pontos és minőségi munkát végeznek- a társasház felmerülő felújítási igényeinek teljes körű lebonyolítását vállaljuk a pályázatírástól a kivitelezésig 1 $- egy 15 éves építőipari cég teljes műszaki háttere segíti munkánkat l Kapcsolat: FARKAS ORSOLYA, 06-20/9680-547 • e-mail: ertamil.ingatlan@gmail.com ^RTAMIl TÁRSASHÁZKEZELŐ, AHOL A MINŐSÉG MEGFIZETHETŐ! PROMÓCIÓ 9 SZÉCHÉNYI TERV Zöldprogram Besenyőtelek és Dormánd településen Komposztálás elterjedésének elősegítése Besenyőtelek és Dormánd településen (KEOP-6.2.0/A/09-2010-0157) A környezet védelméért úgy is lehet tenni, hogy az semmibe sem kerül. Gyakran csak elhatározás, akarat kérdése. Van azonban, ami pénzbe kerülhet. A RedLion 2008 Kft. ebben kíván most segíteni a két település családjainak európai uniós pályázat kereténbelül. Célul tűztük ki, hogy minél szélesebb körben megismertessük a környezettudatos hulladék- hasznosítást. Programunkkal szeretnénk példát mutatni mindenkorosztály részére. Rendezvényeinken szakemberünk segítségével bemutatjuk, hogyan lehet háztartási hulladékból kiváló minőségű talajjavító komposztot, virág- földet készíteni. Az otthoni komposztálás elkezdéséhez az előadások minden résztvevőjének biztosítunk egy komposztládát a hozzá tartozó rostával. Továbbá az alapanyagok összevágásához, településenként egy-egy aprítógépet. Munkánk itt nem ér véget. A hároméves fenntartási időszak alatt készséggel állunk a programhoz csatlakozó családok rendelkezésére mind szakmai, mind gyakorlati kérdésekben. Fontosnak tartjuk, hogy a programban való részvétel teljesen díj- és költségmentes! Látogasson el Ön is legközelebbi előadá­sunkra, Besenyőtelekre, az ÁMK színház- termébe 2012. február 17-én, délután 5 órakor! Nemzeti Fejleszt éli Ügynökség ■■■ ■■■■■■■■■■■■■ ÍRORSZÁG MEGÚJUL 04 40 SU éji ; * ‘ • A projekt ez Eurépei Unté témogatésévat, ez Európai • _ _■ Regionélis Fejlesztési Alap térsf inansztrozásával valósul meg. Európai Unió

Next

/
Oldalképek
Tartalom