Heves Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 151-176. szám)

2011-07-25 / 172. szám

A KOZELET hada kereste fel Amy Winehouse souldíva észak-londoni házát, egy szál virágot vittek, mécsest gyújtottak. Volt, aki kedvenc söréből vitt több üveggel. Halála előtt Amy ke­ményen drogozott, ivott. Az ötszörös Grammy-díjas sztár 27 évesen halt meg, mint Janis Joplin, Jim Morrison, Jimi Hendrix, Brian Jones. Villámcsapás miatt ütközött két vonat KÍNÁBAN LEGKEVESEBB 43 halottja és 210 sérültje van már a kelet-kínai vasúti sze­rencsétlenségnek. Szuper- expresszek ütköztek, vasúti kocsik siklottak ki, zuhan­tak le egy viaduktról Vencsou városánál. A ható­ságok eddig 19 áldozatot azonosítottak, köztük két külföldit, az egyikük egy Amerikában született kínai. Nem eldobható munkásokra van szükség az MSZP SZERINT csak tu­dásalapú társadalommal és képzett, nem pedig eldobha­tó munkavállalókkal, kubi­kosokkal, fél- vagy teljes analfabétákkal lehet erős nemzetet építeni, ezért a kormány oktatási és foglal­koztatási politikája kudarc­ra van ítélve. Kunhalmi Ág­nes, az MSZP elnökségi tag­ja úgy fogalmazott: a jelenle­gi állapotokért Orbán Viktor is felelős, mert 20 éve ott ül a parlamentben, és kéthar­mados többségével sokkal többre lenne képes, mint bármely más kormány. Amerikai adósságvita: nyugtatják a piacot timothy geithner amerikai pénzügyminiszter vasárnap elképzelhetetlennek nevez­te, hogy ne teljesítsék adós­ságtörlesztési kötelezettsé­geiket. Geithner a CNN-nek kijelentette: biztos benne, hogy megszületik a megál­lapodás a deficitcsökkentés­ről és az adósságplafon eme­léséről. Ha az amerikai pár­tok vezetőinek augusztus 2- ig nem sikerül megállapod­niuk a 14,3 ezer milliárd dolláros adósságlimit meg­emeléséről, a kormány fize­tésképtelenné válik. Geithner: Lesz megállapodás Ősszel előre hozott választás Lettországban A lettországi népszavazá­son az urnákhoz járulók 95 százaléka támogatta, hogy oszlassák fel a parlamentet, és írják ki az előre hozott választásokat a balti ország­ban - derült ki a nem végle­ges eredményekből. A 1,5 millió választójogosult mindössze 44 százaléka vett részt a referendumon. Az előre hozott választásokat valószínűleg szeptember kö­zepén tartják meg. Forradalmat akart a tömeggyilkos norvég gyászA szélsőjobbos Breivik meg akarta menteni Európát a bevándorlóktól Beismerte tettét a szélső­jobbos norvég ámokfutó. A 32 éves oslói férfi ki­hallgatásán könyörtelen­nek, de szükségesnek ne­vezte a gyilkosságokat. A merényleteknek eddig 93 áldozata van. 86 baloldali fiatalt lőtt agyon az Osló- hoz közeli szigeten, de a szám még emelkedhet, valószínűleg sokan a víz­be fulladtak menekülés közben. Vég Márton Évek óta készült a támadásokra a 32 éves Anders Behring Breivik, aki beismerő vallomása szerint könyörtelen, de szüksé­ges tettet követett el a hét halá­los áldozaúal járó pénteki oslói robbantással és az Utoya szige­tén tartott tömegmészárlással. A kettős merénylet halálos áldoza­tainak a száma 93-ra emelke­dett. A norvég férfi ügyvédje, Geir Lippestad azt mondta, vé­dence tényekkel és indítékokkal is szolgált a véres merénylet kö­rülményeit illetőén, de ezekről ő ebben a pillanatban még nem akar beszélni. Védence minden­ben együttműködik a hatóságok­kal, ám rendkívüli igényei és kö­vetelései vannak. Anders Brehring Breivik meg­hallgatása ma kezdődik egy os­lói bíróságon. Tömeggyilkosság­gal és terrorizmussal vádolják, amiért maximum 21 év börtön­re ítélhetik. Saját bevallása sze­rint bűntársa nem volt, egyedül cselekedett, de büntetőjogi fele­lősségét egyelőre nem hajlandó elismerni. „A társadalomra, annak struktúráira és irányítási rendszerére akart megrendítő csapást mérni. Véleménye sze­rint ez csak forradalom segítsé­gével lehetséges” - mondta az ügyvéd az NRK közszolgálati te­levíziónak. Virrasztás-készültség GYÁSZOLÓK ÖLELKEZTEK, he lyeztek el virágot és gyújtot­tak gyertyát az oslói katedrá- lis előtt rendezett virrasztá­son. A miniszterelnök pedig a bombatámadás helyszínén rótta le kegyeletét. A főváros­ban továbbra is sok katona járőrözik A hatóságok szom­baton őrizetbe vettek egy fia­talt, aki egy kést akart bevin­ni abba a szállodába, ahová a miniszterelnököt várták A férfi a rendőröknek azt mondta, nem érzi biztonság­ban magát, ezért volt nála a kés. A merénylő édesapja sokkot kapott, amikor az interneten olvasta, hogy mit követett el a fia. Az illető nyugdíjas, és „valahol Fran­ciaországban” beszéltek vele, ahol él Közölte, hogy fiával 1995 óta nincs kapcsolatban. Az interneten olvasta a hírt, és látta meg a fla fényképét „Sokkot kaptam. Azóta sem tértem magamhoz” - mondta az apa. Sokk, rémület, gyász - az oslói kormányépületnél megdöbbent emberek gyülekeznek, s próbálják feldolgozni a lehetetlent: miért történt mindez? Az Oslóhoz közeli szigetnél, Utoyánál továbbra is kutatnak áldozatok után A norvég rendőrség jelenleg is kutat Utoya szigetén a tábor­ban, a baloldali Norvég Munkás­párt ifjúsági tagozatának nyári egyetemén történt mészárlás esetleges további áldozatai után. A kereséshez egy mini-tenger­alattjárót is útnak indítottak, mert a fiatalok úszva próbáltak menekülni a golyók elől. Állító­lag a tettes a vízbe ugrott embe­rekre is lövéseket adott le, még legalább négy eltűntet keresnek. Közben a rendőrség esetleges hi­báit is vizsgálják, mert beszámo­lók szerűit legalább 45 percébe telt, mire odaértek a lövöldözés helyszínére. így Breiviknek másfél óra állt rendelkezésére, hogy hidegvérrel végrehajtsa a mészárlást. Rendőregyenruhá­ban csalogatta magához a lövé­sek hallatán pánikban menekü­lő fiatalokat. Breivik korábban az iszlám, a marxizmus és a kulturális sok­színűség elleni kirohanásokkal tarkított, gyűlölködő videót töl­tött fel a YouTube-ra. A Templomos Lovagok 2083 cí­men futó 12 perces film a kettős merénylet napján került fel a videomegosztó portálra, ám az­óta eltávolították. (A templomo­sokat neonáci körökben néhol a fehér felsőbbrendűség képvise­lőiként tisztelik.) A videó valami­féle összefoglalója annak az 1500 oldalas írásnak, amelyet Breivik álnéven tett fel az internetre. A férfi a naplóban leírja, hogy tag­ja egy kis csoportnak, amely „meg akarja szerezni Nyugat- Európa politikai és katonai irá­nyítását, és végrehajtson egy kul­turálisan konzervatív politikai programot”. Többször is utal a „multikulturális árulók”, a „kul­turális marxisták” és a muszlint bevándorlók elleni támadásra. Ő helyezte el azt a pokolgépet is, amely két órával a lövöldözés előtt robbant Oslo központjában, a kormány székházánál. A deto­nációban hét ember életét vesz­tette, kilencen súlyosan megse­besültek. Breivik állítólag május elején hat tonna ammónium-nit- rátot vett egy mezőgazdasági nagykereskedelmi áruházlánctól. A robbanószer a műtrágya és gáz­olaj keverékéből állt. Jens Stoltenberg kormányfő nem tar­tózkodott az irodájában, és nem sérült meg a támadásban. A mi­niszterelnök később véres és gyá­va támadásnak minősítette az eseményeket. „Mi egy kicsi, de büszke nemzet vagyunk. Senki sem fog minket hallgataggá bom­bázni, senki sem fog minket né­mává lőni” - fogalmazott Jens Stoltenberg. Újra szigorítani kell a bevándorlást? - Egyre negatívabb a megítélése NORVÉGIA MINTEGY 4,8 milliós lakosságának hozzávetőleg 11,4 százaléka bevándorló, a királyságban élő külföldiek száma az elmúlt negyven év­ben jócskán megnőtt Az ez év januárban publikált statiszti­kai adatok szerint a legtöbb be­vándorló Lengyelországból, Pa­kisztánból, Svédországból, Irakból és Szomáliából szár­mazik A mintegy 1,4 milliós Oslo lakosainak 27 százaléka külföldi A társadalom, a köz­vélemény egyre negatívabban viszonyul a bevándorlás kérdéséhez. A megkérdezettek több mint a fele egyetlen új be­vándorlót sem engedne be, nyolcvan százalékuk pedig az állandó tartózkodási engedély megadását a helyi szokásosok­hoz való alkalmazkodástól, a többi között a norvég nyelvvizs­ga sikeres letételétől tenné füg­gővé. Jens Stoltenberg 2009-es újjáválasztása után az oslói szociáldemokrata-zöld koalíci­ós kormány tovább szigorította a bevándorlási szabályokat, ennek következtében sokkal szigorúbban kezelték a mene­dékkérelmeket. A lépést azzal indokolták, hogy a norvég gya­korlat nem különbözhet más európai országokétól. Mindenki áldozat lehet „A Norvégiái kettős merénylet azt mutatja, hová vezethet, ha az emberek torz módon gon­dolkodnak. Az áldozatok nagy száma és fiatal kora talán el­borzasztja a gyűlölettel élőket" - mondta Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Magyaror­szág leendő norvégjai nagykö­vete. Szerinte egy ilyen ese­mény alkalmas lehet arra, hogy azok, akik Magyarorszá­gon valamiféle gyűlölettel telve élnek, gondolkodnak és visel­kednek, szembenézzenek indu­lataikkal és azzal, hogy ilyen embertelen cselekedetet nem vállalhatnak. Ugyanis minden országgal megtörténhet ilyes­mi, mindenki áldozat lehet, akárhogyan gondolkozik és vi­selkedik. „Éppen ezért itt egy teljesen közös, egységes világ­álláspontra van szükség az ilyen gondolatokkal, viselke­déssel szemben” - fejtette ki Je­szenszky Géza. A világ politikusai és a ma­gyar kormány is táviratban fe­jezte ki részvétét az elhunytak hozzátartozóinak. i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom