Heves Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 151-176. szám)

2011-07-25 / 172. szám

Hosszúra és Gyuriéra döntő vár Sanghaj A vb eddigi legnagyobb meglepetésével egy magyar hosszútávúszó szolgált .Verrasztó Evelyn és Hosz- szú Katinka közül női 200 vegyesen utóbbi ju­tott fináléba a sanghaji vizes-világbajnokságon tegnap. Gyúrta Dániel megdöntötte saját, még szuperdresszben elért or­szágos csúcsát. THE 14'nFINA WORLD CHAMPIONSHIPS 2011 Hírlap-összeállítás viZES-VB Hosszú Katinka hete­dikként jutott be a 200 méteres vegyesúszás mai döntőjébe Sanghajban. A tavaly ebben a számban Európa-bajnok Hosszú - a 400 m vegyes világbajnoki címvédője - a második futam­ban negyedik lett a délelőtti 2:11.53-as idejénél valamivel gyengébb, 2:11.71-es eredmény­nyel, de ezzel is be tudott férni a nyolcas fináléba. Verrasztó Evelynnek ugyanez nem sike­rült: bár javított a délelőtti 2:13.33-on, az első futamban el­ért 2:12.51 összesítésben csak a 11. pozícióhoz volt elegendő. Gyúrta Dániel országos csúccsal került a 100 méteres mellúszás hétfői fináléjába. A 200 m mell tavalyelőtti római világbajnoka már a délelőtti elő­futamban is jól úszott a gyen­gébbiknek számító számában, 1:00.40 perccel megközelítette 1:00.26-os országos csúcsát, melyet a 2009-es vb-n ért el, majd az elődöntőben ezt l:00.23-ra javította. Szo­kásához híven lassan kez­dett, csak hetedikként for­dult, utána viszont jött a ha­gyományos hajrá, amely futa­Hosszú Katinka „meghajlította” a vizet Sanghajban, ám az igazán nagyszerű az lenne, ha a finálé után elhomályosulnának a magyar tekintetek mában az ötödik - összesítés­ben pedig hetedik - helyet je­lentett számára. A kínai vizes-vb eddigi legna­gyobb meglepetésével gyanítha­tóan egy magyar hosszútávúszó, Gercsák Csaba nem ivott előre a sikerére. Utólag megérdemli. a számottevő nemzetközi ered­ménynek eddig híján levő 23 éves Gercsák Csaba szolgált az­zal, hogy szombaton bronzérmet szerzett a férfiak 25 kilométeres számában. - Már tíz kilométe­ren is biztatóan mozgott, ám ott rossz döntésnek bizonyult, hogy nyolc kilométernél kijött frissí­tőért, mert visszatérve érdem­ben már nem tudott beleszólni a jobb helyek elosztásába - ma­gyarázta Németh Zsolt, a Ma­gyar Hosszútávúszó Szövetség főtitkára a kiugró siker „előélet­ét”. - Aztán öt kilométeren már tizedik lett, s mi reménykedtünk benne, hogy 25-ön még jobb lesz, de hogy ennyire... Mindenesetre a terhet a főtit­kár és az egykori kiváló vízi maratonista, a szövetség jelenle­gi elnöke, Hajós Gyula is igyeke­zett levenni a 23 esztendős A negyeddöntőben csak a férfiak érdekeltek A magyar női vízilabda-váloga- tott kikapott Ausztráliától, így nem jutott be a negyeddöntő­be. Merész András együttese a mai folytatásban a 9-12. he­lyért játszhat. A nyolcaddön- tőben: Ausztrália - Magyaror­szág 10-9 (3-2, 2-2, 3-1, Gercsák válláról. - Azt mondtuk neki, hogy fogja fel edzésnek a vb záróversenyét, s csupán azt kér­tük tőle, hogy próbáljon meg az élbollyal együtt tartani. Ez sike­rült is neki, végig ott volt az első tízben, s a bójáknál rendre na­gyon jól fordult. Pedig legalább 31 fokos volt a víz, már azt vár­tuk, hogy emiatt le is fújják a ver­senyt, de nem tették, szeren­csénkre, s amikor a vége felé az 2-4). Gd.: Drávucz, Bujka, Szűcs, Keszthelyi 2-2, Pösz- koli 1. A magyar férfi pólósok ellenfele az amerikai csapat lesz a keddi negyeddöntőben. A tengerentúli együttes a nyolc közé jutásért 17-4-re nyert a kanadaiak ellen. egyik „élelmezési” pontonnál szóltam neki, hogy Csaba, hete­dik vagy, fellelkesült, és kiszólt, hogy most már végigússza a tá­vot. A legvégén a másodikként beérkezett oroszt is megszoron­gatta, olyannyira, hogy ha van még 20 méter, őt is beéri. Persze a bronz is csodálatos, nagy siker ez neki személyesen, a sport­águnknak és a szövetségnek egy­aránt - nyilatkozta Németh Zsolt Magyar vereség a vb-n az örményektől sakk - A magyar válogatott kikapott az éllovas örmény együttestől a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakk-csapa tvilágbaj nokság vasárnapi, hetedik forduló­jában: Magyarország - Ör­ményország 1,5:2,5. Lékó Péter (2717) - Levon Áronján (2805) döntetlen, Szergej Movszeszjan (2700) - Almási Zoltán (2726) 1:0, Polgár Judit (2699) - Vla­gyimir Akopjan (2667) dön­tetlen, Gabriel Szargiszjan (2663) - Balogh Csaba (2643) döntetlen. Lovassy negyedik a Budapest Nagydíjon kerékpár - A lett Andris Smirnovs nyerte a Central European Tour országúti ke­rékpáros viadal vasárnapi versenyét, a Budapest Nagy­díjat. A legeredményesebb magyar a negyedikként cél­ba érő Lovassy Krisztián volt, aki így az olimpiai kva­lifikációba beszámító rang­listapontokat szerzett. Az Isaszeg és Budapest közötti 128 kilométeres távnak 112 kerekes vágott neki. A 29. heti, 2. fordulós mérkőzések eredményei 1. Union Berlin - Fürth 0-4 2 2.1860 München - Karlsruhe 2-1 1 3. Dynamo Dresden - Rostock 1-1 X 4. Paderborn - Düsseldorf 1-1 X 5. Aachen - Braunschweig 0-2 2 6. Schalke - Dortmund 0-0 X 7. Silkeborg - Bröndby 0-1 2 8. FC Köbenhavn - OB Odense 2-2 X 9. Wiener Neustadt - Rapid Wien 0-2 2 10. Sturm Graz - Mattersburg 2-2 X 11. Wacker Innsbruck - Salzburg 0-1 2 12. Austria Wien - Ried később 13. Hibernian - Celtic 0-2 2 Plusz egy mérkőzés 14. Basel - Xamax 2-0 1 HE0L.hu További friss sporthíreket, képgalériákat, keressen a HFOLbu hírportálon. Fehérvári „atomcsapás” a paksiakra nb i. A Pécsnek volt Angyalföld a Fáy utca, a DVSC-nek megérte Zalába u labdarúgás A Debrecen, a Hon­véd és a Pécs is vendégként győ­zött az OTP Bank Liga 2. fordu­lójában. Eredmények: ZALAEGERSZEGI TE - DVSC 0-2 (0-0) Zalaegerszeg, 3186 néző. V.: Szabó Zs. Gólszerzők: Kulcsár T. (77.), Yannick (79.). GYŐR - ÚJPEST 1-0 (0-0) Győr, 3000 néző. V.: Solymosi. G.: Pilibaitis (53.). HALADÁS - BP. HONVÉD 2-4 (1-2) Szombathely, 3500 néző. V.: Szilasi. G.: Tóth P. (24.), Kenesei (51., 11-esből), ill. Danilo (16., 35., mindkettőt 11-esből), Novák (64.), Lovric (71.). Nenad Scsepanovics (jobbra) nem engedte ellépni az angyalföldi Honma Kazuót, mi több, a pécsiek léptek el a fővárosi piros-kékektől Kiállítva: Horváth A. (Búr pest Honvéd, 85.). PÁPA - SIÓFOK 2-0 (0-0) Pápa, 2200 néző. V.: Ta­kács. G.: Maries (47., 78.). VASAS - PÉCS 1-2 (0-0) Illovszky Stadion, 2500 néző. V.: Radványi. G.: Gáspár (51.), ill. Horváth Zs. (49.), Nagy 0. (70.). VIDEOTON - PAKS 4-0 (2-0) Székesfehérvár, 3200 néző. Berger. G.: Vasziljevics (4., 68.), Alves (38.), Nikolics (87.). Kiállítva: Bartha (Paks, 36.). Az FTC - DVTK és a Kecskemét - Kaposvár mérkőzés tegnap lap­zártánk után ért véget. ■ MTI A brit megmutatta. Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-l-es világbajnoki sorozat Német Nagydíját. Mögötte a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett a második, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) pedig a harmadik. A 2008-ban világbajnok 26 éves brit autóversenyző pályafutása 16., idei második futamgyőzelmét aratta. A folytatást a hét végén a Hungaroringen rendezendő verseny jelenti. \ I V 4 *. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom