Heves Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-19 / 244. szám

2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2010. OKTÓBER 19., KEDD HEVES MEGYE GAZDASÁGA Ismét egy veszteséges esztendő egri szüret Az eső és a hűvös idő elvitte a termés felét, „rozés” éviárat lett az ideiből Újabb kemény évet kény­telen zárni a szőlő-bor ága­zat: hiába emelkedtek meg a szőlőárak a tavalyinak közel a duplájára, ezúttal az időjárás babrált ki csú­nyán a gazdákkal. Az át­lagtermés fele sem maradt meg az Egri Borvidéken. Kühne Gábor- Az idei szüret újra megmutat­ta, milyen pazarlóan bánunk az értékeinkkel. Ahelyett, hogy az itt megtermett szőlőt helyben dolgoznánk fel, ezáltal - a szőlő- termesztésen kívül is - jó pár embernek teremthetnénk mun­kaalkalmat, a borvidék termésé­nek mintegy 60 százalékát sző­lőként más borvidékre, esetleg külföldre szállították. így 2010- ben nem is nagyon beszélhe­tünk „egri” borról; kevés itteni pincészet tud majd ilyet felmu­tatni. Az idei, lassan a végére érő szüret kapcsán minderről Si­mon József, az Egri Hegyközség elnöke beszélt a Hírlapnak. Mint rámutatott, a várható borhiánynak - a fent említette­ken túli - oka a rendkívül hűvös és csapadékos időjárás is, ami erősen megtizedelte a termést.- Egy részét például pánikszerű­en kellett szüretelni, hogy meg­mentsük a botritisztől, azaz a szürkerothadástól - tette hozzá.- Mindezzel együtt akik nagy költséggel, jól végezték á nö­vényvédelmi munkákat, azok most jó minőségű, kései érésű termést tudnak szüretelni. A ho­zamkorlátozás mellett termelt, s a megfelelő időben betakarított szőlővel az idei évjáratú borok­ra is büszkén felírhatja a gazda az „egri” nevet. Sajnos azonban az utóbbi évtizedek legkisebb mennyiségű egri bora fog most megjelenni a piacon - jelentette ki a szakember. Simon József elmondta azt is: az Egri Borvidéken 95 százalék­ban befejeződött a szüret. S bár a 2009-eshez képest szinte meg­duplázódtak a szőlőárak, a sző­lősgazdák igyekszenek elfelejte­ni ezt az egymás után immár ha­todik veszteséges évüket is. - Nagyon becsüljük meg tehát azokat, akik 2011-ben is szőlőt termelnek majd az Egri Borvi­déken - hangsúlyozta a hegy­község elnöke. A szüret már a végéhez közeledik. Az 5700 hektáros Egri Borvidéken hektáronként mindössze 30-40 mázsa terméssel lehet számolni.- Mondjuk úgy: jó „rozés” év lett az idei. Az átlagtermés 40 százaléka körül lesz a mostani mennyiség; a Cabernet sau- vignonok és a Kékfrankosok egy kisebb része van még kint, de a hét végéig befejeződik a szüret. Összességében az 5700 hektáros Egri Borvidéken hektáronként 30-40 mázsa terméssel lehet számolni. Erről már Tarsoly Jó­zsef egri hegybíró beszélt. Szavai szerint a fehér fajták nagyon gyengén „teljesítettek", alig-alig van, ami a „védett eredetű” kate­góriába kerülhet. A kék szőlők­ben sem sok ilyen lesz, legfeljebb a késői szüretelésűek között.- Az idei csapadék a duplája volt az eddigi maximumnak: már most 1200 milliméternél já­runk. Ez lényegében mindent el­árul, hiszen nemcsak a növény- védelmet tette lehetetlenné, ha­nem a munkák el­végzését is. Most te­hát ember legyen a talpán, aki jó bort akar készíteni. A technológiát min­denképpen az évjá­rat sajátosságaihoz kell igazítani, azaz más mellett rövidebb erjesztés és gyors készre kezelés, tisztítás kell - fogalmazott a hegybíró. A borpiaci kilátásokról szól­va elmondta: a pincék most ki­ürülnek, ám fizetőképes keres­let híján az árak nem indulnak A szőlősgazdák igyekszenek el­felejteni ezt az egymás után immár hatodik veszteséges évüket is. meg felfelé, és importborok is nagyobb arányban jelennek meg. - A sors fintora, hogy ta­valy a kiválóbbnál kiválóbb szőlő kilóját 30-40 forintért vették, az idén meg 85-100 fo­rint a sokkal gyen­gébb. Még mindig veszteséges az ága­zat, és nem látni, a gazdák miből finan­szírozzák majd a jö­vő évi munkát.- Nagyon nehéz év volt ez az idei: rengeteg betegség támadta meg a termést, amik ellen a rendkívül sok eső miatt nem is igen lehetett védekezni - mon­dotta Demeter Csaba. Az Eger A gasztronómiának szánt boraikkal mutatkoztak be az egriek Varsóban Varsóban egy lengyel impor- I— , , . j ■ tőr szervezésében 16 magyar Kp pincészet, köztük három egri W 11 ms V iSMtf é- BOLYKi Janos (képünkön), ^ \ I iítÁ i -L a Kőporos borászat és a St. W W \ I Andrea szőlőbirtok - mutat- jjiú , Ibii? M kozott be a napokban. Isme­retes: a magyar, azon belül jt ^ÉHwPjjh Vflj E is az egri borok hagyottul- fi» JE nyosan eg\ik legjelentősebb - 'f? JS piacának számít Lengyelor- ' . I gasztronómiának szilát bo- 9H a ha­határában 20 hektáros birtokon gazdálkodó fiatal borász szerint két jellemzője van az évnek: vagy semmi termés nem maradt a tőkéken, vagy a vártnak a fele, ami náluk hektáronként 25 má­zsát jelent.- Esetünkben a fehérborok jó­nak nevezhetők, csak hát nagyon kevés lesz belőlük. A vörösborok­nál közepes évjáratról beszélhe­tünk: a mustfok 19-19,5 körül mozog, ugyanakkor jóízűek, za­matosak, a kavgerinc hangsú­lyos. Összességében igen meg­terhelő volt ez az év a szőlőterme­lők és a borászok számára egy­aránt. Valójában egy-két év múl­va jelentkezik majd a negatív ha­tás, amikor nem lesz bor. Helyrebillennek az árak?- annyira nem borús a helyzet, a novemberi bemutatóra töb­ben jelezték: elhoznák az újbo­raikat - jelentette ki kenyeres Zoltán egri borkereskedő. - El­tűnnek a felgyülemlett készle­tek, Egerben mintegy 220 ezer hektoliterről van szó, ám remél­hetőleg „helyükre kerülnek az árak”: tavaly az irreálisan ala­csony szőlőárak mellett a boro­ké magas maradt, az árrés a nagykereskedőket gazdagította. Aki odafigyelt a növényvéde­lemre, az most is kiváló minő­séget palackozhat - tette hozzá. A szakképzés jövőjéről értekeznek a fővárosban Budapest A szakképzéssel foglalkozók számára szer­vez közös felkészítő tanfo­lyamot az IPOSZ a Magyar Kereskedelmi és Iparkama­rával együttműködésben. A szerdán és csütörtökön az Iparos Klubban (Budapest, VII., Wesselényi utca 73.) tartandó rendezvényen szó lesz a duális képzéssel kap­csolatos kormányzati elkép­zelésekről, az állam és a ka­mara szak-, illetve a felnőtt- képzési nézeteiről, valamint a Társadalmi Operatív Mo­bilitási Program folytatásá­ról. Terítékre kerülnek majd a TISZK-ekkel, szakmai ver­senyekkel, vizsgáztatással kapcsolatos kérdések is. Elektronikus fejlesztések bemutatója a HKIK-ban eger „E-fejlesztések, vállala­ti lehetőségek” címmel szer­dán 10 órától szakmai napot szervez a HKIK. A Faiskola út 15. szám alatti székház­ban tartandó rendezvény célja az utóbbi időben dina­mikusan fejlődő elektronikai ipar néhány konkrét termé­kének, alkalmazási lehetősé­gének bemutatása. A szak­mai napon a jelenlévők meg­ismerkedhetnek egy 3D-s nyomtatóval, valamint kor­szerű energiamérő eszkö­zökkel. A rendezvény ingye­nes, de a részvételi szándé­kot ma délutánig jelezni kell. További információ Víáer Zoltántól kapható (36/429- 614/Í10, 20/970-7788; zoltan.vlzer@hkik.hu ). Csoportos beszerzést szervez a kamara HEVES MEGYE Péntekig je­lentkezhetnek a Heves Me­gyei Kereskedelmi és Ipar­kamaránál azok a vállalko­zások, intézmények, ame­lyek szeretnének csatlakoz­ni a villamosenergia-beszer- ző csoporthoz. A HKIK kez­deményezéséhez eddig 91 vállalat társult, amelyek összesen 150 millió forintot (energiára költött kiadásaik 23 százalékát) takarítottak meg költségeikből. További információ Becskei Márktól kapható a 30/894-1023 tele­fonon, vagy a mark.becskei @hkik.hu e-mail címen. Továbbra is jelentős a megye ipari növekedése Másfél hónap van a Gazdálkodási Napló leadására mulasztás Szankciók csökkenthetik az agrár-környezetgazdálkodási támogatás összegét Augusztusban 18 százalékkal ja­vult az ország ipari termelése az előző év azonos időszakához vi­szonyítva - áll a KSH tájékozta­tójában. Ismét nagymértékű, 24,3 százalékos havi bővülés jel­lemezte Észak-Magyarországot, az év addigi részét tekintve pe­dig 18,4 százalékos javulás fi­gyelhető meg. A régióban Heves megye ipa­ra futott föl a legintenzívebben: augusztusban közel 50 milliárd forintnyi értéket teremtettek, amely 27,9 százalékos növeke­dést jelent. Ez a szám Somogy és Győr-Moson után a legmaga­sabb. Az első nyolc hónap telje­sítménye 402 milliárd forint és 27,6 százalékos növekedés. ■ November végéig kell benyújta­niuk a Gazdálkodási Naplót azok­nak, akik 2009-től agrár-környe­zetgazdálkodási (AKG) támogatásban részesül­nek az Új Magyaror­szág Vidékfejlesztési Program keretében. Az agrár-környezetgazdál­kodási intézkedések a mezőgazdaság által érintett fizikai és termé­szeti környezet állapotának meg­őrzésére és javítására szolgálnak, ezzel is elősegítve a minőségi ter­mékek előállítását. Az intézkedé­sek öt-, illetve tízéves célprogra­mokban valósíthatók meg. A programban évente összesen 56 milliárd forint forrás áll rendelke­zésére a résztvevő mintegy 15 ezer gazdálkodónak. Az első gazdasági évre vo­natkozó dokumentu­mot elektronikusan, a Mezőgazdasági Szak- igazgatási Hivatal (MGSzH) honlapján ( www.mgszh.gov.hu ) lehet beadni, itt talál­hatók a kitöltésre vo­natkozó információk is. Az adatok megadásához szükséges az ügyfélkapus re­gisztráció is. Az adatrögzítést a támogatási időszak követke­ző éveiben is szeptember 1. és november 30. között kell telje­síteni. A Gazdálkodási Napló meghatározott adatainak ■ Heves me­gyében a hónap fo­lyamán még bárom gazdaestet tartanak. Mintegy tizenötezer AKG-s gazdálkodónak kell adatot szolgáltatnia elektronikus benyújtása min­den AKG-támogatásra jogosult termelő számára kötelező, en­nek elmulasztása a gazdálko­dási évre jutó támogatási ösz- szeg 30 százalékos csökkenté­sét vonja maga után. Az MGSZH úgynevezett gaz­daesteket is tart. Heves megyé­ben a hónap folyamán még há­rom ilyen találkozót tartanak. Október 21-én 16 órakor Bese­nyőtelken az általános iskolában, október 27-én 10 órakor Egerben, illetve október 28-án 15 órakor Pétervásárán a falugazdász-iro­dákban nyújtanak tájékoztatást az agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatos legfon­tosabb tudnivalókról. ■ ✓ (

Next

/
Oldalképek
Tartalom