Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-14 / 87. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2009. ÁPRILIS 14., KEDD Ha nem szólnak, a gyöngyösi VG májusig fogja fűteni a házakat Egy névtelen reklamálótól tudjuk, hogy Gyöngyösön, a Mérges úti lakótelepen még mindig izzasztó meleget árasztanak a radiátorok. A panaszosnak a média helyett viszont elég lett volna felhívnia a házmesterét - mondták megkeresésünkre az illetékesek. Csuzdi Tibort, a város távfűtését biztosító VG Zrt. elnök-igazgatóját szavai szerint még mindig meg tudja lepni, hogy a közös képviselők esetenként mennyire nincsenek tisztában tavaszi rutinfeladatukkal. Ugyanis nekik kellene jelezniük a cégnél, hogy nem kell tovább fűteniük egy-egy adott háztömbben. Ez sok esetben elmarad, de a lakók ilyenkor a vállalatot szidják, s nem pedig a feledékeny közös képviselőt. ■ A fűtés indítása őszönként jóval egyszerűbb.- Ha nekünk nem szólnak, akkor mi alapesetben május 15-éig fűtünk, az érvényes helyi rendeletnek megfelelően - jegyezte meg a cégvezető. Elmondta: a lakások nyolcvan százalékában már el is zárták a meleget - ahol eddig hivatalosan kérték. Közben dolgoznak azon is, hogy a maradék húszszázaléknyi lakó se szellőztessen feleslegesen a hirtelen jött jó időben. A fűtés indítása őszönként lényegesen egyszerűbb, hiszen olyankor csak arra van szükség, hogy három egymást követő napon 12 fok alatt maradjon az átlaghőmérséklet. Itt nincsenek is félreértések - tudtuk meg a szakembertől. ■ Borajánló tréning a Borút Egyesülettel Az Egri Borút Egyesület - egy sikeres pályázata révén - borajánló tréninget szervez a mai naptól az Egri Borvidéken működő éttermek részére. Az öt alkalomból álló, húszórás kurzus dr. Pók Tamás szőlész-borász és Szeredi Tamás somelier szakmai irányítása mellett zajlik. A foglalkozásokon olyan témakörökről lesz szó, mint például a bor és gasztronómia, valamint az Egri Borvidék borai. ■ Megnyitott az Orczy-kert Gyöngyösön Vasárnap a nagyközönség előtt is megnyitották a gyöngyösi Or- czy-kertet. Az uniós támogatással megvalósult újjáépítési program keretében - a Mátra Múzeumnak otthont adó kastély rekonstrukciója után - épült meg a természettudományi pavilon, és született újjá a kert. A park mintegy 13 ezer négyzetméteres területére több tízezer növényt telepítettek be a szakemberek, és kialakítottak egy tavacskát is. A közösségi tér szerény belépti díj ellenében látogatható a múzeum nyitva tartási idejéhez igazodva. A helybéliek, valamint a családok, idősek kedvezményes jegyet, bérletet is válthatnak. ■ MEGYEI KÖRKÉP Kelepce vagy egy szép új világ? virtuális bolt Az Internetes üzletkötés bizonyos kockázattal is járhat ismeret nélkül eljáró fogyasztót. Ezért a hatályos jogszabályi előírások a fogyasztóval szerződő félnek a szerződéskötést megelőzően, s annak teljesítése során nyújtandó információs és tájékoztatási kötelezettséget határoznak meg. ■ A tavaly ellenőrzött 203 webáruházból 177 esetében állapították meg a hiányos vagy nem jogszabályszerű tájékoztatás tényét. Az új értékesítési technikák kiemelt feladatokat rónak a fogyasztóvédelmi hatóságra is. A technikai fejlődéssel a hatóságoknak is lépést kell tartaniuk, fokozottan ellenőrizve a webáruházak tevékenységét és a szolgáltatókat terhelő tájékoztatási kötelezettség betartását. A cél annak megelőzése, hogy a vállalkozásokban az a képzet alakuljon ki, hogy az internet egy jogmentes tér, ahol a hatóságok felügyeletét elkerülve folytatható kereskedelmi tevékenység. A hatósági fogyasztóvédő tájékoztatás szerint 2007-ben az országosan ellenőrzött 215 webáruháznál 193 alkalommal találták kifogásolhatónak a honlapok tartalmát és a szolgáltatók tevékenységét, azaz a vizsgált webáruházak 90 százaléka elmulasztotta vagy hiányosan teljesítette a jogszabályok által a fogyasztók védelme érdekében előírt tájékoztatási kötelezettséget. A tavaly ellenőrzött 203 webáruházból 177 esetében állapították meg a hiányos vagy nem jogszabályszerű tájékoztatás tényék így az összesített kifogásolási arány az előző évihez képest némi javulást mutat, 87 százalékot ért el - de még mindig kirívóan magas. A kiemelkedően magas kifogásolási arány, a szolgáltatók jogismeretének hiánya, valamint a webáruházak folyamatosan növekedő száma szükségessé teszi, hogy 2009-ben is országos téma- vizsgálat keretében kerüljön sor az elektronikus kereskedelmi tevékenység ellenőrzésére. Ily módon a hatóság folyamatos jelenléte a virtuális valóságban hozzájárulhat a fogyasztók érdekeinek védelméhez ezen a fogyasztóvédelmi szempontból különösen érzékeny területen is - húzza alá az illetékes. Ki akar látatlanban olyan portékát venni, amely nem az, nem olyan, mint amire épp szüksége van? Az internetes kereskedelem útvesztőiben is szükség van a szabályok betartására. Kovács János A távolsági elektronikus kereskedelem a fogyasztók számára több előnnyel jár. Többek között időt és energiát megspórolva otthonról szerezhetjük be a kiválasztott árut. De földrajzi távolság, mozgáskorlátozottság vagy betegség ellenére is kényelmesen vásárolhatnak nyitva tartási időre tekintet nélkül a nap 24 órájában, hiszen nem kell személyesen felkeresniük a kereskedő üzlethelyiségét. A hagyományos fogyasztói ügyletek a kereskedő üzlethelyiségében, a kereskedővel való személyes találkozás során köttetnek meg, amely során a fogyasztónak lehetősége van arra, hogy kezébe vegye a terméket, és azt összehasonlítsa más hasonló áruval. E tradicionális ügyletkötési és kereskedelmi forma mellett a technikai, különösen az információs technológia rohamos fejlődésének köszönhetően az internetes áruházak alkotják a kiskereskedelmi értékesítési csatornák legújabb irányait. Az online vásárlás - mint a távollévők közötti szerződések sajátos típusa - hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fogyasztók körében, és a kiskereskedelmi forgalom egyre nagyobb százalékát teszi ki - indokolja Harsányi Istvánná a fogyasztóvédelmi hatóságnak az elektronikus kereskedelemre irányuló, március végén indult idei vizsgálatát. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Észak-magyarországi Regionális Felügyelőségének osztályvezetője szerint az ellenőrzések kizárólagos tárgyai az elektronikus kereskedelmi tevékenység, a virtuális értékesítés leggyakoribb és legelterjedtebb megjelenési formái, a klasszikus webáruházak (más néven virtuális üzlet, webshop, online shop, e- üzlet, netbolt) lesznek. A vizsgálat alá vett webáruházaknál próbarendelésekkel is meggyőződnek jogszerű működésükről. Internetes vásárlás esetén a fogyasztó rendelkezésére csak csekély információ áll a termékről. Képünk illusztráció. Harsányi Istvánná az országos akcióvizsgálat kapcsán ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a távollévők között kötött ügyletek nemcsak előnyökkel járnak a fogyasztók számára, hanem bizonyos mértékű kockázattal is. Az online vásárlások során fokozottan fennáll a meggondolatlan szerződéskötés lehetősége, tekintettel arra, hogy a távolsági ügyletkötés sajátosságaiból adódóan a szerződést kötő felek nincsenek egyidejűleg és fizikailag jelen az ügyletnél, ezért a fogyasztó kiszolgáltatottabb helyzetben van, és kettős információhiányban szenved.- Egyrészt a fogyasztó rendelkezésére csak csekély információ áll a termékről, nem tudja az árut megvizsgálni, felpróbálni, valamint ellenőrizni, hogy a róla állított tulajdonságok megfelelnek-e a valóságnak. Másrészt szintén különösen fontos, hogy a fogyasztó megfelelő információkkal rendelkezzen a másik szerződő partnerről annak létezése és a gazdasági tevékenység folytatására vonatkozó jogosultságáról - hangsúlyozza a szakember. A szerződő felek gazdasági helyzetének egyensúlytalanságából fakadóan védeni kell az adott helyzetbeil speciális szakHogyan kerülhetjük el az e-kereskedelem különböző buktatóit? mire ügyeljünk az internetes vásárlásnál? Az előzetes tájékoztatási kötelezettség alapján a fogyasztónak egy internetes oldalra való belépéskor tudnia kelj hogy - amennyiben szerződéskötésre határozza el magát - mely kereskedővel fog kapcsolatban állni, aki a szerződést teljesíteni fogja. Az Elektronikus kereskedelemről szóló törvény szerint a szolgáltató köteles közzétenni közvetlenül és folyamatosan, könnyen hozzáférhető módon legalább a nevét, székhelyét, telephelyét, ennek hiányában lakcímét, az elérhetőségére vonatkozó adatokat, különösen a kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési (e-mail) címét, a nyilvántartást bejegyző bíróság vagy más hatóság megnevezését, s a nyilvántartásba véte li (cégjegyzék) szöget engedélyező hatóság megne vezését és az engedély számát, s adószámát A honlapon az áru vág}'szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, ellenértékéről, a járulékos költségekről, a fize tés, szállítás és teljesítés egyéb feltételeiről, az elállási jogról és a fogyasztói jogérvényesítésről is előzetes tájékoztatást kell adni. Az internetes kereskedelemben az áru átvételét követő nyolc munkanapon belül indoklás és költség nélkül elállhat a vásárlástól a fogyasztó. A hazai e-vásárlások többsége ma még nem bankkártyával vagy átutalással, netán egyéb virtuális módon, hanem utánvéttel történik. Papagájok, fókák a sátorban bemutató Elsősorban a szórakoztató ismeretterjesztés a cél A Mátra, illetve a Bükk volt a legnépszerűbb Gyöngyösön április 26-áig még megtekinthetik az érdeklődők a vásárosnaményi Atlantika Kft. vízi vidámparkjának bemutatóját, a papagáj- és fókashow-t. Az előadásokon nem csak szórakoztató mutatványokat láthatnak a vendégek, de sok ismerettel is gyarapodhatnak mind az arapapagájok, mind az oroszlánfókák életéről. Akik gyerekekkel csoportosan érkeznek, azok hétköznapokon kedvezményesen nézhetik meg az előadást a Tesco parkolójában lévő sátorban. A legszerencsésebbek pedig egészen testközelből ismerhetik meg az állatokat, sőt, akár még egy enyhén halsza- gú fókapuszit is kaphatnak. ■ Az előadás célja nemcsak a szórakoztatás, hanem az állatok alaposabb megismertetése a közönséggel KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU A megkérdezettek közel egyhar- mada évente egyszer, vagy ennél is ritkábban utazik télen üdülni, kétharmaduk főként itthon pihen. A kikapcsolódó távollétek zöme 3-4 napos. Idén a „téli utazók” több mint fele otthon maradt - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Szonda Ipsos készített. Az otthonmaradók többsége a válságot okolja ezért, a nem utazók majd kétharmada emiatt volt kénytelen elhalasztani utazását. Az idei télen nem üdülők több mint egyharmada a pénzügyigazdasági helyzet miatt már eleve nem is tervezett üdülést, míg voltak, akik készültek erre, de anyagi nehézségeik miatt le kellett mondaniuk terveikről. Azok, akik az elmúlt téli szezonban voltak üdülni, elsősorban szórakozás, pihenés céljából utaztak, de az egészség- megőrzés, wellness is kiemelkedő fontossággal bír. Az utazási célok népszerűségi listáján - az említések sorrendjében - a kirándulás, a városnézés és a síelés is előkelő helyet foglal el. Magyarországon a téli hónapokban a Mátra-Bükk vidéke vonzotta a leginkább a látogatókat, a kikapcsolódni vágyók közel negyedét, emellett sokan mentek termálfürdőkbe, well- ness-üdülőközpontba. A hazai látnivalók közül közkedvelt még a Balaton és a Dunakanyar vidéke is. ■ f í l ( * I