Heves Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-14 / 87. szám

2009. ÁPRILIS 14., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Eger KÖZÉLET Április 15-én, szerdán délután fél négytől ötig Jánosi Zoltán, a 13-as számú ön- kormányzati egyéni választókerü­let képviselője, a városi közgyű­lés ifjúsági és sportbizottságá­nak elnöke tart fogadóórát az Északi városrészen a Családsegí­tő és információs Irodában (Fel­sővárosi Szolgáltatóház, Eger, Kallómalom út 88.) Mezőtárkány koncert Április 18-án, szombaton délután öt óra­kor tavaszköszöntő hangversenyt tartanak a mezőtárkányi katolikus templomban. A meghívott vendég Vincze Lilla énekesnő, műsorában közreműködik a Mélykék Zene­szalon kamaraegyüttese. Az „An­gyalnak, madárnak" című produk­cióban a pop és a komolyzene ke­veredik egyedi stílusban. Ave Maria-feldolgozások, valamint az egykori Napoleon Boulevard együttes dalainak átdolgozásai lesznek hallhatók. Eger KIÁLLÍTÁS A Bartakovics Béla Közösségi Házban (Knézich Károly út 8.) csütörtökön délután négykor nyitják meg a „Viseletké­szítők Heves megyében” című reprezentatív kiállítást. A tárlatot F. Tóth Mária, az Oktatási és Kul­turális Minisztérium vezető taná­csosa ajánlja a közönség figyel­mébe, köszöntőt Habis László polgármester mond. Kál VERSEK A település József At­tila Könyvtára a hagyományokhoz híven az idén is megrendezi a köz­ségi szavalóversenyt a Költészet Napja alkalmából. A Grassalkovich Antal Művelődési Házban április 17-én, pénteken délután háromkor kezdődik a megmérettetés, amely­re óvodások, általános és középis­kolások, felnőttek és nyugdíjasok is jelentkezhetnek bármelyik ma­gyar költő bármely versével. Eger TERMÉSZET Az Egri Kultu­rális és Művészeti Központ For­rás Galériájában pénteken dél­után öt órakor nyílik meg Matyiké Tibor természetfestő ki­állítása. Az alkotót és műveit Mészárosné Pusztai Éva címze­tes igazgató méltatja. A tárlat áp­rilis 29-éig tekinthető meg az in­tézmény nyitva tartási idejében. Füzesabony babák A Kis Bocs Baba-Mama Egyesület minden hónapban baba-mama találkozót szervez a Hétszínvirág Óvodában. Legközelebb április 25-én, szom­baton délután négy órától „Szülj szíved szerint” címmel tart elő­adást Szabóné Szabó Rita dúla. Zsebbe vágó száguldozás gyorshajtás Májustól arányosabbá válik a bírságolási rendszer A gyorshajtás évek óta a leggyakoribb baleseti ok hazánkban, s megyénk­ben is. Májustól a száza­lékos számítás helyett se­bességhatárokhoz kötik a bírságok összegét. Az egri T.-né Margitnak jó né­hány éve kell rendszeres keze­lésre járnia egy könnyen elkerül­hető közlekedési baleset miatt.- A járdán battyogtam éppen - emlékezik vissza amikor hirtelen mellém ért az a kocsi. Egy fiatal vezette. Túl gyorsan jött, nem tudta bevenni a ka­nyart, s pont oda sodródott az au­tóval, ahol én gyalogoltam. Eltört mind a két lábam, egy bordám, zúzódásaim voltak. Szörnyű he­teket éltem át, s ma sem vagyok rendben. A gázolások, karambolok elő­idézésében sok-sok év óta első helyen van a sebesség túllépése. Meggyesfalvi Tamás r. alezre­des, a Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság (HREK) közlekedés- rendészeti osztályának a vezető­je már sorolja is az adatokat:- Heves megyében 2008-ban 504 személyi sérüléses baleset­ből 190 esetében volt közvetlen ok a száguldás. Több mint az egyharmadnak. A zömük úgy­nevezett relatív gyorshajtás, amikor a gépjárművezetők nem tudnak, esetleg nem akarnak al­kalmazkodni adott út- és látási viszonyokhoz. Tavaly 14 száza­lékkal nagyobb arányban követ­keztek emiatt nem kívánt köz­úti események, mint 2007-ben. Ez érdekes, mert országosan az objektív felelősség elvének jog­rendbe lépésével, a jelentős ösz- szegű bírságoknak is köszönhe­tően, csökkent a száguldozás mi­att történt ütközések száma, He­vesben viszont nem. A tapasztalatok arról árulkod­nak, hogy szűkebb hazánkban a szigorítást előíró jogszabály megjelenése utáni két-három hónapban még érezhető volt a hatása. A múlt év második felé­ben azonban megint visszaesett a közlekedési morál, s újra so­kan alaposan rátapostak a gáz­pedálra. Erre utal, hogy az idei első negyed évben a megyénk­ben bekövetkezett 80 balesetből negyvennégy ügyben (55 száza­A rendszeres ellenőrzések remélhetően segítenek kiszűrni az utakat versenypályáknak gondoló száguldozókat lék) a gyorshajtás volt a fő ok. Az előző évben májustól kiala­kult gyakorlat szerint a gépjár­mű üzemben tartójának, vagy az azt használónak 30 ezertől 300 ezer fo­rintig terjedően kel­lett közigazgatási bírságot megfizet­nie, ha megszegte a KRESZ előírásait. A jogszabály módosí­tása nyomán idén május 1-jétől megváltozik az ob­jektív felelősség elve alá tartozó közigazgatási bírság számítási rendszere.- Eddig a gyorshajtásért kisza­bott büntetést - magyarázza a HRFK szakembere - százaléko­san számolták ki, ám a most kö­vetkező hónap első napjától konkrét sebességhatárokhoz kö­tik a bírság összegét. A változta­tással differenciáltabb és ará­Május 1-jétől megváltozik az objektív felelős­ség elve alá tar­tozó közigazgatá­si bírság számí­tási rendszere. nyosabb bírságolási rendszert léptetnek életbe. Ezentúl egyér­telművé válik, milyen sebesség­túllépés esetében mekkora ösz- szegű szankcióra le­het számítani. Egyúttal megszű­nik az alsó és a fel­ső sebességhatárok­nál az aránytalan­ság, s valóban csak drasztikus gyors­hajtásnál rónak ki 300 ezer forintot a száguldozóra. Meggyesfalvi Tamás példával is szolgál. Eszerint ha valaki egy 20 kilométer/órás sebes­ségkorlátozásnál mondjuk 54 kilométer/órával közlekedik, annak korábban a legmaga­sabb, 300 ezer forintos bírságot kellett megfizetnie. Most má­justól viszont ugyanezért a sza­bálysértésért csak 45 ezer fo­rintot köteles leróni. A szerencsétlenségek megelő­zése érdekében a rendőrség sű­ríti a fokozott közúti ellenőrzése­it. Emellett az országos közúthá­lózaton kétszáz, a gyorsforgal­min további 31 fixen telepített, il­letve mobil sebességellenőrző berendezés beszerzését tervezi. Több százmillió forintos közigazgatási bírság heves megyében a tavalyi esztendőben 12 ezer 213 al­kalommal indítottak objek­tív felelősségen alapuló köz- igazgatási eljárást. Ebből 9 ezer 133 ügyben szerepelt a tényállásban az, hogy a jár­művezető a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott. Egyébként az összes proce­dúra eredményeként több mint 374 millió forint köz- igazgatási bírságot szabtak ki a hatóságok. Gyorshajtási büntetési tételek májustól, a megengedett sebesség túllépésével arányosan Megengedett sebesség 50 km/órálg 15-25 km/h 30 000 25-35 km/h 45 000 35-45 km/h 60 000 45-55 km/h 90 000 55-65 km/h 130 000 65-75 km/h 200 000 75-km/h felett­300 000 Megengedett sebesség 50-100 km/óra között 15-30 km/h 30 000 30-45 km/h 45 000 45-60 km/h 60 000 60-75 km/h 90 000 75-90 km/h 130 000 90-105 km/h 200 000 105 km/h felett ­300 000 Megengedett sebesség 100 km/öra felett 20-35 km/h 30 000 35-50 km/h 45 000 50-65 km/h 60 000 65-80 km/h 90 000 80-95 km/h 130 000 95-110 km/h 200 000 110 km/h felett­300 000 Szalay Zoltán SÍKÉ SÁNDOR Száguldunk és félünk a zéró tolerancia meghir­detésével, valamint az ob­jektív felelősség elvének ta­valyi bevezetésével koráb­ban soha sem tapasztalt lép­tékű változások történtek a honi közlekedésben. Statisz­tikai adatok bizonyítják, hogy azóta a magyar autós, amikor a kormánykerék mögé ül - nem is kicsit - visszafogja magát. semmi sem tökéletes persze. Érvényes ez az egy éve élet­ben lévő szabályozókra is. Ve­gyük például a közigazgatási bírságok hét esete közül azt, amit a leggyakrabban emle­getnek, a gyorshajtást. Az ér­vényben lévő „tarifatáblázat” szerint egy az autópályán 240 kilométeres óránkénti se­bességgel száguldó autó tulaj­donosának kevesebbet kell ma fizetnie bírságként, mint annak, aki lakott településen elnéz egy 20 kilométer/órás sebességkorlátozó táblát és 51-gyel hajt. Kétszázezer az előbbi, háromszázezer az utóbbi autós büntetése. a jogszabályalkotók rá- érezhettek a helyzet fonák­ságára, hiszen hamarosan módosítják a mostani előírá­sokat. Az ésszerűsítés a hí­rek szerint épp ebben a leg­vitatottabb kategóriában lesz radikális. Miközben csupán annyi történik, hogy a sebességtúllépést nem a megengedett érték százalé­kában számolják majd, ha­nem kilométer/órában, való­jában egy reálisabb új bírsá­golási rendszert teremtenek. A fentebbi példáknál marad­va: a húszas táblánál 51 ki­lométer/órás sebességgel „száguldó” járművezetőnek nem kell rettegnie a legma­gasabb, háromszázezer fo­rintos büntetési tételtől. bírságolni való azért a vál­tozások után is marad bő­ven. Sajnos ebben is bizto­sak lehetünk. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Lipicai csikót nyert a gazdájának a szépséges puli cacib Háromezer, köztük sok igazán különleges kutya érkezett Szilvásváradra, a kiállításra Vérüket adják a középiskolás egri diákok Úgy gondoltuk, hogy egymás sza­vát sem értjük majd Szilvásvára­don a hét végén, lévén háromezer négylábút neveztek be a nemzet­közi kutyakiállítás­ra, vagyis a CACIB- ra. Csakhogy ezek a blökik nemcsak szé­pek, hanem rendkí­vül jólneveltek is. Egyedül egy kis - nem több, mint háromkilónyi - yorkshire terrier „osztotta az észt”, s próbálta uga­tásával megszeppenésre késztet­ni a látogatókat. A Sherlock Holmes-sorozat egyik epizódjá­ból „sátán kutyájaként” megis­mert ír farkas viszont egy „járó­kában” szendergett, harmadma­gával, s eszében sem volt rémü­letet ébreszteni. A verseny izgal­mában addig stresszelt, míg el­aludt. A MEOE Egri Egyesülete jóvol­tából szenzációs program kínálko­zott húsvétszombat- tól -hétfőig a lovas stadionban. Korózs Gábor főszervezőtől megtudtuk, hogy a gazdasági válság sem rettentette vissza a tenyésztőket: a világ minden tá­járól benevezték kutyáikat a szépségversenyre. Kétévente ad otthont Szilvásvárad a CACIB- nak, s mára sikk lett itt lenni Amerikából épp úgy, mint Ázsi­ából. Csábító a fődíj is, mert a szakértő zsűri által a legszebb­■ Mára sikk lett itt lenni Ameri­kából épp úgy, mint Ázsiából. A nemzetközi kutyakiállítás versenyzői úrimód viselkedtek, s méltóság­gal fogadták az elismerést KÉPGALÉRIA: WWW.HEOL.HU nek jelölt blöki gazdája egy lipi­cai csikót kap. A legutóbbi alka­lommal a tengerentúlra került a kitűnő vérvonalú ló. Most vi­szont Magyarországon maradt a főnyeremény, mert a nemzetkö­zi bírók egy monori tenyésztő koromfekete, ötéves kan puliját tartották a háromezer nevező kö­zül a legtüneményesebbnek. A fajtánkénti minősítéseken túl díjazták a felvezetőket is. Az ifjú 6-13 év közötti, és a 13-18 év közötti gazdiknak a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesület adta át a kitüntetést. Hétfőn a vadászkutyák szá­mára rendezték meg a CAC-ot, az országos kiállítást, amit egy ál-bombariadó zavart meg. „Egri diákvér” címmel ismét meghirdette a Magyar Vöröske­reszt Heves Megyei Szervezete a középiskolások véradó napjait. Gortva Józseftől, a karitatív szer­vezet megyei igazgatójától meg­tudtuk, hogy a március végén megkezdett akció önkéntes szer­vezői igen elégedettek lehetnek, mert tanintézményenként átla­gosan 45 donor jelentkezett. Kü­lönösen sok új véradóval büsz­kélkedhet eddig a Szilágyi Erzsé­bet és a Dobó István Gimnázium. Még két hét van hátra a prog­ram zárórendezvényéig, amikor a Városházán kihirdetik a 2008/2009-es tanév véradás­szervezési versenyének győztes középiskoláját. ■ k I ö \

Next

/
Oldalképek
Tartalom