Heves Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-25 / 250. szám
3 2006. OKTÓBER 25., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Karácsond megemlékezés „Köszönet a szabadság hőseinek’’ címmel tartottak megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharcról a településen. Az egybegyűltek koszorút helyeztek el a temetőben, majd a művelődési házban bemutatták Juhász István „1956 karácsondi résztvevői” című könyvét Az ünnepség keretében egy emlékkiállítás is nyílt Párád TESTÜLETI ÜLÉS Csütörtökön délután tartja első ülését az új összetételű képviselő-testület A tanácskozáson megalakítják a bizottságokat - várhatóan hetet -, s megválasztják ezen grémiumok elnökeit is. Pétervására FŐHAJTÁS Az önkormányzat és a művelődési ház közös szervezésében október 23-án délután, a település katolikus templomában rendezték meg az '56-os népfelkelés és szabadság- harc 50. évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget A megemlékezésen Horváth Ferenc színművész adott műsort, majd Pál László polgármester mondta el gondolatait A szentmisét Kiss Gábor esperes celebrálta. Rózsaszentmárton emlékmű Az október 23-i ünnepségen avatták fel a település legújabb köztéri alkotását, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 50. évfordulójára készült. Az emlékművet Nagy László helyi származású fafaragó mester készítette. Tamaleiesz megemlékeztek Október 20án a község általános iskolájában felemelő ünnepség keretében emlékeztek meg az '56- os forradalomról. A rendezvényen a négy település - Tarnalelesz, Fedémes, Bükkszenterzsébet és Szentdomonkos - diákjai mellett az Itt élő felnőttek is részt vettek. Az ünnepi gondolatokat Czenthe Huba tanár-történész mondta el. Nagy sikert aratott az oktatási intézmény volt diákjának az ünnepre komponált zeneműve is. A megemlékezés keretében fogadták az elsős diákokat az iskola teljes jogú diákpolgáraivá. Ujlorincfalva küldöttség A közelmúltban hattagú delegáció utazott a település erdélyi testvérközségébe, Lőrincfalvára - tudtuk meg Soltész András polgármestertől. Részt vettek a kint megrendezett élelmiszeripari kiállításon, ahová maguk is vittek bemutatásra szánt termékeket a Tisza partjáról. Mit szól az „ünnephez"? békevágy A megkérdezettek elítélték a rendzavarok viselkedését Rendőrök és tüntetők néztek farkasszemet október 23-án a főváros utcáin t. d. EGER: - Természetesen felháborítónak tartom, hogy ezen az egy napon sem lehetett méltóképpen megemlékezni az '56- os hősökről. Mélységesen elítélem a provokáló tüntetőket, és úgy vélem, hogy a rendőrség arányosan lépett fel a rendzavarokkal szemben.,‘Ünnepre' készültünk, s végül'az egész világ előtt szégyenkezhetünk a hétfőn történtek miatt. lukács Péter, EGER: - Az a véleményem, hogy aki az ország történelmét valamennyire is tiszteli és ismeri, az egy ilyen ünnepnapon nem áll maszkokba burkolózva Árpád-sávos zászlók alá, hogy provokálja a lakosság és az ünnepségek békéjét biztosító rendőröket. Nem értek egyet a tüntetőkkel, jogosnak és arányosnak érzem a rendőrség fellépését. kakuk Ferenc, EGER: - Felháborítottak az ünnephez kapcsolódó események. A magam részéről maximálisan egyetértek a rendőri fellépéssel. Kérdem én, milyen békés tüntetők azok, akik sálakba burkolózva, Molotov- koktélt hajigálva emlékeznek meg '56-ról? Precedens értékű perekre számítok azokkal a rendbontókkal szemben, akik tönkretették ezt a napot. LIPOVNICZKY ISTVÁN, OSTOROS:- Szégyen, hogy amikor az egész világ fejet hajtott az '56-os hősök előtt, a saját hazánkban nem lehetett méltóképpen megemlékezni ezekről a történelmi napokról. Az úgynevezett „békés” tüntetők balhét kereső rendzavarok voltak, akikkel szemben jogosan léptek fel a rendőrök. Hamarabb kellett volna a Kossuth téren rendet tenni. Mozi: várakozók, kétkedők és fanyalgók art-terem „Tisztességes városi filmszínház” üzemeltetésére készülnek (Folytatás az 1. oldalról)- A nézők egyik legfontosabb elvárása, hogy ne hónapokkal a megjelenés után nézhessenek meg egy-egy fűmet.- A forgalmazók a nézőszám alapján „rangsorolják” a mozikat, s eszerint juttatják el a kópiákat. Egy tíztermes moziban napi öt-hat vetítéssel sokkal nagyobb nézőszámot lehet produkálni, mint egy kisebb városi moziban. De ettől még nem törvény- szerű, hogy ezekbe több hónapos csúszással érkezzenek meg a kópiák. Szerintem a gyöngyösi moziban az új filmek a hazai megjelenés után két-három héttel láthatók lesznek. Nekünk érdekünk, hogy bejöjjenek a nézők, nekik pedig érdekük, hogy a mozi sikeres legyen, mert különben hátrébb kerül a rangsorban. Nagyon sokan várják már a nyitást, és remélem, elégedettek lesznek a szolgáltatásainkkal, szeretni és látogatni fogják a mozit.- A filmvetítéseken túl egyéb funkciókat is terveztek a mozinak?- Vetítés is sokféle lehet. Indítunk filmklubokat, nagyon szeretnénk a város és a környék iskoláinak is komplex csomagokat kínálni. A feltételek adottak lesznek egyéb rendezvények, tanácskozások, konferenciák megrendezéséhez, ezeket a lehetőségeket is ki fogjuk használni.- Mindezt mikortól?- December elsejére tervezzük a nyitást. Körvonalazódik a program is, és elárulhatom: a nyitás alkalmából nem „csak” jó filmekkel, meglepetésekkel, de a hazai filmes szakma több jeles személyiségével is találkozhatnak majd a nézők. ■ (s- P-) SIKE SÁNDOR A feltúrt pesti flaszter TÖRTÉNHETETT VOLNA másként is, és akkor a forradalom ötvenedik évfordulójának békés ünnepéről tudósítana a honi, illetve a nemzetközi sajtó. A feltételes módnak azonban nincs helye, mert úgy történt, ahogyan. Aki vette a fáradságot és végigkövette az október 23-i közvetítéseket, az láthatta a szégyent Másként nehezen lehet minősíteni a hétfői budapesti eseményeket ugyanis. nem a randalírozók szégyene csupán, hanem mindenkié, akinek része van abban, hogy nem tudtuk méltón megünnepelni az évfordulót. Ne próbálja meg kivonni magát senki az érintett szerepköréből, akinek köze lehet 2006. október 23-ának ilyetén alakulásához! Széles a kör, elhihetík. Érintett a honi sajtó (hogy saját portánkon kezdjük) éppúgy, mint a katedrán álló tanárember. És nem csak a történelem oktatásáért felelős történelemtanár, hanem valamennyi. Felelős a szégyenért a szülő, aki még most is mentené randalírozó gyermekét, felelősek a politikai pártok, amelyek változaüanul azt lesik, hogy mit nyerhetnek a gyalázaton. Felelősek a hazudósak, állítsák bár, hogy „vé- gighazudták a ciklust”, vagy azt, hogy „még soha nem hazudtak”, felelősek a kézfogás elutasítói, a kezet nem nyújtók. LEHIGGADT FEJJEL tisztázni kell majd egyszer, hogy a hétfői városdúlásnak nem sok köze volt az alkotmányos véleménynyilvánításhoz, de az alkotmányon kívül eső törekvésekhez sem. Ami a pesti éjszakában történt, amögött nem voltak kézzelfogható törekvések. (Az nem törekvés ugyanis, hogy Gyurcsány takarodjon, mert ennek kimondásához nem kell feldúlni a flasztert.) van mit átgondolnunk valamennyiünknek, azt hiszem. Akinek csak egy kis csepp esze van, az mozdult az elmúlt napokban. Ezt kívánta ugyanis az idő. Mert van, amikor tényleg mozdulni kell, s van, amit tényleg nem lehet kihagyni. Nem mondanám, hogy soha vissza nem térő alkalom, de mégiscsak ritka dolog az ilyesmi. Évente legfeljebb egyszer adatik meg, de az se mindig ilyen jeles. A felkelés persze nehéz. De a látvány, a kiállítás, a pazar rendezés, az a hangulat mégiscsak kárpótol mindenért. Létezik-e szebb dolog az őszi erdő, s mezőnél, amikor a darab a fináléhoz közelít, csaknem minden szereplő már a színpadon a vasfüggöny lehullása előtt, ahol a balzsamos lég még a napszámos tücsköket sem szenderítette végső álomra. A fák meg a jól végzett munVirágozzék... ka derűjével váltják vakító aranyra a nyári zöldmunkás fáradtságát. S az is oly tiszteletre méltó, hogy mind, egytől egyig képzett közgazdák, nem egyszerre tódulnak a pénztárhoz fölvenni járandóságukat, hogy rögvest csődbe vigyék a bankot, hanem szépen elosztva járulnak a kasszához. Van, aki már megkapta erdőbeli jogos osztalékát és két kézzel szórja, arany és bíbor minden porcikája, más még fakózöldben, halványsárga irigységben várakozik. S akad olyan korhely lump is, aki sebtiben végére ért a friss örökségnek, s most kopott, száraz barna felöltőben mereng a gyorsan múló dicsőségen és a sors igazságtalanságán. Tegnap még ő volt a bálkirály, kiragyogott a vendégseregből. A társaság központjaként a rossz poénjain is nevettek azok, akiktől ma megvető pillantásokat se kap. Átnéznek rajta, mintha ott se lenne. Itt áll soványan, kilógó bordákkal, lyukas erszénnyel várva a téli hó kegyelemkenyerére, ami alamizsnaként legalább kis időre elfedi feltűnő nyomorúságát. A nyár már elment, barna válla villan a kanyarban, de széke még meleg. Még nincs itt a tél, a ravasz, számító kupec, aki gallérja mögül mindig nagyobb árat mond, mint amit bárki is megadni képes. A két nagyhatalom közt az átmenet köztársasága múlik el lassan. ■ K. J. B is Andor „ eresztet vehetett át Budapest. EGER A Magyar Köz- társasági Érdemrend Lovagke- resztje kitüntetést vehette át vasárnap a Parlamentben Nyerges Andor, egri önkormányzati képviselő, az MDF Heves megyei elnöke. A köztársasági elnök által adományozott elismerést a három legfőbb közjogi méltóság, Sólyom László államfő, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Ország- gyűlés elnöke adta át. Nyerges Andor az 1956-os forradalom és szabadságharc során tanúsított kiemelkedő magatartásáért, a forradalom emlékének ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként kapta a magas állami kitüntetést. ■ Játsszon velünk! Karikázza be a helyesnek ítélt választ, ragassza fel egy levelezőlapra, és 2006. október 30-áig küldje be címünkre (3301 JÁTÉK EGER. Pf. 637). Melyik a Karib-tenger legnagyobb szigete? 1. Kuba 2. Jamaica 3. San Salvador 4. Hispaniola Múlt heti játék unk helyes megfejtése: 3. Eurázsiái Múltheti játékunk nyertese: Pass Judit, Sarud, Széchenyi u. 1/2. aki Candace Camp: Szerelem a gyanú árnyékában | című köny vét kapja ajándékba. 1L mm ■é--y Helyből a legjobb 1 É I I