Heves Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-25 / 250. szám
4 ÁLLÁSBÖRZE - PALYAVALASZTAS HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2006. OKTÓBER 25., SZERDA Idén középpontban a középiskolások pályaválasztási kiállítás Heves, Hatvan és Gyöngyös után holnap Egerben J. Először is nézzük, hogy mi a cél- ák hat felső- és két középfokú ok- ja a pályaválasztási kiállítások- tatási intézmény, valamint három nak. Az érintett fiatalok mégis- munkaerő-piaci képző merhetik az iskolák kínála- v*oz szervezet kínálatával tait, a szakmákat és a ^ s' ismerkedhetett meg. munkaerő-piaciinformá- 0 yi>- ^ A gyöngyösi kiciókat. Közvetlen kap- _ csolatba kerülhetnek a * szaktanárokkal, a pálya- -j, tanácsadókkal, a képzési *■ szakemberekkel és a munAFSZ káltatókkal, kérdéseikre pedig a helyszínen választ is kaphatnak. A Heves Megyei Munkaügyi Központ hagyományos rendezvénysorozata idén is ezt kínálta. A programok sorát Hevesen nyitották, ahol 470 középiskolás direndeltség szervezésében lebonyolított kiállításon már 1800 érdeklődő jelent meg. A munkáltatók szakmabemutatóján öten 30 féle szakmát mutattak be, míg a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Szakmaorientáció a tanulószerződés keretében” címmel előadást tartott a fiataloknak. Hatvanban 580 fő volt kíváncsi az eseményre. A diákok örömmel fogadták az új szolgáltatásként jelentkező egyik tanácsadó irodát, melynek munkatársai önéletrajz-írási tanácsadással nyújtottak segítséget. Ezt is kínálják A Heves Megyei Munkaügyi Központ szolgáltatásaiból többek között a Foglalkozási Információs Tanácsadót, az EURES nyújtotta lehetőségeket és a pályaorientációs kérdőíveket ajánlja. Az egri Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban holnap 10 és 15 óra között várják a középiskolás diákokat és a pályakezdő fiatalokat. Fenyves Péter szerint érdemes lesz kilátogatni a rendezvényre. - Tizennégy középfokú és 18 felsőfokú iskola lesz jelen - tájékoztatta lapunkat a kirendeltség-vezető. - Szakmabemutatóból négy várja a tanulókat, és persze sok tájékoztató és információs kiadvány, melyekből hasznos tudnivalókat kaphatnak ahhoz, hogy megfelelő döntést hozzanak a pályaválasztást illetően. □ PÁSZTORVÖLGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 330-1 Eger, Pásztorvölgy út 25. Telefonfax: 36-429-950 E-mail: pvi'íiserver.pasztorvolgvi.sulinet.hu Web: www.pasztorvolgyi.sulinet.hu Kedves Nyolcadikos Barátunk! Gimnáziumunk a 2007/2008-as tanévben két osztályt indít:- 5 évfolyamos magyar-angol két tanítási nyelvű - 5 évfolyamos angol/német nyelvi előkészítős Miért érdemes hozzánk jönni?- Kitűnő tanárok készítenek fel az emelt szintű érettségire.- Nálunk közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgát is szerezhetsz, és egy második idegen nyelvet is megtanulhatsz.- Nagy hangsúlyt helyezünk az informatika oktatására.- Szép környezetű, családias hangulatú iskola, aktív diákélet Felvételi előkészítő indul magyar és matematika tárgyakból 2006. november 24-én 15:00-tól 10 alkalommal, melynek végén egy tehetségkutató verseny keretében plusz felvételi pontokat szerezhetsz. Kérdéseidre nyílt napunkon (2006. december 7.) és minden más fórumunkon szívesen válaszolunk J A pétervásárai FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2007. szeptember 1-jétől az alábbi nappali rendszerű képzéseket indítja érettségire épülő képzések: mezőgazdasági gépésztechnikus OKJ: 52 5452 02 virágkötő-berendező OKJ-. 51 7862 05 szakiskolai képzések: mezőgazdasági gépész OKj: 33 6280 02 dísznövénykertész OKJ: 33 6207 oi lótenyésztő okj; 31 6203 05 pék-cukrász okj; 33 5212 02 Jelentkezési határidő: 2007. június 30. Érdeklődni lehet: 36/568-300 V, HM TUZKEV Heves Megyei Tüzeléstechnikai és Kéményseprő Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság ÉPÜLETGÉPÉSZ TERVEZŐ MŰSZAKI ELLENŐR munkatársakat keres Heves megye területére egri központtal szolgáltatási tevékenysége fejlesztése érdekében. Feladatok:- Épületgépészeti tervezés- Égéstermék-elvezetők tervszintű, kivitelezés közbeni vizsgálata- Égéstermék-elvezetők használatbavételi eljáráskor végzett műszaki felülvizsgálata és műszeres mérése- Fűtési rendszerek energetikai minősítése, légszennyezés mérése Elvárásaink:- Épületgépész felsőfokú műszaki végzettség- Jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készség- Rugalmasság, jó problémakezelési képesség |- Felhasználói szintű számítógépes ismeret- Gépjárművezetői engedély KÉMÉNYSEPRŐ ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI KARBANTARTÓ MUNKAKÖRBE Feladatok:- Égéstermék- elvezető berendezések tisztítása, ellenőrzése, műszaki felülvizsgálata Elvárásaink:- 8 általános iskolai végzettség (középfokú végzettség előnyt jelent)- tiszta erkölcsi bizonyítvány megléte Amit ajánlunk:- versenyképes jövedelem- előmeneteli lehetőség- folyamatos szakmai képzés- érdekes, változatos munka- útiköltség-térítés Pályázatát az alábbi címre kérjük eljuttatni. HM TÜZKÉV KFT. 3300 Eger, Klapka Cy. u. 9. Telefon: 36/510-900 Fax: 36/510-902 hmtuzkev@chello.hu f (I6I682-2ÖS9Ö; f KOSSUTH ZSUZSA GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, Bem tábornok út 3- sz. Postacím: 3301 Eger, Pf. 128 OM azonosító: 031620 OKÉV rag szám: 04-0006-04 E-mail: kossuthzsSfreemaiüiu ÖÍÍOtSKOlA Tel.: 36/515-020 Tel./fax: 36/313-765 Akkreditációs lajstromszám: AL-1056 www kossuthzsini.hu 2007januárjában induló tervezett tanfolyamaink: • Fizioterápiás asszisztens alapképzési éves (OKJ 52 5008 01) • Gyógymasszőr képzés 1220 óra (10 hónap) (OKJ 51 5008 01) • Gerontológiai gondozó 2 éves (OKJ 54 762 01) Jelentkezési határidő: 2007. január 19. Jelentkezési lap az iskola titkárságán kapható Érdeklődni lehet: 36/515-020/20-23-2'í-es mellék Észak-magyarországi Regionális Képző Központ (nyilvántartási szám: 05-0014-06, akkreditációs szám: 0007) Ősszel induló tanfolyamai, amelyekre [MIÉ© dMLdíiínríKiigKíiírs ECDL-START 95-100-105-115 órában Ön, igénye szerint 4 féle ajánlatunkból választhat! Képzési ajánlatunk már 53-900.- Ft-tól, mely tartalmazza a képzés teljes költségét I A képzés létszáma 15 fó, alkalmanként 4-5 tanórában. VÁRJUK ÉRDEKLŐDÉSÉT! • Háztartásigép-szerelő Eger- 800 óra Belépési feltétel: érettségi bizonyítvány A Munkaügyi Központ a tanfolyamhoz támogatást biztosít. A feltételnek eleget tevők részére a tanfolyam INGYENES Részletes tájékoztatás és jelentkezés az ÉRÁK Egri Bázisán és a Munkaügyi Központoknál. Többek közt lakatost, maróst, hegesztőt keresnek tervezhető jövő A jelszó: stabilitás, perspektíva a gyöngyösi Mátra Gépipari Kft.-nél SAATRA .3300 Eger, Deák F.u. 20. 8,36/41.3 391 www.erak.hu , simonne4niail.erak.hu m A Generali- Providencia Zil Egri Kirendeltsége üzleti partnereként szakmai tapasztalatokkal és meglevő kapcsolatokkal rendelkező csoportvezetőt keres! A fényképpel ellátott szakmai önéletrajzot „Siker” jeligére az alábbi címre kérjük! 3301 Eger, Pf. 137. Tel.: 06-20/4597860 A tizenötödik - kisebbfajta jubileumi - évébe lépett néhány napja a gyöngyösi Mátra Gépipari Kft., amelyet 1992. október 12-én alapítottak. Ha minden úgy halad, mint idáig, szép ünnepre készülhetnek jövő ilyenkorra a németmagyar közös vállalat irányítói és munkatársai, hiszen nemcsak a megyében, de országosan is a egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozás. A cég, amely valaha pontosan egy tucat emberrel indult, mára több mint száz dolgozót foglalkoztató középvállalkozássá nőtt. Néhány esztendei tevékenység után olyan, külföldön is nagy elismerést hozó eredményeket tudhat magáénak, mint például a Nemzeti Színház színpadtechnikai berendezéseinek kivitelezése, olyan megbízásokat, mint az oslói operaház hasonló berendezéseinek a legyártása, vagy különleges, magas raktározási rendszereket kiszolgáló gépek előállítása és szállítása Dubaiba, Szingapúrba, s a világ még, számtalan részébe.... Murvai Sándor ügyvezető A megrendelők, a partnerek közt ott van az igényességéről igencsak közismert Caterpillar Magyarország Rt., a Bosch Rexroth Kft., a Magyar United Rt., és persze a legjelentősebb együttműködő partner a MLAS GmbH. Mint Murvai Sándor, a cég egyik alapítója és egyben ügyvezető igazgatója elmondja, természetesen utóbbinak rendkívül sokat köszönhetnek a tekintetben, hogy sikerült olyan nívót elérniük, amely lehetővé teszi például, hogy akár az ISO minőségirányítást, akár a hegesztésre vonatkozó minősítéseket, akár a NATO- beszállításra alkalmasságot elváró vevőknek is szállíthassanak. A segítség nem utolsósorban abban mutatkozik meg, hogy a Mátraalján sikerült az európai színvonalú munkakultúrát meghonosítani, s zökkenőmentesen fenntartani. A folyamatosság egyik biztosítéka, hogy a német és a magyar cég közötti kapcsolat át- és átszövi a mindennapokat. A gyöngyösi dolgozók a lakatosoktól kezdve a felső vezetésig, rendszeresen lehetőséget kapnak egy-két éves müncheni munkavállalásra a társ cégnél, de természetes a német szó az itthoni gépsorok között is. Mindemellett azonban szögezzük le, a Mátra Gépipari Kft. önerejéből jutott el a fejlődésben odáig, hogy 2004-bén már egy százmilliós, 2005-ben pedig egy 218 milliós beruházásra volt szükség, hogy az egyre sokasodó megrendeléseket kielégíthessék. Jelenleg egy 204 milliós fejleszA precizitás, a minőségjellemző minden szinten tés folyik! Nemsokára üzembe helyezik azt a speciális, rendkívül sokat tudó és nagy teljesítményű marógépet, amely pillanatnyilag még egyedi darab a Dunától keletre eső országrészen. Már csak e hír hallatán is újabb és újabb ügyfelek kopogtatnak a gyár ajtaján. Munka tehát van bőven, - a megfontolt tervezések alapján tisztán látszik, hogy lesz is bőven! Ennek megfelelően tehát növelni kell a munkatársak létszámát is. Murvai Sándor finom humorral azt mondja, olyan jelentkezőket várnak, akik nemcsak mernek nagyot álmodni, de - ugyanúgy, mint az alapítók - készek is arra, hogy az álmaikat megvalósítsák. A lehetőségek adottak. A Kft. olyan karriert kínál a munkát kereső szakembereknek, amellyel ha úgy tetszik, később a nemzetközi piacon is megállhatják a helyüket. Szeretnének fölvenni legalább tíz új lakatost, öt hegesztőt, hét CNC- maróst, szükség lenne még egy GÉPIPAR - GYÖNGYÖS mérnökre és két technikusra. Az érdeklődők, a nagyon is méltányos béren kívül, számíthatnak a munka- és védőruhára, védőitalra, a maximálisan adható étkezési hozzájárulásra, az utazási költségek térítésére, s szükség esetén akár albérlet biztosítására is. Ez sem kevés, de ami talán még fontosabb, hogy olyan csapat tagjai lehetnek, ahol folyamatos az előrehaladás, a megújulás. A Kft. támogat mindenfajta továbbtanulást, lett légyen szó akár nyelvtanfolyamról, szakmai minősítő tanfolyamról, vagy mint már említettük, külföldi, „kitekintő" munkavállalásról. Amikor azt kérdezem az ügyvezető igazgatótól, nem félnek-e attól, hogy az európai kiképzést megkapó dolgozók továbbállnak, csak csendesen mosolyog. Hiszen inkább az ellenkezőjére van példa. Azok a magyarok, akik Nyugaton már nyugdíjjogosultságot szereztek, még egy pár további évre a Mátra Gépipari Kft.-hez szegődnek. Mert jó itt...! Nos, a munkavállalók számára a nemzetközi porondon is megérthető jelszó tehát: stabilitás és perspektíva. Amit úgy lehet magyarra átírni, hogy a gyöngyösi Mátra Gépipari Kft.- nél biztos és tervezhető a jövő. Öröm manapság ezzel találkozni! A i i i