Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-27 / 148. szám

2005. JÚNIUS 27., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP A főpásztort ünnepelték Az eddigi életút A gyülekezés perceiben Buda Péter teológiai tanár ismertette dr. Seregély István életútját, aki 1931. március 13-án született Szom­bathelyen. Középiskoláit ugyan Miskolcon végezte, de hittudo­mányi tanulmányait már szülővárosában, ahol 1955. június 19- én szentelték pappá. Számos helyen és viszonylag sokáig műkö­dött mint káplán, majd kőszegi plébánosként érte a hír: II. János Pál pápa 1987. június 5-én kinevezte egri érsekké. Azt követően már itt szentelték püspökké. A Magyar Katolikus Püspöki Konfe­rencia elnöki tisztét 1990-től tölti be, közben 1993-tól 2001-ig az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának volt alelnöke. (Folytatás az 1. oldalról) Baranyák Béla kiskörei plébá­nos a papságot képviselve csat­lakozott a köszöntőkhöz. Perjési Ottó a határon túli ma­gyarok üzenetét hozta el, de ér­kezett hasonló üzenet külön a szlovákiai Rozsnyó püspökétől is. Zsámbéky Mariján nővér a szerzeteseket képviselte meg­tisztelő gondolataival. Dr. Löffler Erzsébet, az Egyházi Múzeum vezetője az egri és a főegyházmegyei hívek nevé­ben szólva hangsúlyozta, hogy a főpásztor ugyan az ország másik végéből érkezett erre a vidékre, de idegenként is igazi egrivé vált az esztendők során. Dr. Seregély István zárszó­ként megköszönte családjá­nak, hogy eddig eljuthatott a papi életben. Ötven éve szol­gálhatja Istent a hazában, az Anyaszentegyházban. Hálát ad ezért a Teremtőnek. Bocsána­tot kért estleges mulasztásai­ért.- Senkire nem haragszom, kérem, hogy rám se haragud­jon senki. Maradjunk továbbra Dr. Seregély István: „Maradjunk továbbra Is Krisztus követői” FOTÓ: GÁL GÁBOR is Krisztus követői, hiszen ő az út, az igazság és az élet - mondta végezetül a főpásztor, majd aranymisés áldását adta az egybegyűltekre. Kivonuláskor a hívek lelkes tapsa kísérte dr. Seregély Ist­vánt, aki aranyszínű díszfüzért is kapott a nyakába a Baziliká­ból kilépve. Megható volt az ünneplő tömeg tiszteletének és szeretetének érzékelhető meg­nyilvánulása. Hálaadás és körmenet a megmenekülés emlékére FOTÓ: SUHA PÉTER Benei búcsú J. M. mátrafüred A Bene Egylet tagjai minden évben a búcsú keretében emlékeznek meg arról, hogy Gyön­gyöst és a hozzá tartozó mátrai te­lepülést 1780-ban elkerülte a pes­tisjárvány. A város megmenekülé­sének 225. évfordulója alkalmából a szombati szabadtéri programok után vasárnap a hívek a Szent Já- nos-templomban megrendezett ünnepi szentmisén és körmeneten adtak hálát a Teremtőnek. A hét végi eseményen minden részt vevő család, illetve érdeklődő kikapcso­lódhatott: a gyerekeket aszfaltrajz­verseny, a felnőtteket labdarúgó­mérkőzés, folklórműsor és Szent Iván-éji tűzgyújtás szórakoztatta. mss A hit szónoka Fesztbaum Béla EGY HÍVŐ EMBER ELKÖTELEZETT VALLÁSOSSÁGA nem múlhat kizárólag a papon, de el kell fo­gadni, hogy nagyon sok múlik rajta. A temp­lomba járó, a vallását rendszeresen gyakorló ember nyilván akkor érzi hatásosnak a vasár­napi, vagy más nagyobb ünnepi szentmisét (istentiszteletet), ha olyan szentbeszédet (igehirdetést) hallott, ami élménysze- rűen segítette elő lelki gazdagodását. nem szeretnék túlzásokba esni, netán az illetékes szerénysé­gét megzavarni, de az előbbiek figyelembevételével elmondha­tó: Isten bőkezűen megajándékozta az Egri Egyházmegyét, az ötven éve pappá szentelt dr. Seregély István érsek személyé­ben. Az aranymisés főpásztor ugyanis a hit jeles szónoka. Oly­kor vázlatot is tesz maga elé, de arra csak rápillant. A tömeg mindenkor nagyra tartotta azt, aki szemtől szembe, látható meggyőződésből szólt hozzá. Egyházmegyénk 80. főpásztorá­nak a szavaiban a született tehetség, a megszerzett tudás, az élettapasztalat, a világlátás és a személyes vallásosság ötvöző­dik közérthetően. Az evangéliumot a mindennapok történései­vel párhuzamban hirdeti. Példáit annyira magától értetődően, a hallgatóság fejével is gondolkozva alkalmazza, mintha a pad­sorokból lépett volna a szószékre. Nem elszigetelt elefánt­csonttoronyból érkezve áll a „nép” elé. Alázattal nyomatékosít. Nem emelt hangon, hanem inkább ismételve a lényeget, ami nem nélkülözi a mérsékelt derűt sem. Mozdulatai még inkább felkeltik a figyelmet, oldottabbá teszik az esetleges feszengést. Egyszerre nevezhető konzervatív és haladó szellemiségnek. EGY ATEISTA SZÁMÁRA SEM LENNE UNALMAS, ha az érsek főpász- . tor által elmondottakból érzékelné erkölcsi gyengeségeink, tár­sadalmi nyomorúságaink okait, a keresztényi életvitel általá­nos előnyeit az egyre válságosabb viszonyok között sodródó Európában. Értékektől távolodnak el azok, akik vasárnapon­ként nem hallgatják beszédeit a katolikus rádióban, amit - né­hány percet áldozva az érsekre - otthon is megtehetnének. Ne­vezhetjük előadónak is a hit szónokát. Közvetlen ismerői nem azért tisztelik csupán, mert püspöki süveget visel. Seregély István érseket a belső énje teszik naggyá. EZT TANÚSÍTOTTA AZ ARANYMISE IS. A német építőiparról tapasztalatcsere Hasznosítják a módszereket Herman István alelnök vezetésével a németorszá­gi Észak-Rajna Westfáliában járt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara építőipari vállalkozásokat képviselő delegációja. A szakembe­rek a hét végén érkeztek vissza szőkébb hazánkba. M. K. heves megye Fülöp Gábor főtit­kár érdeklődésünkre elmondta, hogy a kamara európai uniós pályázati támogatásból finan­szírozta a tanulmányút költsé­geit. A húsz szakember - akik megyénk csaknem minden te­rületét képviselték - gazdag programot bonyolított le. Egy héten át betekintést kaptak a német építőipar rendszerébe, il­letve az ágazat szabályzóiba. A látogatás keretében - töb­bek között - a korszerű környe­zetvédelmi, energetikai és épü­letszigetelési módszerekkel is­merkedtek meg. Ezek mellett találkoztak az építőipari isme­reteket oktató szakemberekkel, látták a képzésben közreműkö­dő, igényesen felszerelt tanmű­helyeket, s megismerték az ot­tani tananyagokat is. Mint megtudtuk, a németor­szági tapasztalatokat a honi szakemberek a további munká­juk során hasznosítják majd. Elutazásuk előtt a Heves Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­marában magyar-német építő­ipari szótárakból készítették fel őket a szakmai útra. így nem volt gond a felek közvetlen kap­csolatteremtésével sem. a már elavult vegyes tüzelésű kazá­nokat korszerű, gázüzemű eszkö­zökkel váltják fel. Mait® - A település is bekapcso­lódott az országos parlagfűirtási programba. A napokban tíz köz­munkás dolgozott azon, hogy meg­szabadítsa az allergiát okozó nö­vénytől a falu közterületeit, illetve a méltán közkedvelt horgásztó kör­nyékét. Szintén a község külterület­ét érintő hír, miszerint még a SAPARD pályázaton nyert támoga­tást az önkormányzat a mezőgaz­dasági jellegű utak felújítására. Az összességében 40 millió forintos beruházás egy hónap múlva készül el az abasári He-Do Kft. kivitelezés­ében. Mátraszentimre - Turistajelzés­festő tábort rendeznek július 22. és július 24. között a településen. A programot a Kékes Turista Egyesü­let szervezte meg, s mint Merva László, a tábor szervezője elmond­ta: a három nap alatt több kilomé­ternyi turistajelzést festenek újra a résztvevők, így a községből kiindul­va Galyatetőt és Pásztót is érintik majd a felújítási munkálatok. To­vábbi információ a jelentkezéssel kapcsolatban az egyesület honlap­ján, a www.matrahegy.hu/kte inter­net címen található. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL Petőfi bánya - Bővítik a játszótér eszközállományát - jelentette be lapunknak Fekete László polgár- mester. E szerint a már meglévő park nyolc újabb, az európai uniós elvárásoknak is megfelelő gyer­mekjátékkal gyarapodik. Pétervására - A Szántó Vezekényi Könyvtárat egyre több inter­nethasználó keresi fel. Jelenleg négy számítógép áll az érdeklődők rendelkezésére, rövidesen az ötödi­ket is bekapcsolják a hálózatba. A rendszer június 1-jétől rendkívül kedvező áron - óránként 120 forin­tért - vehető igénybe, mivel rákap­csolódtak a Közhálóra. Szintén a számítógépes parkra épül a nyári tábor, amit július 18. és 22. között szervez meg az intézmény. „Ját­szunk és tanulunk” volt a mottója az elmúlt esztendőben, ami - a szervezők elmondása szerint - a mostanira is igaz lesz. A résztvevők megismerkednek többek között a számítástechnika alapjaival, vala­mint az internethasználat nyújtotta lehetőségekkel is. Elsősorban a 9 és 12 éves gyerekek jelentkezését várják. A további részletekről az in­tézményben lehet érdeklődni. Szajia - A Pétervásárai Családsegí­tő Központ július 4. és 8. között a település Közösségi Házában szer­vez tábort az általános iskolás gyer­mekek részére. A vakációzó diáko­kat reggel 9-től délután 3 óráig vár­ják az intézménybe. Mint a szerve­zőktől megtudtuk, a programokban többek között bükkszéki strando­lás, továbbá számos túra, valamint kézműves foglalkozás szerepel. SlÜCSi - A polgármesteri hivatal hirdetőtábláján rendszeresen közzé teszik a Mátrai Hegyközségi Tanács meteorológiai állomásának a leg­frissebb adatait. A kifüggesztett do­kumentum javaslatot tesz a soron következő napokban esedékes nö­vényvédelmi munkálatokra, vala­mint a szükséges hatóanyagok al­kalmazására is. A hegybíró kedden­ként frissíti az információkat. Tárnáméra - A Napsugár óvodá­ban országos Freinet-találkozó kez­dődik július 6-án. A Játék az egész világ’’ című négynapos szak­mai tanácskozásnak az önkor­mányzat üdülője ad majd otthont. A „hosszú műhelyek” programjá­ban szó lesz többek között a zenei, történelmi, természeti nevelésről, míg a „rövid műhelyek” foglalkozá­sain más mellett termésbábokat, papírformákat készíthetnek a résztvevők, de lesz gyöngyfűzés, táncház, altatók és ringatok tanu­lása is. A tanácskozás első napján Bencze László polgármester kö­szönti a résztvevőket, majd zenés­táncos összeállítás és bátyus va­csora következik. A program része a község nevezetességeivel való megismerkedés, a részt vevő óvá nők egynapos mátrai kirándulást is terveznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom