Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-27 / 148. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 27., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Lassan halálba cipelő pillanatnyi boldogság kábítószer A szakember szerint súlyos tévhit, hogy az enyhe válfajok nem ártalmasak Vasárnap fejeződött be hazánkban a kábítószer-ellenes hét rendezvénysorozata. E nap, június 26-a volt a kábítószer-ellenes világnap. Mindennek apropóján a megelőzés fontosságáról, tartalmáról, lehetőségeiről kérdeztük Kocsis Irén Mária r. alezredest, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) bűnmegelőzési osztályának a vezetőjét. A kábítószerezés kezdetén és a függőség elhatalmasodásakor Szalay Zoltán- Heves megyében a kábítószer elleni küzdelem hetén egyetlen rendezvényre sem került sor. Vajon azért, mert nem a kampányjelleget, hanem a folyamatosságot kívánják itt a szakemberek hangsúlyozni?- Egyszerű az ok - felelte Kocsis Irén Mária -, mi tavasszal tartottuk a rendezvényeinket, mert úgy gondoljuk, az iskolai tanév befejezése után a tájékoztatás célcsoportja már nem érhető el. E körbe elsősorban a tanulóifjúság tartozik, a 12-13. évtől a 20-24 éves korosztályig. Úgy vélem, az Kocsis Irén inkább a na- Mária gyón fontos, hogy a kábítószerekkel, azok hatásával, a fogyasztásuk következményeivel kapcsolatos felvilágosításnak egész évben folyamatosnak kell lennie, hiszen maga a jelenség is sajnos 365 napon át mutatkozik. A már említett veszélyeztetett ifjak mellett a szülőknek és azoknak is rendszeresen felhívjuk a figyelmét a kábítószerrel kapcsolatos gondokra, akik hivatásszerűen foglalkoznak gyermekekkel.- Mi adja a folyamatosságot?- Például a mi osztályunknak a léte a rendőrségen. Továbbá a kapitányságokon is megbíznak előadókat, akik e témával foglalkoznak. Tartják a kapcsolatos az iskolákkal, amelyek eléggé fogadókészek. Persze, azt hozzá kell tenni, hogy a kábítószer-megelőzési munkának csak piciny szelete a folyamatos és rendszeres tájékoztatás.- Mely momentumokat érdemes kiemelni a megelőzésből?- A leglényegesebb azt tudatosítani, elérni, hogy a fiatalok rendelkezzenek kellő önismerettel, önbecsüléssel! Ez jelentheti azt is, hogy egy társaságban ha a spanglit (marihuánás cigaretta - A szerk.) körbeadják, tudja, merje kimondani azt, hogy nem kér! Legyenek az ifjaknak határozott céljaik az életben! Mindennél fontosabb, hogy tudják értékelni a sikereket, megélni, kezelni az esetleges kudarcokat, s a boldogságot másban is képesek legyenek megtalálni, mint éppen a különböző drogokban. Ezek elsősorban nevelési kérdések, amelyek megoldásának szükségessége nem a gyermek 7-8. osztályos korában kezdődik, hanem már a születésekor. Óriási tehát a szülők felelőssége, példamutatása, s a pedagógusok munkájának minél jobb minősége.- Sokan élnek abban a hitben, hogy a lágy drogok élvezete igazából nem hordoz veszélyeket.- Ez súlyos tévhit! A kábítószerek lényegesen veszélyesebbek hatásukat, következményeiket tekintve, mint az alkohol, a cigaretta. Ott van például a marihuánás cigaretta. Úgy vélik jó néhányan, nem árthat, ha néhányat elszív abból Visszaélés kábítószerrel 19» 200« 2092 2004 valaki. Valójában a hatóanyaga, a THC (tetrahidro-canabiol) úgynevezett hallucinogén szer. Aki él vele, annak színesebb a világ a valóságnál, színesebbek a színek is. Felszabadultabbnak érzi magát, gátlásai szűnőben vannak. Ezért is mondják rájuk, hogy „moziznak”. Az emberi szervezetben is termelődő ilyen hormon hatásának megfelelő kellemes, boldogsághoz hasonló érzés szállja meg őket. Igen ám, de ha megszűnik a hatása, akkor elálmosodik az illető, s rendszeres használat esetén fejfájás, hányinger, gyomorproblémák is járnak vele. A legnagyobb baj, hogy a THC beépül a sejtekbe, és - ellentétben az alkohollal, a nikotinnal - ott is marad. Nem ürül ki. Tudományosan bizonyított tény, hogy egy szál marihuánás cigaretta rövid távú hatása felér egy enyhe alkoholmérgezéssel. Utóbbit azonban a szervezet elégeti, s kiürül, míg a THC nem. Huzamosabb idő után telítődik a szervezet.- Ez az, amit sokan nem hisznek el.- Komoly gond az is, hogy a kábítószerek hatása kiszámíthatatlan. Függ a fogyasztó testsúlyától, általános egészségi állapotától, a környezetétől. Aki megveszi, kapja az „anyagot”,az valójában nincs tisztában vele, mit is szed tulajdonképpen. Nagyon gyakran az „árut” nem laboratóriumi körülmények között készítik. Nemegyszer fordult már elő, hogy sztrichnint vagy patkánymérget kevertek hozzá az adagokhoz, hogy még több pénzt szedhessenek be a terjesztők.- Milyen hosszú távú hatása lehet a kábítószerek rendszeres élvezetének?- Az egyik az, hogy megnő a szervezet tűrőképessége. Azaz a megszokott adag szedésénél nem jön a kívánt hatás. Ezért vagy több adagra van a fogyasztónak szüksége, vagy előbb- utóbb erősebb, keményebb drogokhoz nyúl. Jellemző az úgynevezett flash-back hatás is, amikor a drogos ugyan nem szed kábítószert, mégis átéli annak hatását. Ez különösen veszélyes, hiszen bármikor bekövetkezhet, például autóvezetés, munkavégzés közben. így már nemcsak saját magát, hanem embertársait is veszélybe sodorhatja. Dohányzáskor ugyan valóban egy csomó káros anyag kerül a szervezetbe, de a füstöléstől még nem változik meg az ember személyisége, nem romlik a tér- és időérzékelése, a belátási képessége, a gondolkodása. A kábítószernél viszont igen. Aki rendszeresen szívja a spanglit, annak egy idő után a THC beépülése miatt - romlani kezd a memóriája, pszichikai függőség alakul ki. Amikor pedig már a keményebb drogokra Visszaélés kábítószerrel bűncselekmény, Heves megye (db) o ---------,---------------2 903 2994 is rászokik, az bizony könnyen elvezethet a tragikus végig.- Többféle osztályozás is napvilágot látott már a kábító hatású anyagok között. Melyik a leginkább mérvadó?- Valóban sokféleképpen lehet osztályozni. Aszerint, hogy legális vagy illegális, társadalmilag elfogadott vagy sem. Semmiképpen nem érdemes lágy vagy kemény drogok csoportosítást végezni, sokkal inkább hasznos a hatás alapján besorolni őket. Köztük vannak a depresszánsok, amelyek lassítják a szervezet működését. Ilyenek az alkohol, a nyugtatok, az altatók. A stimulánsok viszont gyorsítók, köztük van a koffein, a nikotin, a speed, az extasy, a kokain. Utóbbi háromnál erős pszichikai függőség jöhet létre. Újabb csoport a hallucinogéneké, amelyek érzéki csalódásokat váltanak ki. Ide tartozik a marihuána, a hasis, az LSD. S végül ismertek a narkotikumok, amelyek a többiek hatásait együttesen jelenítik meg, s mákból készülnek. Itt említhető a máktea, az ópium, a heroin.- Nem árt összegezni, mely tünetek alapján ismerheti fel például egy szülő, hogy gyermeke kapcsolatba került a kábítószerrel.- Léteznek testi tünetek, mint beesett arc, mély szemgödör, a bőr elszíneződése. Kis odafigyeléssel észlelhetőek az átlagostól szűkebb vagy tágabb pupillák. Jellemző a szájszárazság, az orrfolyás, az étvágytalanság, az erős fogyás. Feltűnő mennyiségben eszik csokoládét, iszik édes italokat a gyermek. Túlzottan érzékennyé válik a külső ingerekre. Extasy, speed esetén a testhőmérséklet 40 fokra is felszökhet. Nagyon elgondolkodtató jel, ha a csemetén ismeretlen eredetű tűszúrások, véraláfutások jelennek meg. Magatartásbeli változások is kísérik a drogozást: rendszeresen eltűnik pénz és számos érték. Az illető kéregét, gyakran kölcsönkér. Az addig eminens diák tanulmányi eredménye hirtelen leromlik, kerüli az iskolát, otthonról is kimara- dozik. Megromlik a kapcsolata a családtagokkal, megváltozik a baráti köre is, amit igyekszik titkolni. Elhanyagolja saját magát, a ruházatát. Zárkózottság, elmagányosodás, kiégettség és üresség érzése hatalmasodik el rajta. Túlzott mértékben használ illatszereket, hogy elnyomja a drogok szagát. Feltűnő lehet, ha valaki indokolatlanul használ napszemüveget. Arra is érdemes felfigyelni, ha addig a fiatal által nem használt tárgyak jelennek meg, mint alufólia-darabkák, megégett kanál, öngyújtó, vatta, kifacsart citromhéjak, kis üvegcsék, gyógyszeres dobozok, műanyag tasakok, cigarettapapírok, dohányszerű törmelék a zsebekben, gyertyák, pengék, kőszerű darabkák, érelszorításra alkalmas eszközök.- Mit tanácsol a bűnmegelőzési szakember?- Leginkább azt, hogy semmiképpen sem szabad elmenniük az efféle jelenségek mellett sem a szülőknek, sem a pedagógusoknak! Azonnal forduljanak szakemberekhez, akik képesek segíteni. Lényeges a valódi értékek közvetítése mind a családban, mind az iskolában, mind a munkahelyeken, s persze a médiában is. De a leglényegesebb a teljes körű összefogás, különben hiábavaló a rendőrség vagy más szakemberek tenni akarása. A tüdőrák kialakulása Az Egyesült Államokban kutatást végeztek katonák között. Dohányzókat és marihuánás cigarettát elfüstölőket vetettek össze. Kiderült, hogy 15-20 éven át kell napi egy doboz sima cigaretta ahhoz, hogy kialakulhasson a tüdőrák. Ha marihuánás cigarettából napi 4-5 szálat szív el valaki, ez a súlyos, sokszor halálos betegség akár már 2-3 hónap alatt is létrejöhet. Örömből muzsikálnak B. K. tarnalelesz Harminc évvel ezelőtt az akkori járási vezetők - a társadalmi ünnepek színvonalát emelendő - több településnek juttattak 50-50 ezer forintot azzal a céllal, hogy alakítsanak fúvószenekarokat. így alakult meg az itteni együttes is Rákóczi Péter tanár vezetésével, akit főként az motivált, hogy a falun élő gyermekek - akik sok szempontból ma is hátránnyal indulnak az életben - olyan zenei élménnyel gazdagodjanak, ami a későbbiekben is segíti őket a társadalmi beilleszkedésben, önbecsülésük növelésében. A Szűk Mátyás Fúvószenekar első komoly sikerét 1983- ban érte el, amikor a megyei versenyt követően ők vehettek részt az országos fesztiválon. Az ifjú zenészek azóta Európa számos országában jártak, mindenütt szép sikert aratva. A hét végén a helyi sportcsarnokban rendezték meg a zenekar jubileumi hangversenyét, ami egyben minősítő is volt. A Magyar Fúvós Zenekari és Majorett Szövetség négy szinten minősíti az együttesek munkáját: a lelesziek a felső kategóriát célozták meg, sikerrel. A találkozóra meghívták az együttes egykori tagjait is, így csaknem kétszáz muzsikus szurkolt a jelenleg negyventagú zenekar sikeréért. A hangverseny után baráti találkozón vettek részt az ünneplők, akik felelevenítették a legemlékezetesebb élményeiket. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE A zenekar egykori és mai tagjai sokat köszönhetnek a közös muzsikálásnak A kicsit keresik gyöngyös Átadták az egykori Mátra Szálló épületében kialakított lakásokat. A hajdani hotelban összesen 31 lakrészt alakítottak ki, a legkisebb 28 négyzetméteres, a legnagyobb alapterülete pedig eléri a 86 négyzetmétert. A lakások csaknem felét már értékesítették, a legkelendőbbek a kisebb lakások voltak. Székács György, az építtető cég jogi képviselője elmondta: a keresletet nagyban befolyásolja az igényelhető támogatások a mértéke, jelenleg a Fészekrakó program hatására nőhet meg a vásárlási kedv. A lakók már megkapták a kulcsokat, csupán csak a használatbavételi engedélyre várnak. Mint megtudtuk, a három- szintes épület alsó szintjén üzletek kapnak helyet.