Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-22 / 67. szám

4 2005. MÁRCIUS 22., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Országos botrányok, következmények nélkül (Folytatás az 1. oldalról) Inkább arról van szó, hogy az egyre gondosabb, sűrűbb és eredményesebb ellenőrzések ré­vén több hiányosság kerül fel­színre. így akár a 100 százalékos kifogásolási aránytól sem kelle­ne megijedni, mert a lényeg az, hogy a hibák inkább ilyenkor kerüljenek napvilágra, semmint az elégedetlen fogyasztók révén. S ez a vendéglátók érdeke is. A frissen fölállítandó élelmi- szerminőség-ellenőrző kom­mandó kapcsán a szakember közölte, hogy míg tőlünk nyuga­tabbra nyugodtan bezárhatja a boltját egy olyan gyártó, amely káros vagy veszélyes élelmiszer- ipari terméket hozott forga­lomba - épp a sajtóhírek nyo­mán megren­dült fogyasztói bizalom miatt -, addig ha­zánkban ez nincs így. Min­den különö­sebb következ­mény nélkül lehet veszélyeztetni a fogyasz­tók egészségét. A főigazgató példaként nem csak a legfrissebb paprikaügyet idézte föl, hanem a még 1993- ban történt míniumos fűszer esetét, amikor színezékként mérget kevertek az őrleménybe. Geri István nem emlékszik rá, hogy emiatt valakit is felelősség­re vontak vagy megbüntettek volna. Azt is elmondta, hogy bár ők sem tévedhetetlenek, ám a vizsgálataik nyomán született el­marasztaló határozatok megtá­madása miatt kezdeményezett eljárásokban a bíróság az esetek döntő többségében nekik adott igazat. Tavaly összesen 223 ilyen bírósági eljárást indítottak a főfelügyelet ellen az érintettek. Elhangzott: az Európai Unió­ban a veszélyes termékek kiszű­rését az EU közös informatikai rendszere is segíti. Az úgyneve­zett Rapex fogyasztóvédelmi in­formációs és riasztási rendszer­hez tagállamként Magyarország is csatlakozott. Megnőtt tehát a szerepe a piacfelügyeletnek, az ellenőrzéseknek, s a tájékozta­tásnak. Több a veszélyes termék Az EU-ban tavaly 621 élelmiszerről derült ki, hogy veszélyes, Magyarországon 11 termék esetében tapasztaltak hasonlót. Az egyre ha­tékonyabb ellenőrzések nyomán nő a felderí­tett veszélyes termékek száma. Míg itthon 1997-ben mindössze 15 ilyen nem élelmiszer- ipari fogyasztási cikket találtak, addig 2003- ban már 172-t. Ha egy terméket veszélyesnek találnak, azt kötelező nyilvánosságra hozni. Búcsú a tanítónőtől Várallyay Ivánné, született Ka­lász Erzsébet Lili tanítónő ta­valy ősszel vehette át gránit­diplomáját. A megbecsülés nagy örömet jelentett neki és családjának. Tanítónői pályáját 1929-ben, Szolnoktól nem messze, Puszta-Szenttamáson, egy ta­nyasi iskolában kezdte. Tíz évig tanította az ott élő gyere­keket a betűvetésre, a becsület­re és a hazaszeretetre. Az isko­la melletti lakásban lakott két kicsi gyermekével, s csak hét­végeken mehetett haza lóvas- úttal Szolnokra a férjéhez, szü­leihez. A család 1939-ben költözött Egerbe. Itt már négy gyerme­kének nevelése kötötte le min­den idejét az ötvenes évekig. Ekkor kezdett el újra tanítani, először Makiáron, majd Eger­ben, a Lajosvárosban. Innen is ment nyugdíjba, de tanítvá­nyait otthonában fogadta, egé­szen nyolcvanéves koráig. Lili néni különösen a mate­matikát, a német és az angol nyelvet szerette tamtam. Az an­golt csak ötvenévesen kezdte tanulni és hatvanévesen taníta­ni, mégis eredményesen készí­tette fel diákjait az angol szakos egyetemi felvételi vizsgákra. Férjével példamutató egyet­értésben nevelték gyermekei­ket összetartásra, a nagy család szeretetére. Lili néni négy gyer­mekének, 18 unokájának és 18 dédunokájának örülhetett. 95 éves korában, március 10-én csendesen elhunyt. A ro­konok és ismerősök, régi ked­ves tanítványai tegnap, az egri Hatvani temetőben kísérték örök nyugalomra. Bor, gasztronómia és üdülés utazás 2005 Rekordot döntött az idei látogatók száma Minden idők legjobb nemzetközi utazási kiállí­tása zárult az elmúlt hét végén a kőbányai vásár­városban. Hetvenezren voltak kíváncsiak a 46 or­szág - közöttük hazánk - turisztikai kínálatára. Mentusz Károly Budapest, heves megye Parádé­san feldíszített kiállítóhelyek, or­szágok, tájak és népek életét be­mutató fotók, filmek, színes ki­adványok és gazdag program- ajánlatok jellemezték az idei Utazás 2005 bemutatót. A ná­lunk is egyre népszerűbb és tör­ténelmi emlékhelyekben gazdag Jordánia volt a külföldi díszven­dég, míg a hazai tájak közül Bé­kés megye került a középpontba. Összesen 19 ezer négyzetmé­teren csaknem 900 hazai és kül­földi kiállító kínált üdülési lehe­tőségeket, családi programokat, aktív kikapcsolódást nyújtó lo­vas-, vadvízi evezős, szafari-, wellnes- és fittness-ajánlatokat. A bemutatkozóktól kapott tájé­koztatás szerint főleg a családba­rát rendezvények, a különféle kí­sérő programok: lovasbemuta­tók, sétakocsikázás, terepmoto­rozás, autózás, a fodrászok és a kozmetikusok országos verse­nye, illetve az Utazás- Gasztrorandevú nemzetközi baj­nokságai szolgálták igazán jól a kiállítás célját. Az utazási irodák kellemes hétvégi programokkal együtt kínálták a szállodák, a kistérségek változatos ajánlatait. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Az érdeklődők a gyöngyösi standon kiváló borokat ízlelhettek meg A szakemberek szerint a nya­ralási programok mellett a kül­földi hétvégi városnéző utak ke­resettek. A hazai turisták főleg Görögország, Törökország, Spanyolország, Egyiptom és Horvátország iránt érdeklőd­tek. Itthon a Balaton javuló álla­pota ismét sokakat vonz, de az ajánlati listán a hazai gyógyhe­lyek sokkal keresettebbek. Az Utazás 2005-ön a Heves megyei kiállítók méltán repre­zentálták az idegenforgalmi, tu­risztikai lehetőségeket. A Mát­ra, a Bükk, Eger, Gyöngyös és a Tisza-tavi térségben ajánlott üdülések iránt sokan érdeklőd­tek. A standokon megízlelhet­ték a legjobb borokat, valamint egy-egy üdülőtelepülés étkeit is, amelyeket nagyra értékeltek a látogatók. Sokféle szállásaján­lat, a tájakat, az emlékhelyeket bemutató színes kiadvány kö­zött válogathattak Szilvásvá­radtól a megyeszékhelyen át Mátraballáig, továbbá a Palóc utat felölelő Heves és Nógrád megye településekig. A kiállító vállalkozók tehát jelesre vizs­gáztak a bemutatkozásukkal. Borkülönlegesség Az egri kistérség polgár- mesterei összeadták a legjobb fehérboraikat, és az FVM Egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet munkatársainak szak­mai segítségével elkészí­tették és ezen az Utazás kiállításon mutatták be a Felvidéki olaszrizling- jüket. Májusban az egri vörössel is jelentkeznek. Kilenc riasztás alig pár óra alatt hatvan térsége Vasánap délután alig ötórá­nyi időtartamon belül kilenc alkalommal ri­asztották a Hatvani Tűzoltóság munkatársait a környéken észlelt-tapasztalt tűzesetekhez. A városban a Hegyalja útra kétszer, a túrái és a Balassi útra egyszer-egyszer kellett vonul­niuk, mivel nagy területen kapott lángra a fű. Emellett Boldog mellett tízhektáros, Lőrin­ciben a temető közelében, illetve a Zagyva partjánál 200-200 hektáros részen égett a növényzet, de a lángőröknek Ecséden és Jászfényszarun is akadt dolguk. Mint a szak­emberek elmondták, a jó idő beálltával az ál­lampolgároknak fokozottan be kell tartaniuk az önkormányzatok égetési előírásait, figye­lembe véve a tűzvédelmi szabályokat. Boldogon a méregraktár közelében tíz hektáron lángolt a növényzet Versengő matematikusok Két kiváló tanár, Palotás Jó­zsef és Kertész Andor emlé­kére tizennégy középiskolá­ból 106 diák részvételével a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban rendeztek matematikaversenyt. M. K. EGER A nemes vetélkedőn jelen­tős eredmények születtek. A Pa­lotás József matematikaverseny gimnáziumi kategóriájában első lett a 9. évfolyamosok közül He­gyi Ádám (egri Dobó István Gim­názium). A 10. évfolyamból Bóta Nikolett (Dobó), illetve Kis-Bene- dek Ágnes (egri Szilágyi Erzsé­bet Gimnázium). A 11. évfolyam­ból Szaller Dávid (gyöngyösi Berze Nagy lános Gimnázium) nyerte a versenyt. A 12. évfolyam tanulói közül Bognár Bence (Szil­ágyi) lett a legeredményesebb. A Kertész Andor matematika- verseny szakközépiskolai kate­góriájának első helyezettje a 9. évfolyamon Csirmaz Dávid (Wigner Jenő Informatikai és Műszaki Szakközépiskola) lett. A 10. és 11. évfolyamon Poór Má­ria, illetve Ludányi Ákos (mind­kettő egri Neumann János Köz- gazdasági Szakközépiskola) lett az első. A 12. évfolyamon Csete Roland (egri Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola) bizonyult a legjobbnak. A Palotás József-vándorkupát egy évre a Dobó István Gimnázi­um, a Kertész Andor-vándorku- pát ugyancsak egy évre a Neu­mann lános Közgazdasági Szakkö­zépiskola és Gimnázium nyerte el. Hjú matematikusok feladatmegoldás közben. Az előtérben Szele Réka az egri Pásztorvölgyi iskolából FOTÓ: PERL MÁRTIN A víz, amely az élet bölcsője éger Érdekes és sokaknak új­donságot nyújtó programra vár­ják ma a fiatalokat. Az Életfa Környezetvédő Szövetség mik­roszkópos bemutatót és gyakor­latot tart a víz világnapja alkal­mából A víz az élet bölcsője címmel. Délután 14-16 óra között a szövetség megyeszékhelyi nagy tanácstermében (Bajcsy-Zsi- linszky u. 9.) találkoznak a résztvevők, ahol előadáson, gyakorlaton és diavetítésen is­merkedhetnek meg a vizek élő­világával, főleg a mikroszkóp­pal látható élőlényekkel. A programot dr. Estók Berta­lan vezeti, továbbá Pelyhe Tibor biológus gyakorlatvezető, Fitala Csaba ornitológus és Fónagy Gergely koordinátor szervezi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom