Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-18 / 244. szám

4 2004. OKTÓBER 18., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Díszpolgár Erdélyből RM NAGYTÄ1YA Vasárnap a helyi ró­mai katolikus templomban tar­tott ünnepi szentmise után el­ismeréseket vehettek át Hevesi László polgármester­től a képviselő-testület által arra érdemesített polgárok. Nagytályai emléklapban részesült Misz István nyugdíjas tanító, kántor, s a köz­ség 2002-es díszpolgá­ra, Marosi István volt alpolgármester is most kapta meg a címmel járó pla­kettet. Új díszpolgárrá avatták Misz Istvánná nyugdíjas peda­gógust és az erdélyi testvértele­pülés, a Hargita megyei Orotva képviselőjét, Puskás Elemért. Ő egyben az Orotvával közigaz­gatási egységet alkotó Gyergyóditró alpolgármestere. Mint megtudtuk, a két köz­ség a Magyarok Világszövetsé­gén keresztül került kapcsolat­ba egymással 1998-ban. A sze­mélyes találkozást kéteszten- dei levelezés előzte meg. A színmagyar Orotván azóta min­den évben nagyon fontos ese­mény az itteniek megérkezése, s hasonló az erdélyi látogatók fogadtatása is a hevesi község­ben. Az orotvaiak tavaly, a nagytályai templom felépítésének századik évfordulóján kopjafát ajándékoztak testvérte­lepülésüknek. Puskás Elemér el­mondta: meglepetés volt számára a díszpol­gári cím, amely erőt adó sikerélmény ennyi munka után. Szavai szerint el­sősorban pályázati tapasztala­tokkal, európai uniós informá­ciókkal segítheti Orotvát Nagytálya. Hevesi László hang­súlyozta: az erdélyi testvérfalu csodálatos helyen fekszik, Ausztria, Svájc legszebb része­ihez hasonlítható a táj. A falusi turizmusban nagy lehetőségek rejlenek, egy sípálya már épül is kint. „Aprópénzre” váltották a kontaktust, mivel a hivatalos utakon túl remek baráti, csalá­di kapcsolatok alakultak ki. Hevesi László Képviselői fogadóórák eöer - Ma délután 3 órától a Városháza 2-es termében Bá­nyász Róbert (MSZP), dél­után 4-től a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Gálfi Antal (SZDSZ) önkormányzati kép­viselő tart fogadóórát. A vendégeskedő Uliomfi halmajuöra - Az idősek vi­lágnapja alkalmából ma a művelődési házban színielő­adásra várják a község szép­korú lakóit. A Gyöngyösi Já­tékszín a Liliomfi című dara­bbal szerepel 15 órától. Igazság és ráadás Eger - A Demeter Csaba ve­zette Demeter Pincészet „Há­rom az egri igazság, egy a rá­adás" címmel tart borbemu­tatót és kiállítást kedden 19 órakor a Művészetek Házá­ban. A rendezvényt Demeter Ervin, a tokaji DemeterVin tulajdonosa nyitja meg, s azon a pincészet 2003-as Eger Csillaga, a 2000-es és a 2002- es Egri Bikavér Reser- ve-je, valamint a DemeterVin 2003- as Tokaji Furmint Úr­ágya Dűlő borát kóstolhatják meg az érdeklődők. Ezt köve­tően, 20 órától pedig a Mezei- Matuz Duó ad jazzkoncertet. Forgalomkorlátozások HEVES MEGYE - A héten burkolatjelfestési munkák miatt a 3-as főút szihalmi szakaszán és a 25-ös főút eg­ri részén, az Egri út és a fel- sőtárkányi elágazás között 30 kilométeres sebességkor­látozás érvényes, előzni tilos. Istenmezején hídfenntartás, Noszvajon közművezeték-épí­tés miatt kell hasonló korlá­tozásra számítani. Pannónia koronája egek - A Vitkovics-ház Rej­tőzködő hagyomány nevű programsorozatának ma dr. Varga Tibor jogtörténész lesz a vendége, aki „Pannónia nem veszítheti el angyal adta koronáját” címmel tart este ó órától előadást. Várostrom és felvidéki földek heves megye A hét végén a me­gyeszékhelyen, a Dobó téren, majd a szilvásváradi Szalajka- völgyben rendezték meg a Kárpát-medencei magyar gaz­dák és polgári körök hagyomá­nyos találkozóját, Szombaton Egerben az 1552-es várostrom hősei előtt tisztelegtek, vasár­nap Szilvásváradon a Kárpá­tok Őre emlékműnél gyűltek össze a meghívottak, akiket - közöttük határon túli magyar politikusokat - Faludi Sándor, a Fidesz-Magyar Polgári Szö­vetség gazdatagozatának elnö­ke köszöntött. A programhoz kapcsolódóan a kerecsendi Korona Borházban Mede Vencel, a szlovákiai Ma­gyar Koalíció Pártja pozsonyi területi elnöke tartott előadást a felvidéki fóldügyekről. Még a Meciar-kormány hozott 1995- ben egy alkotmányellenes föld­törvényt. Hagyományos polgári körös találkozó Szilvásváradon. A Kárpátok Őre az időre nem vigyázott FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Úgy tűnik, sikerült elérni, hogy a Pátzay János Zene­iskola a helyén maradhas­son, amíg az épületen be­lül elvégzik a falkutatási munkálatokat. Jónás Ági gyöngyös A város egyik legré­gebbi, polgári műemléki épüle­te nem égett le egyik nagy tűz­vészben sem, így tetőszerkeze­te eredeti, vagyis igencsak ku­riózum jellegű. Ebből a megkö­zelítésből érthető, hogy a Mű­emlékvédelmi Hivatal ebben az originális állapotában sze­retné megvédeni a szerkezetet, miközben tudomásul kell ven­ni, hogy műszakilag erősen le­romlott, s ha az életveszélyes minősítés nem is egyértelmű a szakvé­lemények alapján, a tetőzet veszélyes álla­potát senki nem vi­tatja. Mielőtt azon­ban egyáltalán gon­dolkodni lehet a fel­újítás mikéntjéről, régészeti szempont­ból meg kell nézni a tetőt és az emeleti szintet, amelyhez a gerendázat csatlakozik. Korábban szóba került, hogy erre az időre (és a későbbi rekonstrukció tarta­mára) a zeneoktatást más hely­színre kell költöztetni, ami nem váltott ki osztatlan sikert a szülők körében, mert nem látták biztosítottnak, hogy a zeneiskola az azt megillető, központi helyen maradna. A falkutató szakember helyszíni szemléje után azonban Pász­tor Ferenc, az önkormányzat intézményi és humán kapcso­latok igazgatóságának vezető­je, valamint Szilágyi Attila vá­rosüzemeltetési igazgató egy­behangzóan leszögezte: nem kell kiköltözni.- Egyszerre csak egy-két tanteremben zajlik majd a ku­tatás, a lehetőségek szerint igazodva a tanítás rendjéhez - mondta Pásztor Ferenc. - A folyamat 2-4 hónapot vehet igénybe, s mivel egyben a fe­délszék vizsgálata is megtör­ténik, valójában ez már a to­vábbi munkálatok előkészíté­se is.- Ugyanilyen módszerrel történt az Orczy-kastély falku­tatása is - tette hozzá Szilágyi Attila -, és ebből a múzeum lá­togatói nem sokat érzékeltek. Természetesen elkerülhetetlen némi kényelmetlenség, zaj és por, de ez az ára annak, hogy a nagyobb kellemetlenséget, a teljes kiköltözést elkerüljük. A falkutató szakember mini­mális bontással, apró, feltáró vésésekkel felméri, hogy van- nak-e értékes épületszerkezeti elemek a vakolat alatt. Ha talál valamit (merjünk álmodni: mondjuk egy freskót), annak feltárása természetesen újabb időt, költséget, türelmet és munkát igényel, de a célt látva már könnyebb meghozni bizo­nyos áldozatokat. Bármi lesz is a kutatás eredménye, arról ku­tatói jelentés ké­szül, ami már ja­vaslatokat is meg­fogalmaz a további felújításra vonatko­zóan. Ezt műemlé­ki zsűri vélemé­nyezi, majd a felújí­tási terv elkészül­tével indul el az en­gedélyeztetés. Az előkészítő munká­latok költségét a város biztosít­ja, míg a rekonstrukciós kiadá­sokat pályázatból szeretné fe­dezni az önkormányzat. A kórház jövője gyöngyös Ma este 6 órától egészségügyi vitafórumot ren­dez az önkormányzat Polgári Unió Frakciója (PUF) a Kolping Oktatási Központban. Az össze­jövetel témája a gyöngyösi kór­ház további működtetésének mikéntje lesz. A meghívott elő­adó dr. Mikola István egykori miniszter, valamint dr. Tatár László, a frakció vezetője, az ön- kormányzat egészségügyi bi­zottságának elnöke. A szervezők a rendezvény kapcsán hangsúlyozták: a kór­ház jövője nemcsak közügy, ha­nem egyben a körzetben élők személyes ügye is, s ekként „közös felelősség a képviselő- testület helyes döntésének ki­alakítása.” A világterrorizmusról EGER A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom városi szer­vezetének meghívására október 19-én, kedden a megyeszékhe­lyen tart előadást Szentesi- Zöldi László, a Magyar Nemzet című napilap külpolitikai rova­tának a munkatársa. Az újságíró ezúttal a világter­rorizmusról beszél, majd levetí­tik az érdeklődőknek az általa rendezett, Véres Vasárnap című filmet is. A program este hat órakor kezdődik a MIÉP új párt- székházában, a Szarvas Gábor u. 2. szám alatt. Hulló cserepek ellen Mivel a zeneiskola tetőszerkezete átázott, és egyes tartóelemei elkorhadtak, előfordulhat, hogy néhány épületszerkezeti elem lepotyog a környező közterületekre. Ennek megakadályozá­sára a napokban védőtetőt, ún. nehézállványt vontak az épület köré. A mintegy másfél millió forintba kerülő szerkezet masszívan képes fel­fogni a lehulló darabokat. Belől 66 - A Bekölcei Nyugdíjasok Baráti Körének munkájáról a társa­ság helyettes vezetője, Szecskó Józsefné számolt be az önkormány­zat képviselőinek a legutóbbi testü­leti ülésen. Mint elmondta, énekkó­rust szerveznek, és szívesen látják a jó hangú csatlakozókat. A Faluközös­ség Bekölce Fejlődéséért Egyesület­ről az elnök, Dorkó Árpád beszélt Megalakulásuk óta több olyan prog­ramot is szerveztek, amelyek össze­kovácsolják a helybelieket. Kiemelte közülük a jó hangulatú családi na­pot és a sikeres szüreti felvonulást. Az egyesület célja, hogy fel rázza Csipkerózsika-álmából a települést. Bélapátfalva - Ma délután 2 órától képviselő-testületi ülést tartanak a polgármesteri hivatalban. Elsőként tájékoztató hangzik el az építési tör­melék szelektív gyűjtéséről, majd a képviselők döntenek a Felszabadu­lás utca rekonstrukciójára beadott ajánlatokról, illetve a város közigaz­gatási területén létesítendő hulla­dékudvar ügyében határoznak. Cláíf - Szociális helyiséget alakí­tottak ki az általános iskolához tar­tozó, s a könyvtárnak és a számító­gépteremnek is helyet adó épület­ben. A létesítményben mosdó és öl­töző is helyet kapott, ami kulturált tisztálkodási lehetőséget biztosit a nevelők részére. Dormánd - A veresegyházi Misszió Alapítvány „Egészséges fejlődés, be­tegségek megelőzése, készségek fejlesztése” című pályázatán 400 ezer forint értékben játékokat és számítógépet nyert a községi óvoda. Egerszi - Az óvodai szülői mun­kaközösség, az intézmény vezetősé­ge és munkatársai, továbbá a civil ABASAETOL ZARANKIG szervezetek azon fáradoznak, hogy az EU-szabványnak is megfelelő ját­szótér épülhessen a kicsinyek szá­mára. A meglévő létesítményt a na­gyobb gyerekek használják, ezért gondoltak egy külön kis birodalom­ra az óvodásoknak. Céljuk elérése érdekében jótékonysági bált szer­veznek november 12-én este a Mű­velődési Házban. Az összegyűlt ado­mányokon túl számítanak az anyu­kák és az apukák munkájára is. Pá­lyázatot nyújtanak be, amihez bizto­sítják az önerős részt. Gyöngyös - „Fenntartható hullám­téri tájrehabilitáció a Közép-Tisza vi­dékén (VezSenyi-kanyar)” címmel előadást tartanak a Károly Róbert Főiskolán. A program október 26-án délelőtt 10 órakor kezdődik. Mint megtudtuk, a főiskola kutató-fejlesz­tő irodája kezdeményezésére meg­szervezett eseményen a legfrissebb ökológiai kutatási eredményeket vi­tatják meg. Hatvan - Szerdán véradásra várja a donorokat - köztük az egészségügyi dolgozókat is - a Vöröskereszt terüle­ti szervezete és az Albert Schweitzer Kórház vérellátó állomása. Az önkén­tesek délelőtt 9-től 12 óráig a gyógy- intézmény udvarában lévő faházban tarthatják karjukat a tű alá. Heréd - A képviselőtestület leg­utóbbi ülésén október 29-ére tűzte ki a soron következő falugyűlés idő pontját Döntöttek arról is, hogy a településen élő időseket november 6-án köszöntik. • Heves - Meglehetősen nagy kintlé­vőséget termeltek azok a települő sek, melyeknek a háztartási hulla­dékát a Regiocom Kft. szállítja el. Addig, amíg az Észak-Jász köz­ségek esetében hatmillió, addig a dél-hevesiek esetében 18 mil­lió forint tarto­zásról adtak szá­mot. Mivel a beszállítást a hevesiek végzik, ezért Kontra Gyula polgár- mester (képünkön) arra figyelmezte­tett: a nem fizetők csődbe vihetik a városi céget. Ilstöi'6 - Már javában készülnek az általános iskolában a forradalom és szabadságharc ünnepére. A ren­dezvény október 22-én délután 2 órakor kezdődik az intézményben. Ugyancsak a Vásárhelyiből érkezett a hír, miszerint az iskola bitumenes pályája új borítást kapott, amelyet kézilabda-mérkőzéssel avattak fel. Kerecsend - A községi önkormány­zat legutóbbi ülésén döntött a Környezetvédemi és Vidékfejleszetési Kht. felszámolásá­nak a kezdeményezéséről. A szük­séges iratokat már benyújtották a Heves Megyei Bíróságra, ahonnan a felszámolás megindítását javasló végzés meg is megérkezett a na­pokban. il 1 - Október 21-én a fővárosi Magyar Színházba látogat a Városi Művelődési Központban működő

Next

/
Oldalképek
Tartalom