Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-18 / 244. szám

2004. OKTÓBER 18.. HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Korabeli ruhákba öltözött emlékezők idézték fel a várbeli eseményeket fotó: gal gádor Eltartottak? Pécsi István A NYUGDÍJASOK TÁBORÁT „divatos” így minősíteni. Engem nemcsak érintettként háborít fel az ilyen megfogalmazás, mivel gjä magam is e népes körbe tartozom, hanem Hk. HH azért mert, nem is igaz. Akik ezt állítják, fel­színesen gondolkodnak, s úgy alkotnak véleményt, hogy eszükbe sem jut a tények mérlegelése. Épp ezért kell tiltakozni! Mi, majd hárommillióan tisztességgel megdolgoz­tunk a mai, általában túlontúl szerény összegekért, s egy részünk mégis a szegények egyre növekvő seregét gyarapít­ja. Valamennyien fizettünk - hosszú évtizedek alatt - azért, hogy alkonyéveink viszonylagos nyugalmát megalapozzuk, ezért joggal reméltük, hogy senkinek sem adódnak megél­hetési problémái. Nem így történt. Azért nem ez a réteg felelős, hogy a forintok nem oda sorjáztak, ahová kellett volna, hogy az éppen arra hivatottak nem garantálták a biz­tonságos jövőt. az előző nemzet se járt jól, nekik az általunk megteremtett pénzből jutott. Legfeljebb az előrelátóbbak félretettek hátralévő esztendeikre, azaz önerőből oldották meg gondjaik egy részét. Közben persze felépítettek egy országot, nem is élvezve túlontúl a „jólét” áldásait. Őket követtük, örökségüket vittük tovább, s munkaszeretettől vezérelve tevékenykedtünk. Egészen addig, amíg elsuhant az idő, s búcsúznunk kellett mindattól, amit megszoktunk, amiért - ne szégyelljük kimon­dani - lelkesedtünk, hogy azután belezuhanjunk az egyre bántóbb és kézzel foghatóbb semmibe. Ezért aztán ne csodálkozzon senki, ha kissé érzékenyek lettünk, s felmordu­lunk, ha a stafétaváltók közül egyesek nyűgnek tekintenek minket. Nem azt hangsúlyozom, hogy valamikor ők is kerül­hetnek hasonló helyzetbe, már, ha elérik a bűvös korhatárt. Szubjektív dohogás lenne ez. Inkább azt emlegetem, hogy becsüljék azt a tapasztalatözönt, azt a tudást, amit felhalmoz­tunk, amit készséggel adnánk át, ha lenne kinek, ha valaki egyáltalán igényt tartana rá. sajnos, hiába küldjük a jelzéseket, rideg csend a válasz. Azért ne haragudjon senki, ha fanyalgunk az üres szólamok­tól, a többnyire rutinos köszöntő szavaktól, mivel jönnek a hétköznapok. Jólesne, ha meglehetősen közömbös fiatalok a buszokon átadnák helyüket a bottal, a járókával és cso­magokkal közlekedők számára, segítve le- és felszállásukat is. Kis dolgok, mégis a lélek csodái lennének. A visszasug- árzó jóság szívmelengető jelei. Fokozott ellenőrzés (Folytatás az 1. oldalról) A tegnapi napot azonban alapo­san átszervezte az időjárás. A szabadtéri programokat a Kaza­mata bejáratához csoportosítot­ták, á gyermekjátszók fedett és fűtött helyre kerültek. Azonban még így is meglepősen sokan sétáltak az ingyenesen látogat­ható kiállítótermekben és ke­resték fel a csoportosan látogat­ható Kazamatát, ahol a nap so­rán történelmi táncok elevened­tek meg. A Pavane táncegyüttes a Kájoni Kódexben megmaradt udvari táncok bemutatásával csalogatott. A tánc, mint kifeje­zés e korban olyan erős volt, hogy még Balassi Bálint az egyik országgyűlésen is eljárt egy pásztortáncot. A délután az énekmondóké volt. A Megyei Művelődési Központ szervezé­sében az idén először a várban álltak színpadra a dalnokok, akik a régi énekmondó hagyo­mányokat elevenítették fel. A gyermekek eközben megis­merkedhettek Gárdonyi titkos­írásával és rovásbotra rajzolhat­tak jeleket. Az alkalomra meg­A toleranciáról mátraoerecske Az általános iskola adott otthont annak a rendezvénynek, melynek kere­tében a Palantír Mozgókép Ala­pítvány mellett működő Fény­árnyék Mozgókép Egyesület tagjai ismerkedtek a községben élő kisebbség szokásaival, gondjaival, örömeivel, s többsé­gi lakossághoz fűződő viszo­nyukkal. Az alapítvány PHARE- pályázaton nyert támogatást az egyéves projektre, melynek lé­nyege, hogy a filmes szakmá­ban tanuló, valamint szociológi­át, antropológiát hallgató fiata­lok hazánk 18 településén for­gatnak kisfilmeket a kisebbsé­gek helyzetéről. A vendéglátó iskola pedagó­gusa Balákné Kovács Klára el­mondta, hogy a vendégekkel együtt közös filmvetítésen, ze­nés-táncos rendezvényen, kéz­műves foglalkozásokon vettek részt. A községben forgatott filmrészletek egy két hét múlva készülő szociológiai felmérés eredményeivel egészülnek majd ki. Az átfogó munka ered­ményét jövő tavasszal összeg­zik majd azon a rendezvényen, amelyen bemutatják az egyes helyszíneken végzett kutatások eredményét. nyitották a Török kertet, illetve tervezték az 1196 és 1204 közt uralkodó Imre király sírboltjá­nak látogathatóvá tételét is, ám ez utóbbit az eső miatt védeni kellett. Érdekessége a kamrá­nak, hogy feltárásakor a régé­A taxisok sem bánnák a rögzített tarifákat, s az ön- kormányzatok is hajlan­dók a szükséges helyi ren­deletek megalkotására. A napokban a fogyasztóvé­dők is ellenőrzik a sze­mélyszállító vállalkozókat. KJ A megyében mű­ködő taxis cégek, vállalkozá­sok sem zárkóznak el a sze­mélyszállító szolgáltatásokra vonatkozó fix áraktól, illetve az ezt szabályozó helyi rende­letek megalkotása elől, feltéve ha mindez velük egyeztetve, érveiket és képviselőiket meg­hallgatva történik - véleked­nek az új parlamenti javaslat­ról a megyebeli személyszállí­tók. Ugyanakkor azt is hozzá­tették, hogy ez a téma elsősor­ban a fővárosi helyzet miatt aktuális, ahol a taxis piac sze­replői között is dúl a harc, s a vevőket is érhetik kellemetlen meglepetések. Vidéken vi­szont a helyzet konszolidált, a szolgáltatást végzők és az igé­szek üresen találták, csupán írásos bizonyíték van arra, hogy II. András testvérét Eger­ben temették el. Délben három helyszínen ko­szorúztak. Az alkalomra a vár­ba érkezett egy dobóruszkai, nyék közt nagyjából egyen­súly alakult ki, ami az árakra és a minőségre is kihat. Ellenzéki képviselők is támo­gatásukról biztosították a mi­nap a Parlamentben azt az MSZP-s és SZDSZ-es javaslatot, ami lehetővé tenné az önkor­mányzatoknak, hogy fix árakat határozzanak meg a személy­taxi szolgáltatásra. A beterjesz­tők úgy vélik, a rögzített ár elő­nyös lenne a fuvarozóknak, mi­után biztosítaná számukra az önköltségen felüli bevételt, de az utasoknak is, mert kiszámít­hatóvá válna a fuvardíj. A taxi­zással összefüggő megyei aktu­alitás, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőség helyi kezdemé­nyezéseként a na­pokban indul a személytaxi szol­gáltatás vizsgála­ta. Mint Pintér 1st ván, a felügyelő­ség igazgatója utalt rá: ezt az in­dokolja, hogy a megyében 2000 óta sem orszá­gos, sem pedig saját kezdemé­nyezésű vizsgálat nem zajlott ezzel- a szolgáltatással össze­egy szerednyei küldöttség is, de városi és megyei vezetők, vala­mint civil szervezetek is elhe­lyezték az emlékezés virágait a Hősök termében, a Balassi-szo- bornál és Imre király sírboltjá­ban. függésben. Az akcióterv sze­rint Eger mellett Gyöngyösön és Hatvanban is lesznek ellen­őrzések, emellett éjszakai vizs­gálatok is várhatóak. Az ellenőrzés kiterjed a ta­xis tevékenységhez szükséges engedélyek meglétére, a sze­mélyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó kötelező tájékozta­tókra, valamint a taxiba sze­relt viteldíj-jelzőre (taxamé­ter) vonatkozó előírások vizs­gálatára is. Továbbá az esetle­ges vásárlói megkárosításra és a nyugtaadási kötelezettség betartására is. A megállapított szabálytalanságok, hiányossá­gok esetén az ellenőrök élnek a bírságolás, illetve kötelezés eszközével. Súlyosabb eset­ben a vétkes több tízezer fo­rintos pénzbüntetéssel is sújt­ható. Ma dél és este 6 óra között az egész megye köz­útjain fokozott ellenőrzést tar­tanak az illetékes területi rend­őrkapitányságok közlekedés- rendészeti és közrendvédelmi osztályainak munkatársai, együtt a katasztrófavédelem és a közlekedési felügyelet szak­embereivel. Amint azt Szecskó Antal r. al­ezredestől, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályának a ve­zetőjétől megtudtuk, a nagysza­bású akciót elsődlegesen az őszi-téli időszakban való közle­kedésre történő átállás ellenőr­zése indokolja. Ugyanakkor szükséges a sajnos növekvő számú balesetek megelőzése érdekében is rendszeresen szűrni a forgalomban szabály­talanul haladókat. Folyamato­san sebességellenőrzést is vé­geznek az akcióban részt ve­vők. Külön is odafigyelnek majd a tachográffal felszerelt szállítójárművek sofőrjeire, ille­tőleg a veszélyes anyagokat szállítókra is. A megelőzésjelleget kívánják erősíteni, ezért elsődlegesen ki­sebb szabályszegés esetén fi­gyelmeztetéssel, tanácsadással próbálják rávezetni a KRESZ előírásainak betartására a gép­járművek irányítóit. A súlyo­sabb esetekben viszont szank­ciókra is számíthatnak azok, akik fittyet hánynak a rendel­kezésekre. Hogy ketyeg a taxaméter? Kikérik az érintettek véleményét Az árak megállapításáról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat sze­rint a helyhatóságok rendeleteik meg­alkotása előtt egyeztetnek az érintettek­kel és az érdekképviseletekkel is. HÍRÖZÖN megyénkből színházbarátok köre. A tagság Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek című darabját tekinti meg - tájékoztatott Tompa Z. Mihály, az in­tézmény igazgatója. ít - Szavalóversenyt rendezett az I. István Általános Iskola alsó ta­gozatos munkaközössége. A vetél­kedő az Egerben tartandó Gárdonyi Géza vers-, próza- és mesemondó­verseny elődöntője volt - tájékoztat­ta lapunkat Havasi Lászlóné, az ok­tatási intézmény igazgatója. A kisdi­ákok két korcsoportban indultak. Az első és második osztályosok között Molnár Dániel (1. osztály) végzett az élen, második lett holtversenyben Lévai Nikolett (1. osztály), Németh Dóra (1. osztály) és Oláh Olivér (2. osztály). A harmadik és negyedik osztályos korcsoport győztese holt­versenyben Bánhegyi Hanna (3. osztály) és Kiss Alexandra (4. osz­tály). Utánuk Deli Dominik (3. osz­tály) végzett, majd Nagy Zsófia (3. osztály). A legjobbak könyvjutalom­ban és az oklevélen kívül szaktanári dicséretben részesültek. fél - November 6-án rendezi meg a Nagyrédei Turisztikai Egyesü­let a Termelői újbor ünnepét. Az eseménynek az Öreghegyi pincesor ad majd otthont. A program délelőtt 11 órakor a megnyitóval egybekö­tött borszenteléssel veszi kezdetét, majd az idei borverseny eredmény- hirdetése következik. A színpadon többek között fellép a Garabonciás Gyermek Néptánccsoport, a Nagyrédei Asszonykórus, az Ördög­szekér Néptáncegyüttes és a Parádi Hagyományőrzők, de kézműves be­mutatókkal és vásárral is várják az érdeklődőket. A rendezvényen nagy szerepet kap a gasztronómia: a láto­gatók megkóstolhatják a települé­sen készített kecskesajtot, s a rég- múít idők népszerű süteményeit is. Parsa - A falugazdász keddi napo­kon tart ügyfélfogadást 9-től 12 órá­ig a polgármesteri hivatalban. Az Egészségvédő Kör szervezésében hétfőnként délután fél 6-tól a Pár­tok Házában ETKA-jóga foglalkozást tartanak, amelyre várják a kikap­csolódni, regenerálódni vágyó hely­béli lakosokat.- A község önkormányzata október 22-én délután 3 órakor tartja soron következő ülését. Az ün­nepi megemlékezést követően a grémium tagjai a községben műkö­dő civil szervezetek és az önkor­mányzat kapcsolatát értékelik, és meghatározzák a jövő feladátait is. Róisaszeiftiflárt«? - A községi ön- kormányzat is csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási pályázati rendszerhez, amellyel a hátrányos szociális helyzetű fiatalokat támo­gatják. Az ehhez szükséges űrlapot a polgármesteri hivatalban lehet át­venni. A pályázat benyújtási határ­ideje október 20-a. Ssjia - A községben - pályázati tá­mogatással - befejeződött a közvilá­gítási hálózat bővítésének első üte­me, mely révén a kerékpárút és az If­júság út megvilágítása javult. A máso­dik ütemben, jövő áprilisban, az újte­lepi összekötő utak és a Liget út bőví­tését végzik majd el a szakemberek.- Szeptembertől a Szent Imre Általános Iskola is csatlakozott a Harmónia Alapfokú Művészeti Ok­tatási Intézmény programjához, így hivatalosan is elindulhatott a kép­ző- és iparművészeti, valamint a táncművészeti tagozat. Mindkét fa­kultáson 40-40 gyermeket képez­nek. A művészeti nevelés része, hogy a Megyei Művelődési Központ által szervezett Mozaik program ke­retében az 5-8. osztályos tanulók színvonalas verses összeállítást hallhattak Horváth Ferenc színmű­vész előadásában.- Egyebek mellett a 2005. január elsejétől bevezeten­dő, a magánszemélyeket és vállal­kozókat érintő kommunális adóról tárgyalt legutóbbi, a napokban megtartott ülésén a település ön- kormányzata. Soltész András pol­gármester (képünkön) elmondta: bár minden részletet még nem tisz­táztak, az adó alapösszege várha­É tóan négyezer fo­rint lesz, ehhez azonban külön­féle kedvezmé­nyek társulnak. Az ülésen a kép­viselő-testület meghirdette a falugondnoki állást, amelyre november 10-ig lehet pá­lyázni. A leendő falugondnok sze­mélyéről - aki hároméves megbíza­tást kap - falugyűlésen születik majd döntés.- November 14-én délután 2 órakor a művelődési ház színházbuszt indít a szolnoki Szigli­geti Színházba, ahol a Miniszter fél­relép című bohózatot mutatják be. A darab főszereplője Mikó István. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást a közösségi házban, illetve a 37/361- 512-es vagy a 20/925-7270-es te­lefonszámon kaphatnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom