Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-09 / 211. szám

16. OLDAL 2004. Szeptember 9., csütörtök | H SPORT R D E T E S A Lada VFTS nem lassított Az RTE Rali Túra bajnokság idei utolsó előtti futamát, a IV. Tisza Rallye-t Kazinc­barcikán rendezték. Az észak-borsodi pá­lyákon összesen 115 autó vágott neki a gyorsasági szakaszoknak. A Heves me­gyei autósok nagy létszámmal képviseltet­ték magukat A szereplésük összességé­ben jónak mondható. Autósport Az egri Magda Róbert - az ózdi és salgótarjá­ni futam féltengely-gondjai után - újra régi társával, Hervai Róberttel a navigátorülésen, Lada VFTS-sel gördült a rajthoz. Szerencsére a műszaki gondok ezúttal elkerülték a duót, Magda jó tempót diktált, és abszolútban is harcban álltak a dobogós helyekért. Sajnos két lassítónál nem vettek vissza a sebességből (a versenybírók szerint hozzáértek a lassító- hoz), így kétszer 5 másodperces büntetést ad­tak az időeredményükhöz. A módosítással az abszolút 6., a H-l kategória 2. helyét szerez­ték meg. „Kellemes verseny volt, jó idő­ben, jól autóztunk. Az idén kevés futa­mon indultunk, de ezzel a 2. helyezéssel szerzett pontokkal úgy állunk az éves összesítésben, hogy négy ponttal va­gyunk lemaradva a 3. helyezéstől így a befejező futamon is rajthoz állunk, és megkí­séreljük a felkapaszkodást a dobogóra Szeret­ik Tisza Rallye-n a Magda Róbert, Hervai Róbert duó bizonyult a legjobb Heves megyei párosnak IV. Tisza Rallye Az abszolút végeredmény: 1. Pintér László, Ősz László (Mitsubishi Lancer) 18.44 perc, 2. Niesz Ferenc, Oláh Zoltán (BMW M3) 18.48, 3. Kovács György, Jakab Zsolt (Lancia Delta) 19.29, ... 6. Magda Róbert, Hervai Róbert (Szajky Rallye Team, Lada VFTS) 19.40. nénk még részt venni a juniorok tokaji záróvi­adalán is” - nyilatkozta Magda Róbert. A H-l-es kategóriában a 6. (abszolút 17.) helyen intették le a Kakuk Ferenc, Becskei Miklós (Száguldás ATSE, Váz 2101) kettőst. Az F2- eseknél a dobogó harmadik (abszo­lút 25.) fokára áll­hatott a Molnár László, Semperger Ágnes (Opel Kadett) duó. A Fa­ragó Richárd Szabó László irányította Váz 2107-et a rajtszámának megfelelő, ab­szolút 35. helyen rangsorolták. A 42. legjobb időt birtokolta a Hadobás Áriám, Jobbik Dániel (Váz 2105) kettős, az 52. helyen ért be a Kiss Szabolcs, Barabás Ri­chárd (VW Golf) páros. A Trabant 601-essel versenyző Strider Zol­tán, Hangácsi István (HB ASE) az A-l-es ka­tegória ezüstérmének örülhetett. A 65. helyen ért célba Magda Aliz Szántó Szabolccsal az ol­dalán, amire magyarázat, hogy a cél előtt 200 méterrel elszakadt egy elektromos kábel a Peugeot 205-ben. Ezért a hibaelhárítás miatti időveszteség okán mondhattak búcsút a kate­gória 3-5. helyezésének. Az MNASZ-licenccel rendelkezők számára kiírt H-3-as kategóriában a fékhibákkal küsz­ködő egri Godó Tamás, Kovács Béla páros az 5. helyen végzett. __________________________________________(BAJZÁT) Capriati legyőzte Serena Williamst Tenisz A címvédő, második helyen ki­emelt Andy Roddick magabizto­san jutott a legjobb nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnok­ságon, a US Openen, a nők me­zőnyében ugyanakkor kiesett a még versenyben lévők közül leg­magasabban rangsorolt játékos, Serena Williams (3.). Roddick a spanyol Tommy Robredót verte három sima szettben. A nőknél amerikai rangadót rendeztek az elődöntőbe jutásért: Serena Williams Jennifer Capriatival csapott össze. A 2 óra 6 perces csata végül utóbbi sikerével ért véget: 2:6, 6:4, 6:4-re győzött. Capriati az orosz Jelena Gyementyjevával (6.) játszik majd a fináléba kerülésért. ■ Egy hír: egy mondat ASZTALITENISZ. A Magyar Asztalitenisz Szövetség meg­hosszabbította Tarján András szerződését a női válogatott élén, míg a férfi csapat edzője a jövő­ben Harczi Zsolt lesz. LABDARÚGÁS. Környezetvé­dők tiltakozása miatt nem ké­szül el Zürichben a 30 ezer férő­helyesre tervezett új Hardturm- stadion, így a 2008-as sváj­ci-osztrák közös rendezésű lab­darúgó Európa-bajnokságon nem kerül sor mérkőzésekre eb­ben a városban. KERÉKPÁR. Az orosz Gyenyisz Mencsov nyerte a spanyol ország­úti kerékpáros körverseny első hegyi szakaszát. Összetettben a hazai közönség előtt szereplő Manuel Beltrán vette át a vezetést az ötödik, Zaragoza és Morelia közötti 186 km-es etap után. LABDARÚGÁS. Ha a válogatott játéka még nem is, a Magyar Lab­darúgó Szövetség támogatóinak köre egyre jobban megközelíti a’ nemzetközi elitet, ennek jele, hogy szerdán három világhírű cég csatlakozott ehhez a csoport­hoz. Az LG Electronics és a McDonald's egyformán két, míg a Vodafone egyéves szerződést kötött az MLSZ-szel. LABDARÚGÁS. Szurkolói anké­tet tart szombaton a Tamamérai SE. A Boldog elleni bajnoki mér­kőzés után 18.30-tól a klubház­ban vár minden érdeklődőt az Fodor: jubileum és győzelem Kosárlabda Győzelemmel kezdte meg az Eu- rópa-bajnoki középdöntő soro­zatot a magyar férfi válogatott, amely az első fordulóban 26 ponttal nyert Belgium ellen. Eredmény, C-csoport, 1. forduló: Magyarország - Belgium 96-70 (27-20, 18-15, 25-14, 26-21) Paks, 1500 néző. V.: Dolinek, Janac, Kudlicki (cseh, szlovák, lengyel). Pontszerzők: Németh 18/6, Simon 13/3, Sitku 11, Kál­mán 9, Fodor 8/6, Bencze 8, Czigler 8, Kámán 6/6, Dénes 5/3, Mészáros 4, Báder 4, Góbi 2. A feldobás előtt köszöntötték az 50. válogatottságát ünneplő, ősszel már a Vitai Éger-Fekete Sasok csa­© Házimozi? .ozi? ^ megoldva VJ Havi 16 317 Ft-ért 60 hónapra 600 OOO Ft Citibank Személyi Kölcsön Citibank Hitelvonal: 06-40-40-30-40 3300 Eger, Deák Ferenc u. t Tel.: (36! 511-500 Hivatkozási szám: 108 Á Citibank sohasem pihen citibank C*mt* st - * ürsjrawe * * cxmm Az akció 2SÖA, augusztus ZHŐI 2004. ofttáöer tart Az akciós időtartam vonatkozásában a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszer énen történő rögzítési időpontja irányadó, A Citibank Személyi SőícsönSk felhasználási célhoz nem kötött fogyasztást kölcsönök. A különböző Citibank Személyi Kölcsönöknek eltérő leheti»* * Citmek a kölcsönt a hitéi­bírálati teltételei alapién, a szerződéskötést követően nyújtja. A szerződéskötés és az adott kölcsön konkrét teltételei a hitei- bírálat eredményétől függenek. Ez a hirdetés kizárólag a figyefemf effceítést szolgálja, mm minősül nyilvános ajánlati étéinek vagy tájékoztatónak, A Citibank üt a feltétetek egyoídasi módosításának jogát fenntartja, A feltételekkel kapcsolatos további felvtiá- gositésért hívja a Citibank Hitelvonaiaí (00-40 40-30-40) vagy forőoíjon nwofcafárunkhoz? IMt 22,B3%*S»,59% SZUPEREXPRESSZ OTP Garancia Biztosító Rt. üzleti munkatár­sat felvesz. Alkalmazotti munkaviszony. Tel.: 06-30-246-4558--------------------------------------------------------------------- *24867* EGER, Szépasszony-völgyben na© borházas pince sürgősen eladó. Tel.: 36/311-828----------­--------------------------------------------------------- *24708* D EMJÉNBEN pince, boroshordók, fakád el­adó. 30/858-9857------------------------------------------- *24662* V ENNÉK ötajtós Samara-kasznit vagy komp­lett autót bontásra. 20/5141-593--------------------------------------------------------------------- *24766* 29 ÉVES egri nö bölcsész- és jogi diplomával munkahelyet keres. Választ „Ügynöki munka kizárva” jeligére 3300 Eger, Pf. 23-ra várok--------------------------------------------------------------------- *10133* GARÁZS üzletnek, raktárnak, műhelynek ki­adó a Rákóczi úton. 20/325-6366, 36/417-165-------------------------------------------------------------------- *24723* E GER, Pacsirta u. sorház jellegű felújított cs.ház garázzsal, pincével, terasszal, kiala­kítható pihenőkerttel ea. 70/240-1304 Totótippek a 37. hétre 1. Kaposvár­Ferencváros X, 2 2. MTK­Debrecen 1> X, 2 3. Vasas­Újpest 1 4. Bochum­Dortmund 2 5. Mainz­Leverkusen 1,2 6. Mönchengladbach­Bremen X 7. Nürnberg­Hertha BSC 2 8. VfB Stuttgart­Hamburg 1 9. Wolfsburg­Schalke 04 1,2 10. Rostock­Kaiserslautern X, 2 11. Chievo­Intemazionaie 2 12. Brescia­Juventus 2 13. Roma­Fiorentina 1 14. Sampdoria­Lazio X Pótmérkőzések 1. Milan­Livorno 2. Atalanta­Lecce 3. Cagliari­Bologna 4. Parma­Messina A pótmérkőzésre nem kell tippelni, törlés esetén az eredmény megállapítására szolgálnak. FESZTBAUM BÉLA Közben: aknamunka Gondolom, másokat is mellbe vágott annak a híre, hogy éppen a 2004-2005. évi bajnoki küzdelmek küszöbéhez érve, két tag kivételével le­mondott tisztségéről megyénk labdarúgó szövetségének el­nöksége, s ezzel gyakorlatilag - mivel a maradók mandátuma is megszűnik ezen esetben - feloszlott a sportág vezető testü­leté. Az elnök tavalyi váratlan halála után számos jel utalt arra, hogy felerősödtek bizonyos feszültségek, de a futball megyénkben szimpatizánsai, a 75 sportszervezet elöljárói bíz­tak abban: az elnökség tagjai elviselik egymást a soron követ­kező (2005 tavaszán), egyébként esedékes választásig. Nem tudta kivárni a HELASZ elnöksége megbízatása utolsó esztendejének végnapjait, s ezt sokan azóta is sérelmezik. Em­lékezve a néhány héttel ezelőtti, lapunkban is megjelent nyilat­kozatokra, elhelyeztek egy-egy tüskét társukban a másiktól szabadulók. Közben, illetve korábban már kialakultak az el­nökségben bizonyos törésvonalak, egyetértésről szó nem lehe­tett, a legérthetőbben Torna István mondta ki elege indoklását. Ő egyébként a sikertelen hétfői sportszervezeti taggyűlésen sem rejtette véka alá véleményét, nevén nevezte azt, akinek (és még másoknak) viselkedése vezetett a szakadáshoz. Kerek pe­rec lezárta ezt az ismételten felnyitott kérdést. Mint köztudott, azóta sincs semmi előrelépés egy új elnökség megválasztása tárgyában, mivel a sportszervezetek nem küld­tek elegendő képviselőt az ad hoc bizottság kijelölésére. Ennél is borzasztóbb, hogy fenyegető aknamunka nehezíti a szövet­ségi főtitkár tevékenységét, aki igyekszik a szabályok szelle­mében mielőbb megoldást találni. Konzultál az MLSZ vezetői­vel, nehogy a legapróbb hibát is elkövesse, ennek ellenére fa­xos üzeneteket kénytelen olvasni olyan személytől eredendő­en, akinek - ismereteink szerint - semmi köze Heves megye labdarúgásához. Közvetlenül semmiképpen. Hatalomért folyó harc kezd kibontakozni. Mindezt persze ér­tetlenül fogadják azok, akik elnökség nélkül is becsülettel vég­zik munkájukat az egyesületekben, a szakosztályokban. Min­dent megtesznek azért, hogy megrendezzék a kisorsolt mérkő­zéseket, ne legyen fennakadás a bajnokságok menetében. Mű­ködnek a HELASZ bizottságai, vagyis az élet nem állt meg. Megy, aminek menni kell, mert szerencsére a sportág „nap­számosai” úgy szeretik a futballt, hogy elsődlegesen dolgoz­nak érte, s eszük ágában nincs különböző rangokat viselni. Alaposan meg kell gondolni a szavazóknak, hogy kire adják voksukat, amikor elnökséget választanak legközelebb. Akire szükség van a múltbeliekből, azt marasztalják, akire nincs, annak mutassanak ajtót. Merjenek bátran bölcsek lenni! bemutatja: a tanév bulijái?9na9yobb Rendezvénysoroz at o t Játssz velünk A hónapon át és legyen a TE csapatod a legjobb! összesen *15.000.000 Ft nyeremény, új barátok és ~7 nagy buli vér rád n NEVEZZ BE Szeptember* 1S-ig ‘"’INDULJON A BULI Un *0 (0 E® LÜ "* £ 0) Vigyázz, ne maradj ki belőle!!! Nem kell, hogy élsportoló és zseni légy egy személyben, hisz csapatról van szó és egy csapat ettől jó, hogy a sikerhez mindenki hozzá tud járulni valamivé!- Mindenkire szükség van! # startlap «L. {KRAFT) " -rj., - .. ...,J i m e j iMQi&SOK ________ \ Jk üMrtsM-a jaj j?i sn sn *3 J3 sí m “jI 1 Szeptember 10-én, pénteken 14-15.30 óráig a Dobó téren még előfizethet a Heves Megyei Hírlapra (4 hónapra), és bekerülhet abba a 161 elősorsoltba, akik között 16 órakor kisorsoljuk az Opel Corsa NJoy-t! Sztárvendég: a Crystal! Corsa Euro! Gazdag alapfelszereltséggel, korszerű 1.2-16V, 75 LE Ecotec-motorral szerelt- Központi zár - Elektromos ablak - Szervokormány- Légzsák - Indításgátló - Rádió-előkészítés- kormány- és ülésmagasság-állítás Most csak: 2.399.000 Ft Co2 kibocsátás: 143 mg/km, Fogyasztás 1/100 km: 7,9\, 4,9I, 6I ( város, országút, vegyes) Ezt hazaviszem! HEVES "“'HÍRLAP Helyből o legjobb Opel. Jó ötletek - jobb autók. Az Cr, Cpel-partne/e: Opel Papp Autóház Mobil D 3300 Eger, Mátyás király u. 37. Márkakereskedés tel.: (36) 510-870, Szerviz tel.: (36) 510-888 Fax: (36) 324-208 www.opel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom