Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-10 / 212. szám
HEVESf1 HÍRLAP Helyből a ksióbb Robogók a hullámokon Felzárkózik az északi part. Tömören így is értékelhető a hír, miszerint a Sarudi-öbölben hamarosan engedélyezik egy zárt jetski-pálya működését. A vízi robogók szerelmeseinek nem kell Abádszalókig kerülniük, mert az idén már itt is lesz olyan létesítmény, ami tovább növeli az idegenforgalmi vonzerőt. Budavári Sándor SARUD A népszerű kikötőt üzemel tető Gál János csak a jelentkező igények elébe akart menni, amikor bele kezdett a jetskipálya engedélyeztetési eljárásába. Mint megírtuk, az ügyben a döntő szót - a beadott dokumentumok alapján - a Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelet vízügyekben eljáró hatósági részlege mondja ki. Legutóbb ott tartottak, hogy a még hiányzó hozzájárulási papírok beszerzésére kérték a jelentkező vállalkozót, miközben a lapunknak nyilatkozó szegedi illetékes a helyszíni tapasztalatok alapján tett ígéretet arra, hogy mihelyst pótolják a hiányzó okmányokat, két héten belül kiadja a pálya működési engedélyét. Akkor a kezdeményező felet nem tudtuk elérni, most viszont megkérdezhettük: hogyan is áll az ügy?- Aki csinált már hasonlót, az tudja igazán, hogy hány akadályon túljutva lehet eljutni a kívánt végeredményhez. Pontosabban szólva - jegyezte meg Gál János -, a jó szándékú hozzáállás elMindenki élvezi a vízi száguldást lenére hány és hány szakhatóság pecsétes beleegyezése szükségeltetik. A lényeg az, hogy most már mindent benyújtottam, utoljára például a Bükki Nemzeti Park hozzájárulását kértem, s ott szintén nagyon készségesek voltak. Igaz, a szezonnak vége, de az idén meglesz végre az engedély. Nem elírás - s nem is véleüen -, hogy a fentebb említett sorokban nem a Tisza-tó egy része felett kivételességgel rendelkező JJortobágyi Nemzeti Park szerepel, mert a kiszemelt vízfelület már nem tartozik hozzájuk. Az üzemeltető számára a várt engedély valószínűleg az úgynevezett zárt pálya kijelölését biztosítja, ami egyfajta kölcsönzői szolgáltatást tesz lehetővé számára. Ez lehet az első lépés afelé, hogy később itt is vízre tehessék vízi robogójukat azok, akiknek a tulajdonában már van ilyen sporteszköz. Hogy miért ideális az új szakág megjelenésére a kikötő mögötti vízfelület?- Három oldalról van sással, náddal borított határa, s a pályára a partról két kijáraton is el lehet jutni. Nem zavarja a szabad strand működését, a mély víz ki- bójázott határa mögötti kajako- zókat, kenuzókat, vízibicik- lizőket, szörfösöket. Az élő sövény jól csökkenti a vízi robogók által keltett hullámokat. Ezzel az egyik legfontosabb feltételt, a balesetmentes környezetet tudjuk garantálni - tette hozzá végezetül Gál János. Kedves Olvasónk! Változnia kell a szinglinek, ». ............*»«.***......... T ömény póló a Bitskey-uszodát»*! Csak a változás állandó - mondják, s ez a megállapítás különösen igaz az újságokra, így a Heves Megyei Hírlapra nézve is. Mai lapszámunk már tükrözi azon törekvésünket, hogy látványosabb, könnyedebb, olvashatóbb és olvasmányosabb újságot adjunk az Ön kezébe. A formai és tartalmi változások a közeli jövőben is folytatódnak majd. A cél, hogy még inkább előtérbe kerüljenek a megyénkről szóló oldalak és írások, s így még közelebb kerüljünk az Olvasóhoz, Önhöz. Bízva abban, hogy ezek az újdonságok elnyerik a tetszését, üdvözli Önt: a Heves Megyei Hírlap szerkesztőségi és kiadója HEVES MEGYE A kormány kiemelt figyelmet fordít a többcélú kistérségi társulások létrehozására, támogatására - nyilatkozta tegnap lapunknak dr. Lamperth Mónika belügyminiszter. - Az országban 76 többcélú kistérségi szervezet alakult, ezek 1500 települést tömörítenék, s 7,5 milliárd forint állami segítséget igényeltek. Emellett 69 területfejlesztési társulás is benyújtotta igényét 1,4 milliárd forintra. Összességében 145 kistérségi együttműködés kért 8,9 milliárd forintot. Eredetileg 7 milliárdot különítettek el a társulások támogatására, ezt 700 millióval megnövelték, s a kormány így 7,7 milliárdot osztott szét. Az együttműködés mélységétől függően három kategóriában lehetett pályázni. Azok a többcélú társulások, amelyek a teljes kistérséget tömörítették, 80 és 120 millió forint közötti összeget igényelhettek. (FOLYTATÁS A 7. OLDALON) www.vilaggazdasag.hu www.holgyvilag.hu www.kiskegyed.hu www.gyongy.hu www.mindmegette.hu www.astronet.hu www.lakaskultura.hu MA. 16 ÚR Idobú Eger 19 °C Gyöngyös 19 °C Hatvan 18 °C Lőrinci 18 °C Heves 19 °C Megyénkben ma ragyogó, napsütéses napunk lesz. Eláll a szél és kissé enyhül az idő. Az éjszaka derűs, száraz lesz, a fagyzugos helyeken gyenge talaj menti fagy alakulhat ki. FOTO: SUHA PETER Tanévnyitó ünnepi tanácsülést tartottak tegnap a Károly Róbert Főiskolán, ahol bejelentették, hogy 3349 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait az immár egy éve önállóvá vált felsőoktatási intézményben, ahol elkötelezettek az értékek iránt (CIKKÜNK A 4. OLDALON) 8.30-10.00: Felsőtárkány, Fő út. 14.00- 16.00: 3. számú főút, Flórt belterülete. 13.50 - 15.00: Gyöngyös, Déli városrész. 16.00- 18.00: Párád belterület. 16.00 -18.00: Flórt és Csány község belterülete. HÉTFŐ: SPORT • KEDD: ÉLETMÓD, EGÉSZSÉG • SZERDA: OLVASÓK FÓRUMA • CSÜTÖRTÖK: DIGITÁLIS VILÁG • PÉNTEK: FIATALOKNAK • SZOMBAT: RIPORT Ügyeletes újságíró: Sike Sándor Tel.: (36) 513-600, fax: (36) 513-605 Hirdetés tel.: (36) 410-427, fax: (36) 513-630 Terjesztés tel.: (80) 513-646 (30) 471-66-76 TRAPPIPA« 7.00-9.00: Hatvan, Balassi út. Földillat A kutató dr. Misik Sándor mindig is szerette a vidéket, egész életét átitatta a föld illata Gyarapodás A ma megnyíló főiskolai tanévben háromezer elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait Gera-gála Izland ellen Gera Zoltán nagyszerű teljesítménye kellett labdarúgó-válogatottunk győzelméhez Értékek iránt elkötelezetten A több cél több pénzt jelent A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 37. heti Skandináv lottó nyereményei a következők: 7 talála- tos szelvény nem volt; a 6 találatosokra 202.424; az 5 találatosokra 3674; a 4 találatosokra 719 forintot fizetnek. KLIKKELJEN www.hevesmegyeihirlap.hu HEVES HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI PÉTERVÁSÁRA, BÉLAPÁTFALVA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 2004. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK Ára 78 Ft. Előfizetve: 55,10 Ft Á XV. ÉVFOLYAM 212. SZÁM