Heves Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-30 / 101. szám
2004. Április 30., péntek Ú TON E U R Ó P Á B A 21. OLDAL Gyöngyös-Mátra Takarékszövetkezet: biztos háttérrel csatlakoznak Alapításának és fennállásának 45. évfordulóját ünnepli a Gyöngyös-Mátra Takarék- szövetkezet, a Gyöngyöspata és Vidéke, valamint a Párád és Vidéke Takarékszövetkezet jogutódja. A vidéki hitelélet, a falusi lakosság pénzügyi szolgáltatásainak ellátása érdekében az első hazai takarékszövetkezetek 1956- ban alakultak, és két évvel később már 212 működött az országban. A hálózat szervezése eredményeként Gyöngyöspatán 103 alapítóval 1958. december 5-én alakult meg a helyi takarékszövetkezet, mely tényleges működését 1959. március 1-jén kezdte meg. A taglétszám az első év végére 167 fő, a részjegyállomány 19 ezer forint volt. A folyamatosan fejlődő, immár a Gyöngyös-Mátra Takarékszövetkezet nevet viselő pénzintézet történetében jelentős állomás volt, mikor - 324,5 milliós saját tőkével - 2001-ben összeolvadt a Párád és Vidéke Takarékszövetkezettel, ami ekkor mintegy 67 millió forintos saját vagyonnal bírt. Az egyesült takarékszövetkezet mérlegfőösszege 3,6 milliárd forint volt. Sohajda Jánosáé elnök-ügyvezető arról adott felvilágosítást, hogy e nagy múlttal rendelkező pénzintézet miként felel meg az Európai Unió támasztotta elvárásoknak.- A törvényi előírásokban rögzítettekhez képest több mint kétszeres, azaz közel 600 millió forintos saját tőkével rendelkezik takarékszövetkezetünk - közölte. - A jelenleg 7,6 milliárd forintos mérlegfőösszeg, a hetven alkalmazott és a 2004 első negyedévében prognosztizált 44 millió forintos eredmény stabil hátteret jelent az uniós csatlakozás után is. A 2002-es évhez képest a betétállomány tavaly év végi mértéke (6,3 milliárd forint) igen dinamikus, a bázis-index 127,4 százalékos növekedését mutatja, ami elsősorban a takarékszelvény, a lekötött számlabetét, valamint a Matrac betétjegy fokozódó népszerűségének köszönhető. Hasonló fejlődés látszik a köl- csönállomány 2003. év végi mutatóiban: az építési, személyi és vállalkozói kölcsönállo- mány együttesen meghaladja a 3,7 milliárd forintot. A taglétszám 659 fő, a részjegyalap 18,4 millió forint. A Gyöngyös-Mátra Takarékszövetkezet 5400 lakossági folyószámlát vezet: a számlanyitás mindmáig ingyenes, a számlavezetés terén pedig ők a legolcsóbbak a pénzpiacon. Az ügyfélkört csaknem 300 jogi személy, 110 egyéni vállalkozó és alapítvány, továbbá 6 önkormányzat egészíti ki. A nagy ügyfelekhez lehetőség van házibank (Elektra) kihelyezésére, melynek üzembiztos működését a tavaly bevezetett BOSS informatikai rendszer garantálja. Ugyancsak ez a rendszer nyújt módot arra, hogy a Gyöngyösön 2003-ban felavatott Magyar utcai székház on-line kapcsolatban álljon tizenöt fiókjával. A kirendeltségek közül négy városban (kettő Gyöngyösön, egy-egy Egerben és Hatvanban), a többi pedig Heves megye településein: Gyöngyöspatán, Gyöngyöstarjánban, Szűcsiben, Erdőtelken, Tenken, Kömlőn, Párádon, Recsken, Mátraderecskén, Mátraballán és Bodonyban található. Az informatikai rendszer kiépítése, továbbá a központ Gyöngyöspatáról Gyöngyösre, a kistérség központjába való telepítése százmillió forintos beruházással valósult meg. Összességében értékelve a 2003-as üzleti év a legsikeresebb és legeredményesebb évnek mondható, melynek során valamennyi üzletpolitikai célkitűzés maradéktalanul megvalósult. A lakossági folyószámla mellett számos betételhelyezési lehetőség áll még az ügyfelek rendelkezésére. Ilyen a most bevezetett új termék, a takarékbetét-számla: ebben a konstrukcióban nem kell folyószámlát nyitnia a betétet elhelyezőnek, mivel ez kizárólag betétszámlaként működik. Előnye, hogy a szülő, nagyszülő a kiskorúnak elhelyezheti rajta a megtakarítást, de arra is lehetőséget ad, hogy szülői munkaközösségek osztálypénzeket tartsanak a számlán. Idén célul tűzték ki a bevált bankkártya-rendszer (Eurocard, MasterCard) továbbfejlesztését, a bankkártyák darabszámának növelését, ezzel is fokozva a gyöngyösi kistérség lakosságának ügyfélközpontú kiszolgálását. _________________________________A A z Unióban is állják a versenyt Fejlesztésekkel lép előre az Umwelt-Technik Kft. Egerben az Érsekkertben modern technikával gázvezeték-bélelést végeztek Tizennégy évvel ezelőtt alakult meg Egerben az Umwelt- Technik Csőtisztító, Építő és Szolgáltató Kft. A cég közművezetékek, víz-, gáz-, szennyvíz- hálózatok és különböző csővezetékek tisztításával, vizsgálatával és feltárás nélküli felújításával foglalkozik. Napjainkban az osztrák többségi tulajdonú kft. a NO DIG eljárásokat alkalmazó cégek egyik piacvezetőjévé nőtte ki magát. Lőrincz András résztulajdonos, a társaság ügyvezető igazgatója a Hírlapnak elmondta, hogy a cég megalakulása óta a környező országokban is rendszeresen kapott megbízásokat. így jelen voltak Szlovákia, Kis-Jugoszlávia, Lengyelország és Románia piacain is. Ezekben az országokban a társaság sikeresen tevékenykedett és jó referenciákat szerzett. Ezek a sikerek is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az osztrák többségi tulajdonos Rabmer cég kiépítette európai csoportját. A cégcsoport tevékenységével ma már jelen van Olaszországtól Ukrajnáig mintegy tíz országban. Az európai leányvállalatok között az idők során egyre szorosabb együttműködés alakult ki. Az uniós csatlakozást követően a kapcsolattartás még gördülékenyebbé és hatékonyabbá válhat. Intenzívebbek lehetnek a szakmai kapcsolatok, egymás kiegészítése, a gépek, a berendezések kölcsönös igénybevétele, valamint a szakemberek országok közötti mozgása. Ez az új helyzet teremtette lehetőség tovább erősíti az Umwelt- Technik Kft. külföldi és hazai pozícióját. Ez viszont új kihívásokat teremt és új feladatok elé állítja az egri céget. Lőrincz András hangsúlyozta, ebben az új helyzetben várhatóan növekszik a konkurensek száma, megjelennek a nyugat-európai nagy cégek is a hazai piacon. Ezek többnyire hasonló technológiákat, eljárásokat kínálnak, tehát a megjelenésük új kihívást jelent a társaság számára. Emellett örvendetes tény, hogy a NO DIG technológiák iránti kereslet az elmúlt két évben jelentősen megnövekedett. Éppen ezért a kényszerítő körülmények hatására jelentős fejlesztésbe kezdett az Umwelt- Technik Kft. Az elmúlt év végén megkezdett program egyrészt a humán erőforrás minőségi bővítése, másrészt a gépek, berendezések korszerűsítése, fejlesztése terén tűzött ki célokat. Az idei fejlesztésre szánt 250 millió forint a kft. elmúlt évi 805 millió forintos árbevételéhez viszonyítva jelentős összeg. Ez az elképzelés megteremti annak a lehetőségét, hogy a társaság árbevétele elérje a másfél milliárd forintot. Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy ezekkel a fejlesztésekkel a jövőben is igyekeznek megtartani azt a piaci előnyt, amit az elmúlt 14 év alatt értek el. Továbbra is ügyelnek az igényes, minőségi munkavégzésre, amely eddig is megalapozta jó szakmai hírnevüket. A számos hazai megrendelés mellett külföldön is jelen lesznek, az idei év második felében várhatóan Szerbia-Montenegróban dolgoznak majd. Legközelebb - már uniós tagként - június 9-11. között Debrecenben, a Nemzetközi Öko-Aqua 2004 Víziközmű Konferencián és Nemzetközi Szakkiállításon mutatkozik be az egri Umwelt- Technik Kft., mint az osztrák Rabmer cégcsoport magyarországi leányvállalata. _______________^ S BS Kft. - Új üzemcsarnok Erdőtelken Ha egy elképzelés szilárd alapokra támaszkodik, ha az elgondolást precíz tervezés követí, nem lehet probléma a megvalósítással sem... Amikor az elmúlt év végén az SBS Kft. tulajdonos ügyvezetőjét, Balogh Lászlót arról kérdeztük, hogy alakul a következő esztendő, leszögezte: nem akarnak túlfeszített vállalkozásokba kezdeni. A fejlődést továbbra is egyenletes tempóban, megfontolt, apró lépésekkel haladva képzelik el. Hogy ez mit takar? Nos, a kis lépések sem keveset... Többek közt egy új műhelycsarnoknak a fölépítését határozták el, számítva arra, hogy stabil partnereik a jövőben az eddigieknél is több feladattal látják el cégüket. Megalapozott volt bizakodásuk, hiszen az erdőtelki kft.-t igen korrekt, magas színvonalon dolgozó beszállító partnerként ismerik országszerte. Jól érzékelhető ez abból is, ha csak jelenlegi nagyobb munkáikat említjük: Pécsen a T. E. Ganz Rock Rt. alvállalkozói egy kazánfelújító nagyberuházásban, Tatabányán a GDHS Kft. megrendelésére egy fűtőerőművet korszerűsítenek, s töretlenül jó a kapcsolatuk a TLC Kft.-vel, amely korábban csak félkész Caterpillar földmunkagép-alkatrészeket kért tőlük, ám a kedvező tapasztalatok birtokában már késztermékeket is rendelnek. Somogyi Sándorné gazdasági igazgató ma ezért is elégedetten számolhat be arról, hogy az új üzemcsarnok átadására ma, az eredeti terveknek megfelelően, percnyi csúszás nélkül kerülhet sor. Az esemény nemcsak ünnepélyes szalagátvágást jelent, hiszen az építkezéssel párhuzamosan folytak a gépbeszerzések is. A meglévő csarnokba egy húszmilliós, 5 tengelyes CNC-fúró és marómű került, emellett 10 db új hegesztőgépet és egy tíztonnás darut is beállítanak az új épületbe. A gépek minőségére jellemző, hogy megfelelnek az európai irányelvek, illetve az azokat harmonizáló magyar rendeletek követelményeinek. Az SBS Kft. vezetői továbbra is előre tekintenek, pályázatok révén szeretnék a technológiai hátteret, majdan az irodaházat is továbbfejleszteni, korszerűsíteni. Az újabb nekirugaszkodás előtt azonban jólesik egy olyan kellemes pihenő, mint amilyet az SBS Családi Majális jelent a mintegy százhúsz dolgozó, illetve a legjobb partnerek számára immár harmadik esztendeje, az erdőtelki Pintér-tanyán. tiktor Rt. festékboltjainak tavaszi ajánlata Héra, Modakril, Trinát festékek gyári áron Rigips gipszkarton Rimano 0-3-ig elképesztő áron Hőszigetelő rendszerek, vakolatok Guruló állvány kapható, bérelhető B2MS Favédő lázárok Ingyenes házhoz szállítás! Minden pénteken 8% árkedvezményt biztosítunk kedves vásárlóinknak! Gyöngyös Mátrai út 8. Tel.: 37/311-749 Nyitva: H-P: 7.00-17.00 Szó.: 8.00-12.00 Hatvan Tanács u. 2. Tel.: 37/340-216 Nyitva: H-P: 7.30-16.30 Szó.: 8.00-12.00 Megéri Önnek nálunk vásárolni!