Heves Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-29 / 227. szám
2003. Szeptember 29., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL Érezni és élvezni a föld illatát Hort A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, illetve jogelődje szervezésében már nagy hagyománya van a regionális szántóversenyeknek. Idén az országos megmérettetést is a szeptembertől önállósult intézmény szervezte meg, a szaktárca, a Magyar Szántóverseny Szövetség és a szombati programnak otthont adó horti mezőgazdasági szövetkezet együttműködésével. Dr. Magda Sándor, a főiskola megbízott főigazgatója köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet: a jó szántás a reményteli termés alapja, a talaj-előkészítés még a kedvezőtlenebb időjárású esztendőkben is nagyban hozzájárulhat az eredményes gazdálkodáshoz.- Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a szavak szintjén mutassak meg, hogy mennyire fontosnak tartjuk a vidéket, mit jelent szá- munkm ez a kifejezés. Épp ezért tartjuk támogatandónak egyebek mellett a szántóversenyt is, mert ez-a megmérettetés mellett -jó alka- bm számos szakmai program lebonyolítására, a tapasztalatcserére, az újdonságok megvitatására Legalább ilyen fontos a hagyományok ápolása is, hiszen enélkül nincs fejlődés — tette hozzá dr. Magda Sándor, immár a Parlament mezőgazdasági bizottságának elnökeként. A házigazda szövetkezet elnöke, Florváth Sándor azzal kívánt jó versenyzést a résztvevőknek, hogy — természetesen a siker mellett - mindannyiunknak teljék öröme a frissen szántott föld illatában. Az országos döntőn a regionális versenyeken legjobban szerepelt szántók vettek részt, összesen harmincötén, s a szervezők külön üdvözölték azt a svájci gazdát, aki révén nemzetközivé szélesedett a program. A versenyzők teljesítményét 24 bíró értékelte. Természetesen ennél sokkal többen szemlélték a barázdákat húzó traktorokat, s a népes közönségnek gépbemutatók, színpadi programok, szakmai kiállítások, illetve egyéb szórakoztató kísérőrendezvények is tartalmas elfoglaltságot kínáltak. _______________is. p.) K épviselők fogadóórái Eger Elfogytak az ösztöndíjasok Holnap, kedden a megyeszékhely két önkormányzati képviselője fogadóórán találkozik a lakókörzetében élő választópolgárokkal. Császár Zoltán, az 1. számú választókörzet képviselője, az urbanisztikai és az ügyrendi bizottság tagja 16 órától a Városháza 1-es termében tart fogadóórát. Gálfi Antal, a 2. számú választókörzet képviselője, a költségvetési és az idegenforgalmi bizottság tagja 17 órától a Kereskedelmi és Mezőgazdasági Szakiskolában (Pozsonyi u. 4-6. szám) várja a kérdésekkel, javaslatokkal hozzá fordulókat. ■ Heves A közelmúltban ülésezett a Flevesi Tehetséges Gyermekekért Alapítvány kuratóriuma, amely a helyi általános és középiskolás tanulók tehetséggondozását és menedzselését hivatott irányítani. Az alapítvány kuratóriumának élén változás történt: mostantól Sárándi István, a művelődési, ifjúsági és sportbizottság elnöke irányítja a munkát. Ugyancsak felvetődött, hogy az alapítvány anyagi alapjait gyarapítani kellene. Am a jelenlevők úgy látták, az eddigi szponzorkeresés mellett hatékony lehetne egy városi gála, ahol a már elszármazott, sikeres, országos hírű művészek mellett fellépnének tehetséges diákok is. Ez nem amolyan iskolai seregszemle lenne, hanem egy nívós szórakoztató rendezvény, amelynek bevétele gyarapítaná az alapítvány számláját, ráadásul egy tehetséges iskolás gyermek megérezhet- né annak „súlyát”, milyen lehet egy művész mellett állni és szerepelni a színpadon. Ugyancsak most tanácskozott a Faragó József elnökölte Heves Város Ösztöndíjait elbíráló kuratórium. A felsőfokú oktatási intézményben jól tanuló, ám szociálisan rászoruló hallgatókat támogató ösztöndíj esetében az a helyzet alakult ki, hogy az eddigi öt ösztöndíjasból hárman végeztek, ketten nem iga- zolták lezárt félévüket, így mind az öt hely megüresedett. A 30 új jelentkező közül tíznek nem felelt meg a kérelme, a maradék húsz közül viszont a bizottság nem tudta az arra valóban érdemeseket első fordubban kiválasztani. Ösztöndíjként ugyanis csak az 5 millió forintos alaptőke kamatait lehet felosztani, amely igen kevés, így a létszám meglehetősen korlátozott. Legközelebb szeptember 29-én ülésezik ismételten a grémium, várhatóan ekkor döntenek arról, ki lesz az a két-három tanuló, akit támogatni tudnak. iszuromd Népzenei hangverseny Budapest, Heves megye A közelgő világnap tiszteletére népzenei hangversenyt rendeztek tegnap a fővárosi Néprajzi Múzeumban, ahol az ország tíz olyan hagyományőrző csoportja és szólistája kapott meghívást, akik aranyminősítéssel rendelkeznek. Heves megyéből három népzenei együttes is vendégként lépett fel a koncerten. A programot az egerszalóki Rozmaring hagyományőrző népdalkórus nyitotta, amelynek tagjai helyi népdalokat adtak elő. Ugyancsak Heves megyei meghívottként lépett színpadra az Aranypáva-díjas gyöngyös- solymosi hagyományőrző együttes, amely summás dalcsokrot és helyi népdalcsokrot adott elő. A műsor finisében szólították a pará- di Palócbokréta egyesületet, akik ezúttal a Mátrai felelgetőst mutatták be. Az ifj. Zehner Imre és Horváth Géza vezette csoport 1995- ben alakult együttessé, s azóta számos sikert tudhatnak magukénak: két alkalommal is arany minősítésben részesült a csoport, tavaly pedig már vegyes karként is elismerték színvonalas művészeti munkájukat. A most előadott műsorukat nagy közönségsiker kísérte, a megjelent szakértők végig tapsolták a produkciót. A népzenei hangversenyt követően az utóbbi hagyományőrző csoport a térség országgyűlési képviselőjének, Sós Tamásnak meghívására megtekintette a Parlament épületét. ■ Szerencsés kimenetelű baleset történt a minap a 24-es úton Gyöngyös határában. Egy balra kanyarodó Lada és egy öt előző Volkswagen ütközött össze. Az előbbi jármű eleje szinte leszakadt, s a kocsi felborult, míg a másik autó az árokban kötött ki, ugyancsak erősen összetörve. A baleset résztvevői szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedtek fotó, suha péter FESZTBAUM BÉLA A jó erkölcs Valaki már kimondhatná a végszót a sok tudálékos — képességeiket persze nem vitatott - jogász közül, kollégájuk Tocsik Márta ügyében. Bíróságról bíróságra hagy- atékozódik a 800 milliós sikerdíj jogosságának eldöntése, noha törvényileg minden rendben van, „csak” a jó erkölcs sérülhet a sokunk számára felfoghatatlanul magas munkadíj kapcsán. Ezért is nem ártana felmelegíteni a „jó erkölcs fogalmát”. Hajdan a hit összefüggésében erkölcsöt is oktattak az iskolában, az érdemjegynek helye volt a bizonyítványban. Volt abban szigor és feszesség, az emberi szabad akaratnak gátat emelő követelmény, de bőven adódott kedvező hatása is az áldozatnak. Az emberi gyengeségek számos következményein keseregve, mindazokat megelőzendő talán most sem ártana rövi- debbre fogni a gyeplőt. A hajtószár ugyanis bedobatott a lovak közé, azok pedig féktelenül nyargalnak. Nem kitöretett úton, hanem rendre újabb barázdákat szántva homlokunkra. Azzal például, hogy növekszik a jövő nemzedéke körében az alkohol- és kábítószer-fogyasztás, a napi hírekben kiemelt helyen szerepel az abortusz, a rohamosan csökkenő születésszám, a felbomlott családokról, a válásokról nem is beszélve. Szégyenletes módon előbbiekben előkelő helyen állunk mi magyarok a statisztikai ranglistánkon. Magyarázatul könnyedén elővesszük az anyagi problémákat, noha szívünk mélyén nagyon jól érezzük, hogy a pénz sok esetben olcsó kifogás. Mert például a válások nem inkább erkölcsi gondokból adódnak? A születések száma tőlünk jobb anyagi helyzetben lévő országokban is csökken. A GYISM milliókat áldoz (már látják, hogy hiába) a drogveszéllyel szemben. Pénzzel igyekeznek „operálni” erkölcsi bajokat! Nem kellene — megelőzés gyanánt - inkább nevelni a jó erkölcsre? Nem lenne üdvös a szülőknek személyes példát mutatni gyermekeiknek a házastársi hűséggel? Kínos a válasz, de egyérterlmű. Kövezzenek meg érte, de alighanem a bátor önvizsgálat hiánya okán nem tudunk mit kezdeni a Tocsik-üggyel sem. A pénz ördöge ezért röhögve végezheti dolgát. Liberális kormánykritika Hatvan- A 2002-es kormányváltás után sokan fellélegeztek, mivel - ahogy az a szavazás során bebizonyosodott - nem akartak olyan országban élni, ahol félni kell — jelentette ki Fodor Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) országgyűlési képviselője a párt lakossági fórumán, amelyen időszerű bel- és külpolitikai kérdések is terítékre kerültek. Úgy vélekedett, a Medgyessy-kormány idáig többé-kevésbé megfelelt a várakozásoknak; az eredmények közé sorolta, hogy a szociálliberális koalíciónak sikerült „morális közhangulatot” teremtenie és a szomszédos országokkal rendeznie hazánk viszonyát. Ugyanakkor a „nemzeti közép” sokat hangoztatott frazeobgiája nem egyéb, mint nemzeti középszerűség — jegyezte meg az SZDSZ-es politikus, aki szerint a jobboldal meglévő Ma- gyarország-képével szemben a szocialistáknak és a liberálisoknak alternatív értékrendet kellene kialakítaniuk, ami azonban egyelőre hiányzik. — Ez a hiba a gazdaságpolitikában is megjelenik — vélekedett Fodor. - A száznapos ígéreteket teljesítette ugyan a kormány, ám nem látták előre, hogy ezek végrehajtásából feszültségek is adódnak. Senki nem evett még ingyenebédet, legfeljebb nem ő fizette az árát — idézte a szólást mindezek kapcsán, hozzátéve: fel kellene hagyni a szocializmus időszakára emlékeztető újraelosztással, és a szabaddemokrata elképzelések szerint az adók csökkentésével az emberekre kellene bízni, hogy mire költik a pénzüket. Ez élénkíthetné a gazdaságot is, amelynek terén egyébként is fordulatra van szükség, különben a kormány és az ország nem lesz sikeres az Európai Unióban — vélekedett. Szerinte az emberek kevés információval, ám sok illúzióval várják az EU-csatlakozást, ám félő, hogy a jövő tavaszi választások kampányának a fő témája nem az Unió, hanem a belpolitika lesz. A sajtó szerepét Fodor Gábor összességében jónak értékelte. Úgy vélte, a mértékadó orgánumok - kulturális szempontból nem közéjük sorolva a bulvárlapokat és a kereskedelmi televíziókat — megfelelően, elfogultság nélkül látják el feladatukat, s e területen szerinte csupán a köz- szolgálati rádió jelent kivételt. |T. 0.] Hatvanban pénteken rendezték meg a Heves Megyei Diákolimpia duatlonbajnokságának döntőjét. A sportesemény mellett nagyszabású kulturális program is várta az érdeklődőket a Kossuth téren, ahol a neves sztárok mellett bemutatták tudásukat a helyi és környékbeli tehetségek is. Képünkön: a Grassalkovich Művelődési Központban működő Kacor Néptáncegyüttes ifjú táncosai fellépésükre készülnek fotó: t. o. Nyakon csípett tolvajnégyes Heves megye Több sikeres nyomozást hajtottak végre a megyében dolgozó bűnüldözők - tájékoztatta a Hírlapot a hét végén Oravecz Éva r. főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense. Még a múlt hét közepén, az egyik hajnalon az akkor még ismeretlen tettesek Tenken, a volt tsz-tanya egyik raktárának lakatját lefeszítették, s onnan hegesztőkészüléket palackokkal, továbbá egy tekercs drótfonatot vittek magukkal. A nyomozók a jelzést követően néhány órán belül megállapították, hogy a betöréses lopással a fiatalkorú J. L. sarudi, valamint S. V. és S. J. átányi lakosok gyanúsíthatok megalapozottan. A tolvajnégyes — a tenki akciót megelőzően - Átányból eltulajdonított egy kétkerekű kiskocsit is azért, hogy a zsákmányt legyen mivel szállítani. A hevesi kapitányság munkatársai megtalálták ezt az eszközt, s az ellopott tárgyakat is. Az elkövetők ellen betöréses lopás miatt indult büntetőeljárás, s a rendőrség kezdeményezte bíróság elé állításukat. Szintén a hevesi zsaruk dicsekedhetnek eredményes felkutatással. Szeptember 24-én ugyanis négy bujkáló férfit fogtak el Tamabodon, Hevesen, Kömlőn és Erdőtelken, s előállították őket a kapitányságra. Mindannyiukat korábban garázdaság, illetve bpás miatt jogerősen szabadságvesztés büntetéssel sújtották. Mindjárt át is adták őket a büntetés-végrehajtási intézeteknek, ahol megkezdték büntetésük letöltését. A Pásztói Rendőrkapitányság már több hónapja körözte vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével megalapozott gyanúja miatt Sz. L. erdőkertest lakost. Nos, szeptember 25-én a tar- namérai rendőrőrs munkatársai a férfit Tamazsadányban próbálták elcsípni. Akkor még sikerült a kertek alatt elmenekülnie. A tartózkodási helyén ugyanakkor találtak egy lopott Volkswagen személyautót és több, szintén eltulajdonított rendszámot. Mivel arról is értesültek a rendőrök, hogy az illető a Tama környékén is bűntények elkövetéséből tartja el magát, ezért a pásztói és a hevesi nyomozókkal együtt megkezdték a zsadányi tanyák átvizsgálását. Az összehangolt kutatás nyomán Tama- zsadány belterületén kerítették kézre a férfit, aki későbbi kihallgatásakor számos Heves körzetében történt lopást is beismert. Ellene a Pásztói Rendőrkapitányság folytat büntetőeljárást. ____________(—y>