Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-25 / 197. szám
FOTÓ: SUHA PÉTER FOTÓ: SUHA PÉTER 4 . OLDAL 2003. Augusztus 25., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Tegnapról mára Hevesben Esőbeálló, útjelző turistáknak ■ HEVES MEGYE - A megyei önkormányzat fontosnak tartja a természetjáró turizmus fejlesztését, a megfelelő körülmények kialakítását, ezért saját erejéből is növekvő mértékben áldoz erre - mondta el lapunknak Kiss János, a Heves Megyei Önkormányzat nemzetközi kapcsolatok és idegenforgalmi irodájának vezetője. Tavaly saját költségvetéséből a megyei önkormányzat 250 ezer forintot fordított a túraútvonalak karbantartására, túrahelyek kialakítására, idén pedig egymillió forintot áldoz erre a célra, ami hasonló nagyságrendű közponü pályázati támogatással egészül ki. A Heves Megyei Természetbarát Szövetséggel kötött együttműködési megállapodás alapján a szövetség szakmai segítséggel támogatja az összesen kétmillió forintból megvalósuló programot. Ennek részeként a pénzből a Blikkben útbaigazító táblákat, padokat, esőbeállókat helyeznek ki. A terv megvalósítása és az eszközök legyártása folyamatban van, utóbbiak előreláthatóan 2004 tavaszán kerülnek a helyükre. Bébifotó-pályázat ■ EGER - Hatéves születésnapját ünnepli a kórház javára is gyűjtő VIN'S Alapítvány. Ebből az alkalomból - Egészséges gyermek címmel - bébifotó-pályázatot utak ki. Nevezéseket 0-tól 12 hónapos korú babákról fogadnak el. Részletes tájékoztatást a kuratórium elnökétől, Tocsev Nikolov Ivánnétól kaphatnak a 06-30-305-51-55- ös telefonszámon. A pályázati eredményeket a Forrás Gyermekszabadidőközpontban augusztus 30-án 16 órai kezdettel hozzák nyilvánosságra. Tarka, értékes hagyományok X NAGYFÜGED - A Barátság Nyugdíjas Klub kézimunka-kiállítást rendezett a helyi művelődési házban. A civil szervezet csaknem tucatnyi - zömében klubtag - ügyes kezű asszony munkáit tárta a nagyközönség elé. A hímzések, csipkék és gobelinek egyaránt a máig élő és ható hagyományok megmaradását mutatják, s egyben felhívják a figyelmet arra, hogy ezeket az értékeket, a tárgyakat és a motívumkincset egyaránt őrizni kell, s megmutatni, átadni a következő generációknak - vélekedett Juhász Jánosáé polgármester a tárlat megnyitásaként. A kiállítás a hét végéig látogatható. Mire jó az EU-s adószám? ■ HEVES MEGYE - Külföldre történő értékesítés esetén, amennyiben az ottani partner rendelkezik EU-s ÁFA-azonosítóval, a számlát a korábbi szabályok szerint kell kiállítani, de azon az ÁFÁ-t nem kell feltüntetni. A forgalmi adót a külföldi vásárló a saját tagállamában érvényes szabályok szerint rendezi le. Külföldről történő beszerzések esetén, ha rendelkezik közösségi adószámmal, a partner a számlát ÁFA-mentesen állítja ki, itthon pedig az ÁFA- bevallásban kell rendezni, a hazai adómértékkel. Ha a beszerzés termelési célra, vagy továbbértékesítés céljából történt, akkor ez az ÁFA levonhatóvá is válik. Rendőrségi felhívás 1 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóosztálya eljárást folytat jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2003. július 3. és július 20. között több, nagy értékű személyautót - Volvo, Mazda, Mercedes, Kia - tulajdonított el a mezőkövesdi Zsóry fürdő és a bogácsi strand parkolójából. A kár eléri a húszmillió forintot. A tolvaj mindegyik autót a saját kulcsával - azt a strandoló és csomagját felügyelet nélkül hagyó tulajdonosoktól elemelve - vitte el. A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ismeretlen elkövető kézre kerítését közvetlenül elősegítő személy részére ötvenezer forint pénzdíjat tűzött ki. Aki érdemleges információval tud szolgálni, hívja munkaidőben a főkapitányságot a 06/46/514-500-as, munkaidőn kívül az ügyeletet a 06/46/514-506- os számon, vagy értesítse bármely rendőrt, rendőri szervet a 107, 112-es számokon. A bejelentő kilétét bizalmasan kezelik. Ismét jókedvűen szüreteltek ■ NAGYRÉDE - Többéves hagyományhoz híven ismét három napig tartó mulatságot rendeztek a mátraalji faluban. A helybéliek és távolabbról érkezett vendégek érdeklődésére egyaránt számot tartó programban előkelő helyet kaptak a falu kitűnő borai, s a hozzájuk kötődő gasztronómiai és egyéb értékek. A vendégeket az öreghegyi soron nyitott pincék várták, míg a falu központjában a színpadi műsorok és a kísérőrendezvények színes kavalkádja kínált elfoglaltságot. A kiváló borok mellett az idei évjárat alapját jelentő mustot is megkóstolhatták az érdeklődők, s a nedűket kemencében sült étkek méltó kíséreteként eregethették le a torkukon. A Valiskó kecskefarmon szintén a gasztronómiának hódolhattak, mint ahogy több gazda pincéjében is. A legkülönfélébb zenei irányzatokat felvonultató koncertek mellett kiállítások, kézműves foglalkozások, hagyományőrző rendezvények várták a közönséget. Mi? Hol? Mikor? ■ EGER - A Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete ma délután három órakor kezdi meg őszi klubfoglalkozásait a Megyei Művelődési Központban. A második fél évi programok egyeztetése lesz a téma. - Az Eszterházy Károly Főiskola főépületében ma este hét órától az Oxfordshire Youth Orchestra koncertje hallható. A műsoron Rimszkij Korszakov, Debussy, Hindemith, Rahmanyinov mű- vei szerepelnek. Vezényel: Richard Haliam. A belépés díjtalan. ■ Bezárta kapuit az első líceumi vásár Ajándékcsomagot nyerhettek a Hírlap standjánál Eger Vasárnap délután véget ért az Eszterházy Károly Főiskola főépületében, a Líceumban megrendezett Egri Kiállítás és Vásár, amely még pénteken nyitotta meg kapuit. Csaknem hetven cég vett részt az oktatási intézmény előtti téren, az aulában, az emeleten és a belső udvarban zajló háromnapos programsorozaton. Ismert, hogy az elmúlt tíz esztendőben Vásár Agriában néven az egri és a megyei önkormányzat koordinálásával rendeztek hasonló eseményt, hasonló időpontban egy év kivételével az Érsekkertben. A szervezésből, a tavalyi, tizedik vásár után „kiszállt” a két önkormányzat, a most lezajlott program mégis egyfajta jogutódnak tekinthető. A hagyományos nyár végi seregszemle szervezője ezúttal egy magáncég, a Compexpo Stúdió Kft. volt, amely negyedik éve rendez kiállításokat, vásárokat az észak-magyarországi régióban. (Korábban, az elmúlt években a Compexpo bonyolította le a Vásár Agriában rendezvényeit is). Újdonságnak számított a helyszín, az Eszterházy Károly Főiskola főépülete, s az is, hogy most elsősorban a kis- és középvállalkozásokat invitálták a vásárra. A vasárnap zárult program az egri kistérség önkormányzatai, civil szervezetei számára is bemutatkozási lehetőséget kínált, s a szakmai és kulturális rendezvények sem hiányoztak. A főiskola rektora, dr. Hauser Zoltán pénteki köszöntőjében ki is emelte: az oktatási intézmény filozófiája, hogy ne tekintsék zárt helynek. Az impozáns környezet alkalmas lehet ilyen jellegű események lebonyolítására. A legszebb NETt -hölgyek: Faragó Erika, Daru Edina, valamint Juhász Viktória tást biztosítani hivatott színpadot, kézműves sátrakkal, büfékkel piacteret alakítottak ki. Vasárnap itt zajlott a Hírlap NETt-hölgy versenye második fordulójának díjátadó ünnepsége. A rendezvényen lapunk ajándékcsomagját nyerte Szava László (Sírok), Oltó Bamabásné (Eger), Agócs Miklósáé (Eger), Papp István (Eger), Kleszó Boglárka (Eger), Sipeki Kinga (Mezőkövesd), Barcsik Judit (Eger), Török Erika (Eger), Demeter Ferenc (Eger), Okolicsányi Gyula (Eger), Csuhay Natália (Eger), Kiss Istvánná (Eger), Nagy Imre (Füzesabony), Stefancsikné Nagy Margit (Eger), Bánfalvi Márta (Eger), Debreczeny Lászlóné (Eger), Bereczki Vilma (Eger), dr. Szabó A Líceum aulájában a kistérséggel, nép művészeti hagyományokkal, lakberendezé si tárgyakkal, festményekkel, míg az emeleten az informatikával, egészség- ügyi eszközökkel és több egri középiskolával ismerkedhettek a látogatók. Az épület szelleméhez igazodva adtak helyet a szervezők az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Információs Társadalom Kht.-ja által bemutatott új pályázatoknak, projekteknek és a nagyközönséget is vonzó internetes számítógépeknek. A házigazda főiskola is kiállította informatikai fejlesztéseit, megjelent a Magyar Logisztikai Egyesület is. A Markkot Ferenc Kórház-Rendelőintézét három napon keresztül a következő egészségügyi szolgáltatásokkal állt a látogatók rendelkezésére: elsősegély- nyújtás, vérnyomás-, vércukormérés, bőrszűrés, allergiaszűrés, érbetegségszűrés, ortopédiaszűrés, menedzserszűrés. Az udvaron állították fel a folyamatos szórakoztaA TÉVÉBEN LÁTTUK Egyre kétségbeejtőbb egyhangúság A különböző adók műsorkínálata egyre inkább azt jelzi, hogy a programok összeállítói majdhogy hülyének tekintik a nézők millióit, s ehhez méretezve állítják össze a szellemi szömyélményekből álló ajánlatlistát. Bizonyára akadnak olyanok is, akik lelkesen vállalkoznak az agymosásra, s a gondolkodókészség, az esztétikai érzék fejlesztése helyett, a hiánytalan, a tökéletes primitivitást plántálják agyunkba. Ráadásul: konokul hisznek abban, hogy el is érik azt, amit akarrmk. Figyeljük: miként érvényesül e törekvés egy hét végi napon! Vegyük az elmúlt szombatot! A 2- esen délután egy órától rajtolt a Xena 112. része. Megdöbbentő produkciósor! Anakronisztikus köntösbe kényszerített történelmi zagyvalék. Műfaját fantáziasorozatnak jelölik, de a meghatározás is abszurdan szánalmas. Arra „jó” csak, hogy hamis históriai kitalációkat tényékként tálaljon. Az Amerikai látnok ötletszegény szülemény, konyhai szintű ezotéria. Tartalmát már elfedtem. A baj csak az, hogy még csak a hetedik rész zárult. Bízunk abban, hogy nem sok követi majd. Egy belső hang közben arra int, hogy ne legyünk túlzottan optimisták. A Flipper ígéretesnek indult. Érthető, hiszen valódi főszereplője az okos, jólelkű, az embersegítő, a kiváló képességű delfin. Élveztük is az egyes blokkokat. Mindaddig, amíg elsősorban rosszul kiagyalt emberi konfliktusok megjelenítőjévé vált, s ezekben a szituációkban háttérbe szorult az egykori legfontosabb alak, a szinte emberi adottságokkal büszkélkedő óriáshal. A legutóbb az anya-lány konfliktus tétetett a fókuszba, közhelyes szemszögből közelítve. Ha ez nem változik, akkor terjengő unalom uralja majd a terepet, s magát a címet is megkérdőjelezhetjük. A Dawson és a haverok se nevezhető katarzist kínáló nekilendülésnek. Néhány ügyesen, hitelesen kimunkált jelenet ugyan akadt, a többit viszont emlegetni is kár. A Csillagkaput sci-fiként futtatják, de annak is siralmas kísérlet zűrzavaros és hazug mitológiai elemekkel spékelve. A leglényegesebb attrakciónak szánt Nukleáris kapcsoló sem robbantotta az egyhangúságot, pedig legalább ezt reméltük tőle. Jókorát csalódunk. Nem először és nem utoljára... PÉCSI ISTVÁN A baptisták új lelkésze Noszvaj A budapesti Baptista Teológiai Akadémián az idén szerezte meg diplomáját Horváth Zoltán. Családos ember, öt gyermek édesapja, korábban villanyszerelőként dolgozott, még a fővárosban. Egy éve költözött Egerbe, azóta szolgál az itteni gyülekezetben. A városon túl további négy település - Noszvaj, Szomolya, Bükkzsérc és Tárd - gyülekezete tartozik a körzetéhez. Hét közben minden településre ellátogat, havonta egy alkalommal pedig vasárnap is jelen lesz az istentiszteleteken. Az öt gyülekezetnek 115 tagja van. A baptista közösség legnagyobb imaháza a noszvaji, ezért ott tartották szombaton Horváth Zoltán beiktató ünnepi istentiszteletét. A korábbi lelkész, Zentai László nyugdíjas lett. Akció a Párád Kristály Manufaktúra Rt. 2003-08.25-09 07. között raktárkészletkiárusítást tart. Óriási akciókkal, rendkív ül kedvező árakkal, széles áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat! Parádsasvár, Rákóczi út 46-48. Nyitva: H-P: 9.00-15.00 Szo-V: 9.00-15.00 óráig 1 Tel.: 36/544-363 í A Phare területfejlesztési program végrehajtó hatóságaként a VÁTI Kht. Területfejlesztési Igazgatóság REGIONÁLIS INFORMÁCIÓS NAPOT tart az „Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése” c. Phare pályázatra jelentkezők részére Regionális információs nap időpontja és helyszíne: 2003. augusztus 29. Eger, Flóra Hotel (Fürdő u. 5.) A program 10.00 órakor kezdődik, regisztráció 9.30-tól, és 16 óráig tart. A részvétel ingyenes. A regionális információs napot minden megyeszékhelyen konzultációs napok követik, ezek időpontjait és helyszíneit a megyei napilapokban hirdetjük meg, és közzétesszük a www.pharereg.hu honlapon. Jelentkezés és további információk a konzultációs napokat szervező PriceWaterHouseCoopers-nél: Telefon: 461 9359 • Fax: 461 9101 (Lovász Mónika) • E-mail: grant.scheme@hu.pwc.com Egészségügyi szolgáltatások is várták a látogatókat Csaba (Eger), Marosiné Hamvas Beatrix (Egerlövő), Korobán Edit (Eger) és Stregova Lajos (Eger),________________________irmi