Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-25 / 197. szám
I m 2003. Augusztus 25., hétfő MEGYEI K Ö RK É P 5. OLDAL Megrövidítő ital: visszamérték (Folytatás az 1. oldalról) A tucatnyi szakember 32 helyen állapított meg valamilyen szabálytalanságot az ellenőrzések során. Ezek közül az ártájékoztatás teljes, vagy részleges hiányát a vendéglátóhelyek 41 százalékánál, mérésügyi szabálysértést kilenc üzletben állapítottak meg. Az áruk eredetét a helyszínen bizonylattal igazolni nem tudták a vizsgált helyek 17 százalékában. Esetenként előfordult az is, hogy a fogyasztót megkárosították kisebb összegekkel, ezek zöme abból adódott, hogy a mérések pontatlanok voltak. Rendkívüli eset volt, amikor az egyik egri sörözőben a próbavásárolt kétféle égetett szeszes ital visszamérése után a felügyelők csaknem 400 forintos megkárosítást állapítottak meg. A magyar nyelvű étlapokon a szervizdíj felszámolását nem tüntették fel. Az ellenőrök azonban vizsgálták az idegen nyelvű étlapok tartalmát is, és egy esetben jogszabályellenesen tüntették fel a 20 százalékos szervizdíj alkalmazását. A vendéglátóhelyet kötelezték a szabályellenes gyakorlat megszüntetésére. Szabálytalan nyersanyag-, vagy készételtárolást, -lefagyasztást tizenhárom melegkonyhás egységben állapítottak meg a fogyasztóvédők. Hét alkalommal pedig hatósági állatorvosi intézkedés is szükségessé vált, azaz véglegesen megtiltották a kifogásolt élelmiszerek felhasználását, vagyis elkobozták és megsemmisítették azokat. A vizsgálatok kiértékelése után húsz szabálysértési eljárást kezdeményeztek a felügyelők, nyolc vállalkozásra minőségvédelmi bírságot szabtak ki, egy esetben pedig fogyasztóvédelmi bírsággal éltek. A gyakori felelősségre vonás ellenére is azt állapítottuk meg, hogy kirívó és gyakori súlyos szabálytalanságok a megyeszékhelyen nem fordultak elő, azonban a vendég megnyerése érdekében a kisebb szabálysértéseket is el kell kerülni - hangsúlyozta Bisztriczki László, ikji Idegenek a pályán Az idegenforgalmi szezonvizsgálat során gyakori, hogy a fogyasztóvédők a munkába bevont társszervek - ÁNTSZ, APEH, Szerencsejáték Felügyelet, rendőrség stb. - munkatársai mellett, más megyéből érkezett kollégáikkal együtt dolgoznak. Most a szabolcsiakkal és a fővárosiakkal, július elején a Tisza-tó környéki településeken üzemelő kereskedelmi egységek vizsgálatakor pedig a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok megyei társaikkal. Ez különösen hasznos, mivel a máshonnan érkező, ismeretlen ellenőrök az idő előtti lebukás kockázata nélkül, hatékonyabban tudnak részt venni vizsgálatokban. A Heves Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség saját, alig fél tucatnyi ellenőri stábját a visszatérő helyszíneken könnyebben felismerhetik. A gátszakadás nyoma még látszik A Tárnán nincs védmű a kritikus hetven méteren Az 1999-es nagy esőzések után a Tárná elmosta Aldebrőnél a töltés falu felőli oldalát. Az idén ismét gyengének bizonyult a gát, s ha házak nem is, de kertek kerültek víz alá. Megvédhető-e a falu? Alpebrő, Gyöngyös Egynapi kiadós, 80-100 milliméteres csapadékmennyiség hatására a Tarna-patak a hegyekből lezúduló vizekből fo- lyóvá duzzad. Áradása korábban a felső szakaszokon is - például Recsknél - komoly gondot okozott. Az Évizig gyöngyösi szakaszmérnöksége a víz kiöntésének a megelőzésére az említett részen mederkotrást, illetve medertisztítást végzett. Ez a beavatkozás hatásosnak bizonyult, miután ezen a nyáron nem ismétlődött meg a korábbi kritikus helyzet. A Tárná len- tebbi szakaszán van viszont egy hely - Aldebrőnél -, ahol zabolázhatatlannak tűnik a felfelduzzadó patak. Legutóbb ismét elmosta a víz az egyik töltésoldalt, emiatt pedig a falu Vörösmarty utcájának a házai kerültek veszélybe. A polgár- mester, Farkas László Márton irányította védekező csapat - okulva az 1999-es tapasztalatokból - engedéllyel egy másik szakaszon átvágta a gátat, s így időben sikerült visszavezetni az áradó vizet. Az Évizig szakaszmémöke, Varga Szabolcs érdeklődésünkre a következőkről számolt be:- Recsknél az általunk elvégzett, megelőzést szolgáló beavatkozás kiállta a próbát. Felmértük az idei nagy esőzések után a Tama teljes hosszában a töltésben keletkezett rongálódásokat, de nagyobb kárról nem beszélhetünk. Aldebrőnél történt a legsúlyosabb eset, ahol a víz mintegy ötven méteren elmosta a depóniát. Becslésünk szerint körülbelül ötszázezer forint ráfordítással valószínűleg még az ősszel helyreállítjuk a védművet. A vízügyi szakember a ma is látható átszakadt gát helyreállításához földtöltés megépítését tartaná célszerűnek a köny- nyebben mozduló homokkal szemben. A helyi védelmi bizottság által elrendelt gátátvágáshoz a következő megjegyzést fűzte:- Az önkormányzat erre olyan feltétellel kapott engedélyt, hogy az átvágás nyomait nekik kell megszüntetni. Az aldebrői jegyző, Gulyás Imre azt közölte lapunkkal, hogy napirenden van az átvágás megszüntetése, a felmérés után tudják meg a helyreállítási munka költségigényét. Az Évizig illetékese itt is félmilliósra teszi a szükséges összeg nagyságát. Ez a pénz viszont - minden jó szándék ellenére - csak a települési kasszából nem biztos, hogy előteremthető. A végleges megoldásra, a falut védő körgát megépítésére viszont nincs pénz. Pillanatnyilag az a színtiszta valóság, hogy a Tárnának Aldebrőnél egy ötven- és egy húszméteres szakaszán nincs védműve. Belegondolni is rossz, hogy egy esetleges természeti csapásnál milyen katasztrófa történhetne... (budavári) Közös pályázatok és házi rétes Márkáz A két testvértelepülés, a lengyelországi Milowka és az erdélyi Ákos község küldöttségeivel közösen ünnepelt a mátraalji település, s mint Potoczki László polgármester elmondta, a találkozás alkalmat adott arra is, hogy az együttműködés jövőbeni lehetőségeit áttekintsék. Előzetesen meg is állapodtak abban, hogy ha hazánk és Lengyelország is az Európai Unió tagja lesz, akkor az ákosi- akkal közösen hármasban pályáznak európai pénzekre. A programban az erdélyiek korábban már részt vettek jelenlegi tagállamokkal közösen, méghozzá sikerrel. Ennek révén a szatmári gyerekek Franciaországba utazhattak. Az ünnep olyannyira közös volt, hogy a lengyel település tűzoltózenekara és mazsorett-cso- portja több alkalommal is elkápráztatta műsorával az érdeklődőket, a zenés ébresztővel éppúgy, mint a szabadtéri misén való közreműködéssel, ületve az azt követő koncerttel. Ők is, a többi vendéghez illetve a helybéliekhez hasonlóan igen jól érezték magukat az egész napos, kicsiknek és nagyoknak egyaránt színes elfoglaltságokat kínáló programon.- Kétségtelen, hogy erdélyi barátaink pénzügyi lehetőségei meglehetősen szűkösek, így amiben tudunk, igyekszünk segíteni nekik. Az egyik esti beszélgetés kapcsán vetődött fel, hogy könyvtárukból szinte teljes egészében hiányzik a gyermek- és meseirodalom. Gyorsan összeállítottunk egy legalább ötvenkötetes kis „csomagot", amit őszinte örömünkre köszönettel elfogadtak és magukkal vittek a testvértelepülés képviselői - mondta a polgármester, aki hozzátette: legközelebb a Nyíregyházától alig ötven kilométernyire fekvő erdélyi községben találkoznak majd. Hogy ott milyen ínyencségeket kóstolhatnak, azt nem tudni, az viszony bizonyos, hogy az itteni vendéglátók réteshúzó-bemutató termékei széles körben sikert arattak. Az Hona-napi sütkére- zést három helybéli - a Kosztolányi Dezső által is megénekelt nevet viselő - asszony vállalta magára, s jókora mennyiségű mákos, túrós, meggyes és almás rétessel vendégelték meg a boráról is méltán híres községbe látogató ínyenceket. ___________iespéi KÜ HNE GÁBOR Egy búcsú margójára Azt mondta ünnepi beszédében Med- gyessy Péter, hogy a hagyományos jóléti államok kora lejárt. Az ebbéli felismerés nem számít újdonságnak, e ténnyel Éurópa-szerte már szembesülni voltak kénytelenek a különböző kormányok. Gond sokkal inkább e tételmondat elhangzásának helyével és idejével van: a hazai relációban ugyanis egyszerűen nincs értelme. Hogyan lehet elbúcsúztatni a számunkra ismeretlent? Másrészt arról sem vagyok meggyőződve, hogy e megfoghatatlan búcsú tényével épp alkotmányunk ünnepén kellett szembesíteni a jónépet. Azt én nem tudom, Medgyessy fejében milyen kép jelenik meg a magyarságról (illetve sejtetni engedi, ám erről majd alább), de egy napon emlegetni e népet az általa eleddig még meg nem tapasztalt jóléti állammal, vagy nem vall túl jó helyzetismeretre, vagy valójában egészen másról van szó. Mert mit is jelenthet még e búcsú? Nem utazhatunk ötévente nyaraim? Még Kubába se? Nem tudjuk lecserélni a szakadt Ladánkat, Trabantunkat Ferrárira? Nem lesz gyógyszertámogatás? Ugrik a nyugdíjemelés? Vagy csupán a szép választási ígéreteknek kellett búcsút intenie egy gazdasági értelemben (is) szétszakadt ország „rossz csillagzat alatt született” — s hozzáteszem — nagyobb felének a Hősök terén? Azt is mondta a miniszterelnök, mi magyarok megszoktuk, hogy azt a kérdést tegyük fel: mit kapunk az államtól? Önmagában ezzel sem lehet vitatkozni, ez is tény. Ami talán ebben zavaró, hogy nagyvonalúan átsiklik azon a részen, amelyből kiderülhetne, ugyan miért szorul a magyarság olyannyira az államra, hogy mikor és kik „építették ki” ki ezt a függőséget, miként alakulhatott ki ez a „ne gondolkozz, ne törődj semmivel, az állam bácsi majd megoldja helyetted” torz kép. Ilyenformán viszont már kicsit kioktató ízűvé válik a mondat, s nem javít az ünnepi beszéd összképén sem. A szokatlan módon a különböző számháborúk ideális terepévé vált autópálya-építés konkrétumaiba is belemerülő Medgyessy azt sem felejtette el megjegyezni, hogy egy átlagosan kereső ma 25 ezer forinttal visz többet haza, mint két éve. Ezt nyüván mindenki maga érzi: ki-ki tudja, hogy mivel keres többet, s tisztában van azzal is, hogy mennyivel fizet többet. Mert hazudni nem szabad, de nem is érdemes. Senkinek mondta kicsit később. így igaz, senkinek. Ám a hazugság és a féligazság között nagy különbség már nincs. Még akkor se, ha épp búcsúzunk. Ki lesz az új igazgató? Eger A megyeszékhelyi önkormányzat idén áprilisi ülésén derült ki, hogy lemondott posztjáról Nagyné Varga Melinda, a Művészetek Háza Kht. ügyvezető igazgatója, aki Budapesten folytatta pályafutását. Helyére a képviselő-testület pályázatot írt ki, amelynek eredményéről az e heti ülésén dönt a közgyűlés. Információink szerint az intézmény igazgatói üsztségére eredetileg négyen jelentkeztek, de a szakmai bírálóbizottság csak két anyagot talált olyannak, amely megfelel a kiírásban szereplő feltételeknek. Pályázik az eddig is a Művészetek Házában dolgozó Dér Attila, valamint egy budapesti illetőségű filmrendező, Kerényi Mihály. A bírálóbizottság 2:1 arányban Dér Attila elképzeléseit vélte jobbnak. A döntésre természetesen az önkor- mányzat jogosult. ____________■ L övés az éjszakában (Folytatás az 1. oldalról) Ez már megtette a kellő hatást: a férfi megtorpant, s kisvártatva átadta kését is. A történtek így szerencsére nem követeltek személyi sérülést, ám a támadót - egy 27 éves helyi lakost - előállították a rendőrkapitányságra. Ellene csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményének alapos gyanúja miatt indul eljárás, melynek során a illető szabadlábon védekezhet. Az eset kapcsán lefolytatott parancsnoki vizsgálat ugyanakkor megállapította, hogy a figyelmeztető lövés leadása jogszerű, szakszerű és arányos volt. ■ Nem főznek, rendelnek Csak melegítőkonyhaként használhatják Az önkormányzat legutóbbi ülésén határozott a korábban „lebegtetett” kérdésben. A bejáratott, közétkeztetési funkcióját eddig ellátó óvodai konyha sorsát végül az új követelmények finanszírozhatatlansága döntötte el. Demjén Kihívás volt harminckét évesen Mint Szén János polgármester elmondta, az uniós elvárásokhoz történő alkalmazkodáshoz a falu költségvetéséből körülbelül négymillió forintot kellett volna áldozni, csakhogy ilyen tartalékai nincsenek az önkormányzatnak.- Az előírásszerű átalakítás számításaink szerint úgy 3,5 millióba kerülne, a modern konyhafelszerelési eszközök beszerzése további 400-500 ezret tesz ki. A döntést mégis nehezen hoztuk meg, de a jövőben csak melegítőkonyhaként funkcionálhat az épületrész. Várhatóan az eddigi két alkalmazott egyikétől meg kell válni. A bérmegtakarítás egy részét, körülbelül 150-200 ezer forintot a vásárolt élelmezés szabályszerű fogadására költjük majd. A helyben megszűnő főzés ellenére sem az óvodások és iskolások, sem a település idősei nem maradnak ebéd nélkül. A közétkeztetés új formája szerint a meleg ételt Egerből szállítják a községbe. Az önkormányzat számára ez takarékosabb, a szolgáltatást igénybe vevőknek viszont - a szállítási költségek miatt - várhatóan a korábban megszokottnál valamivel többet kell fizetniük. b. s. Huszonöt induló közül Daru Edinának volt a legmagasabb a tetszési indexe a Heves Megyei Hírlap NETt-höl- gyek versenyének második, júliusi fordulójában. A 9,16- os érték a 10-es skálán nem kis eredmény. Eger A megyeszékhelyen kozmetikusként dolgozó hölgy fotója július 26-án jelent meg lapunkban, ezt követően lehetett szavazni rá - s persze megnézni a többi képet róla - az interneten, a www.hevesmegyeihirlap.hu címen. Akkor annyi derült ki: Daru Edina harminckét esztendős, 164 centiméter magas, Oroszlán a csillagjegye, a napozás a hobbija (ennek az utóbbi időben, a kánikulában bőven lehetett hódolni), a kedvenc étele pedig a palacsinta. Mint emlékezetes, a NETt-höl- gyek vetélkedőjének első, júniusi fordulójában is sokan - egészen pontosan huszonhármán - indultak, s a világhálóra a lányok nevére számos voks érkezett. Egyebek mellett ez késztette Edinát arra, hogy a második fordulóba már maga is benevezzen. Ugyanakkor sokan biztatták is, hogy nyugodtan próbálja meg - felelte érdeklődésünkre. O pedig - amint azt az első díj átvételekor a színpadon is elmondta - kifejezetten kihívásnak tekintette, hogy vajon meg tudja-e állni a helyét a nála esetenként jóval fiatalabb versenytársak, a tizen- és huszonéves lányok között ilyen „idősen”, azaz harminckét évesen. Az eredményt látva a helytállás kitűnően sikerült. Egytől tízig lehetett pontozni a neten az indulókat, s Daru Edina tetszési indexe messze a legmagasabb, 9,16 volt a huszonkét esztendős második helyezett, a tiszanánai Juhász Viktória (8,01) és a mindössze tizenöt esztendős „bronzérmes”, a gyöngyösi Faragó Erika (7, 80) előtt. A díjak és az ilyenkor elmaradhatatlan virágcsokrok átadása után Edina lapunknak elmesélte, hogy eddig még soha, semmilyen hasonló megmérettetésen, szépségversenyen nem vett részt. Győzelem az első alkalommal: ehhez külön is gratulálhatunk. (RM) Katonai pályán Lenkey „apródjai” Eger A volt Lenkey János Honvédgimnázium és Kollégium júniusban érettségizett utolsó évfolyamának ötven növendéke a katonai hivatást tekinti életcéljának - összegezte felvételi eredményeik alapján Kovács Géza őrnagy, volt igazgatóhelyettes, kollégiumvezető.- Huszonöt hallgató a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem főiskolai karain tanul tovább, a másik fele pedig a szentendrei Kinizsi Pál Tiszthelyettes Képző Intézetben folytatja. Az. utóbbi oktatási központban tanulók találkozhatnak Kovács őrnaggyal, akit oda szólította új beosztása. Az utolsó évfolyamból, s az egykor itt végzett katonai középiskolások közül is sokan kísérték utolsó útjára a nemrég elhunyt korábbi parancsnokot, Szögedi Tibor ny. alezredest. ■