Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-18 / 192. szám

FOTÓ! SUHA PÉTER 4 . OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2003. Augusztus 18., hétfő ||| Tegnapról, mára Hevesben Nemzetközi néptánctalálkozó ■ EGER - Az ünnepet követő napon kezdődik az Agria Nemzetkö­zi Néptánctalálkozó, melynek immár 15. alkalommal ad otthont a megyeszékhely. Az idei programban - amint azt már megszokhat­tuk - színes kínálat várja a műfaj kedvelőit, hiszen görög, lengyel, horvát, szlovák és olasz együttesek részvételével zajlik a fesztivál, melyen hazánkat az egriek mellett bodonyi, mezőkövesdi és fel- sőtárkányi együttesek képviselik. A kísérőrendezvények sorában a Dobó téren egyebek mellett kirakodóvásár, a Megyei Művelődé­si Központban pedig fesztiváltörténeti bemutató várja az érdeklő­dőket. Az első nap, vagyis a csütörtök programjában a Dobó téren 17 órától lengyel táncest, majd ugyanott este héttől nemzetközi táncház szerepel. Este 8-kor az MMK dísztermében a Przemysl Táncegyüttes gálaműsorára várják az érdeklődőket. Sport, értékek és államiság ■ DOMOSZLÓ - Évtizedesnél is régebbi hagyománya van a közsé­gi sportnapnak, ami a hét végén falunappá, s egyben Szent István ünnepévé is „szélesedett”. A versengésekben ezúttal a foci mellett olyan „sportágak” is szerepeltek, mint az íjászat, vagy éppen a malomkőhajítás. Az önkormányzat rendezésében, számos helyi szponzor támogatásával megvalósult program sikerét a nagy rész­vétel és a számos érdeklődő egyaránt bizonyítottá. Szombaton es­te államalapító királyunk tiszteletére rendeztek ünnepséget a mil­lenniumi emlékműnél, ahol a helyi hagyományőrzők adtak mű­sort, s az egybegyűlteket dr. Magda Sándor ország- gyűlési képviselő köszön­tötte. Mint beszédében a honatya hangsúlyozta: István király felismerte, hogy a magyarság meg­maradásának feltétele a keresztény állam létreho­zása, s ezért az értékeket jelentő európaisághoz kell csatlakozni. Azt is-hozzá­tette: számára sokféle I. án létezik, két megha­tározó élménye a budai várban található már-már „mosolygósán szelíd” ki­rályszobor, s az ugyan­csak államalapítónkat áb­rázoló székesfehérvári alkotás, amely viszont egy kemény, céltu­datos és határozott uralkodót formáz. Végezetül úgy vélte: Szent" István a mennyekből ránk, késői utódokra tekintve olyan nemze­déket láthat, amely szintén sokat teremtett, értékeket hozott létre illetve csatlakozott azokhoz. Végezetül - az Imre herceghez írott intelmeket is megemlítve - arra hívta fel a figyelmet: csak a tiszta ember juthat igazán eredményesen előre. A záró akkordként meg­rendezett utcabál előtt zajlott le az új kenyér megszentelése, a honatya és Gyurkó Béla polgármester pedig-megkoszorúzták a millenniumi emlékművet. Fokozott figyelem az utakon ■ HEVES MEGYE - Az állami 1 rint megyénk több útján folynak különféle munkák, amelyek egy­részt lassítják a forgalmat, másrészt fokozott odafigyelést kíván­nak a közlekedőktől. A 3-as főúton Hort és Gyöngyös között híd­felújítás miatt több helyen jelzőlámpás forgalomirányításra, elő­zési tilalomra, sebességkorlátozásra és félpályás lezárásra kell szá­mítani. Párádon járdaépítés nehezíti az átkelést a 24-es főút tele­pülési szakaszán. Egerben a 25-ös főút felsőtárkányi elágazása és Felnémet vége között a burkolatot javítják, emiatt a megengedett legnagyobb haladási sebesség 30 kilométer óránként. A forgalmat itt jelzőőr irányítja, s miután a járművek - a munka haladásától függően - csak egy-egy sávot vehetnek igénybe, természetesen az említett szakaszon is tilos az előzés. Közműépítés miatti korláto­zásokra kell számítani mindezek mellett a megye több települé­sén, így Bükkszenterzsébeten, Szentdomonkoson, Mátmballán, Bodonyban, Erdőkövesden, Pétervásárán és Váraszón is. Fejezetek, Dohnál módra 1 SZENTENDRE - Az egri Dohnál Tibor és Dohnál Áron alkotása­iból nyílik kiállítás augusztus 19-én, kedden 17 órakor a Szentend­rei Régi Művésztelepi Galériában. Az alkotópáros Fejezetek című tárlatát dr. Mezei Ottó és D. Udvary Ildikó művészettörténészek nyitják meg. A nagyközönség szeptember 7-ig látogathatja a kiál­lítást, hétfő kivételével naponta 12-18 óra között. Kereszt és három pont ■ EGER - Augusztus 21-én, csütörtökön 11 órától a Megyei Műve­lődési Központ 102-es termében mutatják be Popa Péter költő, ka­tolikus lelkipásztor Kereszt és három pont című verseskötetét. A Svájcban, a genfi kantonban szolgáló alkotó legújabb munkáit Cs. Varga István irodalomtörténész méltatja, a rendezvényen köz­reműködik Győrvári János színművész. Két tárlat, idegenből GYÖNGYÖS - A Tourinform Galériában augusztus 23-án nyílik meg Erőss Zsolt fotókiállítása. Az első magyarként a Mount Eve­restre lépett fiatalember természetesen a nem mindennapi kaland során készített felvételeket tárja a nagyközönség elé. Ugyancsak számos érdekességet kínál a Mátra Művelődési Központban a hó­nap végéig még látható kiállítás, amelyen Heinz Leopold és Benes Josef ausztriai festőművészek alkotásait tekinthetik meg a művé­szetkedvelő érdeklődők. MI? HOL? MIKOR? H EGER - A Megyei Művelődési Központban kedden 14 órától az Amazon Klub következő foglalkozására várják az érdeklődőket. Ezúttal Szűcs Györgyné tart előadást arról, hogy a természet ere­jét felhasználva miként előzhetők meg az egészséget veszélyezte- tő környezed ártalmak okozta bajok. _________________ ji V ita a védőárról: káosz a szőlőpiacon? (Folytatás az 1. oldalon) A szakember azt is elmondta: egyes szőlőfajtáknál a ta­valyihoz képest mintegy 10 fo­rintos áremelkedés mutat­kozik, ami ha nem is korlátlan, de legalább némi örömre okot adhat. A térségben elsőként a Danubiana Bt. hirdette meg az idei felvásárlási árait. A cégnél a nyilatkozattételre jogosult sze­mélyt nem sikerült elérnünk, de tény, hogy a védőárnál - fajtán­ként eltérő mértékben - néhány forinttal kevesebb kilónkénti árat ajánl a társaság. Ők egyébként a gyöngyösi hegyközség területé­ről csak csekély mennyiséget vá­sárolnak fel. Arra is felhívták a fi­gyelmünket, hogy a társaságot nem kötelezi semmi az árkülön­bözet befizetésére. Ugyanezt erősítette meg Kácsor Ferenc, a Borpalota Kft. ügyvezetője, akinek cége viszont döntően a gyöngyösi hegyközség területéről vásárol alapanyagot.- Leginkább az átgondolatlanság és az egyeztetés hiánya miatt okozhat problé­mát a felvásárlás­ban a hegyközség döntése - véleke­dett a tulajdonos, megjegyezve: ami történt, olyan, mintha egy építész sem a megrendelővel, sem a kivitelezővel nem egyeztet­né, s nem is ismertetné a terve­ket, de elvárná, hogy a majdani épület olyan legyen, amilyet megálmodott... A cégvezető szerint a hasonló problémákat egy - általuk már régóta szorgalmazott - termelő, értékesítő szövetség létrehozásá­A törvény betűje A hegyközségi törvény (1994. Cll.) 42. § (2) bekezdése az alábbiakat tartalmazza: „A hegyközség a tagjai részére megál­lapíthatja azt a minőség, fajta és feldolgozottsági fok szerinti legalacsonyabb értékesítési árat, amelyet a termőhely védelme szempontjából szükségesnek ítél (termőhelyi védőár). Termő­helyi védőár alatt történő értékesítés esetén, mind a termelő, mind a felvásárló köteles a különbözeiét a hegyközségnek be­fizetni.” val lehetne megelőzni. Egy ilyen próbálnak szervezetben a gazdák és a fel­dolgozók közösen dolgoznának, s természetesen érvényesítenék és egyeztetnék az érdekeiket. Azt is megjegyezte: egyes faj­táknál lényeges árkülönbségek vannak, s a piactól teljesen elru- gaszkodottnak vélte, hogy egy alig hetven forintért eladható bort majd' ötven- forintos szőlőből kelljen elkészíteni. \ Úgy vélte: a kiala- i kiüt helyzet ko­rántsem a minősé­get, szakmai ala­posságot szem i előtt tartóknak ; kedvez, hanem azoknak, akik esetleg hasznot húzni az emberek megzavarásából, a kaotikus álla­potokból ________________(ESPÉ) S zínes kínálat a nemzeti ünnepen JIeves megye Augusztus 19-én a Megyeháza Barkóczy-ter- mében 14 órakor a megyei közgyűlés ünnep­ségén adják át a Heves Megyéért kitüntető díjakat. Egerben a Dobó téren kedden 19 órakor rendezik meg az Egri Lokálpatrióta Egylet Szent István-napi fáklyás királyköszöntő ün­nepségét. Másnap reggel a Helyőrségi Fúvós- zenekar zenés ébresztőt ad a városban. Dél­után fél hatkor a várbeli székesegyházban ün­nepi szentmisét mond dr. Seregély István ér­sek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. A városi díszünnepség hétkor kezdődik, szó­noka Kovács Kálmán informatikai és hírközlé­si miniszter lesz. Kitüntetések, díjak átadásá- ra is sor kerül. Este fél kilenctől az Unique együttes koncertezik a Dobó téri utcabálon, a tűzijáték fél tízkor látható. Gyöngyösön szerdán 18.30-kor a Fő téren mond köszöntőt Hiesz György polgármester, majd a megszentelt kenyeret a kézdivásárhe- lyi Bodó Imre háromszéki esperes szegi meg. Az-ünnepi műsorban eztán helyi együttesek, valamint Janza Kata és Makrai Pál lépnek színpadra. Hatvanban 20-án a Grassalkovich Művelő­dési Központ udvarán 10 órától szabadtéri sü­tés várja a helybelieket, 13 órától játszóház, aztán bábszínház kezdődik. Dr. Fehér Oszkár alpolgármester 15 órakor mond köszöntőt, amit kitüntetés átadása követ. Ezután néptán­cos bemutatók következnek, majd Pálos Fri­gyes prépost megáldja az új kenyeret. Este 6 órától Rácz Ferenc cigányprímás és együttese lép fel, majd tűzijáték és a New-Tone együttes műsora zárja a sort. Lőrinciben az egykori cukorgyári kultúr- házban 10 órakor tábori mise kezdődik, dél­után pedig ismert előadóművészek fellépése mellett lesz „szupemagyi-vetélkedő”, este pedig tűzijáték és bál. Megszentelik az új ke­nyeret, és ekkor adják át a kitüntetéseket is. Először rendezik meg a Lőrinci szépe-válasz- tást, s fellép Krisz Rudi, Mary Zsuzsi és Ba­lázs Pali is. Hevesen augusztus 19-én a város alapításá­nak 800. évfordulójára rendezett ünnepi tes­tületi ülésen köszöntőt mond Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. Az I. világháborús emlékművet 11.30-kor avatják újra, itt Kő Pál, a város díszpolgára tart megemlékezést. Eközben zajlik a Hevesről elszármazottak ta­lálkozója, este koncertet ad a római katolikus templomban a Hevesi kamarazenekar és a Breganzéből érkezett mandolinkórus. Au­gusztus 20-án a város főterén kirakodó vásár lesz. A központi ünnepség 14.3őkor kezdő­dik. Godó Lajos országgyűlési képviselő szó­noklata után Kontra Gyula kitüntetéseket ad át, majd este műsor szórakoztatja az érdeklő dókét. Füzesabonyban 19-én 14 órától Gulyás László polgármester méltatja az ünnep jelen­tőségét a képviselő-testület ülésén, ahol átad­ják a Pro Űrbe kitüntetést is. Este 8 órától a ját­szótéren utcabál kezdődik a Hangfogó együt­tessel, majd 22 órától tűzijáték látható. Pétervásárán a polgármesteri hivatal előtti Fő téren délután 3 órakor kezdődik az ünnep­ség, ahol dr. Vass Géza főjegyző mond beszé­det. Az új kenyér felszentelését és megszegé­sét követően adják át a Tiszta udvar, rendes ház elismeréseket. Délután műsorokkal, majd este utcabállal és tűzijátékkal folytatódik a program. Abasáron 9 órától a templomkertben szentmise lesz, majd délután 2 órától Kiss Pé­ter kancelláriaminiszter, majd dr. Magda Sán­dor országgyűlési képviselő mond köszöntőt. Vámosgyörkön kedden kézilabda-bajnok­ság, koncertek és színpadi műsorok valamint diszkó kínál szórakozást. Szerdán 9.30-kor kezdődik a program. Este héttől a templom­ban az Ózdi Vegyeskar ad koncertet. Markazon augusztus 19-20-án zajlik az ünnep, az erdélyi és lengyelországi testvérfal­vak küldöttségeinek részvételével. A sportpá­lyán hegyközségi borbemutatót, kézműves foglalkozásokat tartanak, a Szent István-ku- páért az ország lövészei versengenek. Az új kenyeret szabadtéri misén szentelik. A Nánai Sólymos Vitézek a középkor hangulatát idé­zik fel. Nagyfügeden a művelődési házban 20-án nyitják meg a helyi Barátság Nyugdíjas Klub kiállítását. A szentmisét a templomkertben tartják. Ostoroson 19-én, a falunap estéjén, 19 órá­tól emlékeznek meg az államalapításról az is­kola sportudvarán. Másnap 10 órakor kezdő­dik a szentmise. A Borudvart 11 órakor nyitják a Hősök terén, ahol kihirdetik az I. Ostorosi Borverseny eredményeit. Verpeléten, a szentmise után 9 órától, a szökőkútnál az ünnepség keretében posztu­musz díszpolgári címet ad a polgármester dr. Szemerkényi Bemátnak, aki 40 évig háziorvo­sa volt a településnek. Bélapátfalván a Nagy-tónál rendezik 17 órától az ünnepséget. Kary József alpolgár­mester köszöntője után kulturális műsor kö­vetkezik. Felsőtárkányban 10.30 órakor szentmise lesz a Tóparti Szabadtéri Színpadon, ahol 15.30-tól szórakoztató műsorok zajlanak. A köszöntőt Sós Tamás, a megyei közgyűlés el­nöke mondja. Kiskörén a falu alapításának 680. évfordu­lóját is ünnepük. Hétfőn este hangverseny lesz a római katolikus templomban, kedden este Lagzi Lajcsi dáridózik a strandon, 20-án pedig a faluház udvarán lesz egész napos program. Szüialmon szerdán 9 órától futballtomát rendeznek, a szórakoztató műsor 11.30-tól kezdődik. Kompokon a szónok -11 órától az emlék­parkban - Gulyás László országgyűlési képvi­selő lesz. A szabadtéri programok 15 órától kezdődnek. Mezőtár kán yban 20-án az ünnepi szent­mise 11 órakor kezdődik, majd Gubala Róbert plébános megáldja a ravatalozó új harangját. Poroszlón szerdán 9.30-kor zászlófelvo­násra kerül sor a Millenniumi Emlékparkban, majd Bornemissza János polgármester mond köszöntőt. A szentmisén megszentelik az új kenyeret, 21 órától a csónakos lampionos vízi felvonulás kínál látványosságot a Tisza-tavon. Bükkszéken a strandfürdő előtti téren és a faluház előtt zajlanak a programok. Délelőtt 9 órakor a helyi hagyományőrzők adnak mű­sort, majd 11 órától Márió koncertezik. Sírokban a Kőkúti klubkönyvtár előtt dél­előtt 10 órától sportvetélkedő lesz, délután 3 órától pedig a községi könyvtár előtt tartanak ünnepi megemlékezést, amelyet népdalköri találkozó követ. Váraszón reggel 8 órakor a katolikus temp­lomban celebrálnak ünnepi szentmisét, majd a művelődési házban adják át első alkalom- mal a Váraszó Díszpolgára kitüntető címet. ■ ____ _______________A RÁDIÓBAN HALLOTTUK______ _____ M indent a hallgatóra bízzunk? Nem udvariasság vezérel, amikor megállapítom - ki tudja hányad­szor -, hogy a délelőtti Napközben talán a legrangosabb rádiós vállal­kozás. Alapvető érdeme az életkö­zelség, s az ebből fakadó sokszínű­ség. A hétköznapok valós problé­mái határozzák meg a témaválasz­tást. Természetesen figyelembe ve­szik az emberek kívánságát, óhaját, s az általuk jelzett gondokat is tag­lalják, elemzik. Az se mellékes, hogy megszólal­tatnak valamennyi érdekelt felet, azaz az egyes kérdésköröket több oldalról közeütik, illetve vüágítják meg. Jó néhányan indokoltan di­csérik a szolgáltató jellegű blokko­kat, amelyek nemcsak felvilágosíta­nak, hanem kamatoztatható tippe­ket is adnak, s ezzel felesleges utá­najárástól, hivatali álldogálástól mentesítik az érintetteket. Akkor sem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ezekben az órákban majd mindent megkapunk, amire szük­ségünk van, amit szeretnénk. Egyik érdekes és méltán számon tartott blokkjuk az Érintő. Címe nem ígér részletező, igen mélyen- szántó taglalást. Ez nem végzetes hiba, hiszen magunkra hagyatkoz­va is tovább töprenghetünk. Az elmúlt hét elején a közremű­ködők arról beszéltek, hogy az idei szezonban csökkent a strandláto­gatók száma Vajon miért? Csörögtek a telefonok. Igen so­kan megfogalmazták: ennek az az alapvető oka, hogy az elmúlt esz­tendőhöz viszonyítva tetemesen megnövekedett a belépők ára. Nem maradtak el a konkrétumok sem. Egy nyugdíjas panaszolta: 1700 fo­rintot kell fizetni az egész napra szóló belépőért, holott őt már egy ötszázas is megterhelné. Mások hasonló összegeket emlí­tettek. Túlzottan nagynak minősít­ve valamennyit. A fürdővezetők egészen más­ként vélekedtek. Azzal érveltek, hogy egy mozijegy nyolcszázba ke­rül, s az csak jó másfél vagy két órá­ra szól. Gyorsan hozzáteszem — a ripor­ter nem cselekedett így —, hogy az összehasonlítás erőszakolt, nem ké­zenfekvő. Ám ha már említették, akkor megjegyzem: ez is nélkülöz­hetetlen lenne a polgár számára. Természetesen a színház, a könyv, a hangkazetta, a CD-lemez is, de hát ezekre már nem futja a többség keresetéből. S ez a lényeg. A kevés pénzt em­legették jó néhányan. Kár, hogy a munkatársak mindettől húzódoz­tak. Következtessen a hallgató? Nem igazán harcos alapállás... PÉCSI ISTVÁN Utolsó randevú Gyöngyös Idén már második alkalommal kínált szórakozási lehetőséget a helybélieknek és a városba láto­gatóknak a Mátra Művelődési Központ, a Gyöngy Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány és a Mátra Honvéd Kaszinó szerve­zésében lebonyolított Gyöngyösi nyár - Fő téri randevú program- sorozat. A több hétvégén zajló eseménysorozat záróakkordja­ként Nádasy Erika, az egri Gár­donyi Géza Színház színművé­sze és Kiss Zoltán adott műsort, zenés huncutságok címmel. A közönség ezúttal sem csalódott a vidám összeállítás láttán. A szabadtéri színpadon ez­tán a Nyári Gyöngyfüzér elne­vezésű programsorozat kereté­ben szerdán este egyebek mel­lett humoros összeállításokkal és különféle műfajú zenei prog­ramokkal. is várják az érdeklő­dőket. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom