Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-18 / 192. szám

2003. Augusztus 18., hétfő MEGYEI K Ö R K É P 5. OLDAL Elsőre duplázott a fesztivál Az elültetett kilenc hegyi juhar a 2003-as Tisza-tavi Fesztivál 9 állomását szim­bolizálja FOTÓ: PILISY ELEMÉR Poroszló A Tisza-tavi Fesztivál idei záró­eseményét a cserőháti Szabadidő- parkban rendezték szombaton. Az egész napos, programsorozat minden korosztály számára adott nem csak látnivalót, de a játékos vetélkedők révén aktív részvételi lehetőséget is. Nehéz bármit is kiemelni a kínálatból, de például nagy siker volt „A pomszlóiak kérték” kívánságműsor. A később örökzöld számokat éneklő Sol­tész Rezső mint műsorvezető is helytállt, különösen a gyermek­szépségverseny levezetésekor. A meginterjúvolt kicsik között a 2 éves Nagy Patríciát is sikerült szóra bírnia. Helybeliekkel is kibővült a szereplőgárda. A fellépők között láthattuk a Nyugdíjasklub „Lila akác" énekkarát. A hagyomány- őrző együttes vezetője, Cseh Ferencné bemutatkozásuk előtt hívta fel a figyelmünket:- Két csokrot adunk elő, a ti­szai népdalok mellett most első alkalommal lépünk közönség elé katonadalokkal. Az utóbbi blokkban az „Ez a vonat most van indulóban...” közismert bakanóta is elhang­zott. A nagy meleg enyhültével a szabadstrand látogatói fokozato­san gyűltek a színpad köré. Nem hiányzott a hangulatot fokozó humor sem, különösen Beleznay Endre jóvoltából. A Fiesta együt­tes esti koncertjére szinte kicsi­nek bizonyult a tér. Az érdeklő­dés nagyságáról, az esemény fo­gadtatásáról Bornemissza János polgármester a következőket je­gyezte meg:- Tavaly saját szervezésben csi­náltunk hasonló rendezvényt, ami szintén jól sikerült, hiszen azt 2500-an látták. Most, hogy a szakma profi képviselői jöttek el hozzánk, mintegy ötezerre nőtt ez a szám. A fesztivállánchoz tarto­zás megduplázta a nézőszámot. A jó reklámnak köszönhetően ennyi, más településről érkezőt még nem láttunk Poroszlón. Ter­mészetesen jövőre is szeretnénk a helyszínek között szerepelni. A polgármester megemlítette az önkormányzat gesztus értékű felajánlását is: a cserőhátí sza­badidőpark egyik oldalán fasort ültettek. Éppen 9 hegyi juhart, hiszen a 2003-as Tisza-tavi Fesz­tiválnak kilenc állomása volt. Hamarosan mindegyik előtt táb­lán is olvasható lesz majd: mely települést jelzi egy-egy szép nö­vésű fa. • (BUDAVÁRI) Horn: leállított nyomozások? (Folytatás az 1. oldalról) Horn elmondta: a kettős állampolgárság ügye nem aktuális probléma az Európai Unió bővítése előtt, hiszen ez a folyamat a környező államokban is pozitív változáso­kat idéz elő. Csak azért, mert valaki „őrült”, nem szabad felvetni olyan dolgokat, amelyek kárt okozhatnak az ország nemzetközi te­kintélyének, amit a Medgyessy-kormány tevékenysége révén sikerült újra stabili­zálni. A nyolcadszorra megrendezett sarudi tábor péntek esti megnyitóján Újhelyi Ist­ván parlamenti képviselő, a FIB-ISZ elnöke kijelentette: az Orbán-kormány által képvi­selt elitista családpolitika helyébe a Medgyessy-kormány esélyt teremtő balol­dali családpolitikája lépett. E téren a kor­mány megvalósította a FIB-ISZ család- és ifjúságpolitikai elképzeléseit is. A családi pótlék 20 százalékos megemelése, illetve a 13. havi családi pótlék bevezetése 2,2 mil­lió gyermek és fiatal családjában jelent pluszforrást. Egy kétgyermekes család idén augusztusban például 13 ezer forint­tal több támogatáshoz jut az intézkedés nyomán, mint az Orbán-kormány utolsó augusztusában. A rászorulókat segíti az is, hogy 10 ezer fogyatékos, illetve hátrányos helyzetű gyerek vehet részt ingyenes nyári táborozáson. irm> Hegyi tábor kisdiákoknak Egerfarmos, Szilvásvárad Az egerfarmosi önkormányzat jelentkezését a kérelemnek megfelelően méltányolták, en­nek következtében a község nyert a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYIMS) ál­tal meghirdetett pályázaton. A település polgármestere, Poczokné Blanár Gabriella a Hírlapnak azt is elmondta, hogy e hónap elején már része­sei is lehettek a felejthetetlen táborozásnak az egerfarmosi kisdiákok.- Igazán csodálatos egy hetet töltöttünk a Bükki Nemzeti Park gyöngyszemeként nyilvántartott Szilvásváradon. Megismerked­tünk többek között az észak-he­vesi falu legfontosabb nevezetes­ségeivel (köztük volt az Orbán­hoz, a Református Körtemplom, valamint a Lipicai Múzeum is), továbbá jártunk a Szalajka-völ- gyben, az ősemberbarlangban. Mindemellett lovagoltak is diák­jaink, valamint részt vettek egy esti vadlesen. Feljutottunk a Mil­lenniumi kilátóba is, ahonnan páratlan élményként tárult elénk a bükki panoráma. A csoport szállása egyébként a Hegyi Camping területén volt. A tábor vezetői, Tóth Ilona, Redele Gézáné, Molnáráé Vincze Judit és Kovács Józsefné ezúton is köszönetét mondanak a pihenő- és szórakoztató prog­ram támogatóinak: a GYISM- nek, Egerfarmos Önkormányza­tának, valamint a táborozók szüleinek. ■ Világhálón az okmányiroda Gyöngyös A Belügyminisztériumban már elkezdődött annak a közigazga­tási szolgáltató rendszernek a ki­dolgozása, mely lehetővé teszi az okmányirodákban a gyorsabb ügyintézést. Az országban 12 re­ferenciairoda nyílik, az egyik Gyöngyösön. Az ügyfelek az ősz­től már az Interneten keresztül is kérhetnek időpontot, ha egyéni vállalkozói igazolványt, vagy lakcímigazoló kártyát szeretné­nek készíttetni.- Az új eljárási lehetőség nem­csak az ügyfeleknek, hanem az okmányirodának is könnyebbsé­get jelent, hiszen lényegesen ke­vesebb időt vesz majd igénybe az adatrögzítés, és elkerülhető lesz a várakozás is - mondta Gubancsik Lászlóné, a polgár- mesteri hivatal közigazgatási és szociális igazgatóságának veze­tője. Akik szeretnék a szolgáltatást igénybe venni, csupán annyit kell tenniük, hogy a világhálón megkeresik és kiválasztják, hogy melyik hatósági eljárást szeret­nék igénybe venni, majd kitöltik az adatlapot. Ez az információ eljut a minisztérium központi hi­vatalába és a választott okmány­irodához is. Ez utóbbi felveszi a kapcsolatot az ügyféllel, aki meg­kapja a sorszámot. Az okmány­irodának kötelessége lesz betar­tani a megbeszélt időpontot. A program kidolgozása szep­tember közepére várható. A helyi okmányiroda ezt követően csat­lakozik a rendszerhez. j. m. FESZTBAUM BÉLA _______ H ol az a szikla? Augusztus 20-a a magyarság legősibb eredetű nemzeti ünnepe. Kettős, hiszen mind egyházi, mind társadalmi. Korunk­ban már egyre több elem mondható mel­lékesnek az ünnepi eseményekben, ezért akarva, akaratlanul homályosulhat például Szent István művének fénye is. Aligha lenne üdvös, ha ez a tendencia folytatódna. Első királyunk a keresztény tanok sziklájára építette országát, az idő már igazolta, hogy nem fogott mellé. A magyar nép pró­fétájaként is bevonulhat így az egyetemes történelembe. Az örök érvényű isteni tíz parancs szellemében ugyancsak tíz fejezetben, kellő részletességgel indokolva tanácsolta re­mélt utódjának, Imre fiának (aki egyébként időközben várat­lanul elhunyt), hogy mire fordítson különös gondot. István ki­rály intelmei szerint a keresztényi hit és az egyház állapotának megtartása a legfontosabb. A hatalom gyakorlása közben lé­nyeges a béketűrés, az igazságszolgáltatás. Legyen nyitott a nép első számú vezetője a jövevények iránt, támaszkodjon persze a hazai bölcsekre is. Kiemelt gondolat a szülők iránti engedelmesség, a bűnöktől való szabadulás, a megbocsátás, a kegyesség, az irgalmasság, az alázatosság, a mérsékletesség, a tisztesség és a türelem. A keresztény templomokban azért is könyörögnek Istenhez holnapután, hogy áldja meg gyermekeinket és ifjúságunkat, a magyar jövő zálogát. Szép. Ám felvetődhet: mennyire ismeri a mai magyar ifjúság Szent István gondolati hagyatékát? Értelme­zik azt vajon a mai kor szellemében? Mennyire szilárdak most azok az erkölcsi sziklák, melyeket István király kemény kézzel „faragott”, hiszen az írások szerint a rend érdekében adott eset­ben sújtott is legendás jobbja? Egyébként, hol az a szikla, nem csupán a Kárpát-medencében, hanem az egész Európában? Eljátszhatunk a gondolattal: miként cselekedne most a jeles uralkodó? Ha tájékozódna, feltehetőleg megtörülné homlokát. Esetleg nekigyürkőzne? Vagy lenne béketűrő? Mindenek által megerősítené a sziklát? Az eredeti Stephanus bizonyára hű len­ne önmagához. Nemzeti ünnepünkön tegyék becsülettel dolgukat a szónokok, mert van felelősségük! A hallgatóság pedig szórakozása mellett ne sajnálja azt a néhány perces figyelmet. „Arattak” a sulyomtáblákon Kisköre Befejeződött a vízi kombájnok, motoros fűkaszák munkája a Ti- sza-tavon. A tározón évek óta terv szerint vigyáznak arra, hogy a 62 négyzetkilométeres szabad vízfelületet megóvják a súlyom további térhódításától. A környezetvédelmi felügyelőség, a Hortobágyi Nemzeti Park, a tó­parti önkormányzatok és a Kötivizig képviselői rendre egyeztetnek, s ezután kezdőd­het a beavatko­zás.- Tavasszal, általában április­ban a vegyszeres szórást alkal­mazzuk, a ható­anyag leülepedve a még néhány centis, víz alatt kibontakozó su- lyomgyökök további fejlődését akadályozza meg - mondja Fejes Lőrinc, vízügyi szakaszmérnök. A szer drágasága csak bizo­nyos helyek „beszórását” teszi lehetővé. A nyárnak abban az időszakában kell a vízi kombáj­nokat, fűkaszákat bevetni elle­Más néven: vízigesztenye A súlyom állóvizeinkben lev­élrózsáival összefüggő szigeteket képez. Iszapba süllyedő makktermésein szarvacskák találhatók. nük, amikor a növény levelei már beborítják a vizet, de a ter­mése még nem érett be.-Ez a szezonális munka, a vé­dekezés másik módja július kö­zepétől augusztus közepéig vé­gezhető el. Idén, bár később tava­szodon, de az azt követő meleg felgyorsította a súlyom növeke­dését, így még rövidebb idő állt rendelkezésünkre a szükséges fel­adat elvégzésére - tájékoztat Fe­jes Lőrinc. A súlyomnak szúrós a termé­se, s ha éretten visszahullik a meder fenekére, akkor ott jövőre újabb telep ala­kulhat ki. A vízi kombájnok a ha­józási, a vízi túra útvonalait, a ki­kötők ki- és be­hajtási övezetét, a szabadstrandok érintett terüle­tét tisztítják meg.- Vannak kiterjedt táblák, s ha kell, ott is utat vágunk, hogy ne kelljen a part felé tartó vízi jár­műveknek átvergődni a súlyom borította terepen - jegyzi meg a szakember.. (budavári) Lőrincek: elmélyülő barátság A házigazda község új „honfoglalásának” 125. évfordulóját a hét végén ünnepelte. Ez adta keretét az esemény részévé tett Lőrinc nevű települések nyolcadik országos találkozójának. Ujlörincfalva A Jóléti-tó kialakításával hangula­tos rendezvénybázist mondhat magáénak a falu. Az ebben rejlő lehetőséget ezúttal maxi­málisan ki­használta a Soltész András polgármester irányította ön- kormányzati vezetés. A péntektől vasárnapig zajló program színvo­nalát is annyian dicsérték, mint a festői helyszínt. A protokolláris „felvezetés” részeseként a 125. évfordulót dr. Balás István, a He­ves Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője méltatta. Soltész András visszatekintőjében felelevenítette az 1878-as nagy tiszai árvizet, amely az elődöket Óhalász elha­gyására kényszerítette, s ami után lerakták a mai község alapjait. A hét település jelenlétével megtartott Lőrincek találkozóját Szabó Vilmos államtitkár, a MÉH Határon túli Magyarok Hivatalá­nak vezetője nyitotta meg. Az erdélyi Lőrincfalya meghí­vásával és bekapcsolódásával nemzetközi rangra emelkedett ez az összetartó erőt példázó barát­ság a rokonnevű települések kö­zött. A színpadon éppen Komáro­mi István énekelt, s hívására az alkalmi „táncparkett” hamar megtelt. Egy bennfentes rögtön megjegyezte:- A párok zöme erdélyi, s betyá- rosan jól tud­nak táncolni... A vendéglá­tó polgármes­ter társaságá­ban lévő Imre József (Lő- rincfalva) az érzéseiről szólt:- Kimondhatatlanul sokkal tartozunk az újlőrincfalviaknak.., A Baranya megyei Szentlőrinc alpolgármestere, Ritecz László is csak álmélkodott és őszintén gratulált a szerve­zőknek. A többi települések - Lőrinci, Szentlőrinckáta, Pestszentlőrinc, Nyárlőrinc - küldöttei is alighanem kiválóan érezték magukat. ______(budavári) K ÉZFOGÓ A VÁRBAN. Az elmúlt hét végén a Siroki Várban esküdött örök hűséget egymásnak a helyi származású dr. Klész Tibor és az egri Balga Krisztina. A fiatal pár a különleges helyszín megválasztásával szerette volna emlékezetessé tenni a jeles eseményt. fotó: perl Márton

Next

/
Oldalképek
Tartalom