Heves Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-21 / 143. szám
6. OLDAL MOZ A I K 2003. Június 21., szombat A depresszió A depresszió az egyén és közvetve a társadalom betegsége is. Riasztó, az egész társadalom életére vonatkozó adat, hogy Magyarország az ilyen típusú megbetegedéseket tekintve dobogós helyet foglal el a nemzetek között. Mindez egy nemrégiben megjelent átfogó vizsgálatból („A depresszió, mint az ön- gyilkosság előszobája”) is kitűnik. Megtudhatjuk azt is, hogy az alkoholizmus, illetve drogfüggőség a depresszió alapja és következménye is lehet. szakemberek szerint meg kell különböztetnünk az időleges szorongást, szomorúságot és az orvosi értelemben vett depressziót. E két állapot az élet sodrában . összemosódik, s ez azt eredményezi, hogy a depressziót nem komoly betegségként kezelik, hanem az érintett által leküzdhető hangulatváltozásként. Az orvosi értelemben vett és kezelést igénylő depresszió azt jelenti, hogy meghatározott tüneteknek meghatározott ideig kell fennállni ahhoz, hogy a depresszió diagnózisát kimondhassuk. Bár a tünetek közül a leginkább szembetűnők — a levertség, rezignáltság és kedvetlenség — hangulatváltozást tükröznek, ám ezek egyrészt az egészségesnél és az indokoltnál hosszabb ideig, tartósabban és mélyebben határozzák meg a beteg állapotát, másrészt - könnyű felismerhetőségük ellenére - korántsem az egyedüli tünetek. A depressziót számos szakértő az ön- gyilkosság előszobájának tartja. Nem véletlenül: ez egy olyan betegség, amely kimutatható biokémiai elváltozásokkal jár az emberi idegrendszerben, és amit az orvos kétséget kizáró módon diagnosztizálhat és gyógyíthat. A depresszió nem azonos a rossz társadalmi és szociális viszonyok által kiváltott - többnyire jogos — kellemetlen közérzettel. Milyen gyakori hazánkban? Sajnos, e kór egyike a világszerte leginkább aluldiagnosztizált és alulkezelt kóreseteknek. Jellemző, hogy az orvosok — leggyakrabban az alapellátásban dolgozók — a depressziós betegek csupán 15-45%-át ismerik fel világszerte, akkor is elsősorban a súlyos eseteket. A major depresszió élettartam-perva- lenciája a világon 4,6-15,7% között van - hazánkban ez az arány 15,1% a 18-64 év közötti lakosság körében. Eszerint a felnőtt lakosság több mint 15%-a élete folyamán átesik egy depressziós epizódon, ami az esetek többségében 6-8 hónap hosszúságúra nyúlik el. A visszatérő vagy krónikus depresszió is a lakosság 10%-át érinti. Ez Magyarországon 1.200.000, illetve 800.000 embert jelent! Még megdöbbentőbb adat, hogy a WHO 2001-es jelentése szerint a férfiak 5,8%-a és a nők 9,5%-a él át egy depressziós epizódot bármely adott év során, és a lakosság 3-5%-a szenved major depresszióban bármely adott hónapban. Amennyiben egy páciens már megélt egy depressziós epizódot, több mint 60% esélye van arra, hogy másodszorra is depressziós állapotba kerüljön, két epizód után ez a veszély 75-80%-ra növekszik, míg három periódus után egy negyedik megtapasztalásának az esélye már 90-95%. Igen fontos tehát az első depressziós epizód felismerése és kezelése a továbbiak elkerülése, illetve megelőzése érdekében. Kevesebb öngyilkosság • Bár az öngyilkosság a depresszió nem egyetlen következménye, mégis tagadhatatlanul a legtragikusabb. A pszichiátriai betegségekkel áll a legszorosabb kapcsolatban: az öngyilkosok több mint 90%-a szenved ún. „nagy” pszichiátriai betegségekben a cselekmény idején: 60-70%-uk depresszióban (50-60%-uk primer major depresszióban), 10-12%-uk szkizofréniában és tek, a kedvező fordulat okait azonban a mai napig nem sikerült egyértelműen feltárni. Vannak, akik szerint a csökkenés 1990-ben azért gyorsult fel igazán, mert kedvező politikai és gazdasági változások történtek. Ez a korszak a remény korszakának tekinthető, annak ellenére, hogy számos kifejezetten negatív — ön- gyilkosságra egyértelműen hajlamosító - változás következett be: a munkanélküliek, a létminimum alatt élők és a válások számának drasztikus emelkedése, az alkoholizmus terjedése. Bár az öngyilkossági arányszám csökkenése valamelyest lelassult, ha figyelembe vesszük, hogy a depresszióban szenvedők száma évről évre nő, akkor ez is relatív javulásként értékelhető. Ám az öngyilkosságok csökkenését a pozitív környezeti változások önmagukban nem magyarázhatják, hiszen 1989-1990 után a volt szocialista országok közül csak Magyarországon észlelhető markáns (és Csehországban kisebb) csökkenés, a többi volt szocialista országban az öngyilkossági halálozás emelkedett vagy stagnál. Ugyanakkor számos nyugat-európai és skandináv országban (Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia, Ausztria, Anglia), ahol nem zajlott le rendszerváltozás az említett időszakban, az öngyilkossági halálozás 20-40%-kal csökkent, miközben ezen országokban a kezelésbe került depressziós (és egyéb pszichiátriai) betegek száma jelentősen megnőtt. A további lehetséges okokat tehát az egészségügy területén kell elsősorban keresnünk. Magyarországon a járóbeteg pszichiátriai szakrendelők száma 1982-1997 között 95-ről 136-ra emelkedett, aminek köszönhetően a járóbetegorvos konzultációk is megszaporodtak évi 731.000-ről (1980) 1.190.000-re (1997). A pszichiáterek száma 1986-1997 között 550-ről 800-ra nőtt. A depresszió és az öngyilkosság témakörében tartott egyre intenzívebbé váló továbbképzések eredményeként gyakoribbá vált az antidollárban állapították meg, a veszteséget pedig 31,3 milliárd dollárban. Mint láthatjuk, a kiadás/veszteség arány a tíz évvel azelőtti 1:7-hez képest l:3-ra változott, mely különbséget elsősorban azzal magyarázták, hogy a tíz év alatt sokat fejlődött a depresszió felismerésének aránya, azaz sokkal több esetet ismertek fel és kezeltek megfelelő módon. Ugyanezen tanulmány szerint 1990- ben az USA-ban a depresszióban szenvedő betegek közel fele részesült megfelelő kezelésben. Ennek az aránynak a növekedésével számolva további jelentős ösz- szeg, ideális esetben - azaz, ha minden depressziós megfelelő kezelésben részesülne — az összkiadások egyharmada lenne megtakarítható. Az Egyesült Királyságban az 1990-es évre a kezelés összköltségét 420 millió fontban határozták meg, a kezelés elmaradásából származó veszteséget pedig 3 milliárd fontban. Hazánkban a mai napig még nem készültek hasonló felmérések, ám számos tényező enged arra következtetni, hogy az arányok a fentieknél rosszabb állapotokat mutatnának. Az antide- presszívumok forgalmazásának hivatalos adataiból, valamint a pszichiátriai osztályokról elbocsátott, illetve ideggondozókban nyilvántartott depressziós betegek számából következtetve, nálunk csupán a betegek 10-20%-a részesül orvosi kezelésben. A fenti érvelés gyakorlati bizonyítására ma már klasszikus példának számít a svédországi Gotland-vizsgálat. 1983-ban tanfolyamot tartottak a depresszió témakörében az 56.000 lakost számláló Gotland-sziget mind a 18 háziorvosa számára. Az összesen 20 órát kitevő előadások elsősorban a depresszió osztályzásáról, tünettanáról, okairól, kezeléséről szóltak, de érintették az öngyilkosság, a fiatal- és időskori depressziók speciális problémakörét is. Az előadás-sorozatot követően két és fél év után a következő eredményeket álSzenvedélybetegek Heves megyében Tavaly a pszichiátriai osztályokról 1268 (60-70 százalékuk megjelent a gondozóhálózatban) szenvedélybeteget bocsátottak el. Ezen belül az ápolást indokló fő diagnózis alapján 654 szenvedélybeteget írtak ki. Ennél alig kevesebb, 614 esetben szerepelt alkoholvagy drogfüggőség, mint szövődmény, illetve kísérő betegség a kiírási diagnózisok közt. Továbbra is jelentős számú alkoholbeteget kezelnek a megye kórházainak más, szomatikus osztályain. Drogbetegek főképp intenzív osztályokon, Egerben a Sürgősségi Belosztályon jelennek meg, illetve traumatológiai osztályon is előfordulnak. Emellett az egri forgalomban a gyermekosztályon kezelt 14 év alatti drogbeteg gyermekek adata is szerepel. A 2001-es évhez viszonyítva a gondozottak számában emelkedés észlelhető, ez nők esetében jelentősebb. A drogbetegek száma stagnál. Az alkoholfüggőség elterjedtsége növekedést mutat, míg a drogbetegek száma az ambulanciák forgalmában csökkenő. Ez utóbbi azonban továbbra sem tükrözi a gyógykezelésre szoruló drog- fogyasztók számát, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egyre több az új betegek száma, valamint azt, hogy a „kevert” típusú betegek 2002. EV VÉGÉN NYILVÁNTARTOTT BETEGEK Gondozott alkohol drog kevert összesen férfi (1357) 1364 (37) 28 (62) 104 (1456) 1496 nő (258) 282 (15) 14 (37) 54 (310) 350 Ossz. gondozott (1615) 1646 (52) 42 (99) 158 (1766) 1846 Szakrendelés (1107) 2107 (72) 105 (335) 200 (1524) 2412 Ossz. beteg: (2722) 3753 (124) 147 (434) 358 (3290) 4258- akik alkoholt, drogot, gyógyszert vegyesen fogyasztanak - száma növekvő. A megbetegedések száma megyei átlagban nézve növekvő, úgy alkohol-, mint drogbetegek tekintetében. A 2003. március 1 - jén hatályba lépett 2003. évi II. törvény, a kábítószerekkel összefüggő büntetőtörvény módosulása következtében 2003. év 1-5 hónapjában ugrásszerűen megemelkedett a büntetést kiváltó elterelésre jelentkezők száma. Dr. Szigethy Anna pszichiáter, megyei addiktológus szakfőorvos a - depresszióval szoros, kapcsolatban álló - szenvedélybetegségek megyei adatainak ismertetésén túl elmondta: hazánkban e betegségek előfordulási gyakoriságának tekintetében nincs különbség az ország régiói között. Ennek oka, hogy a problémák mindenhol azonosak, nincsenek nagy eltérések a térségek között. Ugyanakkor a bortermelő vidékeken - melyek Hevesben is megtalálhatók - a májzsugor előfordulása a férfiak esetében kismértékben magasabb az országos átlagnál, míg a nőké kisebb. HAVAS ANDRÁS (Zárójelben összehasonlításul a 200 Les adatok) 10-12%-uk szenvedélybetegségben (alkohol- vagy drogfüggőségben). Fordított nézőpontból: a hangulatzavarokban szenvedő páciensek 15-20%-a, a szkizofréniások körülbelül 10%-a, a szenvedélybetegek 5-10%- a hal meg öngyilkosság következtében. Az 1979-1981-es adatok szerint Magyar- ország még világelsőnek számított az ön- gyilkosságok tekintetében (845 haláleset 100.000 lakosra) Magyarországon. A sorban második Dániában majdnem feleannyi öngyilkosságot követtek el, mint nálunk (29 haláleset 100.000 lakosra). 1984-től 2001-ig azonban az öngyilkosságok 100.000 lakosra kivetített arányszáma folyamatos csökkenést mutatott: 45,9-ről 30 alá zuhant (29,2) - ami több mint 35%-os javulást jelent. A látványos csökkenésre a hazai szakemberek mellett világszerte is felfigyeldepresszívumok használata: az 1990-es 3,7 átlagos napi terápiás adagról 1998-ra 12,0 átlagos napi terápiás adagra emelkedett, és 2000-re ez az érték már 14,0 volt. Társadalmi következmények A közvetett és közvetlen költségek felmérésére irányuló első költség-haszon elemzéseket az Egyesült Államokban készítették. Az USA-ban 1980-ban a kezelésre fordított összes költség körülbelül 2 milliárd dollárt tett ki, míg a nem kezelt depressziós betegek okozta társadalmi kár ennek hétszeresére, azaz 14 milliárd dollárra rúgott. Ezen belül 4 milliárd dollárra becsülték a kezeletlen betegek öngyilkossága miatti kárt. 10 évvel később szintén az USA-ban a kezelés összes költségét 12,4 milliárd lapították meg: a sziget öngyilkossági arányszáma harmadára csökkent, miközben ugyanez az adat Svédország egészére nézve változatlan maradt. A depresszió miatti kórházi kezelések és betegállományban töltött napok száma is lényegesen visszaesett. Mindeközben markánsan nőtt a depresszió miatt gyógyszeres kezelésben részesülők száma. A költség-haszon elemzés kimutatta, hogy a továbbképzés összesen 369 ezer svéd koronába került, ugyanakkor 155 millió korona megtakarítást hozott. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2000-ben készített felmérése arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy a depresszió felelős a csökkent munkaképességgel, rokkantán leélt életévek 12%-áért a világon. A végső kérdés a közvetett és közvetlen költségek összevetése esetén pusztán gazdasági szempontból az, hogy mi kerül többe a nemzetgazdaság számára: a betegség hatékonyabb, gyorsabb kezelése, vagy a közvetett költségek miatt keletkező veszteségek kezelése. A két komponens közötti összefüggést sok tényező alakítja, például az érintett betegek száma, a keletkező közvetett költségek súlya, valamint a rendelkezésre álló gyógyítási, orvosi-kutatási eszközökben rejlő perspektívák. Mindezen dimenziókat figyelembe véve a Plszichiátriai Világszövetség 1999-ben kiadott, a depresszióról szóló összefoglaló kötete a következő — a pszichiátriában ma már általánosan elfogadott - megállapításokat teszi: a nem kezelt depresszió okozta kár jóval nagyobb, mint a depresszió kezelésének költsége. A depresszió kezelésének összköltségéből a gyógyszerekre költött közvetlen kiadás mindössze 10-15%. A korszerű antidepresszívumok relatíve magasabb áruk ellenére költséghatékonyab- bak, mint a korábbi készítmények. Alkohol és drog A szorongó, depressziós ember gyakran fordul alkoholhoz, amely - meghozván a várt enyhülést — mindennapi „gyógyszerré, gyógyírré” válik. Idővel aztán már nem a depressziója, szorongása miatt nyúl alkoholhoz, hanem egyszerűen azért, mert kialakult a dependencia, a függőség. A kábítószerek esetében hasonló a helyzet: a könnyűdrogok csökkentik a szorongást, a reménytelenségérzést, a keménydrogokkal pedig az örömszerzést, az eufóriát keresik. A depressziót azonban az az alkoholista sem kerülheti el, aki nem hangulatzavara miatt szokott rá az italra. A függőség kialakulása után le akar szokni, mindennap újabb és újabb dátumokat tűz ki, miközben óhatatlanul kudarcok sorozatát éli át: meggyengül az egzisztenciája, nemritkán mindenét elveszíti (munkahely, lakás), felbomlik a családja, és kialakul egy olyan szorongásos, depressziós állapot, amelyet már az alkohol nem hogy képes lenne javítani, hanem — éppen ellenkezőleg — fokozott mértékben hajtja az összeomlás felé. A kábítószerek esetén ugyanez a helyzet, azzal súlyosbítva, hogy a drogfüggőség sokkal hamarabb okoz anyagi, munkahelyi és családon belüli gondokat, majd végezetül, illetve mindezekkel párhuzamosan szorongásos, depressziós állapotot. Az elmondottakból egyenesen következik, hogy az alkoholistáknak, illetve drogfüggőknek az esetek jelentős hányadában két különböző betegséggel kell megküzdeniük gyógyulásuk érdekében: függőségükkel és szorongásukkal, depressziójukkal. Ma már kimondható: az alkoholista fokozott eséllyel lesz depressziós, illetve fordítva, a depressziós fokozott eséllyel lesz alkoholista, az alkoholista depressziós pedig kiemelten veszélyeztetett az öngyilkosság szempontjából. Bár a befejezett öngyilkosságok száma az elmúlt két évtizedben jelentősen csökkent hazánkban, fontos megjegyezni, hogy az alkoholista depressziós férfiak azok, akik a legbrutálisabb öngyilkos- sági kísérleteket hajtják végre. Ma Magyarországon az alkoholisták számát a nagyivókkal együtt 6-800.000- re becsülik, 50.000-re a kábítószerfüggőkét és 150.000-re a rendszeres kábítószer-fogyasztókét. Mintegy 10% fordul orvoshoz problémájával. Ez azt jelenti, hogy túlnyomó többségük úgy jut el a depresszió valamilyen fázisába, hogy orvossal egyszer sem találkozik. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a kezelt alkoholisták sem gyógyulnak meg mindannyian. Főleg az alacsony iskolázottságú betegekre jellemző, hogy a kezeléssel nem működnek együtt, visszaesnek, vagy kikerülnek az egészségügy látóköréből. 1997-98-as becslések szerint az alkoholizmus okozta gazdasági kár 49 milliárd forint évente, a drogfogyasztásból eredő pedig évi 19 milliárd forint. A számítások azt igazolták, hogy az alkoholra kivetett adóból származó állami bevétel jelentősen alacsonyabb, mint az alkoholizmusra fordított egészségügyi kiadás.
