Heves Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-21 / 117. szám
MEGYEI KÖRKÉP 5. OLDAL 2003. Május 21., szerda Elodázhatatlan a feszítő útfejlesztés A tegnap kezdődött és ma záruló városi közlekedési konferencián az állami köz- és az önkormányzati úthálózat, az EU- csatlakozás és a közlekedésbiztonság van napirenden. Eger Köszöntőjében dr. Vass Gáza, Heves megye főjegyzője a város idegenforgalmi jelentőségét kiemelve felhívta a figyelmet a polgárbarát közlekedés fontosságúm. Felidézte a Bitskey-uszoda építése miatti elterelések okozta bosszúságokat. Ennek a tapasztalatai tanulságként szolgálhatnak a város közlekedését szervezőknek. Ezután Andricsák Zoltán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) főosztályvezető-helyettese a honi közúthálózat fejlesztési lehetőségeiről tartott bevezető előadást. Emlékeztetett: hazánkon öt európai fő közlekedési folyosó halad át. Közútjaink túlterheltek, amelyek naponta nehezítik a közlekedést. Példaként említette, hogy az MO-áson 24 óra alatt 60 ezer, az Ml-esen százezer jármű halad át. Súlyos közlekedési gondokkal küzdenek a fővárosban, a 7-es, az 5-ös és a 71-es úton is. Hangsúlyozta: Magyarországon 633 kilométer gyorsforgalmi út és 540 kilométer autópálya van. Az M3-as Heves megyét is érinti, építése Polgár-Görbeháza között jelenleg is tart. Rámutatott, hogy a kormány döntött a 2015-ig szóló gyorsforgalmi útfejlesztési programról. Ebben szerepel az országhatárokat összekötő utak építése, melyekből 2003-2006 között 420 kilométer autópályát és 425 kilométer hosszú gyors- forgalmi utat alakítanak ki. A megvalósításhoz 1700 milliárd forint szükséges, melynek nagyobb részét az állami költség- vetés állja, többi hányadát hitelből, EU-támogatásokból, magántőke bevonásával biztosítják. Jelenleg 105 kilométer hosszú gyorsforgalmi utat építenek az ország több pontján. Ha az elképzelések valóra várnak, 2006-ban lehetőség lesz arra, hogy a településekről 15, illetve 30 perc alatt megközelítsék a főutakat. Integrált programok Az elképzelések szerint 2004-2006 között hazánk 550 millió eurót - 130-140 milliárd forintot - kaphat az Uniótól az integrált fejlesztési programok megvalósítására. Ebből a pénzből erősítik meg - többek között - az MO-ás, a 3-as, a 35-ös és a 2- es főutak burkolatát. Szövetség: vezérelv vagy nyitottság? (Folytatás az 1. oldalról) A polgári körök és a MIÉP tagjainak beszivárgása még komoly gondot jelenthet. Ami a szervezeti felépítést és a működést illeti, az pedig erősen emlékeztet a volt bolsevik pártokra. Orbán Viktor elnök hatalmához hasonlót egyetlen demokratikus párt alapszabálya sem biztosít. Keresztesi József, az SZDSZ megyei elnökségi tagja szerint a Fidesz identitászavarral küzd, konkrét program mellett nem tudja önmagát meghatározni, így a program hiánya szülte a szövetséggé alakulást. Probléma, hogy e szövetség csak középről zárt, a szélsőjobbtól soha nem határolta el magát markánsan. Az MDF megerősödésével a mérsékelt jobbközép szavazók megtalálhatják saját pártjukat. A szövetség struktúrájában a vezérelv érvényesül, mint a jobboldali pártok többségében (például a MIEP-nél, a volt FKGP-nél). Az eseményen a választási vereség okairól nem esett szó, kritika nélkül a helyükön maradtak a vezetők, s kellett egy „bálvány”, aki nélkül nem lehet lépni.- Nem tartok attól, hogy a párton belüli valamiféle diktatúrához vezetne az, hogy Orbán Viktor a korábbiaknál nagyobb hatalmat kapott a kezébe. A mostani átalakulás egy hosszabb folyamat lezárása volt, amelyről az év eleje óta egyeztetések folytak - jelentette ki Csáki Zsigmond, a Fidesz-MPSZ Heves megyei elnöke. Csáki szerint erre, s a konstruktív politizálásra garancia Pokomi Zoltán és Schmitt Pál személye is. A korábbi tapasztalatok a bővítés szükségességét támasztották alá, ugyanis - fogalmazott - abban a formában, amelyben a Fidesz volt, semmiképpen sem tudta volna megnyerni a 2006-os választásokat. Csáki elmondta: a párt erősödését, bővülését várja, melynek első jelei már a megyében is tetten érhetők. A szövetség folyamatos, nyugodt, higgadt politikával képes lesz megszólítani a bizonytalan szavazókat is.-Ez a kongresszus is, miként a hasonló rendezvények, előkészített volt, hónapok óta hallani lehetett a tervezett változtatásokról. Úgy gondolom, a szövetség ezzel szélesíteni tudja majd a táborát - mondta Nyerges Andor, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Heves megyei elnöke. - Egy jobboldali párt képviselőjeként nekünk is érdekünk, hogy a szövetség erősödjön, ám attól nem tartunk, hogy ez a mi rovásunkra következne be, hiszen az MDF azokat a jobbközépen lévő szavazókat akarja megnyerni, akiket a Fidesz korábban sem ért el. Nyerges szerint az MDF, levonva a 2002-ben elszenvedett vereség tanulságait, most jutott el oda, hogy a 2006-os választásokon önállóan indulva, megkísérelje összegyűjteni azokat a voksokat, amelyek ismét elvesznének, ha közösen vállalnák a megméretést a megújult szövetséggel. Az MDF továbbra is stratégiai szövetségesként tekint a szövetségre. A párton belüli hatalmi koncentráció kapcsán akképp vélekedett, hogy annak hatékonyságáról csak bizonyos idő elteltével lehet érdemben nyilatkozni. irénes-kühnei Eger, Budapest Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szerint semmilyen, orvosi indokok nélküli elkülönítés nem fogadható el. Göncz Kinga politikai államtitkár erről beszélt az MTI-nek azután, hogy a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója vizsgálatot rendelt el: éri-e hátrányos megkülönböztetés a szülészeti osztályon a roma nőket. Mint tegnapi számunkban olvashatták: sajtóhírek szerint külön kórteremben kezelik a cigány származású kismamákat. Göncz Kinga elmondta: megvárják a főigazgató által indított vizsgálat eredményét. A tárca kapcsolatban van a főigazgatóval, aki úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatatlan a megkülönböztetés, s ő maga néz ennek utána a kórházában, ezért a minisztérium nem tartja szükségesnek, hogy beavatkozzon. Göncz Kinga megjegyezte: sokféle szempont befolyásolhatja, hogy valaki szülés után hová kerül. Először a kérdéses esetben azt kell tisztázni, hogy történt-e megkülönböztetés. A tárcánál nyomatékosan képviselik, hogy semmifajta elkülönítés, diszkrimináció nem elfogadható, kivéve azt, ami orvo'si szempontok alapján, a beteg érdekében indokolt. m Eger Méterenként mintegy 4-5 köbméter hordalékot szedtek ki a mederből az Eger-patak kotrásakor. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság beruházásában a patak 10 kilométeres szakaszának kitisztítása 20 millió forintba került. Vígh Henrik, a polgármesteri hivatal főmérnöki irodájának munkatársa az MTI-nek elmondta azt is, hogy a munkálatok során felszabadultak az évtizedek óta elzárt csapadékvíz-csatoma- nyílások. A város csapadékvízmentesítéséhez a következő években további 600 millió forint szükséges, amelynek döntő részét pályázati forrásokból kívánja előteremteni az önkormányzat. Vígh Henrik ennek kapcsán megemlítette, hogy korábban egy-egy nagyobb zápor nyomán többször elöntötte a csapadékvíz Eger belvárosát. Az idén 10 millió forintos költséggel a Vécsey-völgy utca és a Vár vasútállomás vízelvezető árokrendszere korszerűsítésének első ütemét kezdi meg az önkormányzat. A második ütem 50 mülió forintos költségeire pályázatot nyújtanak be. A következő években a Farkas- völgyi-árokra kerül sor, ennek költsége a félmilliárd forintot is eléri. Ezért ehhez kormányzati céltámogatást igényel az önkormányzat __________ ■ SU HA PÉTER ___ Rémroma Miért nem vegyülnek el a Roma Sajtó- központ munkatársai például a cigánytelepeken? Ahol a legyek zöld rajokban gomolyognak a halmokban álló szemét körül, ahol ajtók helyett rongyos pokrócok lógnak a vakolatlan viskók bejáratán, ahol meztelen, izzadt testükre vastagon rakódott portól szürkéllő gyerekek futkároznak naphosszat a sovány kutyák és a lyukas fazekak között. A költőinek szánt kérdésre több válasz is lehetséges. Téte- lezzük fel, hogy azért nem jelennek meg riportok efféle helyekről, mert a fentebb vázolt cigánytelepek nem léteznek. Vagy ha mégis - és ez immár a hallgatás másik oka lehet -, akkor kizárólag az elutasító és kitaszító többségi társadalom szégyenfoltjai ezek a „gettók”, amelyekről magára valamit is adó - legyen bár mégoly öntudatos - roma sajtómunkás tudomást sem vesz. Legyünk picit önkritikusak: a felhígult szakma egyik-másik képviselője tesz is azért, hogy ferdítő, előítéletes, hazug, ingyenélő, gazember társaságnak lássék az egész újságíró-társadalom. Ráadásul mivel az újságíró és az ő munkája „szem előtt van”, egyértelmű, hogy több és szélesebb körben elterjedő kritikát kap - jogosat vagy alaptalant -, mint egy girbegurbán vakoló kőműves vagy egy trehány esztergályos. A megoldás azonban mégsem az, hogy ilyen-olyan elvek vagy rendszerek mentén, a kiegyenlítés (mesterkélt) égisze alatt kialakul mondjuk a roma újságírás, szemben a nem romával. (Gondoljunk bele: cigány-egészségügy szemben a nem cigánnyal, cigányoktatás a nem cigány ellentéteként, és így tovább.) Innen ugyanis csak egy kis lépés a fehéreknek és feketéknek külön indított buszjárat, hogy egyéb, időben és térben közelebbi példával már elő se hozakodjunk... Lehet a többségi társadalmat figyelmeztetni, sőt kell is, ha valóban csorbítja a kisebbségek jogait. Ám hogy ez ne csapjon át hangulatkeltésbe, csúsztatásba, vagdalkózásba, az nem csak a többség, hanem mindenki felelőssége. Az Ügynek ugyanis nem csak a kirekesztők, de a szájtépő megélhetési műcigányok is igen sokat tudnak ártani. Aláírások az iskolacsatában (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzatnál felvetődött, hogy az általános iskola épületébe a Grassalkovich Művelődési Központ keretében működő pályakezdők szakiskolája költözne. Á szülők furcsállják, hogy a város az önként vállalt oktatási feladatot részesítené előnyben.- Mi kompromisszumra is hajlandók vagyunk. Végső esetben azt is elfogadnánk, hogy csak az első két osztály maradjon itt, így az iskolakezdő apróságoknak nem kellene reggelente a zsúfolt buszokra felpréselődniük - szögezi le Edviné. Nemrég az I. István Általános Iskolában tájékozódott, erről így beszél:- Mivel az iskolának jó a híre, és ez van legközelebb Kerekharaszthoz, azt szeretnénk, ha iskolabezárás esetén a gyermekeink ide kerülhetnének. így nem bo- molnának fel az iskolában és az óvodában már összeszokott kis közösségek. Sajnos az önkormányzattól még nem kaptunk választ, hogy ez lehetséges-e. Zavarkóné Hargitai Katalin hatvani alpolgármester szerint ha a képviselő-testület az általános iskolai oktatás megszüntetéséről dönt, az önkormányzat vállalja a gyermekek felügyeletét a település- rész és az 5-ös iskola között közlekedő reggeli, déli és délutáni buszjáratokon. Az 5-ös - melynek tagiskolája a kerekharaszti - „tömbben” venné át a gyermekeket, tehát az érkezők osztálytársak maradhatnak. A szülők más iskolákba is írathatják gyermekeiket. A képviselő-testület dönthet arról is, hogy az első és a második osztály maradjon Kerekharaszton. Kovács János, az I. István iskola igazgatója így fogalmaz: kéAltematívák A városi képviselő-testület elé várhatóan három határozati javaslat kerül: működjön továbbra is a kerekharaszti tanintézet; vonjanak össze két-két osztályt, és így két pedagógusi fizetést megtakaríthatnak; zárják be az iskolát. szék fogadni a kerekharaszti kisdiákokat. Edviné arra is kitér, hogy a remény még él, és abban bíznak, a tanévzáró nem szomorú iskolatemetés lesz... (T.Z.M.) Ezerötszáz Zetor traktor Nagyréde Magyarország a Cseh Köztársaság tizenegyedik legfontosabb kereskedelmi partnere, s hasonló helyet foglal el Csehország is Magyarország piaci partnerei között. Külön is örvendetes, hogy az utóbbi néhány évben rendre 20 százalékkal emelkedett a két állam kereskedelmi forgalma, tavaly pedig ez a növekedés elérte a negyven százalékot - jelentette ki Hana Hubácková, a Cseh Köztársaság rendkívüli és megbízott nagykövete azon az ünnepségen, • amelyen a hazánkban értékesített ezerötszázadik Zetor traktort adták át tulajdonosának. A diplomata kifejezte reményét, hogy „országaink szépen fejlődő kapcsolatai” az európai uniós csatlakozás után is töretlenül szélesednek és erősödnek. Benedek László, a Zetor új tulajdonosa egyebek között arról szólt, hogy családi gazdaságában a legidősebb cseh gyártmányú mezőgazdasági gép már több mint háromezer üzemórát teljesített meghibásodás nélkül. Ez a tény, valamint az ár és a márka nyújtotta szolgáltatások összessége vezette arra, hogy ismét Zetor traktort vásároljon. Az új, keskeny nyomtávú erőgépet - bár a gazdálkodó szőlőműveléssel is foglalkozik - elsősorban a ribiszkeültetvényen használja majd. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium képviseletében Hajdú Miklós azt emelte ki: bár jelenleg egyelőre elfogyott a gépvásárlásra szánt támogatási keret, július elsejétől SAPARD-for- rások állnak majd rendelkezésre, s a gazdák újra igénybe vehetik a 25 százalékos támogatást. <s. p.) A nagykövet asszony átadja a kulcsokat az új tulajdonosnak Diákok vetélkedője Egercsehi Ma 13.30 órakor kezdődik a községbeli Művelődési Házban a kistérségi művészeti bemutató a helyi Zrínyi Ilona Általános Iskola szervezében. A rendezvényen Pétervására, Balaton, Tamalelesz, Bükkszenterzsébet, Bélapátfalva, Szilvásvárad, Szentdomonkos és a vendéglátó iskola diákjai vesznek részt. A gyerekek két kategóriában - néptánc és modem tánc - lépnek fel. Az oktatási intézményben százharminc vendéget fogadnak. Másnap ugyanezen település diákjainak vetélkedőket tartanak az Európai Unió, történelem, vers- és prózamondás, angol és német nyelv témakörökben. Pénteken a benyújtott rajzokból kiállítást szerveznek, s kihirdetik a rajzpályázat eredményeit. Ezen a napon nagyszabású gyereknapot is tartanak a településen. _______■ A ndricsák Zoltán árra is utalt, hogy a következő időszakban a köz- és az önkormányzati utak fejlesztése is elengedhetetlen. Ma 129 ezer kilométer hosszú önkormányzati úthálózat van az országban, melynek 68 százalékát még nem építették ki. Emellett 1200 kilométer a kerékpárút és 56 ezer kilométer a gyalogút. Heves megye 4 százalékkal részesedik ezen úthálózatból. Egyházy Zoltán, a GKM vezető tanácsosa arról beszélt: várható, hogy az új uniós tagországok vissza nem térítendő támogatást kapnak a kohéziós alapból a Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazott autópályák és gyorsforgalmi utak építésére, imemtuszi Elkülönítik-e a kismamákat? Megtisztult a patakmeder