Heves Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
2002. MÁRCIUS 30., SZOMBAT 13. OLDAL A húsvét a telkekbe is virágot varázsol Virágvasárnap után, húsvét előtt csendben fürdik a napfényben a falu. A völgyet övező magaslatok távol tartják a világ zaját, így a virágba borult fák közelében jól hallani a méhek hadának zümmögését. Vasárnap húsvét lesz. A házakban már készülődnek, a konyhákból különleges illatok úsznak az utcákra, a tojásokra felkerült már a festék és a porták is kicsinosítva várják a betérőket. Húsvét a tavasz első nagy ünnepe. Nemcsak a határba varázsol virágokat, hanem a lelkekbe is. Ecséden már köszöntötték a tavaszt. A virágvasámap előtti napon diáklányok járták zöld ágakkal a kezükben az utcákat. Betértek a portákra, hogy minden jót kívánjanak a házak népének. A zöldágjárás - mert így nevezik az éneklő diáklányok vizitelését - a tavasz jöttét jelzi. A portákra betérők kosarába tojást illik ilyenkor rakni. Ezt festik majd meg a lányok pirosra, hogy legyen mit a locsolkodó fiúk zsebébe csúsztatni. A ház asszonyától viszont azt várják el, hogy fűzfaággal meg- vesszőzze a zöldágjárókat. Ettől lesznek egészségesek és a vesszőzést követően immár az is biztosra vehető, hogy nem maradnak pártában a lányok. A telet virágvasárnap temetik el Ecséden. Akkor a fiatalok Kisze-bábbal, énekelve vonulnak a patakhoz és vízbe dobják a szalmából készült bábut. Vigye a víz messzire a telet, év végéig vissza se hozza. A kisze egyébként savanyú böjti leves. A bábu vízbe eresztése azt is jelzi, hogy rövidesen vége már a húsvéti negyvennapos böjtnek. Amúgy a locsolásnak is megvan a szigorú sorrendje. Előbb az édesanyát illik megöntözni majd a lánytestvért. A nagymama következik, majd a keresztanya és ezt követően a rokonságot kell végiglátogatni a kölnivízzel. Utána jöhetnek az ismerősök, végül a szomszédok. NémiképLegények locsolóverse Üdvözlöm e szent ünnepet, a ház minden lakóit, Kívánom, hogy töltsék vígan ennek minden óráit. Vagyon itt egy szép virágszál, aki, tudom, öntözést vár, Mert víz nélkül minden plánta, úgy gondolom elszáradna! De hogy ö soká viruljon, szép orcája is piruljon, Megöntözöm piros vízzel, fogadja el jó szívvel! pen változik a helyzet, ha a legény már udvarol. Akkor szíve választottja az utolsó stáció. Ott maradhat, amíg a háziakon nem látja, hogy most már lassan nyugovóra szeretnének térni. Mindezt a Dübörgő Néptánccsoport tagjai mondják. Ők Maksáné Nagy Katalin tanárnő vezetésével immár tizenkét éve ápolják a húsvéti hagyományokat. Egészen kisiskolások voltak, amikor kezdték. Ma már 17-18 évesek. Egerben, Hatvanban, Budapesten tanulnak, de virágvasárnapra, húsvétra Vízzel is öntöznek a legények Ünnepi asztal Húsvét előtt, nagypénteken a lányok közül sokan kimennek Szentlaposra. A településhez közeli helyen forrás van. A helybéliek úgy tartják, hogy csodatévő ereje van az ott fakadó víznek. Az a lány, aki abban megmosakszik, lelkileg is megtisztul és egész évben szép marad. Nem csoda hát, ha nem csak a helybéliek keresik fel a szentlaposi forrást, ahol az ecsédiek néhány éve keresztet állítottak. Húsvétkor korán kelnek a lányos házaknál. Hajnali öt után már ki kell ugrani az ágyból annak, aki locsolókat vár. Meg kell teríteni az asztalt. Sonka, szárazkolbász, pogácsa és kalács kerül rá. Ebből választhatnak a betérő legények. Melléje pálinkát és bort kaphatnak. Persze, csak módjával, mert a legények azt mondják, hogy huszonöt-harminc lányt is meg kell locsolniuk és bizony az utolsó háznál is délcegen kell állniuk, nagy szégyen lenne, ha a pálinka, vagy a bor egyensúly-problémákat okozna. mindig hazatérnek. Azt mondják, itthon igazi az ünnep. Családi piros tojás Tizennyolcán vannak a csoportban, valamennyiüknek van a helyi népviseletnek megfelelő ruhája. A lányok húsvétkor nem ebben fogadják az öntözőket. Óvni kell a palóc motívumokkal díszített öltözéket. Egy-egy ruha több mint ötvenezer forintba kerül, így aztán a gazdája jobbnak tartja, ha védi a lo- csolkodók kölnivizétől. A fiúk ruhája még drágább. Ezért aztán ők sem ebben indulnak öntözni. Persze, a húsvét nem csak locsolko- dásból áll. Az ünnepi családi reggelihez tojás és sonka szinte minden háznál kerül az asztalra. Ecsédi szokás, hogy a tojást annyi darabba vágják, ahány tagja van a családnak. Az összetartozást szimbolizálja mindez, hiszen minden tojást felvágnak és úgy fogyasztják el. azt A húsvéti ebéd legfontosabb része a töltött káposzta és sok helyen készül ilyenkor kocso nya is. Maksáné azt mondja, hogy az utóbbi években kezdenek visszatérni a helyi hagyományokhoz. A legnagyobb öröm, hogy a fiatalok közül nagyon sokan érzik, hogy szükséges megismerniük őseik szokásait. A mostani fiatalokon is múlik, hogy az unokák mennyire ismerik majd meg hogy miként éltek elődeik. Amúgy a hagyományőrzésnek, a néptáncnak van múltja Ecséden. Ötven éven át működött itt nagy sikerrel, a most 79 éves Péter József vezetésével a néptáncegyüttes. Néhány éve oszlott fel. Az egykori néptáncosok gyermekei alkotják most a Dübörgőt. Strausz Mária, az öltözte- tőjük is éveken át táncolt. Most a diákokra segíti fel a ruhákat a fellépések előtt. Nem könnyű a népviseletbe beöltözni, egyedül talán nem is menne. A csoportnak nagy sikere van, az elmúlt évben tizenöt meghívásnak tettek eleget. Szeretnék színpadra vinni a korábbi néptáncosok nagy sikerműsorát, az ecsédi lakodalmast. Ám ehhez nagyobb anyagi támogatás kellene, hiszen az idén csak húszezer forintot kaptak az önkormányzattól. Víz a szépeknek Lányok és fiúk ülnek az asztal körül. A húsvéti szokásokról beszélgetnek. Történetek hangzanak el egykori fiúkról és lányokról, akik már fotó! T. z. M. nagymamákká és nagyapákká lettek. Egykor bizony az is előfordult, hogy a legények egy-egy vödör vízzel öntözték meg az óvatlan lányokat. Vagy talán az ily módon meglocsoltak is sejtették, hogy mi készül ellenük? Az is lehet, hogy vállalták az alapos megöntözést, hiszen az ilyesmi hosszú ideig téma volt. Akár a következő húsvétig is beszélt róla a falu. És azt is tudni, hogy általában a legszebb lányokat igyekeztek vödörrel öntözni a legények. A csinosság, a szépség elismerése volt a vödörnyi víz. Volt akire többel is zuhintottak, mert nem csak egy legény igyekezett ily módon felkelteni a kiszemelt lány figyelmét. Azt is tudni vélik, hogy akire víz is ment a kölni mellé, az biztos lehetett abban, hogy rövidesen férjhez megy, akad kérője, akár több is. A fiúk azt beszélik, hogy most is ki kellene próbálni a vizes vödröt... A lányok persze tiltakoznak. Aztán arról beszélgetnek, hogy a vasárnapi misére fel kellene venni a szép rudlllUU IcilipiUIllUd menet végigsétálnak az ecsédi utcákon. Talán még mások is kedvet kapnának, hogy magukra öltsék az egykor a nagymamák által hordott viseletét. És ha majd többen lesznek, akkor híre megy, hogy érdemes ünnepekkor Ecsédre jönni, mert van látnivaló. Egyszer még idegenforgalmi látványosság is lehet az újra életre keltett ecsédi viselet. Másoknak is élményt jelenthet a kisze-báb vízbe veszejtése, a zöldágjárás. Pászka és virágok A húsvét előtti napok készülődéssel telnek. A nagytakarításon kívül ilyenkor talán a legfőbb teendő a tojások festése. A legtöbb piros színt kap, de vannak különböző motívumokkal díszítettek is. Lányok válaszverse Köszönöm, hogy köszöntöttél, Rózsavízzel megöntöztél, Én is köszöntelek téged, Tojás lesz a fizetséged. Aki adta ne feledd, És a tojást el ne ejtsd! rát. A kisebbek némi zsebpénzre is számíthatnak, de nagyobb legényeknél ilyesmi már szóba sem jöhet. Az ecsédi plébánián is nagy a sürgés-forgás. Mint kiderül, a cserkészek pász- kát sütnek. Fekete Gábor hitoktató irányítja a fiatalokat. Harmincöt főből áll a cserkészek csapata, közülük tizenket- ten jöttek el pászkát sütni. Többen nem is fértek volna el a plébánia kis konyhájában. A lányok gyúrják, szaggatják, vékonyítják a pász- kának valót, a fiúk a sütést végzik. A pászkával nagycsütörtökre kell elkészülni. Aznap lelki gyakorlatot tartanak a plébánián és az utolsó vacsora emlékére mindenki kap egy darabka pászkát. Ezt mártják a kézből kézbe járó borral teli kehelybe. Persze csak egy picit, hiszen nagyon fiatalokról van szó. Nagypénteken a kereszthalálra emlékeznek, míg nagyszombaton lekerül a templomi kereszteket borító lila lepel. Húsvét előtt a lila a templomi szín. Mindez utalás arra, hogy Jézust a keresztre feszíttetés felé vezető úton bíborköpenybe öltöztették. Nagyszombaton délután, a feltámadási gyertyás körmenetkor szólalnak meg először a húsvét előtt elnémult harangok. Ekkor már az arany és a fehér az egyházi szín a templomban. Az ünnepi szentmisére vasárnap délelőtt kerül sor. Az idén is Somodi János kanonok celebrálja. A 3500 lakosú településen ilyenkor több mint ezren jönnek el a templomba. A negyvennapos böjtöt követően sokan ekkor járulnak a szent áldozásra. Fekete Gábor azt mondja, hogy az utóbbi években egyre többen nevelik gyermekeiket keresztény szellemben. Az iskola háromszáz diákja közül 260 jár hittanra. A keresztény ünnepek ismét visszakapták az őket megillető méltóságot. A hitoktató azt is mondja, hogy húsvétkor derűsebbé válnak az emberek. A A plébánián húsvéti pászka készül A legények az eléjük tartott kosárból választják ki a nekik legjobban tetszőt. Virágot is kapnak a tojás mellé, szegfűt, vagy gerbetavasz virágai nyílnak ilyenkor a lelkekben. És rajtunk is múlik, hogy ezek a vi- rágok meddig élnek. tompa z. mihály