Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-27 / 49. szám
IIH 2002. Február 27., szerda HATVAN ÉS LŐR INCI KÖRZETE 11. OLDAL Gálán szereplő diákok Hatvan és térsége Mintegy száz diák vett részt a hatvani liszt Ferenc Művelődési Házban megrendezésre került V. Diákgálán. A finálét megelőzően a Városi Diákliga Egyesület, valamint a Grassalkovich Művelődési Központ szervezésében három elődöntőt bonyolítottak le, és a selejtezőkön legjobban szerepelt együttesek és egyéni előadók vehettek részt a végső megmérettetésen. A döntőben a városi és térségi általános és középiskolák diákjai léptek színpadra vers- és prózamondásban, valamint tánc, ének és hangszeres zene kategóriában. Összesen negyven formáció és egyéni előadó szórakoztatta a termet zsúfolásig megtöltő publikumot. A látottakat összegezve a megjelent szakemberek úgy vélték, hogy a térség iskoláinak többségében nagy gondot fordítanak a diákok művészi hajlamának kibontakoztatására. A diákgála egyben megfelelő szereplési lehetőséget biztosít a tehetséges tanulóknak, akik közül a legtöbben első ízben mutathatják be produkcióikat ilyen népes közönség előtt. A seregszemle végeztével a zsűri tizenkilenc egyéni előadót és csoportot részesített elismerésben. A díjazottak közül külön is kiemelték a szűcsi Bajza József Általános Iskola szalontáncosait, Popovics Norbert rózsaszentmár- toni énekest, a hatvani Damjanich János Szakképző Intézet néptáncosait, valamint a szintén Zagyva-parti Kocsis Albert Zeneiskola zongora szakos növendékét, Lebhardt Dánielt. (T. Z. M.) Karbantartott érzelmek Baranyi Ferenc (balról) és Bényei Tamás (a kép jobb szélén) között a helyezettek Lőrinci és körzete A Kardos Nagy Ibolya Irodalmi Alapítvány kuratóriuma hagyományteremtési szándékkal indította útjára évente megrendezendő szavalóversenyét, amelynek mostani stációja kettős értelmet nyert azáltal, hogy a névadó költőnő lakóhelye idén ünneph várossá avatásának tizedik évfordulóját. S ha már a büszke cím birtokában „illik” valamiféle térségközponti szerepet is betölteni, vonatkozzon ez a kultúrára is - vélhették a kezdeményezés pionírjai, mindenekelőtt Bényei Tamás kuratóriumi elnök, aki eleve számításba vette nemcsak lakóhelye, hanem az egész környék lírabarát ifjúságának igényeit. Ennek megfelelően írták ki a 12-től 24 éves korosztály számára a szavalóversenyt, amelynek döntőjét az elmúlt szombaton tartották a városi művelődési házban, s amelyen a házigazdák kiválóságai mellett apá, zagyvaszántói, rózsaszentmártoni és pető- fibányai fiatalok is számot adhattak felkészültségükről. A jelek szerint a fellépőket nem hogy nem blokkolta, de egyenesen szárnyaló teljesítményre sarkallta a zsűrielnök, Baranyi Ferenc József Attila- díjas költő személye, aki - mint a versengés végén elmondta - átlagon felüli produkciókkal és ígéretes tehetségekkel is találkozott. Végül a csaknem harminc induló közül sorrendben Pripkó Judit, Popovits Norbert és Slauder Regina érdemelte ki az első három helyezés valamelyikét.- Nagyon örül az ember, ha ilyen eseménnyel találkozik - értékelte a tapasztalatokat Baranyi Ferenc. - Boldog, ha látja, hogy a gyerekek kapcsolatba kerülnek a költészettel még ebben a racionális, pragmatikus világban is. Sajnos, napjainkban elhanyagoljuk a humán szférát, holott szükség lenne a művészetekre, hogy az érzelmeinket karbantartsuk, hogy ne váljunk önálló gondolatok nélküli, robotszerű masszává. Nem az a cél, hogy tömegesen „termeljük” az előadóművészeket, hanem az, hogy jó olvasókat neveljünk. Aki közelebb kerül a versekhez, az belülről közelít más irodalmi művekhez is - zárta gondolatait. ________________________fcÓ| H ol az igazság? A közelmúltban két levelet is kaptam - az egyiket névtelenül, a másikat olvashatatlan aláírással -, amelyek Magánútra térített gyerek című, az apá általános iskolát érintő esetet feldolgozó cikkemmel foglalkoztak. Az írások közös vonása, hogy szerzőik egyaránt felhívják a figyelmet arm: az ügyben szereplő fiú, Tibiké egyáltalán nem minta- gyerek, hanem „osztályismétlő, felkészületlen, rendetlen, tiszteletlen magatartású", aki nem hogy osztálytársaim, nevelőire, de még a szüleire sem hallgat. A faluban reszketnek az idősek, ha meglátják a szóban forgó kamaszt - teszik hozzá olvasóink. Mindezt az újságíró sem vitatja - nem is teheti -, főleg, ha az elmondottakat tények is alátámasztják. Nem is állt szándékomban mártírt faragni Tibikéből; azt azonban kötelességemnek tekintettem, hogy mindkét érintett fél álláspontját valósághűen idézzem. Márpedig ha az apuka azt állítja, hogy a fia egy földre szállt angyal, szavait akkor sem másíthatnám meg, ha egyébként netán jómagam is az ellenkezőjéről lennék meggyőződve. Más kérdés, hogy csatolom az ellenvéleményt is; az újságíró feladata itt véget ér, az arm hivatottak majd eldöntik, hol is az igazság. ________________________(TOJ Nyitottabbá váló porták KONCERT. Kamarazenehangversenyre várja az érdeklődőket a hatvani Ifjú Zenebarátok Klubja. Március 1-jén, pénteken 17 órától a Kocsis Albert Zeneiskola nagytermében fellép Ottó Gabriella (hegedű), Dósa Etele (klarinét) és Kéry Tamás (zongora). VÉRADÁS. Legközelebb március 5-én, kedden várja az önkéntes donorokat a Vörös- kereszt területi szervezete. A véradásra ezúttal a hatvani vasútállomáson kerül sor. KIÁLLÍTÁS. A hatvani Grassalkovich Művelődési Központ rajzversenyt hirdetett 6-10 éves gyerekek részére. A család hétvégéjét bemutató alkotások közül a legjobbakat díjazzák, s kiállítják az intézmény egyik bemutató- termében. A tárlatot március l-jétől tekinthetik meg a látogatók. ÜLÉSEZNEK. Hatvanban holnap, csütörtökön délelőtt 9 órától tanácskozik a város képviselő-testülete. Szó lesz többek között a szennyvíz- hálózat kistérségi megvalósításáról, a szociális ellátások térítési díjairól és egyes oktatási intézmények munkájáról is. Motorosok: már tavasz van Hideg idő ide, hideg Idő oda, a programban ügyességi versenyek is szerepeltek Hatvan Immár harmadik éve a településen kezdődik az országos motorosszezon. A helyi Lions MC a Delelő úti alkotótáborban ezúttal is megszervezte a jegesmedve-partyt, mint az évad első ilyen jellegű hazai eseményét. A fogadtatás ezúttal is kedvező volt - jelentette ki Jónás Zoltán, a motorosklub vezetője, aki beszámolt arról, hogy hazánk távolabbi tájairól mintegy százan vállalkoztak arra, hogy a februári időjárás ellenére előveszik kétkerekűjüket, s jelen lesznek a seregszemlén. Az „őrült lovasoknak” nem kellett csalódniuk, hiszen ezúttal is színes programokkal - egyebek mellett vetélkedőkkel, sztriptízzel, a tetoválásgyűjtemény gyarapításával és persze töméntelen mennyiségű rockzenével - telt el a mögöttJink_állójTosszúJié^ ■ Út a pincékhez Rózsaszentmárton Az önkormányzat évek óta szorgalmazza a községet a festői környezetben található pincesorral összekötő, mintegy három kilométeres út megépítését. A konstrukció megvalósítása csakis pályázati pénzből képzelhető el, mivel a településnek útépítésre fordítható pénze nincs. Komendáné Nagy Márta jegyző a tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy van remény az út mielőbbi megépítésére, ugyanis az FVM az ön- kormányzat projektjét megfelelőnek találta, és 20 milliós támogatást ítélt meg az útépítéshez. A teljes konstrukció mintegy 38 millióba kerül, és mivel a hiányzó rész előteremtése is csak pályázat révén lehetséges, az önkormányzat újabb projektet nyújt be a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. A pincékhez vezető út építését két szakaszban tervezik. Először a közelebbi pincesorhoz vezető mintegy két fél kilométeres szakasz épülne meg, majd ezt követően az az 500 méteres rész is, amely a kissé távolabb található pincékhez biztosíthatná a megfelelő közlekedést. A megvalósításhoz a helybeliek támogatását is várják. Az útépítést még az idén szeretnék befejezni, hogy ősszel már megfelelő körülmények között fogadhassák a mátraaljai borturizmus hódolóit. h>ai THE QUALITY CONNECTION LEONI Wire » Cable • Wiring Systems Die Firma LKH Leoni Kft. gehört zur LEONI AG, die global agiert, erfolgreich wächst und über 18.000 Mitarbeiter an 60 Standorten in 20 Ländern beschäftigt. LKH Leoni Kft. in Flatvan, ist ein Unternehmen des Bereichs "Kabel“ und stellt in hoher Qualität und Just in Time Fahrzeugleitungen für die Automobilindustrie her. Wir suchen eine/n Mitarbeiter/in für das Gebiet: Systemadministration Wir erwarten: • Gute Deutschkenntnisse, in Wort und Schrift • Ausbildung im Bereich Informatik • Kenntnisse über SAP Ff/3 sind von Vorteil Wir bieten: • Ausgezeichneten Teamgeist • Anspruchsvolle Arbeitsumgebung • Dynamik, Transparenz und Professionalität • Konkurrenzfähiges Gehalt • Internationale Karrieremöglichkeiten Die deutschsprachige Bewerbungsunterlage schicken Sie bitte mit Ihrem Gehaltswunsch bis spätestens 01.03.02 an folgende Adresse : LKH Leoni Kft. Zólyomi Viktoria 3000 Hatvan, Kölcsey út 53. viktoria.zolyomi@leoni.com (55796) Hatvan és térsége A Nyitott falvak, porták, gazdaságok, műhelyek, vidékfejlesztési modellek címmel indított országos tapasztalatcsere-programhoz a hatvani kistérség is csatlakozik - tájékoztatta a Hírlapot Tamás Miklósáé vidékfejlesztési menedzser. A projekt keretében a térségben már működő újszerű, modellértékű gazdálkodási és jövedelemszerzési formák kerülnek bemutatásra, olyan gazdaságfejlesztési programok, amelyek a későbbiek folyamán követhető példaként szolgálhatnak a kis- és középvállalkozók számára is. A hatvani kodályosok népviseletben mutatták be játékos műsorukat _______________________________________________________________TOTŐi TOMP* Z. MIHÁLY A szakember elmondta, hogy erősíteni szeretnék a vidékfejlesztéshez szükséges innovatív szemléletet. Azok a gazdálkodási módszerek számíthatnak nagyobb figyelemre, amelyek nemcsak a vállalkozók, hanem a régió fejlődését is eredményezhetik. A program keretében a tavaszi hónapokban a falumegújítás, a kézművesség, a helyi információs hálózat fejlesztése, az ökológiai gazdálkodás, valamint a falusi és az agrárturizmus bemutatása kap nagyobb hangsúlyt. A nyári hónapokban a tájművelés, valamint a mező- gazdasági termelés kerül előtérbe. Fokozott figyelmet kap a helyi jellegű kisüzemi élelmiszer-feldolgozás és a biogazdaságok bemutatása is. Ekkor számolnak be a falusi üdültetés és a vidéki túráztatás terén elért és várható eredményekről is. Az ősz a szellemi műhelyek munkáinak előtérbe helyezésével telik majd. Ekkor a szaktanács- adások, a felnőttoktatási formák és a különböző tanfolyamok juthatnak főszerephez. A menedzser megjegyezte, hogy a hatvani régióban az elmúlt években fokozott gazdasági növekedés tapasztalható. Az eljövendőkben a kis- és középvállalkozások szerepét szándékoznak növelni.