Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-02 / 28. szám

Feledésbe merült véráldozat II. Az Egri 14. Honvéd Gyalogezred csatái a Donnál Összeállításunk első, a Hírlap múlt szombati magazinjában közölt részében az Egri 14. Honvéd Gyalogezrednek a II. vi­lágháború során, 1942 nyarán a Donhoz történt kivezénylésé­nek előzményeiről, illetve az első hídfőcsatáiról beszélt saját kutatásai alapján Kelemen István, aki személyes indíttatásá­nak okait is megosztotta lapunk olvasóival. A hatalmas vérál­dozatra kényszerített egri alakulat történetét bemutató cikk­sorozatunk második részében az 1943. január 12-én reggel indított elsöprő szovjet offenzíváig terjedő időszak eseménye­ibe enged betekintést a megyeszékhelyen élő kutató. És beköszöntött az orosz tél... Sztorozsevoje és Uriv A német páncélos hadtest-pa­rancsnokság jelentős tüzérséget vont össze Sztorozsevoje és Uriv térségében az 1942. szeptember 9- i - immár a harmadik - támadás­hoz, amely így 35 üteg tüzérségi előkészítésével indult meg hajna­li öt óra előtt néhány perccel. Kelemen István szerint az egy hónap alatt a szinte erőddé alakí­tott település, Sztorozsevoje el­foglalása azonban igen nehéz fel­adatnak bizonyult. Nemhogy a Losonci 23. Gyalogezrednek nem sikerült a délelőtt folyamán bejut­nia a faluba, de a főtámadó cso­port is csak a kora délutáni órák­tól tudta megkezdeni a község tisztogatását. A német 168. Gya­loghadosztálynak végül csak rop­pant komoly, elkeseredett hely­ségharc után sikerült délután hat órára elfoglalni Sztorozsevoje egyharmadát, de a hídfő középső és déli részén támadó Egri 14. Gyalogezred, illetve a Kecskeméti 13. Könnyűhadosztály sem ért el jelentős eredményeket: az egriek egy magaslati pontot, a kecske­métiek pedig Uriv keleti-északke­leti részét foglalták csupán el.- A következő nap, szeptember 10-e is teljes egészében a sztoroz- sevojei utcai harcokkal telt el - folytatta az egri kutató. - Végül is a 23. gyalogezred és a német 168. Gyaloghadosztály alakulatai ke­mény küzdelmek után kiértek a Donhoz, és megszáüták az előírt sávot. A németek késő délutánra elérték Sztorozsevoje keleti szélét is, déli nyúlványál azonban már nem tudták birtokba venni. A ma­gyar 1. Páncélos Hadosztály ezen a napon nem avatkozott bele a harcokba, ezért az egri gyalogez­red sem tudott már előrébb jutni. A szeptember 11-i, harckocsik­kal is támogatott szovjet ellentá­madás ráadásul szerte is foszlatta a hídfő felszámolását célzó elkép­zeléseket, s Sztorozsevoje vissza­foglalása, s néhány arcvonal-ki- igazító vállalkozás után szeptem­ber végére be is fejeződtek a hídfő­csaták a térségben, a csapatok az elért vonalakban védelemre ren­dezkedtek be. A 20. Könnyűhad­osztályból a 14. gyalogezred a község keleti szélén és attól délre alakította ki védővonalát, míg a 23. gyalogezred Sztorozsevoje északi szegélyén egész hosszá­ban megszállta a Don nyugati, magas és tagolt partját. Az áttörés előtt- Az 1942. augusztus elejei, hadszíntérre való kiérkezését kö­vető, s még a szovjet áttörést meg­előző véres harcokban az Egri 14. Gyalogezred vesztesége - elesett, eltűnt vagy megsebesült - mintegy 50 százalékra tehető - mutatott rá Kelemen István. - Október 3-án Sztorozsevojétól keletre, az új állá­sok első vonalainak megszemlélé­sekor szovjet aknatűzbe kerüli és elesett Nagy Géza ezredes, a 20. Könnyűhadosztály parancsono- ka, Mike József ezredes, a 14. Gya­logezred parancsnoka, valamint Willibald Langermann Erlencamp német páncélos tábor­nok. Az egri ezred vezetését így Nicki Károly alezredes, a 14/2 zászlóalj parancsnoka vette át. Kelemen szerint 1942 őszére a 2. Magyar Hadsereg kezdetben re­mélt gyors leváltása is lekerült a napirendről. A német hadvezetés a saját és a szövetséges erőket - szinte hatásos tartalék képzése nélkül - mind az elért hosszú ke­leti arcvonalra sorakoztatta fel. A magyar politikai és katonai veze­tés pedig - a jövőre gondolva, a magyarlakta területek megőrzése érdekében - ekkor már egy ütőké­pes honi hadsereg kiépítésére töre­kedett. Embert, fegyvert próbált tartalékolni, ha kellett, a második hadsereg megerősítéséről való le­mondás árán is. A Donnál harco­ló alakulatok megerősítését is a németektől várta, s csak némi fegyverzeti, felszerelésbeli kiegé­szítésre és a személyi állomány fokozatos leváltására hajlott. 1943. január A 14. gyalogezred alakulatai - miután éppen a Don menti arcvo­nal talán legfrekventáltabb szaka­szát védték - nem pihenhettek az 1943. januári elsöprő szovjet of- fenzívát megelőző három hóna­pos harci szünet alatt sem. Az éj­jeli fokozott szolgálat, a védőál­lások tökéletesítése, illetve az azokon kívül végzett műszaki munkálatok, a naponta végrehaj­tott kisebb-nagyobb katonai vál­lalkozások és az ellenség állandó aknavető és tüzérségi tüze mind idegileg, mind fizikailag teljesen kifárasztották az embereket. Több kimerüléses haláleset is elő­fordult, míg a gyalogezred első századának első zászlóaljánál de­cemberben ketten éhen haltak, több tucatnyian pedig - ugyan­csak a táplálkozás hiánya miatt - a betegségig legyengültek. „A szovjet aknavetők minden moz­gásra lőttek, és az étkezést még a futóárokba sem tudták kiszállíta­ni’’ - írta Csima János alezredes a Horthy-hadseregről szóló tanul­mányában. Egyetlen hónap alatt 16 szakácsot vesztett a zászlóalj. 1943. január első hetét számos ellenséges, valamint saját katonai vállalkozás jellemezte. Január 5- től egyre erősebbé vált a szovjetek aknavető és tüzérségi tüze, majd 12-én, az egriektől délre, Urivnál megindultak a szovjet csapatok. Ekkor még - óriási véráldozatok árán - sikerült tartani az álláso­kat, sőt az egriek a már akkor is népszerű színésznők, Dayka Margit és Kiss Manyi érkezését várták a frontra. Január 13-ról 14- re virradóra azonban a hadosz­tály déli szárnya - az egyre mélyü­lő és kiszélesedő, két hadosztály bevetésével indított szovjet áltörés mialt - teljesen nyitottá vált. A 14. gyalogezred ennek ellenére, 's da­cára a mínusz 38 fokos hidegnek, még tartotta Sztorozsevojét. (Folytatjuk) KÜHNE GÁBOR Az Egri 14. Gyalogezred tiszti kara az orosz fronton: az első sorban balról a második Pálos Ferenc, harmadik vitéz Mike József ezredes, ezredparancsnok, elöl középen Nicki Károly alezredes, a II. zászlóalj parancsnoka, első sorban jobbról a harmadik dr. vitéz Ladó László, a hátsó sorban balról a harmadik pedig Inokay Géza százados ■ KOVÁCS JÁNOS A láthatatlan hadsereg Havas, világító téli sötétség. Hideg van. Éjjelente mínusz negyven fok alá száll a hőmérséklet, de a nappali mínusz 20-25 sem sokkal elviselhetőbb a hiányos felszerelésben, vál­tás nélkül. Várnak. Előttük a kanyargó, befagyott folyó. Az ismeretlen jövő, a holnapi nap, a ma hajnal, a következő óra. Mögöttük a fedezéket alig kínáló végtelen hómezővel, tarkójukban a felperzselt és elpusztított településeivel és hant­jaival az idegen föld tompa hallgatása. Az otthon, a haza roppant messze. 1200 kilométeres utat jár be a vágy és a re­mény, míg odaér. Ahhoz a hazához, amelyért állítólag ők most itt fekszenek a hideg földön, a lövészárkokban elfagyott végtagokkal, és amiért pár óra múlva meg fognak halni, fog­ságba kerülnek, vagy végleg nyomuk vész a hófúvásban. 250 ezer ember hallgat a hideg orosz téli éjszakában. Vár­ja, hogy vége legyen a rossz álomnak. Hogy politikai és kato­nai vezetőik hirtelen, mosolyogva széthúzzák a függönyt, és beáradjon a meleg napfény, a madárdal, az otthon hagyott gyermekek és az asszony fuldokló öröme, hogy végre belülről is igazán föl lehessen melegedni, hogy azt mondják neki: éb­resztő, megtört a gonosz varázslat, nincs több öldöklés. De ilyet senki se mond. A rossz álom folytatódik. A német fegyverbarát zsarolására a magyar állam a biztos halálba küldte polgárait, hogy harcképes értékes erőit a románokra ügyelve megőrizze, illetve a háború utánra tartalékolja. A 200 ezres 2. magyar hadsereg és az 50 ezres, zsidókból és megbízhatatlan politikai elemekből összeállított kiegészítő munkaszolgálatos keret azonban becsülettel helytáll. Bátran küzd, erő felett és kétségbeesetten, rossz felszereléssel a pusz­ta életért. Rossz ellátással is kitart, amíg lehet, a kíméletlen télnek és a kegyetlen szövetségesének kiszolgáltatottan, egy hódító hadjáratban. Pusztulásuk odavetett áldozat az értel­metlen, barbár és dicstelen háborúban, egy gyilkos célért. A veszteséglistán közel 120 ezer elpusztult, megsebesült, fog­ságba esett vagy eltűnt ember neve szerepel. Ez ami mérle­günk. A Don menti és a hátráló-védő mélységi harcokban né­hány nap alatt megsemmisült a második magyar hadsereg. A háborús katonai és politikai vezetés nem sok szót veszte­get rájuk. Leírják a veszteséget. Nincs hivatalos könnyhulla- tás, országos gyász. A második magyar hadsereg láthatatlan­ná válik. Volt, nincs. A hadigépezet megy tovább. Odakerül a sebtiben fölállított második magyar hadsereg, ahová a német szövetséges sürgető kérésére szánták, távol a hazától, idegen érdekek szolgálatában jeltelenül elpusztulni, ellenálló tömeg­ként lassítva a szovjet előrenyomulást és fedezve a német erők arcvonalból történő kivonását, visszavonulását. Sok szó később, a háború után se esik róla, besöprik a bu­kott kurzus többi szemete közé. A népbíróság futószalagon hozza a halálos ítéleteket. Halálra ítélik Jány Gusztáv hadse­regparancsnokot is, aki a felelősség súlya alatt összeroppan­va emlékezetes parancsában arról ír, hogy a 2. magyar had­sereg elvesztette becsületét, és gyáván megfutamodott. Ezt az igazságtalan és a sértett hiúságból táplálkozó kirohanást Jány utóbb maga is megbánta. Aztán csak a szemtanúk mesélik tovább a borzalmat családi körben. A tragédia azonban nem a Don-kanyar- ban kezdődik. Közvetlen előzménye Magyarország Trianon utáni több évtizedes kényszerpályás, szűk látókörű irre­denta politikája, amellyel a náci Németország szövetsége­seként, a Szovjetunió elleni hadba lépéssel végzetes csap­dába manőverezte magát. A megbékélés alapja az lehet, ha a magyar közgondolkodásban magától értetődővé vá­lik, hogy a 2. magyar hadseregnek nem volt keresnivalója az országhatártól 1200 kilométerre, és a doni áldozatok­nak semmi köze nem volt a haza védelméhez. Amíg a mindezért felelősséggel tartozó kurzus politikai rehabilitá­lására naponta történnek kísérletek, addig a doni áldozat teljesen hiábavaló volt. _____________ Hír(telen)kék... _____ A Viktor című, most megjelent könyv írója által működtetett kiadó­nál általános cégvizsgálatra kopogott be az Adó- és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal. Kend-e az, Kende úr...? * A volt szovjet elnök és pártvezető, az immár 70 éves Mihail Gor­bacsov - felesége halála után két évvel - beleszeretett egy Diane Meyer Simon nevű dúsgazdag kaliforniai hölgybe. A szovjet-amerikai békés egymás mellett élés reményében... * Annak ellenére, hogy Közép-Európában nálunk alkottak először törvényt a pénzmosás ellen, még mindig előkelő helyen állunk a bű­nös tranzakciókról elhíresült országok feketelistáján. Mosd, ki tudja, meddig moshatod...! * Az új-zélandi Otautau városában az egyik vállalat emelkedett han­gulatú buliján a cég főnöke bele akart harapni szemrevaló alkalma­zottja fenekébe, de a hirtelen mozdulattól kiesett a szájából a műfog­sora. Friss húsra vágyott a fogatlan oroszlán... * Vodkalepárló üzemmé alakították át az oroszok a Volga menti Nyizsnyíj Novgorodban korábban működő atomerőművet. Ez volt az utolsó józan döntésük..._____________________( szilvás}

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom