Heves Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-02 / 28. szám

10. OLDAL

HÍRLAP MAGAZIN

2002. Február 2., szombat Hl

A Terror Házáról folyt a szó a Művészetek Házában- Volt A Hét című műsor, Hajdú vezette, Hajdú János, abban csináltunk glosszákat, s oda készült az oszloperdő is, utána egy Tere- fere című szórakoztató műsor részének készült ez a sorozat.- Régen a műsorod is közügy volt, ma pedig rendszeresen hallani és látni téged a sajtóban: a Terror Háza kapcsán. Ez nem egy pesti belügy, a téboly pedig, ami e körül van, igencsak szimbolikus értékű.- Azért elöljáróban hadd mondjak valamit! Amikor még voltak tévéjátékok, tévéfilmek - manapság nincsenek -, akkor sem az operatőrt kérdezték. A rendezőt kérdezik, meg a szerzőt kérdezik, a színészeket mutogatják, vagyis az operatőr nem tartozik az élvonalbeli szereplők közé. Én akkor lettem ismert „pofáról”, hangról, amikor az Unokáinkat elkezdtem. Az 1980-ban volt. Először 8 percben indult, most 52-nél tart. Ez a televíziózás ma is van, és lehetnék én szem előtt, de a különbség az, hogy sok televízió van. A Magyar Televíziónak, mint egykoron nézhető egyetlen ilyennek, megszűnt az egyedülálló közönsége. A televízió is lassan megszűnik, nemcsak a közönsége. Ami a Terror Házát illeti, nyilván tudják, miről van szó: az Andrássy út 60. alatt volt a Hűség Háza elnevezésű intézmény, ami a nyilasoknak volt a központja. A második világháború végétől az ÁVH költözött bele. (Péter Gábor nem a 60.-ban, hanem a 62.-ben bírt irodával.) És itt voltak 1951-ig, 1956-ban szűnt meg maga a szervezet. Azt találták ki, a kormány főtanácsadója, bizonyos Schmidt Mária és csapata, hogy ebből a házból az ország pénzéből, tehát közpénzből csinálnak egy

Ráday Mihály az Unokáink... című tévéműsora kapcsán vált országosan ismertté. Később az SZDSZ színeiben parlamenti képviselő lett. Azt már kevesebben tudják a művészettörténész végzettségű Rádayról, hogy a Magyar Televízió egyetlen Kossuthdíjas operatőre. A Pannon GSM által támogatott Élvonalban című előadás-sorozat idei első vendégét az est állandó háziasz- szonya, Szegvári Katalin kérdezte. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.

zalmakról múzeum készüljön. Még egyetlen országban sem volt olyan - mondta a Népszabadságnak -, hogy valahol meg akarták volna a holocaust-múzeumot gátolni. Egy: nem holocaust-múzeum. Azt a Páva utcába tervezték, az ott üresen álló, romos zsinagógába. Ezt nem csinálták meg, erről csak szó volt. Ezzel szemben a Terror Háza nem annak a múzeuma, valamint senki nem akarta meggátolni. Soha, senki egy büdös szót nem szólt arról, hogy koncepcionálisan meg akarná ezt gátolni. Ez egy figyelemelterelés. Miközben maga a kiállítás - ha megnyílik -, az énszerintem egy politikai tett. Mert hiszen ebben a házban (ez egy jó nagy ház) egy darab szoba fog a nyilas korra emlékeztetni, az összes többi arról szól, hogy a kommunisták milyen rohadtak. Emlékeztetek még egyszer: 1951-ig volt itt az ÁVH. Ez a múzeum a mai pártcsatározásoknak lesz egy használható eszköze, amit én rossz néven veszek.

De nem ez a lényeg, amiről szóltam, a lényeg most következik. Egyszer csak valaki szólt nekem: nézd már meg, hogy néz az ott ki! Én kimentem, és azt mondtam: jé, de ronda! Ezek után azt kérdeztem: vajon ezt ki engedélyezte? Hogy ez így nézzen ki? Akkor kiderült, hogy a műemlékvédelmi hivataltól aidcor egy dicsérő passzus ment a VI. kerületi önkormányzathoz, ami világos, mert a műemlékvédelmi hivatal korkérdések és válaszok a Terror Házáról, az építési engedélyekről

magánmúzeumot, és ebben a magánmúzeumban bemutatják 'a szörnyűségeket.- Mit jelent az, hogy magánmúzeumot?- Azt, hogy alapítványi múzeum. Az alapítvány nem magánpénzből építi a múzeumot, hanem nyilván adakoznak neki a közpénzesek. Ez is egy mód persze, kormányváltás előtt megoldani azt, hogy minél több pénz a barátaink dolgaiba menjen bele, mert akkor legalább azok már ott vannak. Itt is ugyanez történik, sok helyütt máshol is. Ebben az ügyben én nem foglalkoztam azzal, ami a dolognak a tartalmi részét illeti. Közben Schmidt Mária azzal szokta a különböző sajtóorgánumokat felkeresni, hogy a szocialisták, meg a főváros szocliberális vezetése meg akarja gátolni, hogy ezekről a bortési engedély megadásának feltétele a tulajdonosi hozzájárulások beszerzése. Tehát a tulajdonosi hozzájárulást nem szerezték be, de az építési engedélyt megadták. Mondtam, hogy ez őrület.- Ez nem őrület, ez törvénytelenség.- Egyszer csak benyújtották a tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelmüket. Ez azért volt megint egy súlyos eset, mert a benyújtott kérelmen, amihez természetesen tervrajz is járul, nem szerepelt mindaz, ami azon a tervrajzon van, amit megszereztem titokban, vagyis az érvényes építési engedélyen. Van egy dolog - most ezt meg kell magyaráznom -, úgy hívják, hogy pengefal. Ez azt jelenti, hogy ahogy a ház megy, előtte van a járda, erre keresztbe, a járdát eltorlaszolva felépítenek egy falat. Ezen a falon nyitnak egy ajtót, amelyet minden járókelőnek ki kell nyitnia és át kell mennie rajta. Tehát a múzeum magán a járdán kezdődik.-De ez mit jelképez ott?- Nem tudom. Gránitból készül. Anyagi haszna lehet.- De csak mondtak valamit, miért kell a járdán egy ajtó?- Nézd, ha tervez valaki valamit, neki az a dolga, hogy minél blikfangosabbat tervezzen. Nem tudom. Ők azt gondolják, hogy valaki jön a Csengeri utcából az Andrássy útra, és amikor a két házat elválasztó ereszcsatornához ér, ő érezze, hogy a múzeummányintézmény. Aztán kiderült az, hogy erre van egy építési engedély. Mondom, az nem lehet. A járdán ezt és ezt akarnak építeni, de hát a járda a fővárosi önkormányzat tulajdona. Hát olyan még sincs, hogy valaki másnak a tulajdonára épít anélkül, hogy az ' illető hozzájárulna. Addig nyomoztam, míg kiderült a következő: a VI. kerületi tervtanács nem támogatta az építészeti megoldásokat. Ezek után a kerületi önkormányzat nem adta ki az építési engedélyeket. Majd egyszer csak az építési engedélyt - amit nem adtak ki - visszavonta a jegyző (és most hozzáteszem, a kerület is kormánypárti vezetésű), és kiadta a jegyző az építési engedélyt, ami nagyon furcsa. Ki van írva, hogy megadja az építési engedélyt, és alatta 8 sorral ott van, hogy az épíFOTÓ: PILISY ELEMÉR

ba ér. Az aszfaltot innentől kezdve kicserélik gránitra a járdán, a járdaszegélyt fölszedik. Magyarul a főváros tulajdonát képező járdán különböző cselekményeket csinálnak. Azt gondoltam, ez helytelen. Megjött a tulajdonosi hozzájárulás iránti kérelem, elég hamis módon, s akkor fölkészültem én ebből, és a bizottsági ülésen javaslatot tettem, hogy mit fogadjunk el, mit nem. A bizottság, amely, mint minden ilyen bizottság, tükrözi a helyi önkormányzat összeállítását, tehát ebben is van fideszes, meg kereszténydemokrata, meg szoci, meg SZDSZ- es. A dolog lényege, hogy egyhangúlag megszavaztak mindent. Ugyanis minden tag számára világos volt, hogy járdát nem illik elépíteni, mert akkor nem lehet közlekedni.- Tehát a fideszesek is azt mondták, hogy nem...- Abszolút. Hogy mit kaptak aztán a fejükre, az egy más kérdés. És azt nem fogják nekem elárulni. De az volt a muris, hogy az egyik fideszes képviselő tartott egy óriási beszédet ezen a bizottsági ülésen. (Mondanom sem kell, hogy tele volt az előtér a sajtóval és a helyiekkel.) A beszéd arról szólt, ő kikéri magának, hogy egy múzeum ki- türemkedik az utcára. Maradjon házon belül. A Néprajzi Múzeum se rak ki kalocsai kopottast a járdám a Kossuth téren, a Nemzeti Múzeum előtt nincsenek régészeti leletek és Kossuth-emlékhelyek. (Természetesen két héttel később már nem volt ennyire harcias.) A dolog lényege: ez a többpárti bizottság egyértelműen elfogadta azt, hogy a tulajdonosi hozzájárulást nem adja meg ezekre a marhaságokra. És ekkor jött az a furcsa helyzet, hogy ahelyett, hogy leültek volna tárgyalni, mindenütt megjelentek különféle nyilatkozatok, amelyeknek semmi igazság- tartalmuk nem volt. Én tartottam egy sajtótájékoztatót, bemutattam a dolgokat, ezzel szemben megjelent az MTI közleményében a hiteles tájékoztatás, egy másik sajtó- orgánumban pedig a nem hiteles, meg a televízióban is. Egyszer csak meginterjúvolták Schmidt Máriát, aki ilyeneket nyilatkozott: Ráday úr 10 napja járja az országot, és azt terjeszti, hogy nekem nincs építési engedélyem, pedig van. Nem járom tíz napja az országot, nem terjesztem, és tudom, hogy van építési engedélye, még akkor is, ha az hamis. Egyszerűen a helyzet ilyen furcsa politikai helyzetté alakult. Pedig én soha nyilvánosan, sem televízióban, sem sajtótájékoztatón nem beszéltem másról, mint az építkezés jogszerűségéről. Hogy egy jegyző adjon ki rendes építési engedélyt, tulajdonosi hozzájárulással, stb. Ez a bizottság - amelyről tudjuk, hogy vegyes összetételű - határozatban kötelezte a főváros vezetését, hogy forduljon a Grespik László vezetésével fémjelzett közigazgatási hivatalhoz. Többen úgy gondolják, hogy ez a hivatal majd így vagy úgy fog ítélkezni. Én meg azt gondolom, hogy nekik a legegyszerűbb, ha nem ítélkeznek. Tudom, hogy a megérkezett panaszra már úgy reagált az illetékes osztályvezető, hogy - most karikírozom - nem a megfelelő sarokba volt ragasztva a bélyeg, nem a megfelelő ablakban adták le. Miután februárban meg akarják nyitni ezt az intézményt, ebből fakadóan nem érdekük túl hamar határozatot hozni. így lehet egy közönséges építési kérdésből magaspolitika.- Ne legyenek kétségeink afelől, hogy ott lesz az ajtó a járdán.- Nem vagyok biztos benne, mert Tirtsch Tamás, a főváros Fidesz frakcióvezetője különböző televíziók reggeli televíziós műsorában két ízben is ült velem szemben mint vitapartner, és mindkét esetben tett arra célzásokat, hogy el tudná képzelni, erről lemondanak. Mindenesetre a fővárosnak saját jogosultságai szerint van arra lehetősége, hogy lebontsa, csak a fene se akar ilyen konfliktusokat. Én nem hiszem, hogy annak bárki örülne, hogy megjelenik egy buldózer és lebont valamit, mint ahogyan erre sokan- spekulálnak is. Egyáltalán, biztosan hallottak róla, hogy volt a budai Duna-parton egy szálloda, a Viktória, ami egy

Ráday Mihály: „A legbüszkébb a mezőtúri Kossuth-házra vagyok... Abba majdnem elvéreztem'’

emelettel magasabbra épült, mint amire engedélye volt, ami a Duna- parton különösen érzékenyen érint mindenkit. Kivonultak a műemlékesek meg a helyi akárki, és akkor megjelent a tulajdonos három ekkora emberrel, és azt mondta: „No, menjenek szépen!” És mentek szépen. Nálunk arra, hogy visszabontsanak valamit, ami jogszabálytól eltérően épült, nem tudnék példát mondani.-Ha a kisember két centivel arrébb építi a házát, na annak lebontják...- Közben látom, a sorok közt itt ül a Műemlékvédelmi Hivatal korábbi elnöke, Kalmár Péter. Volt rá példa?

Kalmár: - Nem sokszor, na- gyon-nagyon ritkán.- Szerintem ha Budapesten, a Parlament előtt, a Kossuth téren elkezdenek egy építkezést, jön- nek-mennek a papírok, mire ez mind intéződik, addigra régen áll a ház.- Az egész történetben egyébként az a legszömyúbb, hogy amíg 15 esztendővel ezelőtt az adott szó is elég volt, ma viszont írják a szerződéseket, amelynek az aláírása pillanatában tudható, hogy nem tartják be.- A mai jogviszonyokkal nekem is vannak gondjaim. Azt gondolom, az maga őrület, hogy van, amiről egy héten belül ítélet születik, más meg 4 évig elő sem kerül. Hihetetlenül zavar az, hogy egyszer csak azt mondják - ne menjünk bele nevekbe, ne mondjuk, hogy Várhegyi Attila -, hogy valami disznóság van, megvádolják, és négy évig nem történik semmi. Én ezt nem tartom elképzelhetőnek. Miközben más esetleg három hét alatt megkapja az elsőfokú végzést. Azt nem értem: hogy lehet ilyen módon bíráskodni, vinni a jogi viszonyokat, a jogot, hogy az egyiket elzavarják, azt mondják, menjen haza, és még vádat se emelnek, hogy az ügyészség leszól, hogy X. Y.-nak alacsonyabb fokozatra tegyék át a vádat. Hát, ilyet még nem hallottam. Egy olyanfajta jogi helyzet van, ami engem is nagyon sokszor elbizonytalanít. És bizony nem tudom, hogy ha valami miatt jogorvoslatért kellene rohangásznom, akkor kapnék- e.- Mikor érezted először az intenzív késztetést arra, hogy neked egy ország műemlékeiért, városképéért, s minden kis küszöbért felelősséggel kell tartoznod?- Nagyon nehéz a válasz, mert többször. Volt egy alapvető indítás az elején, aztán az ember elkeseredik... Én a tudatformálásért próbálok harcba szállni, és konkrét esetekért is. Mondok egy példát: csináltuk Szőnyi G. Sándor rendezővel a Bánk bánt. Az volt az elképzelése, hogy azt forgassuk megfelelő, XIII. századi környezetben. Elindultunk keresni hozzá helyszínt. Egyszerűen lehetetlen volt találni hozzá valamit, mígnem került egy vár Lékán, ahol lehetett forgatni a várudvaron és a várfalon kívül is. Zavart engem, hogy mindez azért lehet, mert Lékát ma Lokkenhausnak hívják, s a határtól kilenc kilométerre van. Mitől van az, hogy Ausztriában egy vár alkalmas arra, hogy ott középkori helyszínt forgassanak, Magyarországon pedig nem? Elkezdtem rájönni arra, hogy ha forgatsz egy jelenkori vagy a negyvenes évekbeli történetet, akkor is zavar a kapu, ami alumíniumból van, a járda le van aszfaltozva, ahelyett, hogy kövek lennének rajta, hogy ott van egy ostomyél, ahelyett, hogy ott állna a lámpa, ami ma is működne. Közben az ember utazgat, és látja, hogy mondjuk London kellős közepén, a Buckingham palota előtt csak gázlámpák vannak. Elkezdtem gondolkodni rajta, és kiderült az, hogy a kandelábert nem azért cserélik, vagy a liftet, vagy a kaput, mert nekik jobban tetszik az új, hanem azért, mert teljesítik a tervet. Ezek a gondolatok motoszkáltak bennem. Mi ennek az értelme? Nem értettem a dolgot, ennek kezdtem a nyomába menni, s Szinetár Miklósnak köszönhetően ez a dolog működni kezdett. Ugyanis ő volt az, aki az első adás után, ami ebben a Tere-fere című szórakoztató műsorban volt, azt mondta, hogy „ez nagyon jó volt, és akkor legközelebbre van más elképzelésed?”. Később önálló műsorként indíthattam, szintén Szinetár döntése alapján. 1982 őszén el is indult az önálló műsor.-Mire vagy a legbüszkébb, amit a testeddel védtél? Mondjuk a lebontástól, vagy a borzalmas átépítéstől.- Nagyon sok van, csak én ezeket nem szoktam tudni felsorolni. Egy van, amit én mindig elmondok: az a mezőtúri Kossuth-ház. Erre nagyon büszke vagyok, mert ebbe majdnem elvéreztem. A mezőtúri kórház udvarán áll egy ház, amely egy Gebe nevű polgármesternek volt a háza, és ott vendégeskedett Kossuth. Én tudom azt, hogy Kossuth sok helyen vendégeskedett, Liszt Ferenc sok helyen zongorázott, de annak a falunak az a fontos helye. Én mondtam, hogy nem kéne a kórházat úgy bővíteni, hogy azt lebontják, hanem fel kéne újítani, és visszaállítani tomácos, reformkori állapotát. Ott aztán megmozdult a megyei párt- bizottság, meg minden erő. A Népszabadságban kaptam a pofámra. Elkezdtem Machiavelli fejével gondolkodni, hogy hogyan lehet megnyerni a csatát. Telefonoztam, újságíró kollégát vettem rá cikkírásra, mindenféle trükkök... Lényeg, hogy a ház tatarozva áll.

síké Sándor