Heves Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-26 / 173. szám
4. OLDAL M E GYEI K Ö R K É P 2001. Jüuus 26., CSÜTÖRTÖK Ki fizeti meg a kárt? A viharban lezahant ág esete Erős vihar volt július 20-án a városban, melynek nyomán többféle kár is keletkezett, többek között panaszával lapunkhoz forduló olvasónk autójában is. A gépjárműre a Bartakovits utcában szakadt rá egy akácfa ága, aminek következtében a jármű javítása körülbelül félmillió forintba kerül majd. Eger- Annyi „szerencsém” van, hogy a kocsira kötöttünk Casco biztosítást, így, lévén elemi kárról van szó, a biztosító elvileg az önrész feletti részt kifizeti - fogalmazott a károsult. - Igaz, hogy ez sem annyira egyszerű, mert az autó ezzel a sérüléssel jóval többet veszít az értékéből, mint az pénzben kimutatható. Mint megtudtuk, olvasónk megkereste az ügyben a polgár- mesteri hivatal illetékes irodáját is, remélve, hogy onnan kaphatja meg azt a különbözeiét, ami az őt ért tényleges kár és a megtérített összeg között lesz. Azért gondolt erre a megoldásra, mert közterületen álló fa leszakadó ága idézte elő a jármű sérülését, s ezeknek a fáknak az állapotáért mégiscsak felelős kell, hogy legyen valaki. Lapunk kérdésére a polgár- mesteri hivatal főmérnöki irodájának illetékesei elmondták: személy szerint sajnálják az esetet, de nem tudnak mit tenni. A városban közel húszezer, közterületen álló fát tartanak nyilván, s ezek mindegyikére képtelen ötlet lenne biztosítást kötni. Természetesen rendszeresen gondozzák, „karbantartják” a növényeket, de a jelenlegi esetet olyan vis maiomak tartják, amelyért nem tehető felelőssé a hivatal. Az ominózus akácfát a vihar után egyébként ki kellett vágni, olyan súlyosan károsodott. Ennek a műveletnek azonban nem az az oka, hogy a „nyomokat akarták volna eltüntetni”. Egerben egyébként ezen a napon a szélvihar nagy pusztítást végzett az Érsekkertben és más helyeken is, jóllehet, hasonló esetet, mint ami a Bartakovits utcában történt, máshonnan nem jeleztek. Ez persze a szerencsén is múlott. ________________________iwwi P iac, boszorkányok, mágusok (Folytatás az 1. oldalról) S ez a piac tényleg nem álom. Valóság minden részlete, szereplője. A nagy középkori misztériumnak ötven élő szereplője van. Faasztalokon kínálják itt portékáikat a kofák. Kosarakból kandikál ki a zöldség szára, mérésre vár a szemes bab és a lencse. Van itt cukor, méz, s aki nem hozott magával bögrét, az a fazekastól vásárolhat csuprokat, amelyekben hazaviszi a vásárfiát. Kitelepült a piacra a gyékényfonó, a szalmadísz-készí- tő, a korongozó és a szövőnő, aki szájában pödri meg a kenderkó- cot, hogy aztán cérnává sodorja, kifehérítse, majd felvesse a szövőszékre. Fején a szövőnők leple, ruhája lenből készült, pedánsan keményített. A téren faszénen sül a Szüzek finom étki, de aki válogatós, annak a korhű ruhákba öltözött pincérek Sir Gallahad ünnepi lakomáját is felszolgálják, repetának pedig mákos görgeteg kerül a tányérra. (A kíváncsiaknak eláruljuk: az itt készülő ételek is korhű alapanyagokból készülnek, a fantázianevek többek közt mandulás Dobó István idejében még fel-fellobbantak a máglyák FOTO: PILISY ELEMER pisztrángot, fűszerrel dörgölt kacsát rejtenek.) A gyermekek dézsából halásszák ki a fából faragott halat, de gyöngyöt is fűzhetnek és fakorongokon is lépkedhetnek. S aki túl későre marad, annak a gyertyaöntő kínál világosságot. A középkori piac pezseg az élettől. Ha valaki nagyon belefeledkezik egy kézművesmester remekeinek szemlélésébe, biztos, hogy megzavarja a boszorkány, vagy a kétségbeesetten csiripelő nagy zöld madár. Ám a középkor nemcsak attól vágyott, hogy akkor még a gyertyát kézzel öntötték és a ruhaanyagot is megszőtték. A korszak misztériuma is jelen van a téren. Egy boszorkány alatt a máglya már csak arra vár, hogy egy fáklyával belobbantsák. A bitófa még üres, de ha valaki rendbontásra ragadtatja magát, köny- nyen az ácsolt állványzaton találhatja magát. S a szemlélő egyik ámulatból a másikba esik, miközben lassan arra is ráébred, hogy ott van a téren vele az alvilág és a természetfeletti erő. (Azaz egy-egy kompozíció.) A középkor megálmodója Kiszely Melinda babatervező, aki - szinte hihetetlen - nincs jelen a téren. A talány hamarosan megoldódik: Melinda egy boszorkány, de tökéletesre sikerült maszkja mögött nem ismerni fel.- Decembertől készülök erre a pillanatra - mondja a forró maszkot fellebbentve -, s mihelyst megvolt az ötlet, már csak társak kellettek hozzá. Úgy gondolom, amit most három napig itt látnak, az egy nagy-nagy főpróbája annak, amit szeretnénk Egerben meghonosítani. Látni akarjuk, mi a jó, mi a rossz, mit kell megtartani, s min kell változtatni. Ha a középkori piac minden részletében tökéletes lesz, akkor akár itt is lehet olyan évről évre visszatérő látványosság, mint Olaszország városaiban. SZUROMI RITA Az állomás csatlakozik A MÁV több tízmilliós beruházása Tartalékosok önkéntes szerepben Támogatott jelöltek Heves megye Füzesabony A tények ismeretében azt mondhatjuk, hogy a MÁV-csomópont vasútállomása kezd integrálódni a város kínálta infrastruktúrához. Egy éve már, hogy a vízszolgáltatást is „kívülről” kapja az addig önellátásra berendezkedett rendszer. Igaz - mint azt Szilágyi Ferenc- né állomásfőnök megjegyezte -, eleinte a városi hálózaton nagyobb nyomással érkező víz okozott néhány kellemetlenséget. Az elavult hálózat szakaszos cseréjénél tartanak, hogy elejét vegyék az előfordult kellemetlen csőtöréseknek. Az önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselők abban foglaltak állást, hogy a kérésnek eleget téve engedélyezik az állomás rákötését a városi szennyvízhálózatra. A helyi pályaudvarnak saját szennyvíztisztítója van, de előrelátó megfontolások után ezt később már nem működtetik tovább. A rácsatlakozás időpontjáról még nincs döntés, az viszont biztos, hogy a városi szolgáltatás igénybevételéhez a vasútnak 12,5 millió forintos beruházást kell megvalósítania. __________■ B alszerencsés vakáció Kerecsend Súlyos baleset történt kedden a késő délutáni órákban a 3-as főúton. A település külterületén egy nyerges szerelvény és egy személyautó ütközött össze. A helyszíni szemle elsődleges megállapítása szerint a teherjármű a főúttól - a tiltó tábla ellenére - balra akart lekanyarodni. Eközben azonban már megkezdte az előzését a Volkswagen személygépkocsi, amely nem tudta elkerülni az ütközést, és a teherkocsi hátsó kerekének csapódott. A balesetben a személygépkocsi vezetője és utasai - három lengyel nő - súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek. Állapotukról az egri kórház sajtóreferense, dr. Lajos Zoltán főorvos lapunk érdeklődésére elmondta: az egyik sérült életveszélyes állapotban került a kórházba, kétoldali darabos felkartöréssel, illetve bal oldali combcsonttöréssel. Állapota tegnapra stabilizálódott, a déli órákban műtétet hajtottak végre rajta. A másik nő medencecsont-törést szenvedett, a harmadik utas pedig arczúzódásokkal és foglazulással „úszta meg” az esetet. A baleset miatt a helyszínelés idejére a főúton félpályás lezárás volt érvényben, a forgalom csak kora este állt helyre. _________________________IESPÉI ( Folytatás az 1. oldalról) Az előremutató lépések egyik fontos állomása: júniusban törvény született az önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetéséről. A működő katonai szervezetek számára sem mindegy, hogy béke- vagy minősített időszakban kikre számíthatnak. Mádi János ezredes ezzel kapcsolatban hangsúlyozta:- A szervezethez csatlakozók számára természetes a katonai értékek megőrzése, képviselete. A MATASZ minden tagjának biztosítják a katonai-szakmai, fizikai és szellemi felkészítést, páncélos CLZ élen Általuk fegyelmezett erőre számíthat a honvédség, miután az ide jelentkezők nem azt nézik, hogy milyen felmentéssel tudnák elhárítani a bevonulási kötelezettségüket. Akik a megyében tagjai szeretnének lenni az éledő tagszervezetnek, azok érdeklődését már várja a hadkiegészítő Toborzó Irodája (tel.: 313- 188). Mádi János az alapszabályban megfogalmazottakból idézve a következőkre is felhívta figyelmünket:- Nemcsak kiszolgált katonákat vár soraiba a MATASZ, a szervezet a sorköteles fiatalok előtt is nyitva áll. Ők is erősíthetik például a Magyar Honvédség különböző szintű sport- és kulturális versenyeire nevező tartalékos csapatokat. A szervezetbe belépők vállalják, hogy éves tagdíjat fizetnek, A megyei tartalékosok összefogásának szervezőmunkáját Lévárdi István vállalta. Az egykori páncélos technikus Verpeléten szolgált. A tartalékos őrnagy szeretné, ha a politika- mentes MATASZ helyi tagszervezete szeptember végére, október elejére megalakulna. amely jelképesnek mondható, mert csupán 500 forint. Az ösz- szeggel teljes egészében a helyi egyesület gazdálkodhat. A megyei tagszervezet létrehozásához érdemi partner kíván lenni a megyei hadkiegészítő parancsnokság. (BUDAVÁRI) Konkrétumok a tárcáknak Budapest, Heves megye A jövedéki törvény aktuális kérdéseiről esett szó azon a találkozón, amelyet a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága kezdeményezett, s amelyen a parancsnokságot Arnold Mihály altábornagy és Mózse Elek, a jövedéki főosztály vezetője, míg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát Horváth Csaba főtitkárhelyettes és dr. Dula Bence egri hegybíró képviselte. Részt vett az egyeztetésen számos neves borász is. Mint azt dr. Dula Bence lapunknak elmondta, a felek'átte- kintették többek között a bor-szőlő pincekönyv helyetti jövedéki nyilvántartólap tervezetét, valamint a bortermelők egyszerűsített jövedéki bevallásának módját is. Dula Bence szerint emellett szóba került az országszerte több mint 320 hegybírót tömörítő Hegybírói Kar és a VPOP közötti együttműködés, melynek révén könnyebbé válhatnak a termelők adózással kapcsolatos feladatai. A tervek szerint a mostani megbeszélés eredményei konkrét javaslatok formájában kerülhetnek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, illetve a Pénzügyminisztérium közötti tárcaközi egyeztető bizottság elé. Ennek alapján pedig már augusztusban módosulhatnak az idevágó rendeletek. _________________________HM) Lapunk információi szerint kedden este ülésezett a Fidesz megyei elnöksége. A tanácskozáson a soron következő időközi polgármester-választásokról is szó esett. A gyöngyössolymosi vezetői székért induló Kerek Ákos helyi Fidesz-elnök jelöltségét támogatta a megyei elnökség, s ugyanígy foglaltak állást a Bükkszéken ringbe szálló Katona Miklósáé esetében is, aki várhatóan a független kisgazdapárt támogatását is élvezi majd. ■ Kollégium leányoknak PÉTERVÁSÁRA A Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképzési Intézetben a tavasszal kezdtek hozzá egy új kollégiumi szárny kialakításához. A munkálatok mára befejeződtek, s a csaknem harminc- millió forintos beruházás eredményeként korszerű, minden igényt kielégítő, 29 férőhelyes kollégiumot vehetnek birtokukba szeptembertől az itt tanuló lányok. Mint az iskola igazgatójától, Ferkó Gyulától megtudtuk, a közelmúltban az intézmény belső udvarát is átalakították, csinosab- bá tették, hogy az oktatók az új tanév kezdetekor szebb környezetben folytathassák a tanítást, a diákok pedig a felkészülést. Bástyamászók és vitézek viadala ___________Eper___________ Kö zépkori harcosok és zenészek veszik birtokba ma is a vár területét. A Végvári Vigasságok keretében délelőtt 10 órakor Alexander Horsch szólaltatja meg a középkor zenéjét, 11 órától pedig a lágyabb hangoké a főszerep: Vadász Gabriella hárfamuzsikával idézi fel a békeidők nyugalmát. Délután a Subrosa együttes reneszánsz koncertet ad, majd 15 órakor a hajlékony Tia mutat be hastáncokat az érdeklődőknek. Ezután a harciasabb szereplőké a terep. A Gótikus palota udvarán haditorna- és fegyverbemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők. Este 6 órakor a várba látogatók újra megcsodálhatják a bástyamászók lenyűgöző teljesítményét, amikor a Dobó-bástya meghódítására vállalkoznak az ama- tőr légtomászok.____________■ S zakmai látogatáson járt Egerben lto Kazuya, a Fujifilm Magyarország Kft. elnöke, aki megtekintette a kis Dobó téren a közelmúltban kialakított Fuji Fotó Centrumot. A korszerű fényképkészítés kívánalmainak megfelelően létrehozott szalonban annak vezetője, Majoros Tamás, a település közismert fotós személyisége kalauzolta a vendéget. fotó: perl marton Új név, új házszámok Heves Rendkívüli testületi ülést kényszerült összehívni a nyári szünet közepén a város vezetése, mivel az augusztus 20-án avatandó Szent István-szobor elhelyezéséről, valamint az aktuális és hamarosan lejáró határidejű pályázatok beadásáról dönteni kellett. A rendes évi szabadságát töltő polgármester, Kontra Gyula távollétében Budai Sándor alpolgármester vezette le az ülést. Elsőként dönteni kellett abban, hogy kit bíznak meg a városban elvégzendő közvilágítás korszerűsítésével, a felújítás kivitelezésével. Csaknem egy évig tartó előkészítő munka után a testület megjelent tizenöt tagja egyhangúan a TIVI-nek szavazott bizalmat. A vállalkozónak korszerű és energiatakarékos lámpatestekkel kell kicserélnie a már használhatatlanná vált izzókat, amelyek időnként egy-egy utcát teljesen éji homályban hagytak. Habár a városban működik a Heves Városa Ösztöndíjáért Alapítvány, ettől függetlenül tíz igen, négy nem és egy tartózkodás mellett elfogadták azt az indítványt, hogy pályázzanak az Oktatási Minisztérium által kiírt Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázatra. Lapzártánkkor még tartott a testületi ülés, akkor még két izgalmas napirendi téma tárgyalása volt hátra. Úgymint, hogy miként hasznosíthatják a Nagycsaládosok Hevesi Egyesületének használatában lévő ingatlant. Úgyszintén eldöntésre várt, hogy a Hevesi Városi Bíróság előtt felállítandó szobor után megváltoz- tatják-e a tér nevét, s átszámo- zásra kerülnek-e az ott lévő lakóépületele___________________■