Heves Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-03 / 153. szám

2001. Július 3., kedd G A Z D A S Á G 1 TÜKÖR 7. OLDAL Ősztől gyengülhet a forint A sávszélesítést követően igen erőssé vált a forint, azonban ősztől várhatóan kissé gyengülni fog - prog­nosztizálja a GKI Gazdaság- kutató Rt. és a Kereskedelmi és Hitelbank előrejelzése. Májusban a tavalyi hasonló idő­szakhoz képest 10,8 százalékkal emelkedtek az árak. Az árindex az év hátralévő részében ugyan mérséklődhet, de az év végén így is 8 százalék körüli infláció vár­ható. A forint májusi sávszélesítését követő árfolyam-erősödése vár­ható volt. Azok a piaci szereplők, akik számítottak erre, jelentős mennyiségű devizát konvertáltak forintra, és azt jellemzően állam­papírokba fektették. Ha majd a befektetők elkezdik realizálni profitjukat, s ehhez eladják fo­rintjukat, akkor a magyar valuta gyengülni, az árfolyam ingadozni kezd. A forint erősödése hosz- szabb távon antiinflációs hatású, mivel az import termékek olcsób­bá válnak. Ugyanakkor ennek az idei infláció fő hajtóerőire - az élelmiszerárakra és az energia­árakra - gyakorolt közvetlen ha- tása csekély lesz. _________-uo­A GKI Gazdaságkutató Rt. prognózisa a magyar nemzetgazdaság 2001. évi folyamatairól 2000. tény 2001. jan.-ápr. 2001. előrejelzés 1. A GDP volumenindexe (%) 105,2 104,4« 105 2. Az ipari termelés indexe (összehasonlító áron, %) 118,3 110,2 112 3. Nemzetgazdasági beruházások indexe (összehasonlító áron, %) 106,6 105,3« 111 4. Az építési-szerelési tevékenység indexe (összehasonlító áron, %) 105,8 106,9 110 5. A kivitel változásának indexe (folyó áron, euróbán, %) 130 122 116 6. A behozatal változásának indexe (folyó áron, euróbán, %) 132,5 122 117 7. A külkereskedelmi mérleg hiánya (milliárd euró) 4,3 1,4 5,3 8. A folyó fizetési mérleg hiánya (milliárd euró) 1,6 0,3 2,7 9. A külföldi működőtöké beáramlása (milliárd euró) 1,5 0,6 1.6 10. Az euró időszaki átlagos árfolyama (forint) 265,2 263,7'" 256,5 11. Az államháztartás hiánya (milliárd forint)« 449 113« 490 (770)« 12. A háztartások nettó pénzmegtakarításai­nak növekménye (milliárd forint) 663 225« 675 13. A bruttó átlaqkereset indexe 113,5 117,3 115 14. Foavasztói árindex 109,8 110,4« 109,3 15. Munkanélküliségi ráta (éves átlagban, %) 6,4 5,7« 5,8 A tényadatok forrása: KSH, GM, MNB a) I. negyedév b) Január-május c) Helyi önkormányzatok nélkül d) A 2000-re elkönyvelt tételekkel, az autópálya-építés teljes ráfordításával és az ÁPV Rt. kiadásaival együtt ­e) 2001. március-május Új vezérigazgató a Malév élén A légitársaság akár már jövőre nyereséges lehet A Malév Rt. élére tegnap Váradi József keres­kedelmi vezérigazgató-helyettest nevezte ki az igazgatóság, miután Antal Erzsébet meg­bízatása június végén lejárt. Az elmúlt 11 év­ben hat vezérigazgatót „fogyasztott el” a nem­zeti légitársaság. Február óta dolgozik a Malévnál a 36 éves új ve­zérigazgató, aki aktív szerepet vállalt az átalakí­tási program kidolgozásában, a külképviseleti hálózat átszervezésében és a manchesteri járat­indításban - tájékoztatta lapunkat Danks Emese, a Malév szóvivője. A közeljövőben kerül a kormány elé a Malév konszolidációs terve, amelyet nemrég fogadott el az ÁPV Rt. Ehhez egyrészt már rendelkezésre áll a 3 milliárd forintos tulajdonosi kölcsön mint tő­keinjekció, másrészt pedig a belső gazdasági ter­veknek megfelelően a légitársaság bármikor le­hívhatja azt a 20 milliárd forintos hitelt, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank nyújthat számára a reorganizáció címén. Nincs döntés a Győri Keksznél Nem született meg a várt ered­mény a Danone magyarországi leányvállalatának vezetői és a Győri Keksz Kft. szakszervezeti megbízottai között folytatott hétfő délutáni tárgyalásokon. A győri üzem sorsa továbbra is bi­zonytalan, mivel a gyár gazdasá­gos üzemeltetését célzó terv egyelőre nem készült el. Mint ismeretes, a Danone- csoport ez év márciusában hatá­rozott úgy, hogy átszervezi kekszdivízióját, és esetleg bezár­ják a csoport tulajdonában lévő győri kekszgyárat. A hír nyomán társadalmi összefogás bontako­zott ki Magyarországon a győri kekszgyár megmentésére, a kor­mány is tárgyalásokat kezdemé­nyezett a cég képviselőivel. Dön­tés várhatóan három hónap múl- va születik az ügyben. _______■ A z átalakítási program terve­zete szerint a társaság akár már jövőre nyereséges lehet, az idén pedig 3 milliárd forintos ered­ménynövelő hatásra lehet számí­tani. A Malév jelen pülanatban is folytatja a szövetségi csatlakozást előkészítő tárgyalásokat, ame­lyek a nyár végére akár le is zárul­hatnak - tudtuk meg a szóvivőtől. Az idei üzleti terv egyébként 120 milliárdos árbevétel mellett 5,6 milliárd forintos veszteséggel kalkulál. A Malév május 29-i közgyűlési beszámolója szerint a társaság nettó árbevétele 2000-ben 109 milliárd forint volt. A bevételek ugyan növeked­tek, de végül is csaknem 10 milliárd forintos veszteséggel zárta az évet a részvénytársaság. A rendszerváltás óta már többször szerepelt a Malév privatizációja a kormány napirendjén. A legutóbbi pályáztatás ajánlat híján kudarcba fulladt, noha hét cég is komolyan érdeklődött. CSERNYANSZKY JUDIT Kötelező prionszűrés Cél: a 2-es kategóriába kerülés Máig sem dőlt el, mi idézte elő a kergemarhakórt. Az sem bizonyított, hogy fertő­zött marhahúsról átterjedhet a betegség az emberre. Vi­szont tegnaptól Magyarorszá­gon is az EU-előírások szerint alkalmazzák a teljes körű prionszűrést. A szarvasmarhák szivacsos agy- velősorvadása (BSE) Nagy-Bri- tanniából indult ki. Hozzánk leg­közelebb Szlovákiában találtak egy kórgyanús tehenet, ám be­bizonyosodott, hogy nem szen­ved BSE-ben. A magyar szarvasmarha-állo­mány mentes a betegségtől. Ezt az országban eddig 1000 állaton elvégzett prionszűrés is alátá­masztja. Ugyanis tavasz óta a ri­zikócsoportokból származó mar­hákat már vizsgálják a prion- teszttel. Az Európai Unió illeté­kes bizottsága mégis a 3. csoport­ba sorolta be hazánkat, vagyis „gyanúsnak” minősítette az állo­mányunkat. Ezért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium úgy döntött, hogy az év második felében a prionszűrést teljes kö­rűvé teszi. Vagyis a tesztet min­den levágott, 30 hónaposnál idő­sebb szarvasmarhán elvégzik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy mindegy egyes állat fejét - az év végéig több tízezret - az Orszá­gos Allat-egészségügyi Intézetbe viszik vizsgálatra a vágóhidakról. Célunk a 2-es kategóriába kerü­lés az EU mostanára már 5-ösre szélesített skáláján. ________ats R ÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2001. július 2.) Borsodchem 4 900F1 A Egis 9 800 Ft A Matáv 835 Ft A Mól 4145 Ft Ű OTP 15000 ft t Richter 16125 Ft Û TVK 3 760 Ft A Zalakerámia 2 080 Ft A BUX: 6729,72 +0,03 % eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX VI. 26-VII. 2-IG AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 407,17 Cseh korona 7,21 Euró 243.66 Német márka 124,58 Osztrák schilling 17,71 Lengyel zloty 71,92 Svájci frank 160,21 Szlovák korona 5,78 USA-dollár 288,22 ALELNÖKÖK. Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn hat­éves időtartamra a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé ne­vezte ki Auth Henriket és Adamecz Pétert. Auth Henrik az MNB pénzforgalmi és emisz- sziós tevékenységét felügyeli. Adamecz Péter feladata lesz a monetáris politika felügyelete, illetve a bank belső gazdálkodá­sának formálása. ■ ZöldZóna kedvezmények még szélesebb körben Aranytárskártyával is ramáWcM '‘Sóshjrtyín NagyVereurtr BélspátlaJva ErfSkóvesd, PETERVASAI- Wvveiar >m*fcsjék ./Mítiítballa Érdemes újra feltérképezni - és megragadni - a lehetőségeket ZöldZóna - maximum nettó 28 forintos percdíjért. ''' ZöldZóna társkártya - nettó 1 100 forintos havidíjért. GYÖNGYÖS lőrinci FÜZESABONY««»^ Ericsson WESTEL üzlet: Eger, Bajcsy-zs. U. 3. Tel.: 06-30/900-9018, 06-36/411-900 Díjmentes házhozszállítás: 06-30/930-3881 Westel partnerek: Kovács Zoltán: Heves, Erzsébet tér 6. • Térerő GSM: Eger, Dózsa György tér 2. • Eger, Rákóczi u. 100. (Tesco) Jáger János és Társa Bt.: Hatvan, Horváth Mihály út 20. • Apex Elektronika Kft.: Gyöngyös, Fő tér 10. • Hatvan, Tatai út 1. (Joker Üzletház) • Mobilker Kft.: Eger, Torony u. 1-3. • Matávpont: Gyöngyös, Mikszáth Kálmán u. 4. ‘Hálózaton belüli hívás díja a ZöldZóna díjcsomagról, a ZöldZóna kedvezményezett területéről, kivéve a Hangposta. **A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. ***Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. A Westel fenntartja magának a jogot, hogy a ZöldZóna területének határait megváltoztassa. További feltételek és információ: 1230 (csak a Westel hálóza tából hívható - díjmentesen), 265-9210, ill. az üzletekben. www.westel.hu ll Jesít 1 il a L ______ K apcsolat ______________________i £ ✓ 'X V f # : ZöldZóna területén kívül ZöldZóna terület: ZöldZóna területén Erről a vidékről a ZöldZóna díjcso­Új ZöldZóna területek maggal egész nap legfeljebb nettó 2001. 06. 01-től 28 Ft-os percdíjért telefonálhatA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom