Heves Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-03 / 153. szám

8. OLDAL HORIZON T HIRDETÉS 2001. Július 3., kedd Ép testben, ép lélekkel A verpeléti gyerekek az országos verseny legjobbjai Verpelét Az Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Zeneiskola 12 diákja részt vehetett az „Ép test­ben, ép lélekkel a honvédő ifja­kért” országos verseny döntő­jén. Az egyhetes viadalt Balatonlellén rendezték meg, s a teljes költségét a rendezők - a Belügyminisztérium, az Egész­ségügyi Minisztérium, a Honvé­delmi Minisztérium, a HM Zrí­nyi Kommunikációs Szolgáltató Kht., az Ifjúsági és Sportminisz­térium, a Környezetvédelmi Mi­nisztérium és az Oktatási Mi­nisztérium - vállalták. A verpeléti iskolásokat felké­szítő Gomány Melinda tanárnő elmondta, hogy a táborozás már önmagában is jutalom volt a gyerekeknek. A döntőre az elő­zetesen benyújtott pályamunka alapján választották ki több mint háromszáz iskola közül a tíz-tíz legjobb lány- és fiúcsapatot. A versenyen a gyerekeknek szá­mot kellett adniuk szellemi és fi­zikai felkészültségükről. A téma­körök között az egészséges élet­mód, a vöröskeresztes és hadtör­téneti ismeretek, a polgárvéde­lem szerepelt, indulniuk kellett váltó- és járőrversenyeken. Mindezeket a feladatokat a ver­peléti fiúk teljesítették a legjob­ban, így a döntőben az első he­lyet megszerezve öregbítették iskolájuk hírnevét. Az első díj háromszázezer forint támoga­tást hozott az intézménynek, to­vábbá egy teljesen felszerelt szá­mítógépet hozhattak még haza. A győztes csapat tagjai: Lőrinc Péter, Barócsi Imre, Ebei Zsolt, Czibik Patrik, Báder Béla, Papp Kristóf, Kiszály Tamás, György Dániel, Szabó Jácint, Berczédi Dénes, Takács Ákos és Barócsi József. A tanárnő megemlítette azt is, hogy a küzdelmek mellett jutott idő a szórakozásra is: sportjáté­kokra, fürdőzésre, táncolásra, városnézésre, kiállítások megte­kintésére. (N. Z.) Lakásfinanszírozás: nincs szünet A Földhitel- és Jelzálogbank nem számít nyári „uborkaszezonra" a lakáshitelek folyósításában. Zádori János, az FHB szóvivője elmondta: az elmúlt két hónap­ban 4-4,5 milliárd forint hitelké­relmet fogadott be a bank. Ezzel az idén az első félévben igényelt kölcsönök mértéke 12 milliárd forint közelébe emelkedett, jóval meghaladva a tervezettet. Az FHB idén az egész évben 13-18 milliárd forintos hiteligénylésre számított. Zádori János hozzá­tette: eddig mintegy 8 milliárd forint kölcsönt folyósítottak az ügyfeleknek. A szóvivő szerint lényegesen lerövidítheti a kölcsönnyújtás átfutási idejét, ha a földhivatali bejegyzésre vonatkozó leg­újabb rendelkezés hatályba lép. A közelmúltban elfogadott pénzügyi tárgyú törvények mó­dosítása 8 napos határidőt ír elő a földhivataloknak a jelzálog­hitelintézetek jelzálogjog-be­jegyzésére. Zádori János leszögezte: a je­lenlegi jogszabályok határidőt nem tartalmaznak, a földhivatali bejegyzések átlagban több hetet vesznek igénybe. Ez gyakran megnehezíti, nehézkessé teszi a hitellel is finanszírozott lakásvá­sárlásokat. ■ _____________________Pénz - Tőke - Befektetés____________________ A Visa új kezdeményezése Helyi fejlesztések és a globális növekedés A Visa International nagyszabású kezdemé­nyezést indított olyan, következő generációs feldolgozó rendszerek fejlesztésére, amelyek a helyi szolgáltatások kialakításakor a korábbi­nál jóval nagyobb rugalmasságot biztosítanak. „Ekkora léptékű fejlesztésre a VisaNet rendszer lét­rehozása óta nem volt példa” - nyilatkozta Malcolm Williamson, a Visa International vezér- igazgatója „A jövőben javulni fog rugalmassá­gunk a regionális tranzakció-feldolgozási megol­dások fejlesztése terén, és garantálni tudjuk majd a kártyaforgalom évről évre tapasztalt kétszámje­gyű bővülésének kezeléséhez szükséges méretez­hetőséget. E fejlődéssel párhuzamosan arra is le­hetőségünk nyílik, hogy magasabb hatékonysági szintet érjünk el az internet fizetési platformként történő hasznosításában.” A Visa nemzetközi feldolgozó rendszereiből álló VisaNet tavaly összesen 1,8 billió USA dollárt meg­haladó összegű fizetési tranzakciót dolgozott fel, csúcsidőben pedig több mint 4000 hitel- és terhelé­ses kártyaműveletet támogat másodpercenként. A VisaNet rendszerben az elkövetkező öt év so­rán végbemenő fejlesztések a VisaNet Distributed Processing Solution (VDPS) elnevezésű új archi­tektúrára épülnek. A VDPS a regionális ellenőrzési képességet és a kapacitást javító hardver-, szoftver- és összekapcsolási bővítések révén tovább erősíti a Visa fizetésfeldolgozás terén kivívott nemzetközi vezető szerepét. A VDPS a Visa U.S. A tavaly az Egyesült Államokban Visa Direct Exchange címen elindított programjára épül, amelynek célja intelli­gens üzenetkezelési képességgel és emelt szintű feldolgozási teljesítménnyel rendelkező IP-alapú hálózat kialakítása. A költséghatékony feldolgozási és globális együttműködési képességekkel felruhá­zott VDPS architektúra rendkívül rugalmasan mé­retezhető és ez által bármely régió piaci igényeit ké­pes kielégíteni a világon. Az IP-alapú hálózatra tör­ténő nemzetközi átállással és a folyamatban lévő más jellegű bővítésekkel párhuzamosan, a VDPS eredményeként olyan globális feldolgozási kapaci­tás jön létre, amely méret, rugalmasság és megbíz­hatóság terén folyamatos elsőséget garantál a VisaNet részére. A Visa-termékekkel végrehajtott tranzakciók szá­ma tavaly 18 százalékkal 25 miUiárdra emelkedett. A kártyabirtokosok számának emelkedését, a kész­pénzes és csekkes fizetések visszaszorulását, vala­mint az új fizetési lehetőségek - az intelligens lap­kát, illetve mágnescsíkot hordozó hitel- és betéti kártyák, a mobiltelefonnal vagy kézi számítógép­pel végzett fizetések, továbbá a nagy értékű válla­latközi eladások - tömeges elterjedését látva a Visa a jövőben is tartós kétszámjegyű növekedésre szá­mít. A VDPS szerves részét képezi a Visa univerzá­lis kereskedelem (u-commerce) megvalósítására irányuló erőfeszítéseinek, amelyek a tér- és időbe­li kötöttségektől mentes, tetszőleges eszközzel folytatható, biztonságos és kényelmes tranzakció­végzés feltételeit hivatottak megteremteni. A fizetések világszerte várható, robbanásszerű növekedését szem előtt tartva megtervezett VDPS- rendszer a jelenlegi hardver- és szoftverelemek fris­sítését is elvégzi az új alkalmazások mielőbbi beve­zetése, a tranzakció-jóváhagyási kapacitás bővíté­se, valamint a Wiring és az elszámolás ésszerűsíté­se érdekében. Az új, osztott környezet MalaWtását célzó stra­tégia értelmében ugyanakkor a hat regionális Visa-szervezet mindegyike saját dedikált adat­központban telepítheti, kezelheti és szabhatja testre a hardvereket és szoftvereket. A Visa U.S.A. Direct Exchange programjához hasonlóan, ez a kezdeményezés a többi régió számára is lehető­séget nyújt arra, hogy mielőbb helyi fejlesztésű, innovatív termék- és szolgáltatáskomponenseket vezethessenek be a helyi adottságok kihasználá­sára. Az adatközpontok továbbra is működtetik a globális alkalmazásokat, a Visa International pe­dig felelősséget vállal az összes érintett rendszer globális együttműködési képességének tesztelé­séért és tanúsításáért. Brian Huckett, a Visa International CEMEA régi­ójának üzleti támogató tevékenységéért felelős el­nök helyettese szerint a Visa megoldása rendkívül célravezető és bevezetésének időzítése is tökéletes. „Minden iparágban megfigyelhető, hogy a piacve­zető vállalatok osztott elrendezésűre alakítják át üzleti rendszereiket, részben a technológia fejlődé­se miatt, részben pedig azért, mert ügyfeleik mind­inkább egyedi és kényelmes megoldásokat igényel­nek. A Visa és tagintézményei azért döntöttek a VDPS mellett, meri az olcsóbb, könnyebben mó­dosítható és hatékonyabb rendszert tónál a globá­lis márkához kapcsolódó helyi megoldások kialakí­tásához.” ■ 10.434.­helyett Összecsukható napozóág} Alacsonytámlás szék Magastámlás szék, sötétzöd, fonott lietéttel Eger, Állomás tér 5. • Tel.: 36/414-469 (Piórt lerakat udvarában) Miskolc, Zsolcai kapu 9-11. »Tel.:46/411-150 Nyitva tartás: H-P: 9.00-18.00 • Sz: 8.00-12.00 Műanyag bútoraink magasfényűek, fehér, sárga és sötétzöld színekben kaphatóak! X

Next

/
Oldalképek
Tartalom