Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-05 / 104. szám
8. OLDAL H í R L A P 2001. Május 5., szombat MAGAZIN Egy csendes nap mozgalmas éjszakája ■ Rendes ember éjjel nem megy az utcám? De mit tegyen, akinek dolgoznia kell? Hatvanban nyugalmasak az éjszakák. Az amúgy sem túlságosan élénk kisváros este nyolc-kilenc óra után még a meleg nyári napokon is teljesen elcsendesedik. A kései órákban a közterületek néptelenek: csak néhány bóklászó szerelmespárral, a kötelességüket teljesítő zsarukkal, no meg egy-két eltévedt, még nyitva tartó kocsma után kutakodó korhely- lyel találkozik az ember, aki - jobb dolga nem lévén - az utcákat rója. Legfeljebb a távoli vonatfütty, a Rákóczi és a Crassalkovich úton átdübörgő néhány teherautó, esetleg az újságszállítók hajnali szorgoskodása juttatja az eszébe, hogy mindenütt azért mégsem állt meg az élet. Jó néhány helyen az éji órákon is serénykednek dolgos emberek. Éjszakai munkahelyszemléző körutam kezdetén magam is eltűnődök, merre induljak voltaképp. Az ember tudatában általában csak a fűtésért felelősök, a pékek meg a vasutasok, no meg a lakosok biztonsága fölött őrködők, esetleg egyes vendéglátósok szerepelnek éjszakai „baglyokként". Felrémlik egy környékbeli település valamikori polgármesterének a mondása, aki az éjszaka idejére ki akarta kapcsoltatni falujában a közvilágítást.- Rendes ember ilyenkor nem megy az utcára - indokolta elképzelését a községi elsőszámú vezető. Az eladólány óhaja: Legyünk Amerika! A hatvani Szent Mihály utca a belváros belvárosa. Kilenc órakor bezár a Borharapó, a legtovább nyitva tartó kocsma a közelben. A szélnek eresztett vendégsereg egy része hazatér, a többiek pedig a nonstop rendelkezésre álló üzletek után kutatnak. Nem kell sokáig keresgélniük: egyrészt mert igen jól ismerik a környéket, másfelől alig pár háznyira kivüágított táblák jelzik az Oázis Market bejáratát. Azét a kis boltocskáét, amely hétköznap 11-ig, hétvégéken pedig éjfélig várja az oda betérőket. Ez valóban igazi oázis. Pár éve még nyakra-főre nyíltak az éjjel-nappal nyitva tartó egységek, de - vélhetően a szerény kereslethez igazodva - ma már a legtöbb csak a nevében utal eredeti funkciójára.- Aki eddig nem vásárolta meg magának, amit akart, az már ezek után nem is fogja - mondja Marcsi, az eladó, miközben azért folyamatosan szolgálja ki a vevőket. - Nagyjából ez az az időpont, amilévő buszmegálló képe egyáltalán nem erre mutat: a sivár építmény mostanra, a késő esti időpontra már teljesen kihalt. Középen üdítőital-automata árválkodik, vélhetően teljesen feleslegesen, mert már mindenki rájött arra, hogy hiábavaló dolog beledobálnia a forintjait. Vagy ad egy doboz kólát, vagy nem. Nekem például még soha nem volt szerencsém az első változathoz... Mentőt kellett hívni a busz utasának Az itt található kis fülkében Tóth Attila forgalmi szolgálattevő ottjártamkor épp asztali lámpánál adminisztrál. 0 nem igazi éjszakás munkaerő, hiszen számára fél tizenegykor elérkezik a fájront.- Már csak négy járat van hátra: Apcra, Ecsédre, Palotásra és Boldogra. Utána hazamegyek - kezdi összeszedni a papírjait. - Jobban szeretek ilyenkor bent lenni, mert jóval csendesebb, mint napközben. Néha persze előfordul, hogy valami rendkívüli esemény történik; a minap például rosszul lett egy utas, és én szóltam a mentőknek, de amúgy viszonylag nyugis hely. Időközben beállnak az autóbuszok. A legutolsó az ipari parkból érkezik, tömve dolgozókkal, akik sietősen hagyják el a járművet. Mind a négy monstrum egyszerre indul tovább, Attila pedig bezárja a várótermet.- Hát akkor jó éjszakát! - int' búcsúzóul: • Olasz vendégdiákoknak: Hatvan by night A Mohács utcánál lekanyarodok az áramszolgáltató, az ÉMÁSZ helyi kirendeltsége felé. Tóth Attilának este fél 11-kor letelik a műszak. Máshol ekkor kezdődik a munka. kor még van igény ránk. Jönnek a fiatalok, meg a délutáni műszakba járók is be-be térnek ezért-azért. Ha már kapitalista ország lettünk, legyünk Amerika ebben is! Legyünk! Legyünk, ha már ez kívántatik meg! Bár az ettől a helytől csupán néhány percnyire Úgy gondolom, itt kell valami ügyeletfélének lennie, hiszen az áram éjszaka is áram. Ám ez - legalábbis ez alkalommal - nem derül ki. A falicsengő helyén ugyanis mindössze két árva vezetékvég kókadozik, amit - biztos, ami biztos - nem érintek meg. Hallgatag krampácsolók és forgalmisták Csend. Nihü. Sehol egy taxi, sehol egy vonat. Az egykori automata helyén - amelyen, ha ügyes voltál, két forintot is megspórolhattál Éjjeli menedékhely a vasútállomáson Hátul megyek vissza a főutcára. Mi tagadás, sietek. Nagyon nyugtalanító tud lenni a szakmunkásképző intézet sötét, buja növényzetű parkja... A Zagyva hídján összehúzom magamon a dzsekit, de ez mit sem használ a hirtelen feltámadt szél ellen. Vagy a hideg idő csak ürügy arra, hogy betérjek egy kis lélekmelegítőre a Fácánba...? A szórakozóhelyen meg sem látszik, hogy hamarosan éjfélt üt az óra. Akkora a nyüzsgés, mint egy jobb hétvégén. Hamarosan kiderül az oka is: a Bajza-gimnázi- um tanulói ide hozták el egy kis hamisítatlan bulizásra az Olaszországból érkezett vendégdifdto- kat. A gyerekek - harsány fiuk és szemrevaló lányok - láthatóan jól érzik magukat. Dumálnak, biliár- doznak, miközben a zenegépből bömböl a Treff jellegzetes muzsikája. „Be kell nyalnod mindenkinek...” Hatvan by Night. Ceni, a főnök fáradhatatlan. Száguldozik az asztalok és a pult között a piával - kiskorúak esetében természetesen hűsítő italokról van szó, ezen a téren ő nem ismer tréfát -, mindeközben mindenkivel vált néhány szót. Ráadásul valamennyi vendégének nagy- nagy büszkeséggel mutogatja a falra helyezett nagyméretű fotográfiát. A kép az általa szervezett kispályás focicsapatot ábrázolja, amellyel, mint mondja, minden tornát megnyertek, amin csak elindultak. Természetesen nagyon elégedett a telt házzal.- Máskor kedd-szerda mintha nem is volna - ismeri el tényszerűen a pangásra célozva. - Hétvégéken viszont a város egész fiatalsága itt van. Full ház. Kár, hogy az utóbbi időben olyan elemek is ideszoktak, akik elriasztják a normálisabb vendégeket. Ceni nem rejti véka alá azt sem, hogy gondjai vannak a köz- biztonsággal. Tekintve, hogy a Fácán egy hatalmas sötét park végében található, érthető az aggodalma. Szerinte a járőrök gyakrabban ellátogathatnának errefelé. Már másnap van, amikor rászánom magam az indulásra, hogy újabb éjjeli helyeket keressek fel, ahol nem pihennek, hanem javában melóznak az emberek. Nem sokat használt a Ceninél bedöntött gallér alá való, hiszen az április végi csípősen hideg éjszakában szinte megdermedek, mire a fontos csomópontként számon tartott hatvani vasútállomáshoz érek. Elballagok a kalapácsos emberek birodalmába. Meglehetősen mozgalmas az épületnek ezen fertálya, hiszen éppen postavonat érkezett, s minél hamarabb át kell pakolni a küldeményeket. A krampácsolók a melegedőben ülnek, s nem túlságosan közlékenyek. Hirtelenjében nem tudom eldönteni, hogy morcos legyek, vagy toleráljam roppantul elutasítónak tűnő magatartásukat. Talán inkább az utóbbi felé hajlok, hiszen fordított helyzetben nem biztos, hogy jómagam is lelkesen körülrajonganám a kíváncsiskodót, aki hajnal közeledtével a fizetésem meg a munkakörülményeim felől érdeklődik. Menjek a forgalmi irodába, tanácsolják végül nekem a kocsivizsgálók, majd ott találok hivatalos embert, aki ha kell, nyilatkozik, s ha kell, bemutatja a vasút éjszakai életét. Az állomás másik végénél lévő forgalmi irodából pislákoló fény szűrődik ki. Öten tartózkodnak odabent: két férfi a hatalmas világító táblával szemben, amely - legalábbis erre következtetek - az állomás pillanatnyi helyzetét demonstrálja, a vágányok foglaltságával, a piros sapkás vonatme- nesztő térfelvigyázó (remélem, jól idézem a beosztását), egy forgalmi szolgálattevő hölgy, valamint - egy kissé félreeső zugban - a szerelvények indulásáról tájékoztató „műsorközlő”. Utóbbi előtt füzet, benne - gondolom - tételesen megtalálható a beolvasandó szöveg. Túl sok szerencsém itt sincs. Megtudok ugyan pár dolgot az orgyen bár nappal vagy éjszaka - rutinművelet? Annyit mindenesetre leszűrök, hogy a tevékenységük csak a kívülálló számára tűnik ebben a napszakban nyugod- tabbnak. Személyvonat ilyenkor valóban kevesebb jár, mondják, de a teherforgalom jóval számottevőbb, mint nappal. Vagyis, ilyenkor is ember kell a gátra. Fordában, tourban, édesmindegy... Azt is megtudom, hogy a Munka törvénykönyvének a módosításával nem foglalkoznak. Mit bánják ők, máshol hogyan alakul a munkarend: a vasútnál emberemlékezet óta a megszokott ritmus szerint zajük az élet. Fordában dolgoznak, tourban, hol hogyan nevezik, mindegy; ha menni kell, akkor menni kell, ha esik, ha fúj. Soha nem áll meg az élet. A fizetés? Olyan, amilyen, mondja a szolgálattevő fiatalasszony, de hozzáteszi: ahhoz képest, hogy a MÁV állami cég, szerinte nem keresnek rosszabbul, mint a máshol dolgozók. A többit kérdezzem meg a főnökasszonytól, javasolja. Utóbbi azonban csak nappal jön be, kivéve, ha éjszakai ellenőrzést tart. Elköszönök. Néhány pillanatig azon töröm a fejem, virradat előtt hová kéne még ellátogatnom, de aztán meggondolom magam. A pékségben, amit előzetesen számításba vettem, már aligha tüsténkednek, hiszen talán már szállítják az éjjel kisütött kenyeret. De ha netán mégis ott serénykednének a fehér Ceni és a vendégek egy része a Fácánban. Emelkedett a hangulat. egy szendvicsen - most büfé áll. Az elárusító álmos. Álmos a kapus is, aki egy ideig a korlátra támaszkodva bámulja a semmit, aztán megunja, s visszavonul a kuckójába. Sok dolga aligha lesz reggelig: a vonatok indulását jelző táblákat már kipakolta, más meg mi történhetne? Megnézem az oszlopot, hajnali kettőtől ötig mindössze három szerelvény érkezését jelzi. A várótermekben tucatnyi mindenféle ember. Utasok és alkalmi ágyrajárók. Az egyik pádon egyetemista kinézetű fiatalember - sárga tréningruha, fehér zokni - kártyát vet saját magának. Az ajtókra kiírták ugyan, hogy este 11-től hajnalig bezárják, de - legalábbis ottjártamkor - nem tartották be ígéretüket. Hiába, humanitás is van a világon. Még szerencse, hiszen a csövesek között láthatóan akad olyan is, aki hosszabb távra rendezkedett be az épületben, magyarán szólva valójában itt lakik. szág legnagyobb cégének a működéséről, de arra a megállapításra kell jutnom, hogy a vasutasok nem túlságosan bőbeszédűek. Vagy csak arról van szó, hogy ami nekem újdonság, az nekik - leruhások a kemence mellett, mi különöset mondhatnának ilyenkor, hajnaltájt, az érdeklődőnek? Legfeljebb annyit: dolgozunk. TARI OTTÓ Fiatalok asztalifoci-csatája - késő este FOTÓ: T. O.
