Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-12 / 110. szám

2001. Május 12., szombat hírlap MA GAZIN 7. OLDAL A torokszorongató aggodalom senkinek sem jó József Attila: »... így kérünk: Ülj le közénk és mesélj. Amikor - nem is olyan régen - pár napos eltéréssel Egerben járt a volt köztársasági elnök, Göncz Árpád, illetve a kilenc­venedik életévében járó ismert könyvkiadó, Püski Sándor, az újságíróban minduntalan életútjaik párhuzamos vonásai ötlöttek fel. Először, érkezésük hírére még csak teoretiku­san, később, a két férfi nyilvános megnyilatkozásait hallva egyre nagyobb bizonyossággal alakult ki benne a meggyő­ződés: áprilisban két, a szó citoyen értelmében vett polgár tett látogatást a városban, hogy átadjon valamit abból a tu­dásból, amelyet hosszú élettapasztalat alapozott meg. Ha a két férfi életsorsában fellelhető találkozási pon­tokat keressük, azonnal szembeötlik: mindkettejüket a Göncz Árpád: Köszönöm, jól vagyok! FOTÓI PILISY ELEMÉR Göncz Árpád, a Magyar Köztársa­ság elmúlt évben leköszönt elnöke az egri városházán kezdte meg áp­rilis 23-ai programját, amelynek fő része egy lakossági fórumon való szereplés volt. Eger polgármester­ének, a megyei közgyűlés elnöké­nek, valamint az őt meghívó Korózs Lajosnak a társaságában éppoly közvetlen volt, mint később a Wigner Jenő Középiskolában, ahol másfél száz érdeklődő előtt „mesélt” egyéni sorsáról éppúgy, mint arról, miként is látja ő Ma­gyarország jövőjét és közelmúltját. Az elnök napjai ma Amilyen természetesen hang­zott a kérdés, „Hogyan érzi magát, Elnök úr?”, olyan hétköznapian egyszerű volt a rövid válasz is: „Kö­szönöm, jól vagyok”.- Olyan tíz év van mögöttem, amikor percre beosztottan éltem. Mint köztársasági elnök, nem volt előttem olyan példa, akiét követ­hettem volna. Kit is választhattam volna mintaként? Horthyt vagy Tildyt... Aztán az első elnöki napo­kat követően egyre sűrűsödtek az események, aminek következté­ben még a világról sem volt idő gondolkodni, nemhogy magamról. Amikor pedig letettem a hivatalt, arra is rá kellett jönnöm, hogy tes­tem nekem is van. Az elmúlt évi elnökváltás Göncz Árpád életében számos változást hozott, amelyet egri itt-tartózkodá- sakor többször nevezett keresztút­inak. Más lett a napi elfoglaltsága, életformája, lakása. Mint mondja, az elnöki lakosztályt az évek során belakták ugyan, de az soha nem volt otthonuk. Ezeknek a változá­soknak a feldolgozására idő kell. Most még a „kellős közepén” van ezeknek, de már kezdi úgy érezni, hogy lassan kilábal belőlük. Ezen túl van egy önként tett vállalása, megírni azt a tíz évet, amíg a Ma­gyar Köztársaság elnöke volt. Az anyag együtt van, de amikor az em­ber a 80. éve felé közeledik, nem adhat ki silány munkát a kezéből. Láthatóan örömmel beszél a családjáról: a négy gyermekéről, akik közül kettő mérnök, kettő pe­dig pszichiáter. Mint fogalmaz, ez utóbbira való hajlamot biztosan tő­le örökölték, mert úgy általában „egész életünk egy pszichiátriai eset volt”. Az unokák között van­nak közgazdászok és középisko­lások, akik járják a vüágot. S ez így van rendjén.- A mai fiataloknak már az egész vüág a hazájuk. Egy-egy uno­kám eddigi életében több mindent csinált végig, mint a család három nemzedéke. A változás és a nyitott­ság nagyon jó dolog, ami persze magában hordozza az időleges ku­darcok lehetőségét is. Éppen ezért fontos, hogy a fiatalokat elő tudjuk készíteni az esetleges kudarcok fel­dolgozására is. Ahogyan a politikus Göncz látja A lakossági fórumon nem lesz politika - fogalmazott a meghívó Korózs Lajos rövid köszöntőjében, s erre a kijelentésre reagálva Göncz Árpád sietett kijelenteni: legyen szó bár atomfizikáról vagy takar­mányozásról, abban is politika van. Ezzel a megjegyzésével a ven­dég meg is adta az alaphangját a ta­lálkozónak, mert a hozzá intézett kérdésekre a tőle már az elmúlt év­tizedben megszokott stílusban vá­laszolt is. Magyarországról és az európai progresszióba való beilleszkedésről szólva Göncz Árpád kifejtette: le­gyen az bár bal- vagy jobboldali erő, valamennyi olyan jelszavakat ír a zászlajára, amelyek beleillenek ebbe a folyamatba. Ezek a kinyilat­koztatott célok ugyanakkor nem különböztetnek meg. Egyvalami azonban minden politikai erő szó­tárából hiányzik, a szolidaritás ki­mondása. Nem is pontos ez a kife­jezés, mert inkább emberségként kellene megfogalmazni. Nagyon nagy szükség lenne rá, ugyanis ret­tenetesen hiányzik, mert ez a rend­szer pillanatnyilag a gazdagokat szolgálja, és kevésbé foglalkozik a társadalom 30-40 százalékát kitevő vesztesekkel. Ezt a vesztes helyze­tet, bármelyik erő kerüljön is hata­lomra, meg kell szüntetnie, a már- már társadalmi és területi szakadás­sal fenyegető állapotok feloldása pedig elkerülhetetlen lesz számára. Fentiekből következően a szociál­politika óhatatlanul nagyobb súlyt kell, hogy kapjon az elkövetkező idők kormányainak politikájában. A magyarországi demokrácia helyzetét illetően Göncz Árpád bi­Rákosi-, majd a kora kádári korszak próbálta meg „elle­hetetleníteni”. (Akik persze kicsit is ismerik huszadik századi történelmünket, tudják, hogy ebben a hatalmi berendezkedésben az ellehetetlenítés nagyon gyakran egyet jelentett a kiszemelt személy fizikai megsemmisíté­sével.) Mindketten túlélték a kort, s kitartásuknak, emberi nagyságuknak köszönhetően maradandó értékekkel já­rultak hozzá a magyar kultúra féltett kincseinek gyarapí­tásához. Mára pedig már megérett az idő arra is, hogy to­vábbadják honfitársaiknak azt az élettudást, amelyet ők maguk megszereztek. zakodó, és nem félti azt. A rend­szerváltást előkészítő nemzeti kerekasztal három oldala, a reformkommunisták, a nemzeti konzervatívok és a liberálisok két­harmados szabályokkal bástyáz­ták körül a 'Parlament majdani működését, amelyet minden eddi­gi kormány megpróbált ugyan „ki­ütni”, ám egyik sem tudta lebonta­ni azt. Hogy vannak hiányosságai a honi demokratikus fejlődésnek, az talán természetes is.- Ne feledjük, hogy az első de­mokratikus magyar csecsemő tíz éve született, de a szocializációja a késő kádári korban nevelkedett családban történik - fogalmazott. A köztársasági elnök ugyanak­kor lát néhány csapdát. Ezek egyi­ke, hogy - különösen a jövő évi választások egyre közelebb kerü­lésével - a politikai érdekeket megtestesítő pártok tömbösödése látszik kirajzolódni, s talán mind­két félnek, de az egyiknek min­denképp érdeke, hogy az átjárást megakadályozza.- A beszélő viszony szinte auto­matikusan szűnik meg, pedig a to­rokszorongató aggodalom senki­nek sem jó. Arra volna égetően szükség, hogy megőrizzük a pár­beszéd lehetőségét. A mai magyar társadalomnak meg kell küzdenie a problémákkal, s ehhez idő kell, mint ahogyan idő kell a hétközna­pi demokrácia elsajátításához is. Meggyőződésem szerint az Unió közelebb visz a megoldáshoz. Csodát persze én sem várok tőle, de azt igen, hogy meg fogja köny- nyíteni alkalmazkodásunkat, beil­leszkedésünket. A másik neuralgikus pont a ma­gyar mezőgazdaság. Ezt olyan emberként is mondja, mint aki négy évet végzett az agráregyete­men, amelyet börtönbe zárása mi­att nem fejezhetett be.- A mezőgazdaság elbír jégve­rést, árvizet, fagyot. Csak egyet nem bír el, az ideológiát. Tragédi­ánk, hogy ötven esztendeje sújtja a magyar mezőgazdaságot az ide­ológia. A háború utáni földreform elhamarkodott volt, ugyanakkor a létét mentette meg. Később a kol­hozrendszer megszelídített válto­zatában a magyar mezőgazdaság soha nem látott szintet ért el. Hogy ez leépült, annak oka ismé­telten az ideológia. Szívemből re­mélem, hogy ezt az ideológiát is túl fogja élni. Egy „különös”pár Április 20-án előbb a Gonda Könyvesbolt vendége volt a 90 éves Püski SándoT és felesége, Zoltán Ilo­na. Itt a DedikM könyvek sorozat ta­lálkozóján randevúztak az érdeklő­dő közönséggel, majd a Kálvin Ház nagytermében a Németh László szü­letésének 100. évfordulóján megren­dezett esten vettek részt. A reformá­tus egyházközség épületének elő­adóját zsúfolásig megtöltő közönség előtt Kádár Zsolt, a gyülekezet lelké­sze üdvözölte az illusztris vendége­ket. A rövid ünnepi műsorban Räi Árpád színművész József Attila Thomas Mann üdvözlése című ver­sével köszöntötte őket: „... így ké­rünk: Ülj le közénk és mesélj.” - hangzottak a jól ismert sorok. A „felszólításnak” eleget téve Püski Sándor és Zoltán Ilona mesélt. Az együtt töltött küzdelmes évtize­deikről, az 1930-as évek második fe­lében megteremtett könyvkiadóról, az államosítást követő nehézségeik­ről, a politikai üldöztetésről, majd az 1970-ben Amerikában való letele­pedésükről, illetve a kiadó 1988-as magyarországi visszatéréséről. Amit Püskiék tudnak Azt szokás mondani, hogy a megélt évek számával egyenes arányban növekszik az ember böl­csessége. Amit Püski Sándor ebben a Kálvin-házi egy órában elmon­dott, az mérhetetlen bölcsességről tanúskodott, ezért nagy figyelem­mel hallgatta a vele hasonkorú em­ber éppúgy, mint az egészen fiatal. Például azokat a gondolatait, ame­lyeket az amerikai földrészen tör­tént 1970-es letelepedésük körül­ményeiről osztott meg velük:- Amerikában 3-4 évig tartott az „építkezés”. El kellett fogadtatnunk a kint élő magyarokkal, hogy ha a magyarság megmarad, az otthon maradhat fenn. Ebből következően valamilyen érintkezést fenn kell tartani a mai magyar nemzettel. Nagyon furcsa álláspontok voltak „forgalomban” ugyanis, aminek lé­nyege abban foglalható össze, hogy semmi kapcsolat nem tartha­tó a kommunista Magyarországgal. A történelem végül ebben a kér­désben is igazolta ezt a gondolatot. Olyannyira, hogy saját életsorsuk is visszavezetett a szülőhazába, s ma már - Zoltán Ilona szép megfo­galmazásában - nyugodtan el­mondhatják: „Boldogan vagyunk itthon. Nem csak azért, mert itthon vagyunk, hanem mert a közönség is boldogan van boltjainkban.” A könyvre valót errefelé a nyugdíja­sok ha kell, fillérenként rakják ösz- sze - mondják -, az üzlet jövője pe­dig biztosítva van. A gyerekek és az unokák viszik tovább.- Még soká’ lesz erre szükség, de nem árt ezt is tudnunk. Az életút Püski Sándor „föld nélküli föld­műves” családban született Békés községben. Életrajzírója szerint esze, tehetsége, kitartása, a család áldozatvállalása, s - szegénysége miatt - nem kis részben a szeren­cséje járult hozzá, hogy 1929-ben a békési reálgimnáziumban érettsé­git, majd 1935-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyete­men jogi doktorátust szerzett. Ugyanebben az esztendőben kö­tött házasságot Zoltán Ilonával, és ebből a frigyből négy fiúgyermek­ük született. A könyvkiadó így vallott élete meghatározó állomásairól:- Meghatározó jelentőségűnek tartom, hogy Békésen a református- ság volt többségben. A harminc­ezer lakosból huszonnégyezer volt egyházközösségi tag. Apám máso­dik harangozóból lett első, s hatot­tak rá tanítóm szavai: „Ezt a gyere­ket tanítani kell!” Az 1929-ben letett érettségim előtt nagy szerencsémre gyorsírásra is megtanított egy helyi tanár, Gyurkó Antal. Ő egyébként arra kapacitált, hogy teológiára je­lentkezzek Debrecenbe. Nekem azonban a szónoklás nem volt ke­nyerem, inkább a politika felé tájé­kozódtam. Egy évig voltam napidí­jas a városházán, a következő év pedig már Pesten talált: egy ügyvé­di iroda keresett gyors- és gépírót. A gyorsírás ismerete Püski egész életpályáját döntően határozta meg. Az egyetemi évek alatt, hiva­talos jegyzetek híján, többen is fog­lalkoztak a lejegyzett előadások sokszorosításával és értékesítésé­vel. Sokan csinálták, de úgy tűnik, a békési fiúé volt a legjobb. Mint fe­lesége mondja, bútorok helyett in­kább sokszorosítógépet vett. Ezzel a jegyzet-sokszorosítással meg is alapozódott az első könyvkiadói korszak.- Irodalmi érdekeltségem nem az irodalomért magáért alakult ki - fo­galmazott Püski Sándor -, hanem a politikai vonzata miatt. Úgy gondol­Püski Sándor: A börtönben a „szakmába” kerültem fotó: cál gábor tam, a világot kell megváltani. Pártot ugyanakkor nem láttam, amely fel­lépett volna a nagybirtokrendszer ellen. Az is tapintható volt, hogy nemzetpolitikai írásokkal a nagy ki­adók nem foglalkoztak. A háború után Püski Sándor világháború utáni sorsának alakulásában minden bi­zonnyal nagy szerepe volt Szárszó­nak, a Balaton-parti településen szervezett találkozóknak. 1942 feb­ruárjában paraszt-, munkás-, értel­miségi-konferenciát rendeztek há­romszáz fővel. A rendezvény sike­rének következtében az egyház is hozzájárult a további találkozók­hoz. Ez lökést adott az 1943-as tá­bor szervezéséhez.- Szárszón az volt a kérdés, hogy hogyan rendezzük be a háború utá­ni Magyarországot. Ennek megvita­tására gyűltünk össze hatszázan. Augusztusra már egész más lett a helyzet, mint amilyen a találkozó összehívásakor volt. Elhangzott itt Németh László Casandra-beszéde, majd a szárszói jegyzőkönyv kijött úgy, ahogyan volt. Hatása és nép­szerűsége miatt 1945 után Szárszó­nak sajátos sorsa lett. Meg az ott résztvevőknek is. Erdei Ferenc és Révai József között volt egy „össze­jövetel” Szegeden, ahol megfogal­mazódott: Püski mehet velük, ha Németh Lászlót és a tőle jobbra lé­vőket megtagadja. Ezt az „ajánlatot” nem fogadhattam el. Némethéknek az életét kellett menteni. A kiadó - mint mondta - ezt kö­vetően a szakmában ugyan még maradhatott, de a politikai cenzúra alól nem vonhatta ki magát. Egye­dül Szabó Lőrinc kötete volt a na­gyobb könyv, amit" megjelentethe­tett. A többi kiadvány kottákból, olvasókönyvekből állt. Ennek a korszaknak is vége szakadt azon­ban 1950-ben, az államosítással.- Az irodalmi kapcsolatot a kerá- miázás, mint „félszabad” foglalkozás mellett próbáltuk tartani. Aztán négy és fél évre börtönbe zártak. Igaz, a „szakmába” kerültem itt: a börtön­nek volt egy ötezer kötetes könyvtá­ra, s a nevelőtiszt megengedte, hogy katalogizáljam a könyveket. SIKE SÁNDOR A jövő elkezdődött - adta hírül a kongresszusi transzparens, miközben az egyik országos na­pilapot szó szerint kitiltották az eseményről. Ettől függetlenül a hangulatra nem lehetett panasz, „a párt vállon veregette saját magát”, a jó előre kiszá­mított akció során új elnököt választottak, betáplál­va az össze tulajdonságot és lehetőséget annak érde­kében, hogy újabb választókat szerezzenek meg. A lombikbébi-program ki tudja hányadik szakaszához érkezett, a tervezett jövő egyértelmű, bár minden egy kicsit hypós és túlontúl mesterséges. Tán csak a sértődés lóg ki ebből a világból - de az nagyon. Nem is érteni, hogy mi ez: érzelem, lélek? A jövő tehát kezdetét vette, világossá vált, hogy a párt kénye-kedve szerint oszthatja az országot bará­tokra és ellenségekre, saját szájíze szerint értelmez­ve a nyilvánosság szabadságát, egyébként fél szem­mel figyel a törvényre is, amennyiben például a na­pokban is egy olyan jogszabályt fogadtatott el több­ségével, amellyel kivon egy állami bankot minden­féle ellenőrzés alól, amely így a kormány „házikasszájaként” folytatja sokak számára áldásos tevékenységét. A jövő elkezdődött, hiszen ez a párt kijelöli az er­kölcs egyedül üdvözítő útját, amikor a számára sér­tő - és egyes esetekben valóban otromba - monda­tokért retorziót alkalmaz és követel. Hogy egy sze­rencsétlen és bárdolatlan riporteri kérdés kapcsán a fennkölt stílusra és a tiszta közbeszéd fontosságára hívja föl a figyelmet egy olyan koalíció képviseleté­ben, amelynek emberei féregirtóznak és hazaáru­HAVAS ANDRÁS hátulról. Gondoljunk csak bele, hogy a Torgyán- villa építése milyen sokáig nem szúrt szemet, aztán csak hopp. Ilyen véletlenek az erkölcsös „polgári” világban nincsenek. A jövő kezdete lóznak. Vagy az úgy van, hogy bizonyos szavazók megszerzése érdekében, taktikai szempontokból megengedhető az ordenáré beszédmód, ha meg bennünket érint mindez, akkor kiborulunk? A sajtó egy részét „teccenek" fegyelmezni most elegánsan? De hát A Hét című iszonyat (alig pár százalékos né­zettség) kifejezetten a kormány műsora: miféle tisz­tességet akarnak számon kérni másokon ezek a urak és hűbéreseik, amikor ők az adófizetők pénzé­ből randalíroznak. Persze, mit is várhatnánk akkor, amikor a saját koalíciós partnereiket is ilyen szisztematikusan, elő­re eltervezve, „profi”, ám de aljas módon döfik le ­Mottó: „Elárultátok a nemzedékemet...” (Egykori szavazó) Pedig lehetnének nyugodtabbak is, az ellenzék pillanatnyilag nemigen létezik, de ez a dac..., hiába, nem bírnak magukkal. Szembe mindenféle széllel. Hogy mikor a többiek így, akkor ők azért is más­képp. Mikor az új idők kongresszusán kijelentik, hogy szolidárisak az olasz Berlusconival a választá­sok előtt, holott ennek a kicsit „köztörvényes” poli­tikusnak, szegénynek, kifejezetten neofasiszta és Európa-ellenes partnerei vannak. Egyébként nincs annál szebb, amikor két ország jobboldali vezetői összeölelkeznek, miközben saját nemzeti érdekeik­re hivatkozva bármit megtennének szomszédaik el­lenében: drága jó Haiderünk is milyen kitartóan munkálkodik a magyar munkavállalók majdani beengedése ellen, de azért ő a mi nagy barátunk. Jól van. Volt egyszer egy hátvédtársam a megyei I.-ben, aki mindig azt mondta: az én oldalamon senki sem fog átjutni, mert felrúgom. Hiába mondtuk neki, hogy Jóska, nem kell mindig ezt csinálni, nem lehe­tett meggyőzni. Aztán ha idegenben játszottunk, a meccs után rohanhattunk a buszhoz.... No, valami ilyesmi lehet most is. Foci. Mert ideo­lógiai önmeghatározásról és szempontokról ma ne­héz lenne beszélni. Az, hogy polgári? Európában a szociáldemokraták is polgárok, csak nálunk ruház­ták fel ezt a szót különleges tartalommal azért, hogy szebben szóljanak a szlogenek. Hogy konzervatív? Ugyan már, mitől? Mert idősebb barátaik elnézően és számításból rájuk bólintottak? Nem számítanak már ezek a fogalmak nálunk semmit. Egy igazi kon­zervatív párt például nemigen avatkozik be a piaci viszonyokba fölülről és erőből, hogy most csak egy különbséget említsünk. De hát ezek a kis kifogások nem nagyon érdeklik őket. Hiszen a jövő elkezdődött. Bizonyos értelem­ben és bizonyos csoportok számára mindenképpen. Az óra ketyeg, előremegyünk, nem beszélünk. Különben is: egy párt legyen, de az jó.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom