Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-23 / 274. szám
2000. November 23., csütörtök G A 2 D A SÁG Heves Megyei Hírlap - 5. oldal VILAGTUKO R Charlie és Charlie két angyala a londoni St. James' Palastban megrendezett jótékonysági vacsorán Charlie és angyalai London A középkorosztályhoz tartozók még emlékeznek a nagy sikerű tévéfilmsorozatra, a Charlie angyalaira, amelyben Charlie soha sem volt látható, de három csodaszép segítőtársa minden bűncselekményt kinyomozott. Nem is olyan rég mutatták be az Egyesült Államokban a detektívlányokról készült újabb mozifilmet, s az már az első hétvégén megdöntött minden nézettségi rekordot, több mint 40 millió dollár bevételt hozva a stúdiónak. Károly brit herceg egy nappal láthatta korábban a filmet, mint a magyar nézők: Londonban szerdán volt a premier, idehaza pedig mától vetítik. Charlie fiúnak egyetlen dologban volt nagyobb szerencséje: ő legalább találkozhatott a három angyal megformálója közül kettővel: Lucy Liuval és Drew fotó: europress/epa BcLrrymore-TCil. m Floridában számolnak Mi vár a XXI. század első amerikai elnökére? Csúcsra készül a KeK Belgrád ismét bekapcsolódhat az együttműködésbe Egyesült Államok Floridában a legfelsőbb bíróság úgy döntött: be kell számítani az elnökválasztás végeredményébe a kézzel újraszámolt voksokat is. A számlálást azonban legkésőbb vasárnap délutánig be kell fejezni. Bár a kézi számlálás viszonylag szűk határideje a republikánus párti Bush-híveknek kedvez, ők mégis igazságtalannak tartják a döntést. Al Gore demokrata elnökjelölt viszont a demokrácia győzelmének nevezte a határozatot. Az elnökválasztási huzavona viszont igencsak alkalmas arra, hogy az Egyesült Államokban számba vegyék azokat a gondokat, amelyekkel a világ vezető hatalmának a jövőben szembe kell néznie. Egy elemzés szerint az ország történetének összes elnöke eddig inkább átlagosnak, mint kiemelkedő képességűnek volt mondható. Clinton például csak a 21. helyen szerepel 42 elnök rangsorában, méghozzá az idősebbik George Bush mögött, akitől 1992- ben hódította el a Fehér Házat. S amíg Clintonnak nem kellett semmilyen közvetlen háborús konfliktussal szembesülnie - „csak” béketeremtő, békefenntartó misz- sziókat teljesítenie -, utódainak át kell vezetniük Amerikát abba a korszakba, amelyben változhat az ország súlya, befolyása - nem utolsósorban földrajzi helyzete az Európai Unió szerepének erősödése, népességének alakulása következtében. Az USA jövője ugyanis elválaszthatatlan Mexikótól, amelynek lakossága száz esztendeje még az egyhatoda volt északi szomszédjáénak, ám napjainkban 100 millió körül jár. Az USA déli államaiban a spanyol a második (vagy éppen az első) nyelv, és a latinok beáramlása folytatódik. Hozzájuk hasonlóan tömegesen telepednek le ázsiaiak. Lényeges különbség, hogy míg a XIX. század végén, a XX. elején a bevándorlók túlnyomórészt földművesek, munkások voltak, az utóbbi fél évszázadban egyfelől angolul nem tudó szakképzetlenek, másrészt a legmagasabban képzett értelmiségiek érkeznek. Ők aztán „gyökeret eresztenek”, beházasodnak, és sokuk esetében utánuk érkezik a népes család is. így alakul ki az új amerikai társadalom, amelyben csökken a szerepe a hagyományos, európai származású elitnek, helyébe pedig a latin-amerikai és az ázsiai rétegek lépnek, amelyek egyre apolitikusabban viselkednek. Tudósok szerint az USA a következő évszázadban egyre kevésbé lesz nemzeti állam. Sokkal inkább olyan különleges terület, amelynek sokmilliós, ösz- szenőtt városaiban él és dolgozik a világ legjobb koponyáinak nagyobbik hányada. Á gazdasági egybeolvadás a két szomszéddal, Kanadával, Mexikóval - sőt hosszabb távon egész Közép- és Latin-Amerikával - a világ legerősebb önálló gazdasági övezetét hozhatja létre. Mellkasi fájdalmakkal tegnap kórházba szállították Dick Cheney republikánus alelnökje- löltet, akinek már korábban is voltak súlyos szívpanaszai. A rosszullét vélekedések szerint a szavazatszámlálással kapcsolatos izgalmakkal hozható összefÜggésbe. _______EUROPRESS Bu dapest Pénteken kezdi meg munkáját a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) kormányfőinek kétnapos találkozója. A 16 országot és csaknem 200 millió lakost magában foglaló tömörülés soros elnöki tisztét idén hazánk tölti be. Ausztria, Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország külügyminiszterei 1989 novemberében állapodtak meg Budapesten: a jószomszédi kapcsolatok erősítésével, a nemzeti kisebbségek hídszerepére támaszkodva, a kulturális és a történelmi hagyományokat szem előtt tartva fejlesztik a már kialakult együttműködést. A közösséghez 1990-ben csatlakozott Csehszlovákia. Az első csúcstalálkozót tíz évvel ezelőtt tartották Velencében, ekkor kapta az együttműködés a „Pentagonale” (ötszögletű) nevet. A tagság feltétele volt, hogy a csatlakozó országban szabadon választott parlament gyakorolja a törvényhozó hatalmat, biztosítsák az emberi jogokat, és ismerjék el a nemzeti kisebbségek jogait. Az alapelvek szerint a tömörülés földrajzilag zárt, de rugalmasan viszonyul a más országokkal folytatandó együttműködéshez. A Dubrovnikban megtartott második csúcsértekezleten, 1991- ben lett Lengyelország a hatodik teljes jogú tag, a Pentagonale pedig Hexagonale. Az 1992 óta Közép-európai Kezdeményezés nevet viselő regionális tömörülésben Jugoszlávia tagságát 1992- ben felfüggesztették, de 1993- ban megerősítették az önálló Csehországét és Szlovákiáét. Időközben csatlakozott Horvátország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina, majd Macedónia is; 1996-ban felvették Albániát, Bulgáriát, Fehéroroszországot, Romániát, Ukrajnát és Moldovát. Tekintettel arra, hogy két EU- tagállam, sőt az Unióval társult országok, s négy volt jugoszláv állam is a KeK tagja, a Brüsszeli Bizottság kijelentette: kész finanszírozni a szervezet egyes programjait. Elsősorban azokat, amelyek a demokratikus átalakulást, a politikai helyzet megszilárdulását, a gazdasági reformokat, a kereskedelmi korlátok felszámolását, a környezetvédelmet, a magánszektort, a határokon átnyúló bel- és igazságügyi együttműködés javítását szolgálják. A KeK szerepe 1989 óta alapjaiban megváltozott: létrehozásakor a kelet-nyugati együttműködés ügyét kívánta szolgálni, ma a legfőbb feladat az eurokonfor- mitás megteremtése, illetve azoknak az országoknak a bevonása az együttműködésbe, amelyek az Európai Unióban semmilyen státussal sem rendelkeznek. A gazdasági együttműködés keretében száznál több munkaprogram megvalósítása folyik a turizmustól a telekommunikáción át a kis- és középvállalkozásokig, illetve a környezetvédelemig. A mostani budapesti csúcstalálkozón a délkelet-európai együttműködés és az euro-atlanti integráció ügye mellett kiemelt téma lesz a KeK-en belüli gazdasági kooperáció. A tanácskozásra meghívást kapott Kostunica jugoszláv, valamint Djukanovics montenegrói elnök is, így napirendre kerülhet Jugoszlávia visz- szatérése a KeK-be. ■ HÍREK RÖVIDEN Európai egyezmény a korrupció ellen Perényi János, hazánk Európa Tanácsban akkreditált nagykövete átnyújtotta Walter Schwimmernek, a strasbourgi székhelyű testület főtitkárának a korrupcióellenes büntetőjogi konvenció ratifikációs okmányát. Magyarország hetedikként ratifikálta az ajánlást, amelyet további 29 tagállam és az Egyesült Államok is aláírt. A konvenció életbe lépéséhez arra van szükség, hogy legalább 14 tagállam ratifikálja a megállapodást. Nézeteltérések a klímakonferencián Az ENSZ klímakonferenciáján szerdáig sem simultak el a nézeteltérések az Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamai között, hogy miként lehet csökkenteni a Föld felmelegedéséért felelős, üvegházhatást okozó gázok bekerülését a légkörbe. Hágában a 180 országot képviselő küldöttek ennek ellenére bíznak abban, hogy a péntek éjszakai határidő előtt sikerül létrehozni egy olyan egyezményt, amely gyakorlati lépéseket ír elő a globális felmelegedés megfékezésére. Feloldottuk a Jugoszlávia elleni embargót Magyarország csatlakozott az Európai Unió Tanácsának közös álláspontjához, amely feloldja a Jugoszláviával szemben 1998-ban életbe léptetett szankciókat - közölte Horváth Gábor külügyi szóvivő. A feloldás nem vonatkozik Szlobodan Milosevicsre és a hozzá közel álló személyekre: életben marad a beutazási tilalom és a külföldön tárolt pénzeszközök befagyasztása. - Pristinában egy ember életét vesztette, három pedig megsebesült miután pokolgép robbant szerdán a jugoszláv kormány képviselőjének otthonánál. Vádindítvány Pándy András ellen Pándy András magyar születésű belgiumi állelkész és leánya, Ágnes bűnügyében a brüsszeli bíróságon elkészült a vádindítvány. A ügyészség két felesége és négy gyermeke meggyilkolásával, valamint két lányával folytatott vérfertőző viszonnyal vádolja az 1956-ban nyugatra menekült férfit, akit 1997 őszén tartóztattak le családtagjainak eltűnése miatt. ■ Moszkva-parti esték. Egy héten át az orosz fővárosban mutatkoznak be legújabb kreációikkal a hazai, valamint a nagy olasz és francia divattervezők. fotó: europress/epa Pusztán formai változtatás Uniós elvárás: a jegybank nem finanszírozhatja a költségvetést Kritizálta hazánkat az EU országjelentése a jegybanki törvény 2000-re ígért módosításának elmaradása miatt. Mint megtudtuk, a jogszabály kiigazítását már hetekkel a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt megkezdte a Pénzügyminisztérium. Budapest A törvény módosítását korábban Orbán Viktor is helyeselte, ám úgy vélte, jobb volna, ha erről a kérdésről az új, 2001 márciusában hivatalát elfoglaló jegybankelnökkel egyeztethetne. Ennek kapcsán azonmód találgatások láttak napvilágot Surányi György jegybankelnök utódjáról. Hírek szerint a miniszterelnök már szót váltott erről Járai Zsigmonddal, a jelenlegi pénzügyminiszterrel. A futótűzként elterjedt hírre viszont nem reagált látványosan a pénzpiac, a tőzsdét sem hozta lázba az információ. A magyar jegybanktörvénnyel szembeni legfőbb kritika az intézmény függetlenségére vonatkozott, vagyis hogy a költségvetést nem finanszírozhatja a jegybank. Adamecz Péter, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a változások követése miatt a jegybanktörvényt hozzá kell igazítani a valósághoz, de a módosítást akár egyszerű formai kérdésnek is tekinthetjük. A parlamenti pártok is egyetértenek ezzel a javaslattal, módosító indítványaikat már benyújtották. A helyettes államtitkár leszögezte, hogy az országjelentés közzététele előtt már hetekkel megkezdődött a törvény szövegének módosítása. Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor akár december 19-ére véglegesülhet is a törvény új szövege. Ennél is formálisabb módosítási feladatot ró a törvényhozókra a forint vásárlóerejének védelme. Ugyanis az Európai Központi Bank az árstabilitás fenntartását helyezi előtérbe. Azonban nálunk más a helyzet: az infláció leszorítása miatt először meg kell teremteni a forint stabilitását, s csak utána lehet szó annak fenntartásáról. _______________________________(CSERHYÁM8ZKY) — TELEF0NT0S TANÁCSOK Digifonszolgáltatások 2. A vezetékes telefonvonal a hagyományos beszélgetésen túl napjainkra már rengeteg többletfunkciót képes ellátni. A Matáv kényelmi, úgynevezett Digifon szolgáltatásai sok - a mobiltelefonoknál részben már ismert - extrát nyújtanak. Ezúttal a leghasznosabbak közül mutatunk be néhányat. Híváskorlátozás jelszóval - A szolgáltatás igénybevételével az előfizető' megakadályozhatja, hogy telefonvonaláról - a segélykérő számokon és a hibabejelentőn kívül - a tudta nélkül bárki telefonálhasson. A korlátozás beprogramozását és ezzel együtt a korlátozás típusának magadását, illetve a szolgáltatás törlését az előfizető végzi. Három résztvevős konferenciabeszélgetés - Az előfizető telefonálás közben - az éppen folyamatban lévő hívást fenntartva - felhívhat egy harmadik felet. A konferenciabeszélgetés lehetővé teszi, hogy miután a harmadik fél válaszol, a két partnerrel oda- vissza kapcsolással felváltva beszélhessen. Hangos számla - Az előfizető telefonon keresztül is megtudhatja, hogy adott időpontban mekkora a telefon- számlája. Hívásrészletezés - A számlázott hívásokról az előfizető részletes híváskimutatást is kaphat írásban, amely tartalmazza a hívott nemzetközi, belföldi, helyi előfizetői számokat, a hívások tartásidejét és díját. Ébresztő/figyelmeztetó' hívás - A beprogramozott időpontban a telefonközpont automatikusan felhívja az előfizetőt. Az igénybevétel feltételeiről a Matáv ingyenes telefonos ügyfélszolgálatán, az 1212-es telefonszámon érdeklődhet, ahol a szolgáltatásokat meg is rendelheti.