Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-15 / 267. szám
HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, megyei ILAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 2000. NOVEMBER 15., SZERDA ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE: 30,10 Ft XI. ÉVFOLYAM 267. SZÁM MAI SZÁMUNKBÓL BANK ÉS MUMUS A vállalkozók hajlamosak meg- illetődve tekinteni a pénzintézetekre, természetesen vannak bizonyos trükkök, amelyek sikeresebbé tehetik egy-egy hitel- kérelem elbírálását - hangzott el tegnap Gyöngyösön, a DFC EU-Phare konzultációs cég képviselőjétől. A kis- és középvállalkozások számára szervezett tájékoztatón gyakorlati segítséget kívántak nyújtani az érdeklődőknek. (2. oldal) M3 TERVEN FELÜL Az M3-as autópálya Polgárig elkészülő, közel tíz kilométeres, Füzesabony utáni szakaszán folyamatos a munka. A mély fekvésű talajon magas töltés épül, s a pálya kivitelezése az idei évre tervezettnél már most tíz százalékkal előrehaladottabb. Nem csoda: a közel 1500 dolgozó szombaton és vasárnap is végzi feladatát. (3. oldal) HORDÓ A LELÁTÓN A röplabda női Extraliga alapszakaszának első felében csupán az EGUT RC - BSE mérkőzésre mondhattuk Egerben, hogy igazán jól szórakoztunk. A többi összecsapás könnyen felejthető volt, s mintha ezt előre érezték volna a szurkolók. A vasárnapi Eger - Nyíregyháza összecsapás előtt nem csupán az eredmény volt kérdéses, hanem az is, hogy milyen lesz az érdeklődés. (10. oldal) 9 U _> .7 -L U U _> -J Magyar-cseh kapcsolatok Eger Két éve képviselem Csehországot Magyarországon, de hivatalos látogatásra először jöttem a hevesi megyeszékhelyre - mondta tegnap dr. Rudolf Jindrák rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. - A munkatársaimmal azért érkeztünk, hogy tájékozódjunk elsősorban a gazdasági helyzetről, és tapasztalatokat cseréljünk a jó módszerekről. A magas rangú vendéget és kíséretét délelőtt a városházán fogadta dr. Nagy Imre polgár- mester. Tájékoztatást adott a történelmi város múltjáról, amely ma egyházi, oktatási és idegenforgalmi központ. Évente egymillió turista látogat ide, főleg németek, lengyelek és hollandok. (Folytatás a 2. oldalon) Dr. Rudolf Jindrák cseh nagykövet és kísérete az egri Dobó téren Bornemisszások versmondó-díjai Mosonmagyaróvár A Szakmunkástanulókért Kulturális Egyesület országos vers- és prózamondó versenyt rendezett Mosonmagyaróváron. A millenniumi megméretésen részt vett a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet három diákja is. A döntőbe jutottaknak Böröndi Lajos Mennydörgés hóviharban című költeményét kellett előadniuk. Az egri tanulók sikeresen oldották meg a feladatot. Az eredményhirdetésen Szakály Ferenc történész adta át a díjakat. Tihaméri Ágnes ezüst fokozatot ért el, Begala Zsuzsa a Kereskedelmi és Hitelbank különdí- ját kapta (felkészítő tanáruk: Győr Gabriella). A szakmunkás kategóriában Csorba Pál bronz fokozatot érdemelt ki (felkészítő tanára: Horváth Anna). ______■ B ecsapva érezzük magunkat... A Leoni fájdalomdíja nem gyógyír az elbocsátottaknak Korlátozni kívánják a nehézgépjármű-forgalmat Villámcsapásként érte a hír a Leoni Hungária KfL több mint ötszáz próbaidős dolgozóját, hogy egyik percről a másikra felmondták a 90 napra szóló munkaszerződésüket Az okot nem közölték, ám elterjedt, hogy a kft nem tudott eleget tenni egyik megrendelői vállalásának. Eger Az előzmények: augusztus 1-jétől heti 60, október végéig összesen 574 - főként munkanélküli - személyt alkalmaztak az Audi TT-kábel- gyártáshoz. Velük próbaidős szerződést kötöttek azzal, hogy a betanulási időszak után mindenkinek a munkájára igényt tartanak, ha megfelel a követelményeknek. Ám erre már nem kerülhetett sor, mert - mint a szerkesztőségünket felkereső volt dolgozók elmondták - hideg zuhanyként érte őket a műszakvezetők bejelentése: a cég azonnali hatállyal felmondja a szerződésüket.- Este 10-kor álltam munkába a kis Audi- szerelvényeket gyártó 2-es csarnokban - idézi a történteket K. I., aki szeptember 20-tól kábelkötő volt. - Éjjel egykor jött a művezető, hogy befejeztük. Akkor öten voltunk a listán, reggel már azoknak sem kellett bejönniük, akik távolabbról busszal indultak volna műszakba. Érthető, hogy nagy riadalom támadt az érintett dolgozók között. (Folytatás a 3. oldalon) Elfogták a rablókat és a zsarolókat Heves megye Kompromisszumos megoldás látszik körvonalazódni, ami enyhíthetné a Füzesabonyt Egerrel összekötő út túlzsúfoltságát. Ha az érintett települések képviselő-testületei is jóváhagyják, úgy súlykorlátozást vezetnének be az említett útszakaszon. Az elkövetések jellege, módja utalt arra, hogy a rablások egy sorozat részei lehetnek - tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit dr. Orosz Gyula r. ezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Megtudtuk, a gyöngyösi közép- iskolás fiúk, S. Andor, B. István, I. Balázs - mind épp betöltötték a 18. évüket - és a náluk csak pár hónappal ifjabb, ezért fiatalkorú T. Balázs hírom városban követett el bűncselekményt. Ügyeltek arra, hogy lakhelyükön, ahol ismerősökbe botolhattak volna, ne vétsenek a törvény ellen, ezért első ízben Hatvanban, majd Hevesen, végül Egerben látogattak be a mobiltelefont árusító szaküzletekbe. Két-két fiú viselkedett álvásárlóként, s amikor a pultra tette a készüléket és a telefonkártyákat az eladó, akkor gázspray-vel szembefújták őt, majd a zsákmánnyal elmenekültek. Legutoljára egyik társuk gépkocsival várta őket, így nyertek egérutat a rendőrség elől. De nem sokáig. Ugyanis a rablássorozat kezdési időpontja október 13-ára esett, az utolsó tettüket november 9-én követték el. Összességében 400 ezer forint kárt okoztak. (Folytatás a 2. oldalon) Andornaktálya Minderről Zay Andrea, a megyei önkormányzat fideszes tagja számolt be lapunknak, aki még a közgyűlés augusztusi ülésén fordult interpellációval a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) képviselőjéhez az ügyben, ám az akkor kapott választ nem fogadta el. Indoklásában kifejtette: a Füzesabonyt Egerrel összekötő 2501-es számú út forgalma - az M3-as autópálya Füzesabonyig történő megépítésével - jelentősen megnőtt. Ez, mivel elsősorban a nehézgépjárművek száma emelkedett meg ugrásszerűen, már- már elviselhetetlenné tette az út menti települések, Andornaktálya Nagytálya és Makiár lakosainak életé. Már akkor szóba került a súlyét, sebességkorlátozás, illetve gyalogos-átkelőhelyek kialakításának szükségessége is. A kérdésben több egyeztetésre is sor került, ám egészen az utóbbi napokig nem körvonalazódott a megegyezés. Most azonban - ha az érintett települések képviselői is jóváhagyják - kompromisszumos megoldásként, a megnövekedett nehézgépjármű-forga- lom csökkentése érdekében, első lépésként 10 tonnás súlykorlátozást és célforgalmat jelző tábla terülhet ki az említett útszakaszra így a 3-as és a 33-as utak körforgalmi kereszteződésébe Makiár irányában, Egerben, a Mátyás király úton előrejelzésként a Kőlyuk út (volt K2-es út) kányában, s Egerben, a Kistájyai úton előrejelzésként Andornaktálya kányában. Második lépésként kerülhet szóba a Mezőkövesd irányából érkező járművek súlykorlátozása, ám itt még több egyeztetésre is szükség van a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közútkezelő Kht.-val és a BAZ Megyei Közlekedési Felügyelettel. ígéret hangzott el arra is, hogy a táblák kihelyezését követően - ha már értesítették arról a HRFK-t - a rendőrség gyakrabban fogja ellenőrizni az említett útszakaszt. ________________________HM) K épviselőből polgármester? A lemondás miatt megüresedett polgármesteri széket az foglalhatja el, aki megnyeri a 2001. január 21-i időközi választást. A faluban az a hír járja, hogy a közjogi méltóság címéért több képviselő is harcba indul. Feldebrő A helyi választási bizottság és a jegyző megtette a szükséges lépéseket, hogy a falunak új polgármestere legyen. A névjegyzékben szereplők számára talán a hét végére elkészül a választási értesítő, amelyből a szavazók megtudhatják: 2001. január 21-én, vasárnap járulhatnak az urnához. Most is két szavazókört állítanak fel, s a lakóhely szerint ki-ki a Kossuth utca 9. szám alatti régi iskolában, vagy a Kossuth utca 28. szám alatt lévő könyvtárban adhatja le voksát. Azt még korai megmondani, hány név lesz a szavazólapon, hiszen a jelöltállítás csak december 29-én 16 órakor zárul le. Feldebrőn a képviselő-testület 7 tagú, róluk az a hír járja, hogy egy vagy kettő kivételével mindegyik meg kívánja pályázni a polgármesterséget. Ha közülük kerülne ki a befutó, úgy az illető lemond képviselői mandátumáról, hogy helyét a legutóbbi választások idején legtöbb szavazatot kapott, ám a testületbe be nem került átvehesse. Hozzájuk nyilván mások is csatlakoznak majd, hiszen a szavazólapra már 29 érvényes ajánlással fel lehet kerülni. Á községben eddig nem volt szokás pártszínekben indulni - a civil szervezetek közül is csak a nagycsaládosok próbálkoztak vele -, várhatóan most is függetlenként je- lentkezik a többség. _______as. _________Sziréna_________ F ogy az oxigén * Verpeléten, a határban lévő 22E és 22F jelű erdőrészből 7239 köbméter cserfái vágtak ki és loptak el. A kár 43 ezer forint. * Atkáron egy zárt udvar nyitott garázsából mintegy 300 ezer forint értékű műszaki eszközt, gépeket és berendezést vittek el a tolvajok. A zsákmány több, kék színű oxigén- és sárga színű dis- sou gázpalack, Husquama benzinmotoros láncfűrész és Echo 22 benzinmotoros láncfűrész, két hidraulikus emelő, Black and Decker és AEG flex, valamint egy akkumulátortöltő volt. * A Mátrában, Bagolyirtáson egy budapesti lakos hétvégi házát feszítették föl, ahonnan háztartási gépek - Moulinex konyhai eszköz, Philips tojássütő és kávédaráló, hajszárító, AEG morzsaszívó, gázpalack - tűntek el, közel százezer forint értékben. ■ A Bitskey Aladárról elnevezett új egri uszodában elkezdődött a próbaüzem. Naponta 11 és 13 óra között száz forint ellenében bárki kipróbálhatja az impozáns, több mint kétmilliárd forintba kerülő létesítményt. A hivatalos átadási ünnepséget december 3-ra tervezik - utána minden bizonnyal drágább lesz a fürdés. (Jegyzetünk a témáról a 10. oldalon.) fotó, qAl cAboh 977086591003500267