Heves Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-15 / 267. szám

2. oldal - Heves Megyei Hírlap MEGYEI K Ö R K É P 2000. November 15., szerda A bank nem mumus _____ Gyöngyös- A vállalkozók hajlamosak meg- illetődve tekinteni a pénzintéze­tekre, mint felsőbb hatalmasság­ra, holott a velük folytatott tár­gyalás is ugyanolyan, mint bár­mely más üzleti megbeszélés. Vannak persze bizonyos „trük­kök”, amelyek sikeresebbé tehetik egy-egy hitelkérelem elbírálását - mondta tegnap Kis Gábor, a DFC EU-Phare konzultáns cég munka­társa a kis- és középvállalkozá­sok résztvevőinek szervezett tá­jékoztatón. Az eseményen a szakemberek a kis összegű köl­csönök, a mikrohitelek és a tá­mogatott hitelek igénybevétel­ének lehetőségeiről beszéltek az érdeklődőknek. Mint elhangzott: a 3-30 mil­lió forint közötti hitelek felvéte­lére egyre több lehetőség van, hi­szen a kereskedelmi bankok az élesedő piaci verseny miatt egy­re inkább „nyitnak" a kis-és kö­zépvállalkozások felé. Több pénzintézet konkrét ajánlatai­val is megismerkedhettek a résztvevők, illetve a DFC mun­katársai a hitelkérelmek össze­állításával, az üzleti tervek elké­szítésével, a hitelbírálat szem­pontjaival kapcsolatosan szol­gáltak gyakorlati tudnivalókkal. A program ma is folytatódik az Energia Szállóban fél tízkor. Az előadások az elérhető Phare- támogatásokkal és az adósminő­sítési eljárásokkal foglalkoznak. Két esettanulmány segítségével tekintik át, mik a legfőbb teendők - és a gyakori hibák - a hitel- igénylésekkel kapcsolatban. Azt is megtudtuk: a rendez­vény ideje alatt a vállalkozóknak lehetőségük nyílik közvetlenül tá­mogatást kérni a szakemberek­től, s a DFC ingyenes szolgáltatá­sa révén segítséget kaphatnak az üzleti tervek, illetve a hitelkérel­mek elkészítéséhez. ________________________tm*i E lfogták a rablókat és a zsarolókat (Folytatás az 1. oldalról) Az ezredes külön kitért arra, hogy a fiatalok „ügyleteiről” tu­dott a baráti kör, ám senki sem érezte úgy: ezt jelentenie ille­nék. A vizsgálat során arra is fény derült, hogy S. Andor és B. István zsenge kora ellenére sem bűntelen, tíz rendbeli lopás, gépjárműfeltörés szárad a lelkű­kén. Dr. Orosz Gyula azt sem tartja kizártnak, hogy további esetekről szereznek majd tudo­mást a nyomozás során. A fiúk előzetes letartóztatását az Egri Városi Bíróság elrendelte. A másik történet sértettje egy Pétervásárán lakó, Salgótarján­ban tanuló 17 éves fiú volt. A srácot két másik azzal állította meg Nógrád megye székhelyén, hogy lépjen be a Whu Tang ban­dába, amely megvédi őt. Mind­ezért 70 ezer forintot kértek. A megszólítottnak nem tetszett az ajánlat, ezért őt egy parkba hur­colták és brutálisan megverték. Ennek hatására módosította vá­laszát, s szülei lakásából meg­szerezte a kért pénzt. Hanem a zsarolók nem érték be ennyivel, s a tétet emelve negyedszerre már 200 ezret követeltek. A fiú A turizmus történetéről Eger Az Eszterházy Károly Főiskolán második éve oktatja a magyar tu­rizmus történetét a tantárgy elin­dítója, dr. Misóczky Lajos főiskolai tanár. A legutóbbi tanulmányi na­pon - gyakorlati óra keretében - a megyei önkormányzat nemzetkö­zi kapcsolatok és idegenforgalmi irodáján Gyula Csaba főmunka­társ arról tájékoztatta a csoport hallgatóit, hogy szűkebb hazánk milyen eredményeket ért el a tu­rizmus fejlesztésében. Egyben vá­zolta azokat a terveket, amelyek­nek a megvalósítását az elkövet­kezendő évtizedben célul tűzték az idegenforgalmi szakemberek, akiknek a nyomába léphetnek majdan a jelenlegi főiskolások. ■ Kortárs segítők ifjúsági tábora Felsőtárkány Magyar föld a királydombra Nemzetek ünnepi találkozása Heves Az elmúlt hét végén két testvérte­lepülés is ünnepségre hívta a he­vesieket. Kontra Gyula polgármes­ter az olaszországi Breganzéba vitt egy delegációt. Az alpokalji testvérváros most ünnepelte Már­ton napját, amely a hagyomá­nyoknak híven a középkorban adómentességet adott vásárosai­nak erre a napra. Az idén Márton napját nagyszabású vásárral ün­nepelték, Bemutatták népi játékai­kat, sütöttek kenyeret szőlőszem­mel és megnyitották Jakab Tibor fotókiállítását, amely Hevest mu­tatja be. Az alkotó egyébként a vá­sár ideje alatt dolgozott, és az itt készült képeket a hevesi közön­ség láthatja a közeljövőben. A má­sik delegációt az erdélyi Gyergyócsomafalvára Budai Sán­dor alpolgármester vezette. Itt mil­lenniumi ünnepséget tartottak, ahol egy jelképes királydombot avattak. Erre a királydombra vit­tek földet a hevesi, a dányi, a rác­kevei, a baktalórántházi és egy szlovák testvértelepülés küldöttei, valamint az alpolgármester mil­lenniumi zászlajukra felkötötte a hevesi emlékszalagot. A küldött­ség gazdag kulturális programot tekintett meg, amelyen az elszár­mazott művészek az amatőrökkel és a műkedvelőkkel közösen ápol­ták hagyományaikat. A delegáció vezetője megerősí­tette: a jövőben is hasonló kapcso­lattartásra számítanak, és szorgal­mazzák a további kulturális, gaz­dasági együttműködést. ______________________I-BOWI __ E gy gödi - ahogyan magukat nevezik - kultúrszomjas embercsoport kiállítása látha­tó az Egri Galériában. Benkő Viktor festőművész, Debreceni Zsófia festőművész, Jedlicska János fafaragó, M. Győrffy Miklós ikonfestő, Szente Mónika festőművész, Vertei Andrea keramikusművész bemutatkozása egybeesik a most hároméves Egri Galéria köszöntésével. fotó: perl marton Újjászülethet a Grassalkovich-kastély Jövőre befejeződhet a Grassalkovich-kasté­ly külső felújítása, és a belső rekonstruk­cióra is van remény. A helyreállított mű­emlékben kapna helyet a Svájcban élő, magyar származású László Károly több százmillió dollárra becsült képzőművésze­ti gyűjteménye. _ Hatvan ___________- Valamennyiünknek szívügye a kastély - mondta bevezetőjében Farkas Kálmánné pol­gármester a Grassalkovich-kastély jövőjéről teg­nap megrendezett tanácskozáson. A városve­zető a műemlék sorsát figyelemmel kísérő Grassalkovich-bizottság elnökeként elégedetten nyugtázta, hogy mintegy 48 millió forintból sor kerülhetett a kastély külső felújítására. - Igaz - jegyezte meg -, a külső rekonstrukció is csak a lábazat, a kerítés és a kastélykert hely- reállításával válhat teljessé: A még hátralévő munkálatok befejezésére jövőre kerülhet sor. „ A külső felújítás teljes befejezésére még rhintegy 50 millióra lenne szükség. A tulajdo­nos Kincstári Vagyonigazgatóság osztályveze­tője, dr. Lassányi Ferenc elmondta, hogy éven­te mintegy száz műemléket kell karbantartani­uk,^ erre egymilliárd forint áll rendelkezésük­re. így a hatvani kastélyra jövőre csak 10 milli­ót tudnak elkülöníteni. A külső rekonstrukció befejezéséhez szükséges pénz megszerzéséhez a városnak pályázatot kell benyújtania. A tanácskozáson a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát Kolozsvári Mariann képviselte. A műemlékekkel foglalkozó szak­ember közölte: a kastély belső helyreállítása esetén az épületben kapna elhelyezést László Károly Svájcban élő, magyar származású műgyűjtő több százmillió dollárra becsült képzőművészeti gyűjteménye. A hetvenes éveiben járó svájci magyar megfelelőnek ta­lálta arra, hogy a magyar és az egyetemes művészet nagy alkotóinak munkáit tartalma­zó gyűjteménye számára otthont adjon. A kastély helyreállításához kész anyagi segítsé­get is nyújtani. A kastély teljes belső rekonstrukciója több mint egymilliárd forintba kerülne. Mindezt Varga Kálmán, a Műemlékek Állami Gond­nokságának igazgatóhelyettese ismertette a tanácskozás résztvevőivel, hozzátéve, hogy a szakaszos rekonstrukció tűnik a legvalószí­nűbbnek. Ebben az esetben a László-gyűjte- mény egy része kapna helyet a már elkészült kastély szárnyban. • Az elképzelések szerint a világhírű László- gyűjtemény (több ország is jelezte már, hogy szívesen befogadná) az önálló múzeumként funkcionáló, helyreállított Grassalkovich- kastélyban kapna helyet. Az intézmény mű­ködtetését a városi és a megyei önkormányzat szándéknyilatkozatban fogalmazza meg, ám a fenntartáshoz állami támogatást is vár. _____________________________________[TOMPA) A környezetvédelmet is tanulni kell _________ Eger ■ R agadozómadár-védelem a Bük­ki Nemzeti Park területén cím­mel tartott előadással folytató­dott tegnap a Bükki Nemzeti Par­ki Napok 2000 rendezvénysoro­zata az Egri Mezőgazdasági Szakközép- és Szakképző Iskolá­ban és Kollégiumban. Szíttá Ta­más, a park élővilág-védelmi osztályvezetője illusztrációkkal színesített beszámolót tartott az érdeklődő diákoknak. Az egyhetes program kereté­ben a diákok megismerkedhet­nek a BNP munkájával, különbö­ző környezetvédelmi szerveze­tek tevékenységével. Tegnap be­mutatkozott az Életfa Környezet­védő Szövetség is. Bárdos Ferenc ügyvezető igazgató beszélt a több mint tízéves szervezet min­dennapjairól, az általuk szerve­zett programokról, illetve folyó­iratukról, a Zöld Hangokról. Ezt követően a Szent-Györgyi Albert és a Kemény Ferenc Általános Is­kola szaktanárai a jeles környe­zetvédelmi napokról szólnak. Ma újabb környezetvédelmi egyesületek jelennek meg az is­kolában, s a résztvevők láthat­nak egy videofilmét is a Bükki Nemzeti Parkról. Kortárs segítők szerepe a mentál­higiénés problémák feltárásában elnevezéssel tartanak foglalkozá­sokat megyénk általános és kö­zépiskolai diákjainak a fel- sőtárkányi ifjúsági táborban. A holnap kezdődő négynapos eseményt a Heves Megyei Ifjúsági Kerékasztal szervezi a Regionális Ifjúsági Tanács támogatásával. Mint megtudtuk, a rendezvényen csaknem negyven diák vesz részt, akiknek Godó János, a RÉV Szen­vedélybeteg-segítő Szolgálat igaz­gatója a drogproblémákról, Fehér Istvánná, az ÁNTSZ munkatársa az AIDS-ről beszél, míg az Egri Mentálhigiénés Csoport vezetője, Bimbó Zoltánná önismereti tré- ninget tart.__________________■ A fogyatékosokat támogatják Ózd, Heves megye A Magyar Politikai Üldözöttek Szövetsége ózdi szervezete (tel: 48/481-624, levélcím: Pf. 238) a fo­gyatékos személyek helyzetén kí­ván segíteni, amikor ösztönzi az érdekelteket, hogy kérjék a támo­gatáshoz náluk beszerezhető adatlapokat. Azok, akik fogyaté­kossága nem a korral járó megbe­tegedés következménye, kérhetik igénybejelentésüket a segítség- nyújtásra. Az adatlapot a házior­vos igazolja, kórházi zárójelentés vagy egyéb határozat alapján. A fogyatékosság súlyosságától füg­gően 2001. július l-jétől a jogosul­tak a mindenkori öregségi min- imálnyugdíj összegének 50 száza­lékát, súlyos, illetve halmozottan fogyatékos személyek pedig ezen összeg 80 százalékát kapják meg, más jövedelmüktől függetlenül. Ez a szociális juttatás a jövede­lembe nem számít bele. Fél Hét A cseh-magyar kapcsolatokról Tapasztalatgyűjtés az ipari parkról, a kamarákról Z. egy háromgyerekes család középső fiaként látta meg a napvilágot. Apja kistisztviselő volt egy kertészeti vállalatnál. Anyja, akinek szépségét még idősebb korában is dicsérték, otthon maradt a gyerekekkel. Szegényen, de boldogan éltek. Z. jól tanult, ritkán volt beteg, telente mindig az anyja által kö­tött vastag gyapjúmellényeket hordta. Az anyja csinált nekik gyap­júsálakat is, de ezt Z. valamiért nem szerette, talán mert szúrta a nyakát. Bár nem volt emi­nens, de viszonylag kis erőfe­szítéssel leérettségizett és föl­vették az egyetem vegyészeti szakára. Itt ismerkedett meg K.-val, élete első nagy szerelmével, harmadévben elhatározták, hogy a diploma után összehá­zasodnak. Z. az egyetem után egy gyógyszergyár kísérleti laboréban kezdett el dolgozni. Kaland Munkatársai megszerették, fő­nökei is egyre több feladattal bízták meg. Felesége a szülésig egy élelmiszer-minősítő cégnél dolgozott, s akkor egy ikerpár­ral, egy kisfiúval és egy kislány­nyal ajándékozta meg Z.-t. K.- ról kiderült, hogy kitűnő anya, remekül főz, és szépen ellátta a két gyermekét és a férjét. Külö­nösen a tarhonyás húst tudta nagyon, de túrógombócáért is dicsérték. Z. sokat dolgozott, hamarosan csoportvezető lett, emellett magánmunkákat is vállalt, részt vett egy hatásos rágcsálóméreg kísérleteiben. Hamarosan a főbérletből sa­ját lakásba költöztek, ahol már külön szoba jutott a gyerekek­nek, majd megvették életük el­ső autóját. A gyerekek miatt évente nyaralni jártak, legtöbb­ször a Balatonhoz vagy valami tó mellé, amit három- vagy négyévente több hasonló közös külföldi út követett. Lánya, akit a családban mindenki csak Micónak hív, külkeres lett, fia villamosmérnökként saját vál­lalkozást alapított. Z.-nek ötvenéves korára már három unokája volt. Z.-né, miu­tán a gyermekek felnőttek, egy kozmetikai cég képviselőjeként vállalt munkát. Esténként, ami­kor hazaérnek az üres házba, amit maguk újítottak fel nagy gonddal, Z.-né vacsorát készít, Z. segít neki, mosogat, kenyeret szeletel, krumplit pucol, ubor­kát vág föl. Z. különösen él-hal az ecetes lében pácolt halért. Vacsora után az asszony min­dig feláll, és végigsimítja hűvös tenyerével a férfi homlokát és halántékát. Z. ilyenkor hálásan néz a feleségére. Az élet tele van meglepeté­sekkel. KOVÁCS JÁNOS (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Nagy Imre polgármester arról is beszélt, hogy Egerben a követ­kező években a konferencia- és a gyógyturizmust fejlesztik. A vá­ros iparában meghatározó a né­met tőke, amelynek jó példája a sebességváltókat gyártó ZF Hungária Kft. Emellett az ameri­kai Philip Morris Egri Dohány­gyár Kft. is jelen van, amely ala­pítványával a megyeszékhely kul­turális életét támogatja. Dr. Rudolf Jindrák nagykövet elmondta, hogy 2001-ben Cseh­országban a magyar tapasztala­tokat is felhasználva korszerűsí­tik az igazgatási rendszert. Sze­retnék, ha a magyar és cseh vá­rosok, az ott élő emberek a jövő­ben közelebb kerülnének egy­máshoz. Ennek érdekében prog­ramot valósítanak meg, és Eger­nek a hasonló adottságú csehor­szági Hodonyin városával kiala­kítandó kapcsolatot ajánlotta. Ebben a Philip Morris cég közve­tít, amely az elmúlt időszakban hazánkban és Csehországban is sikeres privatizációt valósított meg. Hangsúlyozta, hogy orszá­gába évente hatmilliárd dollár külföldi működőtőke érkezik, ezért szeretnék hasznosítani a privatizációban szerzett magyar tapasztalatokat. Hantos Zoltán, az Egri Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója ar­ról szólt, hogy a kormány három éve hirdette meg az iparipark- programot, amelyhez Eger is csatlakozott. A város déli részén alakították ki az ehhez szükséges területet, és az első ütem állami támogatással meg is valósult. Az önkormányzat adókedvezmény­nyel segíti a betelepülőket, ahol innovációs és technológiai köz­pontot is létesítenek. A nagykövet és kísérete ez­után megtekintette Eger neveze­tességeit, majd a Philip Morris Egri Dohánygyár Kft.-hez láto­gattak. Délután a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vendégei voltak, ahol Nagy Le­vente elnök és Fülöp Gábor főtit­kár fogadta őket. Mint elhang­zott: az új törvény értelmében nemrég újjáválasztották a ka­marai tisztségviselőket. A tag­ság november l-jétől önkéntes lett, és 1100-an újították meg ebbéli szándékukat. Ezek főleg közép- és nagyvállalkozások. A tapasztalataikat átadják a cseh partnereiknek. ______________________[immjMi „Guruló rendőrőrs” Az egri kapitány közölte: a közterület rendje védelmében a megyeszékhelyen három URH-s járőrkocsi cirkál az utóbbi időben, s hamarosan útjára indítanak egy négytagú csapatot. Az autó a városkörnyéki falvakban segíti a körzeti megbízottak és a polgárőrök munkáját. A „guruló rendőrőrs" gyakran buk­kan majd fel például Verpeléten. ekkor vallott be mindent szülei­nek, akik a rendőrséghez for­dultak. A Heves megyei kom­mandósok jól szervezett akció­val fogták el Salgótarjánban, az ottani kollégák közreműködésé­vel, a fiatalkorú R. Zoltánt és J. Tamást, akik kábítószerrel is őrkapitányság vezetője is jelen volt. Ő a lapunkban is megje­lent, Tarnaleleszen történt rab­lásról számolt be. Ennek - im­már előzetes letartóztatásban lévő - elkövetőit egy órán belül fogták el a pétervásárai rendőr­őrs munkatársai. in. z.> foglalkoztak. A bűnügyi igazga­tó a két sikeres nyomozás után egy rossz hírrel is szolgált. Vál­tozatlanul nem leltek rá az októ­ber 16-án eltűnt tófalui vállalko­zóra, Klubuk Istvánra. A sajtótájékoztatón Bállá Fe­renc r. alezredes, az £gri Rend-

Next

/
Oldalképek
Tartalom