Heves Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-26 / 200. szám
ß Raskó György: Minden mozdítható pénzt a mezőgazdaság fejlesztésére kell fordítani „A meggondolatlanul gyors csatlakozásnak rengeteg vesztese lenne Magyarországon” A magyar mezőgazdaság helyzetét, s az európai uniós (EU) csatlakozás kapcsán felvetődő problémákat is elemezte dr. Raskó György, a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) alelnöke, az Antall-, majd a Boross-kormány földművelésügyi közigazgatási államtitkára azon a fórumon, amelyet az MDNP helyi szervezete rendezett a minap Komlón. A Miniszterelnöki Hivatal közelmúltban lemondott agrárszakértője szerint a magyar mezőgazdaság jelenleg nem tudná elviselni a csatlakozást, ezért a szaktárcának nemhogy gyorsítani, hanem épp ellenkezőleg: lassítania kellene az EU-s tárgyalásokat.- Alelnök úr! Az előadásában kijelentette: a magyar mezőgazdaság komoly változásokon ment keresztül az elmúlt tíz évben, miközben egyre romló mutatókat produkált, ráadásul Ön szerint az ágazat még nem is érte el a mélypontot. Mire alapozza ezen állítását?- Ennek - röviden összefoglalva - az a magyarázata, hogy a mai napig nem történt meg a mezőgazdaság „fölszabadítása” a piacgazdaság számára. Hazánkban az elmúlt években elképesztő tőkeinvesztíció történt a telekommunikációban, az útépítésben, az autógyártásban, a gyógyszergyártásban, a bankszektorban, de még az élelmiszeriparba is körülbelül 450-500 milliárd forintot invesztáltak a külföldi befektetők. Ezzel szemben a mezőgazdaságban történt befektetések reálértékben '90 óta minden esztendőben kisebbek voltak, mint amekkora vagyonvesztés abban az évben történt. Azaz: 1990 óta folyamatosan dekapitalizációt, tőkevesztést kénytelen ez az ágazat elszenvedni. Nincs igazi invesztíció, de az állam sem karolta fel ezt az ügyet, pénzosztogatás van, csak koncepció nincs. Magyarán: nem arra szolgálnak a csak a költségvetésből évente 250-300 milliárd forintot kitevő pénzek, hogy koncentráltan ezen árutermelő szektor talpraállítását segítsék. Ebből következően úgy gondolom, hogy a magyar mezőgazdaságot a végzet felé viszi ez a dekapitalizáció. Ezt elkerülendő, föl kellene szabadítani a földpiacot, depolitizálni kellene a mező- gazdaságot, hosszú távú, legalább ötéves programokra lenne szükség, miként az EU-ban vagy az USA-ban, ahol ezek 7 évre szólnak. Mindezekre azért is szükség volna, hogy legalább ezen a téren csökkenjenek azok a kockázatok, amelyek mindig is nagyobbak voltak a mezőgazdaságban, mint bármely más ágazatban. Ha a magyar, vagy akár a külföldi befektető számára jól látható, legalább ötéves perspektívák lennének - hogy jól kitapintható legyen, mi történik majd a piacszabályozás, a támogatások terén -, akkor vélhetően hamarabb szánná rá magát az invesztícióra. Ma azonban a magyar gazdasági társaság ugyanúgy ki van tiltva a földvásárlásból, mint a külföldi, akinek pedig földet kellene vennie, annak nincs rá pénze, ami miatt viszont mozdulatlanná dermedt a földpiac. Mindezek, szerintem, arra utalnak, hogy a válság még mindig nem érte el a mélypontját. Addig ugyanis, amíg nem lesz egy világos jövőkép, stratégia, nem lesz depolitizált a légkör, és nem alakul ki egy világos kormányzati vagy parlamenti elképzelés, csak lefelé tudunk menni ezen a lejtőn. Invesztíció nélkül a mezőgazdaságban sem lehet előrébb jutni, hiszen nem egy patriarchális, archaikus, tradicionális, szántoga- tó, legeltetgető nomád életmódtól kell elszakadnunk, hanem a szocializmusból a piacgazdaságba kell eljutnunk. A szocializmus alatt ugyan a magyar mezőgazdaság sem tudott megerősödni, de Raskó: A stratégia két éve készen áll állami kényszerből, állami forrásoktól támogatva végül is viszonylag jól működött. Ma azonban ezek a források már nincsenek a mezőgazdaság mögött, a tőke pedig még nem jött be. Mindebből pedig egyenesen következik, hogy olyanok az állapotok itt, amilyenek.- Az európai uniós csatlakozással összefüggésben Ön két érdekes megjegyzést is tett: egyrészt azt, hogy a szaktárcának nemhogy szorgalmaznia, hanem kifejezetten lassítania kellene a csatlakozást, másrészt pedig azt, hogy az EU-ba történő felvételünk 2006 előtt aligha lesz esedékes.- A 2006-ot azért merem mondani, mert bizalmas körökben most is erről a dátumról beszélnek, de az én más információim szintén ezt erősítik meg. Való igaz az is, hogy a magyar mezőgazdaság számára jelen pillanatban nem lenne szerencsés a gyors csatlakozás azon feltételek mellett, amelyeket az EU ránk akar erőltetni. Természetesen ha a közvetlen jövedelemkiegészítő támogatást, az ugaroltatási támogatást és az exportszubvenciókat mi is ugyanúgy megkapnánk, mint az uniós gazdák, akkor azt mondanám: minél előbb csatlakoznunk kell. Csakhogy az EU kijelentette: ezen támogatások közül nekünk nem jár egyik sem. Ráadásul igencsak valószínűnek tűnik, hogy ez az álláspont a későbbiekben sem fog megváltozni. Ezért mondom tehát azt: ilyen feltételrendszer mellett a magyar kis- és nagygazda is abszolút vesztese lenne a csatlakozásnak. Emellett, ha a földpiac megnyitását és az agrárágazat szabályozásának teljes liberalizációját is ránk kényszerítenék, az azt jelentené, hogy a sokkal képzettebb, információval jobban ellátott, és főleg sokkal tőkeerősebb, kellő banki háttérrel rendelkező uniós gazdák pillanatok alatt lesöpörnék magyar ve- télytársaikat a porondról. így tehát egy ilyen meggondolatlan, gyors csatlakozásnak rengeteg vesztese lenne Magyarországon.- Erre a helyzetre az MDNP milyen stratégiát javasolt a kormányzatnak?- A stratégia immár két éve készen áll. Ebben világosan megfogalmaztuk: a leglényegesebb, hogy minden mozdítható pénzt a mezőgazdaság fejlesztésére kell fordítani. A kormánynak az általam javasolt, az „Életképes családi birtok” elnevezésű program szerint pozitív diszkriminációra lenne szükség, amelyet a kabinetnek külön is segítenie kellene. A több mint 900 ezer összeírt gazdasági vállalkozásból ezzel legalább 100-150 ezer olyan magyar családi gazdaságot lehetne megerősíteni, amelyek valószínűleg méretben és tőkeerőben is méltó versenytársai lennének az EU-s gazdaságoknak. Ez a maximum, ami elképzelhető, de ez is csak óriási pénzek mozgósítása árán. Azok számára pedig, akik kiszorulnak ebből a termelésből, a Magyar Demokrata Néppárt azt javasolja, hogy egy, az állammal kötött, halálig szóló szerződésen keresztül járadékot kapjanak cserébe azért, ha lemondanak a mezőgazdasági tevékenységről. Ez természetesen nem azt jelentené, hogy tilossá válna számukra a termelés, hanem csak azt: nem vennének részt az úgynevezett professzionális termelői körben. Ezen a körön kívül persze minden olyan terméket megtermelhetnek és a piacon is forgalmazhatnak, ami megfelel a normál állat- és növény-egészségügyi követelményeknek, csak éppen nem lépnének be a központilag szabályozott rendszerbe. Azt a bürokráciát ugyanis, amit egy ilyen rendszer előír, egyrészt nem is tudnák követni. Másrészt pedig ebben az esetben az említett biztos állami járadék, amely havonta nyugdíj-kiegészítésként járna az illetőnek, lehetővé tenné azt, hogy egy magasabb készpénzjövedelem mellett legfeljebb a család ellátására és a szűk, közvetlen piacokra való koncentrálás erejéig foglalkoztassa ezeket a döntően idős, nyugdíjas korú mezőgazdasági termelőket. Véleményünk szerint ez lenne a szociális béke falun. Nem tiltásról van ugyanis szó, hanem egy olyan fajta támogatási rendszerről, ami lehetővé tenné egy méltó jövedelem elérését azok számára, akiknek ma sem rendes nyugdíjuk, sem nyugdíj-, sem egészség-, vagy más biztosításuk nincs, amelyek hiánya egy modern államban az ember életét rendkívüli módon meg tudja nehezíteni. KÜHNE GÁBOR NÉVJEGY Dr. Raskó György Végzettsége: közgazdász, egyetemi doktor Kora: 48 éves Család: nős, felesége Raskóné Papp Erzsébet közgazdász. Három gyermeke van, Gabriella, Ágnes és László Nyelvismerete: angol, spanyol, portugál, német és francia. Pályafutása: 1977-1983: az Agrárgazdasági Kutatóintézet tudományos munkatársa; 1983-1989: Észak- és Dél-Amerikában (Mexikó, Kolumbia, Brazília) mezőgazdasági beruházásokon dolgozott az Agroinvest gazdasági tanácsadójaként. 1989-1990: a Vízépítő Tröszt vállalkozási igazgatója. 1990. június-1994. június: a Földművelésügyi Minisztériumban először a Privatizációs Főosztály vezetője, majd 1991-től közigazgatási államtitkár. 1994-1998: országgyűlési képviselő Győr-Moson-Sopron megye 6. sz. egyéni választókerületében. 1997-től a Magyar Demokrata Néppárt alelnöke. 1994-ben a FAO Kelet-európai Agrárpolitikai Tanácsadó Testületének elnökévé választották. 1996 óta a Firenzei Mezőgazdasági Akadémia levelező tagja. 1992 óta rendszeres szakértői munkát végez az OECD és a Világbank megbízásából a volt szocialista országokban. ____________________SZALAY ZOLTÁN A z egyszeri dolgozó félelmei Az egyszeri dolgozó nagy-nagy dilemmában van. Igencsak bizonytalan, mert nem tudja, mit tegyen. Csapjon-e ő is az asztalra, netán demonstráljon, ahogyan azt az ő nevében érdekképviseleti szervek meghatározó személyiségei egyre élesebb hangon helyezik kilátásba, vagy maradjon inkább csendben, hagyja az egészet a fenébe, s örüljön, hogy még van hová bejárnia melózni naponta. Még ha jobbára - úgymond - éhbérért is, amiért mind kevesebbet vásárolhat a családjának, a gyermekeinek a boltokban, a piacon, fordíthat gyógyszerre a magas rezsiköltségek mellett. Az egyszeri magyar dolgozó azért is tanácstalan, mert az újságokban azt olvassa, hogy a kormány-előterjesztések emigyen kezdődnek: „Megbeszéltük a polgárokkal...”. Holott ő pontosan tudja, senki nem beszélt meg vele semmit. De még az ő választott érdekvédelmi képviselőivel sem. (Olykor azért eszébe ötlik: talán lehetséges, hogy ő nem is tartozik a polgárok sorába...) Arról meg különösképpen sejtelme sem volt a szakszervezeti tisztségviselők felhorkanásáig, hogy a hatalom a Munka Törvénykönyvének - vagy amiként az egyszeri dolgozó hívja, a munkásbibliának - a megváltoztatására törekszik. Azon az alapon, hogy immár elérkezett az európai uniós irányelvek honosításának az ideje. Az egyszeri hazai dolgozó most csupán annyit érzékel a módosítási tervezetből, amennyit a különféle felhívásokban olvas, a tiltakozó aláírásokat gyűjtő érdekképviselőktől hall. S mindezeket összegezve azt mondogatja magában, ha valóban igazak a kormányzati szándék elemzése után levonható következtetések, akkor bizony őt már senki nem védi meg a profitéhes cégtulajdonosok önkényeskedéseitől. Az egyszeri dolgozó nem nagyon szereti, ha megszokott életritmusából kizökkentik. Képes akár hegyeket is megmozgatni, csak hagyják békében élni, nyugodtan végezni a munkáját. Márpedig - mélyed el mindinkább az szb- titkártól elkért törvénymódosítási tervezet szövegében - veszélyben forogni látja eddigi jogait. Közöttük azt például, hogy több mint száz napig a főnöke arra a telephelyére küldheti őt a vállalatnak, amelyikre akarja, sőt „kölcsönadhatja” más munkaadónak is. A munkaszerződésében se lenne az új megfontolások szerint kötelező eredeti munkahelyének a rögzítése. A munkaidejét is akképpen oszthatja be a munkáltatója, ahogyan csak neki tetszik, s erről elegendő lenne, ha csak az előző napon értesítené őt. Még arra is rászoríthatják, hogy a sajátjáéval együtt ellássa munkatársa (esetleg kollégái) teendőit is, de ezért még csak helyettesítési díjat se fizessenek neki. Az egyszeri honi melós azon meg már egyenesen megdöbben, hogy a hétvégi pihenésében is zargatni kívánják. Nem muszáj fejszámolónak lennie, hogy rájöjjön, ha csupán 35 órája marad a 48-ból a feltöltődésre, a családdal való együttlétre, akkor vagy szombaton, vagy vasárnap berendelhető munkavégzésre folyamatos üzemű cégnél. S ilyenkor dolgozónk elmélázik azon, vajon kiktől is hallott családbarát politikáról papolni. Nem érti azt sem, mire fel létezhet a hátrányos megkülönböztetése például a hivatalnokoktól, akiktől viszont hétvégeken hiába kérné ügyeinek ■ intézését, panaszainak meghallgatását és rendezését. Az egyszeri dolgozó azt utálja legfőképpen, ha hülyének nézik. Mivel leginkább az ő érdeke, ezért áttanulmányozza az EU-nak e témával összefüggő követelményeit is. Abból pedig azt olvashatja ki, hogy az uniós irányelvek köszönő viszonyban sincsenek a szeptemberben a Parlament elé terjesztendő kormánytervezettel. S ez az, ami legjobban fáj neki, mert óhatatlanul az a gondolata támad, hogy akiknek a magyar állampolgárok - köztük a dolgozók - megóvása lenne az elsődleges feladatuk, épp azok hagyják cserben, a honi polgárság erősítése jegyében. S ezek után még pz is megeshet, hogy - a csoportos elbocsátás tervezet szerinti megkönnyítésére tekintet nélkül - az egyszeri dolgozó sutba vágja a félelmeit, s úgy dönt: bármi áron is, de megvédelmezi a jogait. ____________________HIr(telew)kék...____________________ A közeli nagyréten zajló rádiós koncert dübörgő zaja botrányosan megzavarta a millenniumi Bánk bán margitszigeti előadását. Hiába volt Tiborc panasza... * A németországi Erfurt egyik sörfőzdéjének pénzügyi nehézségei miatt - bírósági ítélet alapján - két munkás részben sörben kapja a nyugdíját, illetve sör-nyugdíjkiegészítésben részesül. Biztosítva van a mindennapi folyékony kenyerük... * Az RTL Klub bepereli a TV2 kereskedelmi csatornához váratlanul átigazolt Csiszár Jenőt, a népszerű showműsor házigazdáját. Heti Hetes után pikk ász... * Ismét fokozottan védett madarat lőtt magyarországi portyáján egy olasz vadász. Cigányrécére puskázott a balfácán... * Rendőrségi nyomozással folytatódik a mogyoródi botrány: bűnlajstrom készül az ideiglenes türelmi zónáról. Körbejárják a Hungaroplaccot... ___________________________________________________________________________________________(1ZILVÁS)
