Heves Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-22 / 170. szám

/ A szennyvízkezelésben még sok a teendő Idén komolyabb előrelépés várható a Tisza-tó mentén A kormányzat hatályos irányelvei alapján 2010-ig meg kell oldani a szennyvíz- kezelést valamennyi sérülé­keny vízbázison fekvő, illet­ve 2000 főnél több lelket számláló településen. Me­gyénk 118 településének je­lenlegi csatornázottsági „ké­pe” és szennyvíztisztító te­leppel való ellátottsága ugyanakkor még az elmúlt két év jelentős fejlesztései ellenére is rosszabb az or­szágos átlagnál. Heves megye Ezeket a megállapításokat a Heves megye környezetvédelmi feladatter­vének időarányos teljesítésé tagla­ló, az 1998-99-es időszakot vizsgá­ló, s az év elején a Heves Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Igazgatóságán készült beszámoló tartalmazza. A megyei közgyűlés által februárban megvitatott, s elfo­gadott anyag egyebek mellett azt is leszögezi, hogy a fejlesztések során a regionális rendszerek kiépítésére és üzemeltetésére keü törekedni. Ezt, miként a szakemberek írják, egyrészt a gazdasági előnyök - a forráskoordináció, a kedvezőbb fajlagos beruházási és üzemeltetési költségek, ületve az alacsonyabb szennyvízdíj -, másrészt pedig a műszaki előnyök - optimálisabb műtárgy, berendezés és gépkihasz­náltság, valamint a magasabb tisz­títási hatásfok - is indokolják. A különböző szempontok alap­ján az igazgatóság a fejlesztési pri­oritási sorrendet is összeállította, amely ekképp néz ki: a nagyobb városok szennyvíztisztításának megoldása; a Tisza-tavi települések szennyvízgyűjtésének és -tisztításá­nak megoldása; a sérülékeny víz­bázisú területek szennyvízkezelése, valamint a már megkezdett és fo­lyamatban lévő fejlesztések befeje­zése. Heves megye szennyvíz-elvezetésének, és tisztításának fejlesztési igényei Megoldott Folyamatban lüli Előkészített ss== Megoldandó szennyvizeinek tisztítását. A gyön­gyösi telepre már bekötötték Gyöngyössolymost, Gyöngyösoro- szü és Nagyfádét, míg a tervek sze­rint Gyöngyöshalász is - amely is­mételten beadta céltámogatási igé­nyét a csatornahálózat kiépítésére - ide vezetné az összegyűjtött szennyvizet. A hatvani feladatok hosszú esztendők előkészítő mun­kái után - az idén komolyabb előre­lépésre van küátás, miután már épül a sarudé, a tiszanánai gerincve­zeték, míg az újlőrincfalvai gyakor­latilag elkészült, s amely rendszer­hez Poroszló is csatlakozik majd. Az ezen a vonalon összegyűjtött szennyvíz kezelésére pedig a bőví­A LAKOSSÁGNAK SZOLGÁLTATOTT VÍZ- ÉS KÖZCSATORNÁBA ELVEZETETT SZENNYVÍZ MENNYISÉGÉNEK ALAKULÁSA AZ 1980-1998 KÖZÖTTI IDŐSZAKRA, A KSH ADATBÁZISA ALAPJÁN Év 1980 1990 1994 1995 1996 1997 1998 A lakosságnak szolgáltatott víz (1000 m3) 9804 15087 11544 10734 9962 9759 9822 Háztartásból elvezetett szennyvíz (1000 m3) 5913 7218 5262 4806 3287 3555 3661 Különbözet (1000 m3) 3891 7869 6282 5928 6675 6204 6161 Különbözet (m3/nap) 10660 21558 17211 16240 18288 16997 16879 A beszámoló szerint a nagyobb városok szennyvíztisztításának megoldása mind a hazai elvárások, mind pedig az EU-hoz történő csat­lakozásunk szempontjából követel­mény. Helyi érdekből és a Tisza-tó védelme miatt is kiemelt jelentőség­gel bír ugyanakkor, hogy az egri között nevezte meg a területfejlesz­tési igazgatóság a csatornahálózat további kiépítésé és a tisztítótelep fejlesztésé, amelyekhez pályázati pénzekre is szükség lenne. Ered­ményként könyvelik el viszont, hogy a város biztosítani tudja az ipari park szennyvízelvezetését. tett kisköré szennyvíztelepen kerül majd sor. További eredményeket könyvelhetett el szűkebb pátriánk az utóbbi időszakban többek között Bélapátfalván, Szilvásváradon és Nagyvisnyón, Heréden és Nagykö­kényesen, illetve Horton, Füzes­abonyban, Besenyőtelken, A SZENNYVÍZBEKÖTÉSEK ALAKULÁSA KSH-ADATSZOLGÁLTATÁS ALAPJÁN Év 1980 1990 1994 1995 1996 1997 1998 Lakás (db) 119220 127866 130158 130566 131079 131687 132182 Szennyvízbe bekötött (db) 23396 32759 36185 36760 39670 41477 43641 % 19.6 25.6 27,8 28.1 30.3 31.5 33,0 Az 1998. évi adatok szerint a szennyvízcsatorna-hálózatba bekötött lakások aránya a városokban 56,3 %, a községekben kb. 10 %, a megyei átlag 33,0 %, amely lényegesen alacsonyabb az ugyanezen időszak 46,0 %-os országos átlagánál. Forrás: Heves Megyei Önkormányzat Területfejlesztési Igazgatóság tisztítótelep fejlesztési, korszerűsítési munkái tavaly befejeződtek, a kor­szerű üzem pedig tartósan jó hatás­fokkal biztosítja a megyeszékhely, Felsőtárkány, valamint - a már elké­szült, illetve még épülő rendszerek révén - Ostoros és Novaj bevezetett A megye - a fentebb említetteken túl - szintén kiemelten kívánja ke­zelni a Tisza-tavi települések szennyvízgyűjtésének és -tisztításá­nak kérdésé, amelyet idegenforgal­mi, víz- és környezetvédelmi érde­kek is indokolnak. Szerencsére itt ­Sírokban, Recsken, Visontán, Abasáron és Verpeléten, bár az utóbbi települések közül nem min­denütt sikerült a teljes körű kiépí­tettséget biztosítani. A felsoroltak mellett közös beruházásban épül Kerecsend, Demjén, Egerszalók, Egerszálát és Egerbakta csatornahá­lózata, továbbá - igaz, hitelfelvétel­lel - a Mónosbél-Balaton-Beköl ce-Bükkszentmárton-Mikófalva kö­zötti rendszer is. További 32 településen - így töb­bek között Péervására, Verpelét, Tamaörs, Lőrind és Kápolna térsé­gében - már előkészített állapotban van a szennyvízberuházás, s ezek­hez a céltámogatási pályázatokat is benyújtották, ám azt még hivatalo­san nem lehet tudni, hogy mi lett ezek sorsa. (Amennyiben az idén nem nyernének, úgy a települések kénytelenek jövőre is pályázni, lé-, vén központi segítség nélkül eze­ket a több százmilliós beruházáso­kat nem tudnák elkezdeni.) Úgy tudni ugyanakkor, hogy Mátraszentimre nyert, méghozzá 111 millió forintot arra, hogy befe­jezze a községben még hiányzó csatornaszakaszokat. A fennmara­dó 33 községben - egyebek mellett az egyébként sérülékeny vízbázi­son fekvő Csányban, Mezőszemerén vagy Szálaimon - ennek a problémának a megoldása csak a későbbiekben várható. A szennyvíztisztítás megfelelő, teljes körű megoldása érdekében ugyancsak a feladatok sorában je­löli meg a dokumentum a szenny­víziszap komposztálását, ártalom- mentes elhelyezését, valamint me­zőgazdasági hasznosítását. A tele­pülési folyékony hulladék elhelye­zésével kapcsolatban a területfej­lesztési szakemberek úgy látják: felül kell vizsgálni a jelenlegi leeresztőhelyek műszaki állapotát, míg a szabálytalan elhelyezés meg­szüntetése érdekében pedig - a szankcionálás mellett - a szolgál­tatás egységesítése és minőségjaví­tása a cél. RÉNES MARCELL A múltai végleg eltörölni Az ügyészség vizsgálni kezdte a Magyarok Világszövetségében (MVSZ) nemrég lezaj­lott elnökválasztás tisztaságát. Annak a tizenkét elnökségi tagnak a kérésére, akik nem hajlandók együttműködni a szervezet új elnökével, Patrubány Miklóssal. Utóbbi közben benyújtotta a bírósági bejegyzés iránti kérelmét, amihez azonban a hírek szerint nem mellékelt hitelesített választási jegyzőkönyvet. Hogy botrány van a világszövetségben, az legfeljebb egy új­szülöttnek meglepetés, az MVSZ az utóbbi időben igyekszik mindent elkövetni annak a közkeletű vélekedésnek a megerő­sítése érdekében, amelynek lényege, hogy mi micsoda össze­férhetetlen népek vagyunk. S hogy hát leginkább saját ma­gunkkal nem férünk össze. Finoman szólva: ahány magyar, annyi szokás. (E tekin­tetben egyébként a szövetség betölteni látszik misszióját, sa­játos, ugyanakkor kétségkívül jellemző képet közvetít rólunk a világnak, még ha az ilyesmivel szerencsésebb helyeken nem is divat dicsekedni. Képzeljünk el egy futballhuligánok- ból álló angol, egy vodkától mámoros küldöttek alkotta orosz, vagy egy rigorózus sörbarátokat tömörítő német világ- szövetséget...) A magyar körökben hagyományosnak tehát nyugodtan ne­vezhető zűrzavarnál érdekesebb az, hogy mit mondott a szer­vezet (alighanem Patrubányhoz hű) sajtószolgálatának mun­katársa az egyik, a friss elnökkel közösködésre nem hajlandó elnökségi tagról, az elsősorban a televízió képernyőjéről is­mert egykori híradós Pálfy G. Istvánról. Azt mondta: Pálfy G. Istvánnak az MVSZ ellen tett újabb, választási csalást sejtető ügyészségi feljelentése összhangban van a népnemzetivé átvedlett volt kommunista párttitkár egyéniségével. Nos, hát az gyönyörű, amikor a mások múltjában turká­lók múltját kezdi valaki firtatni, ráadásul olyan vezető meg­bízottjaként, aki a rossz nyelvek szerint anno maga sem volt teljesen független a (nem a magyar, hanem, erdélyi lévén, a román) kommunista párttól. Egész pontosan a megtisztulás módjáról van szó. Az, hogy az ember kommunista volt, nem baj. Illetve, visz- szamenőleges hatállyal, mai helye - helyezkedése - dönti el, hogy baj-e. Ha szapulja a kommunistákat, gyakran liberál- bolsizik, magyar élettérről és nemzetidegen elemekről, vala­mint a gyalázkodó sajtó megregulázásáról beszél, miközben lassan már el is felejti, mi az a lelkiismeret, párttagkönyvét pedig még 1989-ben lehúzta a vécén, nyert ügye van. Polgári miniszter, országgyűlési képviselő, főszerkesztő, kormányta­nácsadó, jobboldali pártelnök is lehet akár. A vádak lepereg­nek róla, az övéi bíznak benne. A ködös homályba tűnő „megtévedt” esztendők csak akkor kerülnek elő, ha embe­rünk egy harcostársával súlyos vitába bocsátkozik. Ekkor per­sze megint a jelen számít, ha tehát, barátom, most ellent­mondasz nekem, mocskos kommunista, átvedlett párttitkár vagy, de ha nem, ölellek keblemre, nemzeti-polgári- keresztény-igazmagyar testvér. Nem tesz semmit, ki voltál, a lényeg, hogy ki vagy. Nem nagy dolog. Csak figyelni kell. Megtalálni a jó hátsó fertályt. Mint annak idején. Aki ebben egyszer gyakorlatot szerzett, mindig profi lesz. A többi - elvek, világnézet, meg­győződés - csak körítés. Az idők az alkalmazkodóknak, fo­galmazzunk inkább úgy, a helyzetet felismerőknek kedvez­nek. Ők a jövő erői. (És egy pisszenést se halljunk...) Hír(telen)kék... Egyre több Fidesz-tag hagyja el pártját, s igazol át a Magyar Demok­rata Fórumba. Minden lépés mögött keresd a nőt... * Közlegénnyé fokozták le Jason Jahnson amerikai káplárt, mert a hadsereg egyenruhájában, s hamis iratokkal megszöktette a bahreini sejk lányát, Meriam al-Kalifát. A csillagokat is lehozta érte a vádi-lapjáról... * Szudánban egy olyan - nyolcezer esztendeje élt - férfi maradványá­ra bukkantak, aki a jobb kezén fekete kőből készült gyűrűt viselt. Kőkorszaki hiú fiú... * Vérszegény bérkiegészítést, az ígért százezer helyett jóval kevesebb juttatást kaptak az egészségügyi dolgozók. Betegre keresték magukat... * A híres bűnözők maradványainak szigorúan őrzött párizsi gyűjtemé­nyéből eddig ismeretlen körülmények között eltűnt az egykori leg- hírhedtebb női spion, Mata Hari feje. Dolgozott a kémelhárítás ...... * E gy csinos riporter hölgy társaságában Kovács Kokó István, az új­donsült profi Európa-bajnok vezette kedden az RTL Klub Reggeli cí­mű műsorát. Ütős műsor volt... * Rémületet keltett a járókelőkben, amikor a németországi Langenfeld városka főutcáján kedvenc óriáskígyójával sétált végig egy ittas férfi. Gödénnyel megnyugtatóbb látvány lett volna.. (KÜHHE) (SZILVAS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom