Heves Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-17 / 140. szám
6. oldal - Heves Megyei Hírlap H I R LAP 2Q00. Június 17., szombat MAGAZIN • • O tven évvel ezelőtt már mindenki sejtette Újhat- vanban, hogy készül valami. Az akkori kormány megkezdte az egyházi rendek felszámolását, várni lehetett, hogy a Zagyva-parti város egyedüli ferences rendi kolostorában sem tart sokáig a nyugalom. Azt mondják, a ferencesek senkit sem biztattak ellenszegülésre. Ők csak a dolgukat tették, a reményt éltették a hívek lelkében. Akkor, 1950-ben még nagyon sokan hitték, hogy a kommunista diktatúra nem tud megerősödni, a nép szabadságvágya erősebbnek bizonyul. A ferencesek éppen ezt a szabadságvágyat éltették. Puszta létükkel. Vadásztak a hívekre A ferencesek kolostora és temploma Újhatvanban van. A környéken élő hívek többsége vasutas volt. Ők öt évvel korábban már átélték a rengeteg áldozatot követelő bombázást. Nagyon sok vasutas halt meg a rommá változtatott állomáson, és a bombákból jutott az újhatvani házakra is. A vasutasok akkor sem futamodtak meg, hanem mentették az állomáson rekedt embereket. Erdélyből elüldözött magyarokkal zsúfolt szerelvények vesztegeltek az állomáson, a vasutasok önfeláldozó segítsége nélkül az áldozatok száma jóval nagyobb lett volna. A bombázás után papjaik védelme semmiségnek tűnt. Annál is inkább, mivel a hatalom a munkásosztály védelmezőjének kiáltotta ki magát. Abban reménykedtek hát a vasutasok, hogy velük szemben a hatalom nem lehet kegyetlen. Aztán kiderült, hogy lehet. Az akciót maga Péter Gábor, az ÁVH hírhedt vezére irányította. Már napokkal korábban megjelent Hatvanban. 1950. június 19-én reggel az újhatvani plébánia előtt teherautókról karhatalmisták ugráltak le az újhatvani plébánia előtt. Betörték az ajtókat, kirángatták az épületből mind az öt ferences rendi szerzetest, és a hívek szeme láttára ütlegelni kezdték őket. Az ösz- szesereglett emberek megpróbálták megvédeni papjaikat, ám a karhatalmisták őket is kegyetlenül ver„Az fáj a legjobban, hogy senki sem kért bocsánatot’ Az újhatvani ferencesek és híveik kálváriája - Felkeresik szenvedéseik színhelyét ni kezdték. Sokukat nyomban letartóztatták, másoknak akkor még sikerült elmenekülniük. De a megtorlást nem sikerült elkerülniük.- A hatalom valóságos hajtóvadászatot rendezett a szerzetesek mellett kiálló hívek kézre kerítésére - mondja Bányai László újhatvani esperes plébános az egykori ferences kolostorban. - A hívekről már korábban összeállították a feketelistát, és így azokat is elvitték, akik nem voltak ott azon a reggelen a templom előtt, de tudták róluk, hogy szimpatizálnak a ferencesekkel. De sok esetben az is elég volt, ha nyíltan vállalták vallásosságukat. Kényszermunka, kitelepítés A férfiakat a recski bányába küldték, az asszonyokat és a gyermekeket a Hortobágyra telepítették. A szerzetesek nagyon kemény büntetést kaptak. Kriszten Ferenc Rafael rendfőnököt életfogytiglan fegyházra ítélték, és a börtönben halt meg. A többi szerzetes 10-12 év fegyházat kapott. Bányai László azt mondja, hogy a szerzetesek és a hívek tudhatták, hogy mi vár rájuk, hiszen akkor már országszerte erőszakkal folyt a szerzetesrendek felszámolása. Ám az újhatvani hívek mégsem hátráltak meg. Csongovai Pétemé nyolcéves kislány volt akkor, az öccse a hármat töltötte. Tizenkilencedikén este éppen vacsoráztak, amikor a karhatalmisták dörömböltek házuk ajtaján. A üszt volt, aki udvariasan arra kérte a családfőt, hogy tartson vele a rendőrségre, mivel meg akarják hallgatni.- Apám reggel nem volt ott a templom előtt, mivel éppen dolgozott - emlékszik vissza Csongovai Pétemé. -így hát nyugodtan állt fel az asztaltól. Vállára terítette a zakóját, és azzal a tudattal ment el, hogy csupán néhány perces vallomástételről van szó. Akkor még senki sem sejtette, hogy csak három év múltán látjuk újra egymást. A család tovább folytatta a vacsorát, aztán a gyermekek lefeküdtek. Éjjel nagy dörömbölésre ébredtek. Egy teherautó állt a ház előtt, és egy karhatalmista ordítozott, hogy fél órájuk van a szede- lőzködésre, utána indulnak.- Nagyon féltünk, hiszen akkor már általában Szibériába küldték az embereket - mondja az egykor meghurcolt. - Attól rettegtünk, hogy bennünket is Oroszországba visznek. Anyám csak néhány apróságot tudott hirtelen összeszedni, bútoraink, ruháink többsége ottmaradt. Később megtudtuk, hogy a házunkba néhány nap múlva az akkori tanácselnök költözött. A bútorokat és a többi ingóságunkat sohasem kaptuk vissza. A teherautó egész éjjel ment a családdal. Hatvanból harminc- nyolc gépkocsi vitte a kitelepítette- ket. Reggelre értek el a Hortobágy folyóhoz. Ott a karhatalmisták mindenkit leparancsoltak a járművekről, és a folyó felé terelték az embereket.- Emlékszem, mindenki reszketett, mert elterjedt a hír, hogy lelőnek és a folyóba löknek valameny- nyiünket. Szinte mindenki sírt. Ám végül kiderídt, hogy csak meg kell mosdanunk, aztán visszaszállhat- tunk az autóra. Barakk a Hortobágyon Az anyát a két gyermekkel egy birkaólban szállásolták el. Előbb ki kellett takarítaniuk a helyiséget, aztán szalmát szórtak a földre, és oda préselték be az embereket. Egymás mellett feküdtek a földön. A barakkokat csak később építették. A birkaólban töltött fél év volt a leg- szömyűbb. Az anyát a rizsföldre hajtották gyomlálni, a hároméves fiúcskára nyolcéves nővére vigyázott. Később a kisfiú nagyon legyengült, és akkor hazamehetett Hatvanba.- Apám bátyjához került, aki matematika-tanár volt, és mivel nem volt, aki helyettesítse, így őt nem vitték el - meséli Csongovainé. - Nagy gondot jelentett az is, hogy öcsém kezelését jó néhány orvos nem vállalta, mivel egy internált gyermeke volt. Dr. Várhelyi András viszont gondjaiba vette, s így felépülhetett. Egyszer a rendelőben várakozott a nagybácsival, mikor odament hozzá Galgóczy József, a család egyik régi barátja, nézte a betegségtől bágyadt gyermeket, és azt mondta: Hát ettől az ellenségtől rettegnek? Másnap elvitték, és három év börtönt kapott. Akkor még ennyiért is bezárták az embereket. A család 1953 augusztusában szabadult a Hortobágyról. Mivel nem volt lakásuk, az egyik rokonnál húzták meg magukat. - Vártuk édesapánkat - mondja az egykori elhurcolt. - Emlékszem, öcsém kint játszott az utcán a gyermekekkel, amikor megjött. Az emberek köszöntek, hogy jó napot, Zsákol úr, mire öcsém azt mondta: Csókolom, Zsákai bácsi! Jó időbe telt, amíg feldolgozta magában az élményt, amíg megszokta, hogy ez a férfi az ő édesapja. Kirekesztettek A Zsákai család évtizedeken át viselte a kirekesztettség keresztjét. Az apa nem mehetett vissza a vasúthoz, a bányában szerzett szívbetegsége ellenére földmunkásként tartotta el a családját. Ötvenkilenc évesen halt meg. Csongovainé még a Hortobágyon tanulni kezdett oroszul (csak ezt lehetett). Főiskolára szeretett volna menni érettségi után, de közölték vele, hogy ne próbálkozzon a felvételivel. Végül Jászberényben elvégezte a tanítóképzőt, majd orosz szakvizsgát tett.- Sokan felrótták, hogy éppen az oroszt választottam, de hát ezt a nyelvet nem kell feltétlenül a kommunista diktatúrával párost- Csongovai Péterné tani. Puskin is resztjét orosz volt és Tolsztoj is. Csongovai Pétemé nemrég a ke- rekháraszti iskola szeretett és megbecsült vezetőjeként ment nyugdíjba. Az egykori elhurcoltak minden évben június 19-én találkoznak az újhatvani templomnál. Az emlékező szentmisét Bányai Lászlóval mindig egy ferences atya celebrálja. Az idén délután 6-kor kezdődik a mise, majd megkoszorúzzák a templom falán található emévtizedekig viselte a kirekesztettség keFOTÓ. T. Z. M léktáblákat. Július 6. és 8. között a Hortobágyra is ellátogatnak, ahol felkeresik az egykori barakkokat.- Az emlékek még elevenen élnek, hiszen sohasem lehet elfelejteni azt, ami velünk megtörtént. Az fáj, hogy még senki sem kért bocsánatot azért, amit velünk tettek. De apám mindig is azt mondta, hogy az igazságszolgáltatás az Isten dolga. TOMPA Z. MIHÁLY öbb mint 800 alkotás érkezett a június elején megnyitott egri XVII. Országos Akva- rell Biennáléra. A hazai akvarell-festészet jelenlegi helyzetét reprezentáló kiállításról, a vízfestékben rejlő lehetőségekről és a grafika irányváltozásairól kérdeztük a tárlat szervezőjét, a Dobó István Vármúzeum művészettörténészét, H. Szilasi Ágotát. Akvarell: a grafika királynője Július 9-ig látható a biennálé anyaga az egri Tábornokházban Eger- Az első biennálé 1968-ban nyílt meg. Az eredeti szándék a hagyományteremtés volt, avagy a művészek kerestek bemutatkozási lehetőséget?- A Városi Tanács VB üléseinek jegyzőkönyveiben több utalást is találtam arra, hogy az „Egri Nyár” művészeti és tudományos programsorozat hagyományainak megteremtését rendkívül fontosnak tartották. Ezekből az iratokból derült ki számomra az is: hangsúlyt helyeztek arra, hogy a hevesi megyeszékhely adjon otthont egy országos művészeti seregszemlének, amely a város kulturális, tudományos, turisztikai jellegét erősítené. Ebben az időben egyébként érezhető volt a törekvés a képzőművészet területén a Budapest-központúság megszüntetésére. így nyílt meg 1961-ben Miskolcon a sokszorosító grafikai biennálé, 1968-ban a pécsi kisplasztikái bemutató, valamint az egri akvarell-biennálé. Az igazsághoz tartozik, hogy 1974-ig a biennálékat miskolci szervezéssel és fővárosi közreműködéssel bonyolították le, s Eger csupán ajándékként kapta ezt a kiállítást.- Abban az időben mennyire volt „divatos műfaj” az akvarell?- Az akvarell mindig is a grafika királynője volt. Eger szerencsés volt ilyen szempontból, s talán a táj hangulatának, a város miliőjének is köszönhető, hogy a hevesi megyeszékhely az akvarellt kapta. Valójában az akvarellt az ötvenes évek szocreál hangulatában többször elmarasztalták. A technika, a festékanyag, s a vele létrehozható hangulat nem a mindenki által érthető befejezettség, a tárgyilagosság, a rosszul értelmezett naturalizmus, vagy éppen a propaganda műfaja. Ez sokkal inkább egy intim műfaj. A színek, az árnyaltság, a belső érzelmek kifejezésére, külső reflexiók gyors leképezésére alkalmas.- Technikai szempontból nehéz műfajról van szó?- Nem tartozik a könnyű technikák közé, bár többféle alkalmazási eljárása is létezik. Lehet vizes alapra egyszeri impressziót leképezni és lehet többször, lazúrosán ráfesteni, de nem olyan könnyen javítható, mint az olaj. Éppen ezért kell biztos kéz és tudás hozzá. Ebben rejlik a nehézsége. Az akvarell expresszív hatások megragadására alkalmas, ezért is válik egyre kedveltebbé napjainkban. A pillanatot, a belső ráérzéseket mással aligha lehet könnyen kifejezni. Olyan szempontból viszont nincsenek nehézségei, hogy nem kell alapozni, vásznat feszíteni. Talán emiatt is nyitott az intim műfajtól a populári- sabb felé.- Mostanság milyen témákat fejeznek ki e technika segítségével? Benes József: Husika- Úgy gondolom, hogy az olajjal ellentétben az akvarell egyfajta bonyolult lelkivilág megjelenítésére alkalmas eljárás, tehát a milyenséget mindig a művész habitusa határozza meg. Ez a technika a bonyolult lelki életet élő alkotók technikája. De még itt is számos változat létezik. Ahány alkotó, annyi megközelítés, alkalmazási felfogás. Bikácsi Daniella például szinte négyzetmilliméterenként megdolgozza a felületet, míg Szabados Árpád lapjaira a laza, gesztusszintű ecsetkezelés jellemző.- Az elmúlt 17 biennálé anyagaira visszatekintve merre halad az akvarellfestészet?- Az induláskor éppúgy a lírai, bensőséges megközelítés volt a jellemző, ahogyan most is. Az évtizedek során inkább a technikák használatában volt változás. Az akvarell és a guache mellett a nyolcvanas évektől elterjedné vált a vegyes technikák alkalmazása. A mostani biennálé előtt is dilemma volt számunkra, hogy hagyjuk-e elburjánzani a vegyes technikákat, vagy próbáljuk az alkotókat visszaterelgetni a tiszta akvarell irányába. Ugyanis a századvég művészete attól vált izgalmassá, hogy a biennálán résztvevő művészek is bármilyen, vízzel oldható anyaghoz nyúlhattak, de az akvarell attól marad az, ami, hogy a transzparencia, azaz az átláthatóság, az áttűnés megjelenik az alkotásokon. Emiatt is volt számomra szomorú, hogy a zsűri több egri főiskolás anyagát kénytelen volt elutasítani, hiszen tojástemperával dolgoztak, ami száradás után lakkos csillogást ad az anyagnak, s ezáltal a kép elveszítette áttetszőségét.- Az ezredforduló milyen kihívásokat tartogat az akvarellfestők számára?- Az életérzések mindig változnak, de az akvarell lényege változatlan. Ez nem a látvány leképezésének az eszköze. Ha az alkotó mégis tájat, portrét készít, akkor az az átlényegítésen keresztül jelenik meg. Az üzenet- és érzékközvetítő szereppel több ez, mint más technikák.- Az idén finn és cseh alkotókkal is találkoztunk...- Mivel a múzeumnak jelentős gyűjteménye van az elmúlt három évtizedből, így Helsinkibe nagyobb anyagot utaztattunk tavaly. A csere jegyében érkezett most 11 művész 22 képpel a biennáléra. A cseh kiállító pedig levélben érdeklődött a részvételi lehetőségről, s valójában hiba lett volna elutasítani, hiszen egészen más felfogásban dolgozik, mint a magyar alkotók. A kiállítás érdekes, értékes színfoltja három bemutatott képe.- A zárást követően gyarapodik majd a Dobó István Vármúzeum gyűjteménye?- Az idei év több szempontból is nagyon szerencsés volt. Egyrészt most adhattunk ki teljes színes katalógust, másrészt vásárlásra is kaptunk 800 ezer forintot a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól. A gyűjtemény így egyre közelebb kerülhet ahhoz, hogy összefoglalója legyen a legutóbbi harminc év magyar akvarellmű- vészetének. SZUROMI RITA
