Heves Megyei Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-14 / 62. szám
4. oldal - Heves Megyei Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Március 14., kedd Vihar a bizottságokban Budapest Büntető eljárást kezdeményez az ÁSZ a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Köz- alapítványnál tapasztalt törvénysértések feltárására. A kormány szerint a közbeszerzési eljárás lassítaná és megdrágítaná az autópályaépítéseket, ezért nem lesz nyilvános versenyeztetés - derült ki egyebek mellett a tegnapi országgyűlési bizottsági üléseken. Mulasztásokra és szabálytalanságokra bukkant az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) 1995-1999 közötti működésének vizsgálatakor, ezért a számvevőszék büntetőjogi feljelentést is tett - hangzott el az ifjúsági és sportbizottság ellenőrző albizottságának tegnapi ülésén. Két ingatlan vagyoni hátrányt okozó értékesítéséért a számvevőszéki revizorok a kuratóriumot és annak elnökét teszik felelőssé. Varjú László, a közalapítvány korábbi elnöke cáfolja, hogy a kuratórium és a felügyelőbizottság több tagja valótlan költségeket számolt el, s ezzel a közalapítványnak 1998. és 1999. június 30-a között 4,7 millió forint kárt okozott. Az emberi jogi bizottság a kisebbségi törvény módosítását előkészítő ad hoc bizottságában a Pénzügyminisztérium jelen lévő szakértője elfogadhatónak értékelte azt a javaslatot, amely szerint az országos kisebbségi önkormányzatok az állami költségvetésből többletforráshoz jussanak. A kisebbségi biztos, valamint a kisebbségi hivatal által készített törvénymódosítási elképzeléseket összedolgozva az ad hoc bizottság arra az elképzelésre jutott, hogy a kisebbségek országos szintű önkormányzatainak kezelésébe kellene adni a kisebbségi oktatási intézményeket, amellyel kiteljesíthetnék autonómiájukat. A PM ehhez megteremtené az anyagi feltételeket. Egyet nem értés jellemezte az autópálya-építések finanszírozásával kapcsolatosan a költségvetési bizottság előtt tegnap megjelenő pénzügyminisztériumi politikai államtitkárt, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatóját, valamint a bizottság ellenzéki tagjait. Az ellenzéki képviselők élesen bírálták a kormány azon elképzelését, amely szerint közbeszerzési eljárás nélkül jelölnék ki az autópályák beruházóit. Az országgyűlési bizottság írásban kér tájékoztatást a pénzügyi tárcától, amelytől remélik, fény derül a kormányzati döntés tarthatatlanságára. _________hj«. Ö sszehangolt bűnüldözés Szeptembertől munkába áll a Maffiaellenes Központ Budapest Nyomozati vagy nyilvántartási kötelezettsége nem lesz, ám a maffiabűnözéssel foglalkozó szervezetek közötti koordinációval jelentős csapást mérhet a szervezett alvilágra az ősszel felálló Maffiaellenes Koordinációs Központ. Az ötvenfős stáb elhelyezéséről és finanszírozásáról szóló tervezeten jelenleg a Nemzetbiztonsági Hivatal szakemberei dolgoznak. Nem új bűnüldöző hatóság életre hívása, vagy a KBI felélesztése a célja a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek és munkatársának - bocsátotta előre Kátai Ildikó, a Nemzetbiztonsági Hivatal sajtófőnöke. Mint mondta, Kövér László és csapata Angliából hozott minta alapján azért tett javaslatot egy maffiaellenes központ kiépítésére, mert ezzel a kormányprogramban is szereplő lépéssel lényegesen hatékonyabbá lehetne tenni a jelenleg a szervezett bűnözés felderítésével foglalkozó mintegy tizenegy szervezet munkáját. A Maffiaellenes Koordinációs Központnak a rendvédelmi szervek feladatainak összehangolása, az információáramlás gyorsítása, illetve egységes akciók szervezése lesz a fő dolga. Kátá Ildikó szerint az együttműködő szervektől független ötvenfős stáb elhelyezéséről még nincsenek kiérlelt javaslatok, s azt sem lehet tudni, mennyibe kerül majd a MEK működtetése. Az azonban már tény, hogy a belügyminiszter elnökletével a szervezet felügyeletét az úgynevezett Műveleti Irányító Tárcaközi Bizottság látná el. A MEK igazgatóját helyettes álamtitkári beosztásban várhatóan valamelyik együttműködő szervtől vezénylik majd ki. Kovács Lajos, az ORFK egyik vezető életvédelmis nyomozója úgy véli: a MEK eredményessége attól függ, mennyire lesznek hatékonyak az ott dolgozó munka- társak. Kérdés például, hogy főnökei lesznek-e a többi szervnél dolgozóknak. Ha mondjuk az összegyűjtött információk alapján célszerű akcióra nem adhatnának utasítást, eredményességüket nehezen lehetne mérni. Világossá kellene tenni azt is, hogy mi tartozik a maffiaügyek közé. A zsarolás például határeset, besorolása attól függ, hogy ki a zsaroló és ki a megzsarolt személy. TAKÁCS MARIANN Készenlét a Tiszán Tönkremehetnek a feldolgozó vállalatok és a hazai beszállítók A Tiszán vonuló, romániai eredetű nehézfém-szennyeződés miatt hétfőre virradó éjjel készenlétbe helyezte árvízvédelmi osztagát a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - közölte Fazekas László, a szervezet vezetője. Budapest - Debrecen Tardy János, a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára hétfőn a tárcánál rendezett sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy komoly gondot jelenthet a Tisza árterében, a holtágakban a romániai nehézfém-szennyezéssel érkező ólom leülepedése, mert az hosszú távon veszélyezteti az élővilágot. Borbély János, a minisztérium másik helyettes államtitkára arról szólt, hogy bár az oldott ólom- tartalom nem sokkal haladja meg a magyarországi mérések alapján az erősen szennyezett vízre vonatkozó határértéket, a lebegő anyagokhoz kötődő és így leülepedő, nem oldódó ólom és cink literenként 2,9 milligrammos mennyisége igen magas. Pepó Pál miniszter kifejtette, hogy Romániában a péntekit követően nem volt második nehézfémszennyezés. Ezzel cáfolta Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága elnökének erre vonatkozó információit. A miniszter a Romániától hétfőn kapott tájékoztatásra hivatkozott. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság részéről Fazekas László felvetette, hogy a Keletifőcsatorna torkolatának esetleges lezárására is sor kerülhet, hogy így kerüljék el a káros anyagok tovaterjedését. (Később, a nap folyamán meg is született a döntés, a torkolatot lezárták.) A magas ólomtartalom egyelőre nem veszélyezteti a környék legnagyobb konzervgyárának ellátását biztosító területeket, de ennek ellenére rendkívül szigorú vizsgálatoknak fogják alávetni a beérkező terményt - jelezte Újfaluin József, a debreceni konzervgyár igazgatója. Félő azonban, hogy a nyugati vevők esetleg elállnak vásárlási szándékuktól, ami akár tönkre is teheti a hazai beszállítókat - tette hozzá a vállalati vezető. Az Országos Élelmezési és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főosztályvezetője, dr. Sohár Pálné tudósítónknak kifejtette, hogy a cink csak nagyon nagy mennyiségben, az ólom azonban már kisebb dózisban is mérgező, rosz- szullétet, hányást, hasmenést okozhat. A nehézfémek nagy része rákkeltő anyag. Öröm az ürömben, hogy az ólom a talajból nehezen szívódik fel a kerti növényekbe, ezért remélhető, hogy nem fog nagyobb bajt okozni a jelenlegi szennyeződés, véli a szakember. . -WÚjabb merényletet követtek el a folyó ellen fotó: feb DÁTUMVÁLTÓ VILÁG Folyamatos az évszámkezelés Igaz, a számítógépes hírek élén mostanában a komputerkalózok és az ellenük folyó védekezés áll, a szakemberek tovább figyelik a dátumváltás miatt bekövetkező vagy várható üzemzavarokat. Tévedés volt azt gondolni, hogy a dátumváltás veszélye úgy múlik el, mint egy földrengés: jön és megy; tekintve, hogy a legtöbb hiba a bonyolult vállalati és kormányzati rendszerekben adódhat, kitartóan kell folytatni a számító- gépes programok szűrését - írja az Associated Press elemzője. A hír- ügynökség időről időre közli azokat az eseteket, amelyek a „millenniumi vírus” meglétére utalnak. Bizonyított tény, hogy az Egyesült Államok Új-Mexikó államában jó ideig hibás volt a kiadott járművezetői jogosítványok fele. Alabamában egy nagy cég bérszámfejtési számítógépe zavarodott meg. Hasonló jelenség játszódott le egy dániai banknál is. A magáncégek számlázó, könyvelési és anyag-nyilvántartási programjai különösen veszélyeztetve vannak. A feketeleves még ezután jön - véli Dale Way, egy amerikai villamossági és elektronikai kutatóintézet kulcsembere. A gond az, hogy a szolgáltató jellegű szoftverek nem annyira tipizáltak, és nem törődtek velük annyit, mint a stratégiai ágazatok (közlekedés, atomerőművek, adóhivatal, stb.) rendszereivel. Ráadásul a „kicsik” az évek során keresztbe-kasul összekapcsolódtak, nehezen áttekinthetők, s rendszerint különféle „évjáratú” gépeket, szoftvereket működtetnek. Szakemberek felhívják a figyelmet egy sajátos problémára is: a kis- és középvállalatok milliói kivárnak, és semmit vagy alig áldoznak komputereik ellenőrzésére. Sokszor úgy védekeznek az ismeretlen rém ellen, hogy egyes nélkülözhető számító- gépes üzemmódjaikat kikapcsolják. Ezzel aztán a millenniumi vírus még hosszabb időre marad életképes. Jogos tehát a Hall Associates kríziskezelő központ intése, miszerint az évszámkezelés korántsem kampányfeladat. MUNKAEBÉD. Áder János, az Országgyűlés elnöke tegnap a Parlament Vadásztermében munkaebéd keretében fogadta a NATO- és EU-tagállamok Budapesten akkreditált nagyköveteit. A találkozóra abból az alkalomból került sor, hogy Magyarországot egy évvel ezelőtt vették fel a NATO-tagállamok sorába. Az ebéden részt vett Michael Lake, az Európai Unió magyar- országi delegációjának nagykövete is. TÖRVÉNYJAVASLAT. Magyar Bálint szabad demokrata pártelnök hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja törvényjavaslatot dolgoz ki az információ szabadságáról. Ebben követelményt fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a hivatalok a lehető legkevesebb információt zárják el a nyilvánosság elől, és előírnák az információ nyilvánosságra hozatalának, hozzáférhetővé tételének módját. ÚJABB SZEREP. A magyarországi önkormányzatoknak is minél előbb meg kell ismerniük azt, milyen újabb szerep, feladat hárul rájuk azután, hogy Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lesz - hangoztatta Tony McKenna, az EU Régiók Bizottságának alelnöke hétfőn egy e témakörben rendezett miskolci fórumon. ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG. Egyre javulnak az esélyei annak, hogy még az idén életbe léphet a polgármesterek és önkormányzati képviselők összeférhetetlenségét szabályozó törvény új rendelkezéseinek némelyike - nyilatkozta hétfőn Turi- Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt frakcióvezetőjének általános helyettese. MIÉP-NEM. Ifjabb Hegedűs Lóránt, a MIÉP frakcióvezető-helyettese nem tartja elképzelhetőnek, hogy a képviselőcsoport jelen formájában támogatná a magzati élet védelméről szóló törvény tervezett módosítását, bár a kérdésről még nem szavazott a frakció. A politikus hétfőn kijelentette: álláspontjuk az, hogy ki kell venni a törvényből a válsághelyzet jogi kategóriáját. ÁLLOMÁNYGYŰLÉS. Az 1848 49-es forradalom és szabadság- harc 152. évfordulója alkalmából ünnepi állománygyűlést tartottak hétfőn a Belügyminisztériumban. Az állománygyűlésen Pintér Sándor belügyminiszter négy rendőr és egy határőr alezredest ezredessé léptetett elő. A tárca vezetője emellett nyolc rendőrnek, két határőrnek és egy tűzoltótisztnek főtanácsosi címet, valamint a minisztérium állományába tartozó szervezetek több munkatársának taná- csosi címet adományozott. ■ AZ EGER ÉS KÖRNYÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA ÉRTESÍTI tisztelt tagjait, hogy RÉSZKÖZGYŰLÉSEIT AZ ALÁBBIAK SZERINT TARTJA: VERPELÉT EGER). SÍROK EGERSZALÓK EGERSZÓLÁT ALDEBRŐ TÓFALU TARNASZENTMÁR1A FEIDEBRŐ MAKLÁR ANDORNAKTÁLYA EGERBAKTA FELSŐTÁRKÁNY NOVA) EGER II. OSTOROS NOSZVAJ 2000. MÁRCIUS 27.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 28.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 20.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 21.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 22.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 21.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 22.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 20.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 23.16,30 ÓRA 2000. MÁRCIUS 20.16.00 ÓRA 2000. MÁRCIUS 20.16,00 ÓRA 2000. MÁRCIUS 21. 16.00 ÓRA 2000 MÁRCIUS 22.16,00 ÓRA 2000. MÁRCIUS 22.16,00 ÓRA 2000. MÁRCIUS 23.16.00 ÓRA 2000. MÁRCIUS 23.16,00 ÓRA 2000. MÁRCIUS 24.13,00 ÓRA MŰVELŐDÉSI HÁZ Eger, Hibay u. 17/a. ÖNKORMÁNYZAT FALUHÁZ KULTÚRHÁZ IDŐSEK NAPKÖZI OTTHONA IDŐSEK NAPKÖZI OTTHONA TÁRSADALMI KLUB MŰVELŐDÉSI HÁZ GÁRDONYI ÚT 2. RÁKÓCZI ÚT 16/A FELSZABADULÁS ÚT 6. FŐÚT ISTVÁN ÚT 2. TÍMÁR ÚT 2. HŐSÖK TERE 8. GÁRDONYI ÚT 16. HATÁROZATKÉPTELENSÉG ESETÉN AZ ISMÉTELT RÉSZKÖZGYŰLÉS UGYANAZON A NAPON, FÉL ÓRÁVAL KÉSŐBB, A JELENLÉVŐ TAGOK SZÁMÁTÓL FÜGGETLENÜL KERÜL MEGTARTÁSRA. MINDEN TAGUNK MEGJELENÉSÉRE SZÁMÍTUNK! (7262) IGAZGATÓSÁG Az Inter-Európa Bank Rt. jutalékos rendszerben alkalmazott lakossági üzletkötő munkatársat keres egri fiókjába. Az üzletkötő feladata a lakossági ügyfélkör bővítése, kapcsolattartás az ügyfelekkel. Elvárások: legalább középfokú végzettség, kiváló kapcsolatteremtő és kommunikációs készség, értékesítési gyakorlat, saját gépkocsi. A jelentkezéseket „Lakossági üzletkötő” jeligére a hirdetés megjelenésétől számított 8 napon belül kérjük megküldeni az alábbi címre: 1537 Budapest 114, Pf. 453/418, vagye-mailen: nemeta@ieb.hu Inter-Európa Bank Rt A SNMHOIOIMI csoport tagja ♦ Bükié padlószőnyeg reklámáron már ♦ Padlószőnyegek filc háttal ♦ PVC padló ♦ Laminált parketta bükk, tölgy, juhar, mahagóni készletből ♦ szegők, lábtörlők, műfű, ragasztó 717 Ft/m'-től 1 .242. Ft/m'-től 496 Ft/m'-től 1 .760 Ft/m'-től-(-ajándék ragasztó Eger, Szarvas tér (a Tourist Motel udvarában) - 36/410-280 Tegnap mondták, de ma is igaz A reklám az egyetlen módszer arra, hogy valamely gyártmányáról, termékéről, árujáról a 0© nagyobb számú fogyasztót, a © rövidebb idő alatt, a © /kisebb költséggel tájékoztassa. Különösen igaz ez, ha nálunk hirdet: