Heves Megyei Hírlap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-24 / 300. szám

1999. december 24., péntek Karácsonyi kalandozás a régmúltban Miért éppen karácsonyfa ? Bizonyára kevesen tudják, hogy a karácsonyfa-állítás egy né­met misztériumjáték maradvá­nya. A könyvnyomtatás felfede­zése előtt ugyanis, amikor csak a gazdag emberek és az egyházak juthattak egy-egy kézírásos bibli­ához, a szegények számára úgy közvetítették a szentírást, hogy részben a templom falára pingál- ták fel a szegények bibliáját, rész­ben pedig a templom melletti színpadon lejátszották a Szent­írás egy-egy dramatizálható jele­netét. így került sor a Paradi­csomkertnek és a bűnbeesésnek a jelenetére, ahol persze szükség volt a tudás fájára, amelyről az a bizonyos veszedelmes alma ló­gott le. Ez az almával díszített fa volt az őse a karácsonyfának és azért választották a fenyőt, mi­vel német területen Krisztus szü­letésének ünnepe körül nem volt más zöldellő fa. Hazánkban Podmaniczky Fri­gyes, a híres kockás báró, az egy­kori Szabadelvű Párt elnöke em­lékirataiban írja le egészen pon­tosan, hogy egyik nagynénikéje, egy osztrák hölgy volt az, aki 1825-ben először állított elő­ször karácsonyfát. Ausztriába szintén német földről került a karácsonyfa divatja: a legrégibb feljegyzés Strassbourg környé­kéről, 1605-ből származik. Ez arról értesít, hogy Krisztus szü­letése ünnepére ilyen fát állítot­tak dióval, aranyfüsffel, papírró­zsákkal, és cukrokkal. Gyertyát csak a 18. század közepén kezd­tek a fára tűzdelni. Napisten újjászületik Jézus megszületésének ünne­pét ma a keresztény kultúrák kö­rében általában karácsony nap­ján ülik meg, megközelítőleg a té­li napforduló dátumán, december 24- 25-én. A keresztény egyház azon­ban nem mindig ezen a napon emlékezett meg a Megváltó vi­lágra jöttéről. Eredetileg január 6-án, Vízkereszt napján tartot­ták ezt az ünnepet, mert az ős­keresztényekre nézve fonto­sabb volt a lélekben, mintsem a testben való megszületés. Csak amikor a kereszténység­nek sikerült egyik legnagyobb belső ellenségét, az arianiz­must leküzdenie - amely Jézus ember volta körül fejtett ki eretnek tanokat -, akkor en­gedhette meg magának az egy­ház, hogy a Jézus emberi vol­tát, földi asszonytól való szüle­tését kihangsúlyozó december 25- i ünnepet tegye általánossá. Ez az ünnep ugyanis pontosan kilenc hónapra esik Mária fo­gantatásának március 25-i ün­nepétől. Hogy azonban éppen december 25-ét választotta ki az egyház emléknapul, annak az előbb említett kilenc hóna­pos anyaságon kívül más fon­tos oka is volt. December 25- én ünnepelte ugyanis az antik világ a téli napfordulókor újjá­születő Napisten ünnepét, mert hiszen az eddig folyton rövidülő nappalok az addig ha­lódott Nap újjászületését, dia­dalát jelentették. Kik, miért ünnepeltek ezen a napon? Hogy a keresztény vallás csakugyan a pogány Napisten ünnepe helyébe helyezte tuda­tosan Jézus születésének em­léknapját, arra van néhány klasszikus bizonyságunk. Egy Szíriái kora keresztény író ha­tározottan említi, hogy miután a Krisztus-hívők is szívesen részt vettek a pogányok Napis- ten-ünnepein, a dionüsziákon, ezért szentelte meg az egyház ezt a napot a kereszténység megalapítójának emlékezeté­vel. Úgy látszik azonban, egyes keresztények tovább is Dioniiszosz Isten ünnepét ül­hették meg karácsony napján, mert Szent Ágoston keményen inti híveit, hogy ne a Napot ünnepeljék ezen a napon, ha­nem azt aki a Napot teremtet­te. Évszázadokig tartott, amíg Dionüszosz emléke elhalvá­nyult, de még akkor is megma­radt a dionüsziák ünnepének sok részlete, a vigadozó kör­meneteik, amelyeknek emléke a magyar regösöknél is meg­maradt. Látjuk tehát, hogy a kará­csonyi ünnepkör december 25- től január 6-ig terjed, s magá­ban foglalja karácsony éjjelét, az újévi ajándékozó napot és a Vízkeresztet. Maga a kará­csony ünnep két napot ölel fel: december 25-ét és 26-át. Ezt a két napot a leghatározottab­ban az angol nyelv választja külön: Az első napot Christmas-Day-nek, a másodi­kat Boxing-Day-nek hívja. Az első szó eredete világos. Vol­taképpen így hangzik: Christ- Mass, ahol a második szó a mise angol fordítása. A kará­csonyi mise tudvalevőleg a ka­tolikus liturgiának egészen egyedülálló rítusa, hiszen ezen a napon a pap három mi­sét mond egymásba fonódva (Jézus testi, lelki, és feltáma­dási újjászületésének emléke­zetére.) Furcsább ennél a Boxing-Day értelme. Box an­golul skatulyát jelent: adott esetben az ajándékokat tartal­mazó skatulyát. Az angolok ugyanis ezen a napon ajándé­kozzák meg hozzátartozóikat. Karácsony - koldulónap Az ajándékozási divat a gö­rög dionüsziák római utódai­nak, a szaturnáliáknak abból a szokásából eredt, hogy ezen a napon a rabszolgák tömege­sen vonultak fel gazdáikhoz boldog új évet (Calendae) kí­vánni, s ennek fejében aján­dékokat kaptak. Ez a kalendálás megmaradt a balkán szláv népeknél, s a magyar falvak is átvették ko- ledálás, vagyis koldulás né­ven. Volt azonban ennek az ünnepkörnek egy másik je­lentősége is. Ekkor vált ugyanis esedékessé a papi ti­zed, latin névvel a decima, azaz a dézsma lefizetése. Amikor a török rokonságú magyar úri réteg Magyaror­szágot meghódította, az itt talált szlávoknál már általá­nos szokás lehetett, hiszen Szent István és Szent László törvényeiben is bőven esik szó róla. A török nyelvben viszont a keresztények adóját karadzs- nak, magyarosan hárács-nak nevezik, a tíz neve pedig törö­kül: on. Vagyis a jobbágyok által az év végi ünnepkör tá­ján fizetendő adó neve: adóti­zed, törökösen: karadzs-on volt, amely szó aztán rajtara­gadt magán az ünnepen is: a karácsonyon. Az összeállítást készítette: Barta Katalin Forrás: Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban A fa alá, U. M.-nek N ézzék el nekem, kedves jótékonykodó olvasóink, hogy - egyáltalán nem az önök érdemeinek Maratása­ként - én „gyűjtöttem" be azt a sok-sok hálálkodó kö­szönetét, amelyet a 17 éves tinilány, U. M. és nagymamája mondott önzetlen támogatásukért. Mindez akkor történt, amikor egy autóra való, dobozokba és zsákokba gyömöszölt ágy- és ruhaneművel, divatos lábbelivel, meleg holmival beál­lítottam az egyre növekedő belvízzel körülvett otthonukba. Ez a manapság nem egyedülálló történet akkor kezdődött, amikor megkaptuk és az Olvasók fórumában közöltük az igencsak, sanyarú körülmények között, szegényesen élő di­áklány levelét, miszerint eljutottak az elkeseredés végső ha­tárára. Soraiból nem a siránkozás hangja szólt, hanem a na­pi nehézségekkel való küzdelem kilátástalansága tárult elénk. Az a fájdalmas érzés, hogy reménytelenül egyedül maradt ez a csonka család, amelyet a betegeskedő nagyma­ma tart össze. Kész csoda, hogy az általa nevelt két unoka rendszeresen be tud járni a közeli városba, és becsülettel ta­nul a majdan megélhetést jelentő szakmát adó iskolában. Mindez az egész életükre nehezedő gond enyhült most kissé, miután az utóbbi napokban egyre gyakrabban csenge­tett be hozzájuk a postás, s tett le kisebb-nagyobb összeget a konyha asztalára. Nem tudni, milyen létben élő emberek töltötték ki azokat a csekkeket, amelyeken - Egerből, Fedémesről, Apcról, Füzesabonyból - érkezett ezer és öt­ezer forint közötti adomány, amelyből futja majd kevéske téli tüzelőre, élelmiszerre és egy-egy praktikus karácsonyi ajándékra is. Azt is csak sejteni lehet, hogy jó szívvel állítot­ták össze küldeményüket azok is, akik bennünket kértek meg, hogy juttassuk el az érintett családnak a számukra már nélkülözhető fekete-fehér televíziót, s az egyáltalán nem di­vatjamúlt viseleteket. S mi örömmel vállaltuk - s vállaljuk a jövőben is - a közvetítő szerepét. B ocsássák meg nekem, kedves jótékonykodó olvasó­ink, hogy az önök nevében is adtam néhány jó taná­csot a levélíró tinilánynak. Mindenekelőtt azt, hogy örökítse át nagymamájától azt az önfeláldozó szorgalmat, azt a mindennapi leleményességet, amellyel eddig meg tu­dott küzdeni az élet sokszor nagyon könyörtelen nehézsé­geivel. Hálálja meg ezt testvérével együtt azzal, hogy soha ne okozzanak fájdalmat neki. És tanuljanak, képezzék ma­gukat nagy-nagy szorgalommal, amíg csak tehetik, mert előttük a jövő. És majd ha ott ülnek a méltón feldíszített - s az utóbbi napokban ajándékba kapott sok-sok holmival képletesen körülvett - karácsonyfa előtt, gondoljanak hálá­val a mai önző, megkérgesedett világban is mélyen érző em­berekre. Mert vannak... Szilvás István A születés misztériuma G yöngyszemként peregnek mögöttünk a karácsonyok. Minden szemnek megvan a sajátos színe, különös hangulata, amit az élet maga gravírozott bele, feled­hetetlenül. Rengeteg fájó és szép emlék, na meg a kettő egy­szerre. Rengeteg apró momentum, ami immár az idők vége­zetéig hozzánk tartozik: egy kinyújtott pici kéz, egy odakoz- mált vacsora, egy-egy elkapott pillanat, kimondott és elhall­gatott kedves szavak. Sok apró mozaik, amiből összeállnak emlékeink eltávo­zott szeretteinkről és az általuk mesélt történetekről. Néha már nem is tudjuk, melyik ükszülőtől származik egy-egy ilyen „mese”. A születés misztériumának időszaka ez, és ha kell, az újjá­születésé is, a szeretet által motivált jó szándéké ami létünk minőségét hivatott jobbá tenni. Az édesanyák és édesapák ebben az időszakban nagy igye­kezettel próbálják megtudni, hogy milyen gondolatok foglal­koztatják csemetéiket, hiszen ez az ajándékozásnál is fontos lehet, és nagyban meghatározhatja az ünnep hangulatát. A sok jó titokelleső módszer mellett segítenek az Íróasztalon felejtett cetlik, a könyvek margójára feljegyzett apróságok is. Éppen Advent első vasárnapján készülődtem az ebéd tála­lásához, amikor a konyhaasztalon felejtett füzetet voltam kénytelen eltávolítani. A borítóján filccel írott áköm-bákom állt. „A romok közt is születni kell!” - hirdette a felirat. Döb­benten bámultam, s egy pillanat alatt rám szakadt az egész Világ fájdálma. Soha nem gondoltani volna, hogy enynyire tehetetlen lehetek, ha a borzalmaktól kell mégóvni gyerme­keimet. Hogyan titkolhatnám el a kibombázott, füstös épü­lettartozékot, a kártyavárként összeomló házakat, hogyan te­hetném meg nem történtté, hogy millió gyerek egyszerűen éhenhal. Hajnalig tartó meséim sem feledtethetné velük a menekülttáborok pokrócba bugyolált csöppségeinek riadt te­kintetét. Mert ők csak „úgy” születtek erre a világra. Az élet, a foly­tonosság törvényei szerint jönniük kellett. Talán sosem isme­rik meg az otthon melegének biztonságát, és arról sem lesz tudomásuk, hogy jobb helyeken baldachinos bölcsőben rin­gatják a család szemefényét. Éhség, didergés, bizonytalanság az osztályrészük. M égis a természet létjogosultságukért kiált. Hiába a szenvedés, a fájdalom, a kín. Élni kell és születni. Még a romok közt is. ________________■________________ :_____________Dénes Csilla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom