Heves Megyei Hírlap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-20 / 271. szám

6. oldal Hírlap Magazin 1999. november 20., szombat Magyar esélyek Európa közepén (3.) Az euromiüiárdok jönnek - a tolmácsok mennek Amint arról már beszámoltunk, a Friedrich Ebert Alapít­vány októberben magyar újságírókat látott vendégül egy brüsszeli tanulmányúton. A résztvevők az Európai Unió in­tézményeivel, működésével ismerkedhettek, de hallhattak a magyar csatlakozás esélyeiről és kihívásairól is. Sorozatunk harmadik, egyben befejező részében igyekszünk néhány konkrét adattal szolgálni, főleg a pénzügyek terén. Az alig­hanem ki fog derülni, hogy az értelmetlen költekezés és a bü­rokrácia duzzasztása nem itthoni specifikum. Az illúziók szertefoszlatása nem tart sokáig: azt például mindjárt az elején, a Friedrich Ebert Alapítvány brüsszeli irodájában megtudjuk, hogy az Európai Bizottság appará­tusában tizenhatezer ember dolgozik, s közülük hétezer a tolmács. Az Unió munka­a külső vámokból származik. Az agrárbevételek aránya az egészhez viszonyítva összesen 2,4 százalék. Ezzel szemben a kiadásoknak szinte a fele - pontosan 47,8 százaléka - a közös agrárpolitikára megy. Szóval, úgy tűnik, nem csak nálunk erős némely lobby. És Az előszobában. Karikatúra az „Európa tíz pontban” című információs kiadványból nyelve ugyan az angol és a francia, viszont a különböző plénumokon, üléseken vala­mennyi tagállam nyelvére for­dítanak. Az átfedéseknek kö­szönhetően - amilyen mond­juk Németország és Ausztria vagy Írország és Anglia esete - összesen tizenegy nyelven követheti a hallgató a történé­seket. A teremben zajlik a ta­nácskozás, körben fent szá­mozott üvegablakok mögött ülnek a szinkrontolmácsok, felvesszük a fejhallgatót, te­kerjük a gombot a finntől a portugálig... Nem biztos, hogy jelent valamit, de a gépen né­hány tároló még üres. Új tagál­lamoknak, új nyelveknek ta­lán. Mindenesetre, ha bekerü­lünk, hivatalos nyelv lesz a magyar is - meg aztán a cseh, a lengyel, az észt, a szlovén és a többi -, az európai tolmá­csok előtt pedig óriási pers­pektívák nyílnak. Ugyancsak az alapítványi irodában válik világossá, hogy Magyarországon Torgyán Jó­zsef földművelés-, vidék- és labdarúgás-fejlesztési minisz­ter, kisgazda pártelnök a leg­nagyobb européer. Amikor ő négyszáztizenhárom-milliárd forintot követel a hazai mező- gazdaságnak, fontos uniós el­várást kér a magyar kormá­nyon számon. Másként fogal­mazva: ő igazodna, csak saj­nos állandóan keresztbe tesz­nek neki. Mert mi is a helyzet mindezzel az Európai Unió­ban? Amint azt programkoor­dinátorunk, Stefanie Ricken ki­fejtette, az Unió költségveté­sében évente mintegy kilenc - venmilliárd euro szerepel a bevételi oldalon. A bevételek legkomolyabb hányada az ál­talános forgalmi adóból, a tag­államok befizetéseiből, illetve Torgyán József még nem is kérte el jövőre a fél magyar költségvetést. Nézzük most azt, mi jut a közös európai ajtó előtt állók­nak. Talán kevesen tudják, de az immár Közép-Kelet-Eu- rópa-szerte legismertebbnek nevezhető alap, a PHARE 1989-ben eredetileg csak Len­gyelország és Magyarország gazdasági újjáépítésének tá­mogatására jött létre. (Erre utal az angol név is, amelyből a rövidítés származik: Poland- Hungary aid for economic restructuring). Továbbá, a PHARE-t anno egyfajta gyorssegélynek szánták. Az­tán szépen átalakult, rajtunk és a lengyeleken kívül kiterjedt Csehországra, Szlovákiára, Bulgáriára, Romániára^ Lett­országra, Litvániára, Észtor­szágra, Albániára és a volt Ju­goszlávia több utódállamára. Gyakorlatilag a tagjelöltek - és néhány más állam - megse­gítésére, felzárkóztatására hi­vatott programmá vált. Aho­gyan azt az alap brüsszeli in­formációs centrumának igaz­gatója, Khaldoun Sinno el­mondotta, 1990 és 1999 között tízmilliárd eurót költöttek a PHARE-ra, amely pénz vissza nem fizetendő segélyként ju­tott el a rászoruló országok­hoz. Nemzeti programokat, határon átnyúló együttműkö­déseket, és több országot át­fogó, úgynevezett multiprog­ramokat egyaránt támogattak. A jövő évtől a PHARE mel­lett két újabb alap létesül, a mezőgazdasági fejlesztésekre szolgáló SAPARD, illetve az infrastrukturális és környezet- védelmi projektekre szánt IS PA. Ezekből 2006-ig része­sülhet a tíz tagjelölt ország, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyel- ország, Románia, Szlovákia és Szlovénia, a népesség, az egy főre eső GDP, illetve az or­szág területének arányában. A PHARE II. - amelyből például intézmények kiépítését, kö­zösségi programokat, regioná­lis és szociális fejlesztéseket támogatnak - kerete 1,56 mil­liárd euró lesz évente, a SA- PARD-é 520 millió, az ISPA-é 1 milliárd 40 millió euró. Mindent összevetve, évente 3 milliárd 120 millió eurót, 2006-ig összesen 21 milliárd 840 millió eurót fordít az Unió a tagjelöltekre. Magyarország ennek a pénznek átlagosan 8 és fél százalékára számíthat, a már említett három tényező, a lakosságszám, a GDP és a te­rület aránya alapján. Ha a töb­bieket nézzük, a legnagyobb összeg - az egésznek körülbe­lül 33 és fél százaléka - Len­gyelországba kerül, a követ­kező Románia a maga 23 szá­zalékával, a harmadik Bulgá­ria 10 százalékkal, aztán jö­vünk mi. A legkevesebb tá­mogatás értelemszerűen a legmagasabb GDP-vel rendel­kező, egyúttal legkisebb ál­lamnak, Szlovéniának jut: másfél százalék. Az ISPA szakértője, Bran­don Smith arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy ebből az alap­ból a minimum 5 millió euró értékű fejlesztéseket tudják majd csak támogatni, s egyéb­ként is a nagyobb projekteket, például a „generációkat szol­gáló infrastruktúra” építését kedvelik. (Ez mellesleg egy közlekedési vagy környezet­védelmi beruházásnál nem­igen lehet gond). Általános szabály szerint a támogatás az összköltség 75 százalékáig ter­jedhet, s az ISPA-pénzből akár a korábban felvett hiteleket is lehet törleszteni. Az ISPA-t Magyarországon a Gazdasági Minisztérium koordinálja. A SAPARD esetében szin­tén a 75 százalékos finanszí­rozás a fő elképzelés, a többit vagy a kormánynak, vagy az adott magánbefektetőnek kell előteremtenie saját erőből. Ebből a keretből Magyaror­szágra évente 38 millió eurót szánnak - hangsúlyozta Kay Mortensen, az alap brüsszeli koordinátora. A szomszédos Ausztria hozzánk legközelebb eső tar­tománya, Burgenland saját képviselettel rendelkezik a belga fővárosban. A tanul­mányút végén egyebek mellett arról beszélgettünk e képvise­let vezetőjével, Andrea Krai- nerrel, hogy az 1995-ben be­lépett osztrákok félnek-e a magyar EU-csatlakozástól. Az emberek félelmeit meg kell ér­teni - mondta ő. Hiszen amíg Magyarországon kétezer schil- lingnek megfelelő összeget keres egy tanárnő, Ausztriá­ban pedig tizenkétezret egy képesítés nélküli felszolgáló, addig, egyszerűen gondol­kodva, valóban láthatjuk azt a veszélyt, hogy a csatlakozás után, a szabad munkaerő­áramlás eredményeként az összes magyar pedagógus Ausztriába fog menni dol­gozni. A nyelv nem akadály, a földrajzi távolság sem jelen­tős. Remélik, azért egyfajta kiegyenlítődés majd végbe­megy a két ország között, vannak erre külön alapok, tör­ténnek nálunk, Pesten minden­féle reformok... A remény belőlünk sem hi­ányzik. (rénes) „Komisz, konok” és kitüntetett Nyilván ha bólogat, nem kellett volna évtizedekig várnia, hogy elismerjék a munkáját. Hogy előbb terjessze fel állami kitünte­tésre, a Tessedik Sámuel-díjra a Kollégiumi Szakmai Szövet­ség, mint hogy megjutalmazzák őt három évtized után a város­házán. Mert Szabó Istvánné, Emi, a József Attila Középiskolai Leánykollégium igazgatója inkább elharapná a nyelvét, mint­sem hogy hízelegjen. Neki nem az a dolga, hanem az, hogy jól vezesse az öszvér típusú intézményt. EGER - Szerencsésebb csak egyszerűen átjáróháznak ne­vezni - jegyzi meg Szabóné Emi a rá jellemző fanyarsággal. - Eredetileg középiskolai kol­légium volna, mint ahogy az A és a B épület az is a harmadik és a negyedik emeleten. Hanem az alsó két szinten főiskolások laknak albérletben. Állandó vendégvárásra is berendezked­tünk néhány szobában, vala­mint a hétvégeken és a szün­időben turistaszállóként mű­ködtetjük az épületet. Nyeresé­get kell produkálnunk, nincs mese. Persze úgy, hogy a kol­légák, akik szenvedő alanyai ennek, még jutalmat se kaphat­nak a bevételből. Csak és kizá­rólag a közalkalmazotti fizeté­süket. Nem is csoda, hogy az igaz­gatónő azon meditál: nem csi­nálja tovább. Jövőre úgyis lete­lik a megbízatása. Pályázzon és küszködjön az, aki akar.- Néha torkig vagyok az egésszel - legyint keserűen. - Fogadkozom, hogy megszö­köm. Aztán ráncba szedem ma­gam, „elég volt a nyavalygás- ból, tessék talpra állni”, mon­dogatom, s csinálom tovább. Nem is tehetek egyebet, mert szemmel tart a helyettesem, akivel barátnők vagyunk 12 éves korunktól. Egymást erő- sítgetjük, ha néha csüggedünk. Most azzal kacérkodunk, hogy tényleg elmegyünk nyugdíjba. Bármilyen határozottan is je­lenti ki ezt, nem kötnék rá fo­gadást. Elképzelni sem lehet ezt at asszonyt karba tett kézzel üldögélni, vagy látni őt, amint az orra hegyére csúszott szem­üvege mögül figyeli a kötőtűit a kandalló fényénél.- Pedig szeretek kézimun­kázni - neveti el magát, miután vázolom, mi várhat rá, ha ki­száll a mókuskerékből. - Gyö­nyörű kosztümöket kötöttem. Még be is mutatták azokat a pedagógusok hobbi-kiállításán. Igaz, nem kandalló mellett ké­szültek, hanem a 33 négyzetmé­teres lakásomban, ahol egyedül élek. Tízéves volt a kislányom, amikor elváltunk a férjemmel, mert úgy érezte: számomra mindennél, a családnál is fonto­sabb a szakma. Kétségtelen, előfordult, hogy csak aludni lát­tam a gyerekemet, de tudtam, édesanyám és a nagymamám vigyáznak rá. Ha igazán szük­sége volt rám, a lányom mellett voltam. Büszkén mondhatom: remek nyelvtanár lett belőle! Emi évekig csak a lánya si­kereinek és a most már kiska­masz unokájának örülhetett. Mert hiába terjesztették fel őt évente kitüntetésre, a fenntar­tónál, az önkormányzatnál „el­keveredett” a papír.-Komisz, konok ember va­gyok. Ha sérülök is, nem adom fel. Engem ne szeressenek, ne ismerjenek el, csak hagyjanak dolgozni. Mert nem számít más, mint a gyerekek és a kol­légáim, akik boldogulásáért fe­lelősnek érzem magam. Min­den beosztásban csak a becsüle­tes, szakmailag és emberileg alkalmas embert tudtam tisz­telni. Hiába intett az anyukám: „kislányom, azért csalódsz és ütközöl, mert magas a mércéd”, képtelen vagyok a színlelésre. És kifejezetten szeretem azt, aki szókimondó. Legalább tu­dom, nem alamuszi, a valódi véleményét mondja. Engem a gyerekek mindennap megtalál­nak a kollégiumban 10-től este 9-ig. Szívesen beszélgetek ve­lük. Akik nem gyerekközös­ségben élnek, úgy gondolják, szörnyű a mai ifjúság. Én tu­dom róluk, hogy egyáltalán nem rosszak, csak a felnőtt-tár­sadalom tükrei. Olyanok, ami­lyennek minket látnak. Az igazgatónőt többnyire „keménynek” láthatják. Ami­lyennek képzeli magát: „ko­misznak, konoknak”. Aki nem hatódik meg egykönnyen. Csak akkor nyúl a szem­üvege alá, ha arról mesél, mi­lyen boldog volt a lánya, ami­kor elkísérte őt, hogy átvehesse a minisztertől a Tessedik Sá- muel-díjat. Négyessy Zita A Kincses Újság „próféciái” Sólyomvári Tibort, a Hatvan­ban élő nyugdíjas rendőr őrna­gyot mindig érdekelték a kurió­zumok. Amikor ismerősétől megkapta a Kincses Újság című hetilap 1943. évi (III. év­folyam 36. szám) szeptember 8- án megjelent példányát (felelős szerkesztő és kiadó: gróf And- rássy lmréné. Előfi­zetve negyedévre 3 pengő, fél évre 6 pengő, egyes szám ára 24 fil­lér), természetesen megörült. Amikor átta­nulmányozta a kiad­ványt, bizony, érdekes jelenségekre figyelt fel. Némi túlzással: az új­ság jelentős részét mintha nem bő fél év­századdal ezelőtt, ha­nem napjainkban írták volna... A színes címlapraj­zon törökországi hely­zetjelentés, földrengés után. A romok között édesanya melegíti az ebédet az épségben ma­radt kemencén, miköz­ben csemetéi segéd­keznek neki. Hátrébb két nő talán törmeléket válogat, talán hozzátar­tozókat keres. Szomorú analógiája ez napjaink eseményeinek, persze, korabeli „ízléssel” megjelenítve. Lapozzunk. A 3. oldalon a Szentatya, XII. Pius. A beteg - vagy legalábbis az újság su- galmazása alapján betegnek tűnő - pápát saját egészségi ál­lapotánál jelentősebb gondok gyötrik, mivel - idézzük - „Róma, az örök város legnehe­zebb óráit éli. A napfény alatt, fent, a levegőben repülőgépek százai. Ontják a pusztító bom-­bákat. Lent, a házak pincéiben Róma népe: szívükből ömlik az imádság, szemükből ömlik a könny.” XII. Pius - aki az 1938-as budapesti Euchariszti­kus Világkongresszuson még mint Pacelli bíboros képviselte a Vatikánt - autón száguld a pusztulás helyszínére. „Minden szem rátapad, tőle várják a csodát.” Hogy imája közreját- szott-e a világháború lezárásá­ban, nem tudni. Ami tény: utó­lag fölöslegesnek tűnik a Kin­cses Újság aggódása a Szent­atya egészségéért. Mint tudjuk, XII. Pius 1958-ig foglalta el Szent Péter trónusát. Eközben eltörölte az egyházi főméltósá­gok hercegi címét-, -s-szentté avatta Árpád-házi Margitot. Ti­zedik oldal: „90 éve találták meg az Orsóvá környékén el­ásott Szent Koronát”. A nem­zeti ereklyéket Szemere Berta­lan hadügyminiszter pántos lá­dában vitte magával a temes­vári csata után menekülve. Eg> lakatlan udvar földjébe rejtette a kancellária ugyan utasí­tást adott Karger Titusz őr­nagy-hadbírónak, hogy t relikviákat törje össze vagy vesse a Dunába, de Szemere másként döntött Kossuth 1853-ban Warghc István egykori külügyi tit­kárt bízta meg a korom felkutatásával, de Warghá elfogták, s Bécsben „ki­szedték” belőle a rejtek­hely titkát. Egy utász hosz- szas keresés után meglelte a ládát, s a koronát - Fe­renc József császár utasítá sára - „nagy pompává, Budára szállították”. Ta­lán nem fokozza mai poli­tikusaink megosztottsága a kérdésben, ha leírjuk: he­lyét a Várban jelölték ki. Tovább tallózva a Kin­cses Újság írásai között számos érdekességre buk­kanunk. Ilyen többek kö zött a háborús főzőrecept pályázat, a hízókúra-rova - „használja a fényeset bevált Herkules tápport!’ -, vagy a Szívet Szívér üzenetek. Mi most zárjuk a sor egy jellemző apróhirdetéssel Huszonhét éves, keresztény tex tilkereskedő tizenhétezerrel há zasságot kötne hozzávaló var rónővel, kinek pár ezer van „Lakása legyen” jeligével a fő kiadóba. Ma már az ilyesmi elképzel hetetlen, ugye? (tari A Kincses Újság 1943. évi szeptemberi számának címlapja: a törökországi föld­rengés után visszatér az élet a romok közé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom