Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-16 / 164. szám
1999. július 16.; péntek GYÖNGYÖS És KÖRZETE 5. oldal Van, aki „csak” szereti, más az alakjára vigyáz VÁMOSGYÖRK - A helyiek az elmúlt években - amióta dr. Birnbaumrié Pintér Mária kul- túrházvezető erőfeszítéseinek köszönhetően életre hívták a Vámosgyörki Vigasságok rendezvénysorozatát - megszokhatták már, hogy nyaranta remek produkciókkal mutatkoznak be a térség, műkedvelői. Erre az idén is remek lehetőséget kínált a június végi esemény. Mások mellett felléptek a község színpadi táncot tanuló fiataljai is, zajos sikert aratva produ kei ójuk kai. A három itteni csoportot vezető gyöngyösi Jankovits Mária - a gyerekeknek Marcsi néni - szerint igen tehetségesek tanítványai. Érdemes velük foglalkozni; reméli, hogy szeptembertől- is együtt marad a gárda.' A gyerekek tálentumáról Csacsácsa - Csilla módra magunk is meggyőződhettünk. Különösen két szép reményű fiatal kápráztatta el a sokasá-. got tudásával: az általános iskola első osztályába járó Boldog Bri- , gitta, illetve a hetedikes Lakatos Csilla. Brigitta - Jankovits Mária szerint - a korához képest kiúgró ■ mozgáskoordinációval rendelkezik, a nagyobbak között • is megállja a helyét. Vél- fotóiT.o. hetően örökölte a' harmóniát, amely a mozdulatait jellemzi - állítja a pedagógus.- Óvodáskorom óta szeretek táncolni - indokolta a „régi időkre” visszanyúló késztetését a kislány. Lakatos Csilla amellett, hogy esztétikailag pompás látvány - mint erre a műsorukat szemlélő férfiemberek is felfigyeltek -, úgyszintén nagyszerű táncos. Olyan bájjal, eredendő nőiességgel táncolta a csacsacsát, hogy nem lehetett őt nem észrevenni.- Azért kezdtem el ezt a műfajt, mert szeretném megőrizni a külsőmet - mondja kézenfekvő természetességgel. - Emellett jó ehhez a közösséghez tartozni, együtt 'örülni a sikereinknek. (t. o.) Brigitta remekül táncol Egy nagy futás a békéért GYÖNGYÖS - Tégy te is nalon zajlik. Heves megyei egy lépést a békéért! - jelszó- szakasza július 30-án indul val rendezik meg a Millenni- Egerből, umi Világbékejutást, amely a A hetvenkilenc kilométeres földkerekség legnagyobb fu- etap teljesítői érintik majd tórendezvénye és békefeszti- Egerszalók, Verpelét, Kis- válja is egyben. Célja, hogy nána, Domoszló, Márkáz, békével és barátsággal lép- Abasár, Gyöngyös, Gyön- jünk az új évezredbe.- gyöshalász, Atkár, Csány és Az idei békefutás, amely Hatvan településeket. A 1999. január l-jén Lissza- résztvevők Gyöngyösre 14 bonból indult és december 31- óra tájban érkeznek, és egy én Londonban ér véget, több rövid pihenő után indulnak mátraaljai települést is érint. tovább. Magyarország hatodik alka- " A szervezők remélik, hogy lommal vesz részt, ezen a a millenniumra való tekintetnemzetközi eseményen, . tel áz idén több békeszerető amely hazánkban július 28.-és ember csatlakozik a futók né- augusztus 5. között hat útvo- pes táborához. (juhász) Gyöngyösiek a Hatvani Expón A közelmúltban nyolcadik alkalommal megrendezett Hatvani Expón - ahogy a korábbi években megszokhattuk - jelén voltak Gyöngyös és körzete kiállítói is. Az egyik legnagyobb sikert a Ford Szeleczky standja aratta, ahol az autómárkák szerelmesei megcsodálhatták a legújabb modelleket is. FOTÓ: T. o. Szükség van a gazdák összefogására A nagy mennyiségű csapadék nem kímélte a szőlőtáblákat sem . GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE.- A mátraaljai szőlőtáblák is megsínylették az idei nagy mennyiségű csapadék lehullását. Vannak területek, ahol áll a víz, más helyeken pedig az áradat vagy elvitte a földet, vagy hordalékkal és iszappal borította el a sorokat. A károkról púzás Zoltán (képünkön), a Mátraaljai Hegyközségi Tanács titkára tájékoztatott.- A két hullámban érkezett bőséges csapadék jelentős eróziós károkat okozott a történelmi borvidéken - szögezte le a vezető. - A tartósan víznyomásos helyeken az ültetvények gyökérszerkezetének levegőt- lensége miatt sárgulás és fürtritkulással járó termésvesztés következett be. A hegyvidéki szőlőterületeken pedig a csapadék talajelhordó hatása érvé- • nyesült leginkább.- Felmértük a károkat, ám sajnos a számok naponta változnak, méghozzá felfelé. A júniusi esőzések elsősorban Abasár, Márkáz és Visonta térségében tettek károkat. A mostani „égi áldás”- már elérte a borvidék nyugati részét (Gyöngyösoro- szi, Gyöngyöstarján, Gyöngyöspata), sőt érintette a hatvani körzetet is. Megelőzni sem lehet az effajta károkat, ugyanis ilyen méretű természeti csapásra, ekkora mennyiségű csapadék hullására képtelenség felkészülni. Az árokrendszerek kiépítése pedig finahszírozha- • tatlan, ugyanakkor a gépek munkáját is akadályozná. A szakember árról is tájékoztatott, hogy komoly növényfertőzés még nincs a térségben, de a veszélye hatalmas méretű lehet. A kórokozók teljes skáláját már regisztrálták, ám gépekkel megközelíthetetlenek az ültetvények.- A légi növényvédelem megszervezése lehet a. legbiztosabb megoldás - tette hozzá. - Ez azonban nem egyszerű a tulajdoni szerkezet szétfórgácso- lódása miatt, sőt a gazdák egy része feleslegesnek ítélte. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is átérezte a helyzet súlyosságát, s próbálnak központi támogatást kérni. Ugyanakkor a borvidék gazdáinak összefogására is nagy szükség van. Fáczári Attila Figyelembe veszik az észak-magyarországi régió igényeit Idegenforgalmi képzés tanszállóval GYÖNGYÖS - A Gödöllői Agrártudományi Egyetem kihelyezett karán a mezőgazdasági képzés mellett már évek óta foglalkoznak olyan szakok kialakításával, amelyek a végzett hallgatók esetében kedvezőbb és nagyobb lehetőségeket biztosítanak az elhelyezkedésnél és a pályakezdésnél egyaránt. Ismerve az észak-magyarországi régió igényeit, s hogy a Budapest-Balaton térség mellett hazánk legjelentősebb turisztikai övezete, így. a szállodák és vendéglátóegységek mellett fejleszteni kell a közgazdasági szakemberképzést is:-Ezért terveink szerint már 2000-ben szeretnénk megkezdeni az oktatást az idegenforr galmi és szálloda szakon - tájékoztatott dr. Wachtler István, a GATE Mezőgazdasági Főiskolai Karának oktatási főigazgató-helyettese. - Igaz, már hat éve a gazdasági szakon elindítottuk a turisztikai képzést, de ez most kibővített formában átkerül a gazdálkodási szakra. A tervezet megvalósításáig még sok munka vár a szervezőkre, ám a tanszék személyi és tárgyi feltételeinek kialakítása folyamatban, van. Ennek ellen-' őrzését, valamint a tanterv kidolgozását és az akkreditáció előkészítését a világszerte elismert spanyol származású idegenforgalmi szakember, 'Martinez Luis Jose végzi, aki a jövőben a tanszék vezetője is lesz. Az érdemi munkában az elméleti ismerétek mellett nagy szerepet kap a gyakorlati képzés, ezért pályázati úton nyert támogatásból - az Almásy Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola kollégiumi épületét átalakítva - tanszállodát is építenek. Juhász Marianna Gyöngyösön július. 18-ig a • Fő téri Kígyó Gyógyszertár, 19-től 25-ig pedig a Hanisz téri Richter Gyógyszertár tart ügy eletet. Nyári Színházi Esték. Ma •este nyolc órakor .a megalakulásának 45. évfordulóját ünneplő Gyöngyösi Játékszín előadását láthatja a közönség a Mátra Művelődési Központban. Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát mutatják be Jankovits Jenő rendezésében. A Gyöngyösi Műhely tagjainak közös kiállítása július 31-ig tekinthető meg a Fő téri Tourinform Galériában a hétfői napok kivételével. Visontán, a Mátrai Erőmű Rt. orvosi, rendelőjében július 20-án nyolc órától délig tartanak véradást. Két napra rá, azaz csütörtökön pedig a Pipis-hegyi Vishay Hungary Kft. rendelőjében várják a donorokat í0-től 14 óráig. Gyöngyösön, a József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium ad otthont július 19. és 22. között a V7. Országos Kollégiumi Diák- találkozó rendezvényeinek. Vetélkedés a földeken. Július 24-én regionális ( várhatóan három .megyére szóló) szántóversenyt rendeznek Taspusztán, s annak környékén. Mátraszentimrén ma a Hotel Nórádban folytatódnak a szlovák gasztronómiai napok. Az érdeklődők megízlelhetik a speciális ételeket, többek között a szlovák bablevest és a sztrapacskát. Adács. A Zéta kulturális folklór-csoport egyhetes vendégszereplésen vett részt a németországi Hannoverben. A fesztiválon nemcsak megyénket’ hanem Magyarországot is képviselték. Nyári szünet. A Gyöngyösi Városi Televízió augusztus 15-ig - felújítások miatt szünetelteti adását, A képújság és a teletext azonban látható a képernyőn. Meseházikó - nyáron is GYÖNGYÖS - Á Mátra Művelődési Központban működő Meséházikó gyermek-szíhját- szócsoport idén márciusban tartotta alakuló megbeszélését, és az 1998-99-es tanévben folyamatosan szervezett énekes és táncos foglalkozásokat az általános iskolák második, harmadik és negyedik osztályos tanulói számára.. A játékos találkozók a tanulók beszédtechnikája és színpadi mozgása mellett elősegítik a diákok kreativitásának kibontakozását is. A Meseházi kő-csoport a nyári szünidőben is gondol a tehetséges, szorgalmas és játszani vágyó kisdiákokra. Ezért augusztus 24-én (kedden) 9-13 óráig ismét színpadi foglalkozást tartanak a csoportvezető Püspöki Győző tanár irányításával. ' (j. m. ) Apróhirdetését telefonon is feladhatja. Gyöngyösön: 37/311-697 VÉDEKEZZEN A REPÜLŐ ROVAROK ELLEN MOLNÁR ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA. SZÚNYOGHÁLÓK! | - rolós /ablakra, fix/ ablakra, tolóajtó, & | nyílóajtó, elhúzható rugós ajtó. f Ezenkívül: ~ |- redőnyök, reluxák, harmonikaajtók, I szalagfüggönyök, napellenzők, ALU-redőnyök. | HÍVJON, MEGLÁTJA MEGÉRI! TEL.: 20/9436-955, 20/9523-319 37/310-136 REDŐNY JAVÍTÁS Szőrme és bőrüzlet ÚJ* Gyöngyös, Török Ignác u. 6. MEGÚJULVA-KIBŐVÜLVE!- Bőrruházat, táskák- NŐI DIVATÁRU- Függönyök- Bútorszövetek. Fürdőruhák nem csak fiataloknak! Ny: H-P 10-18 Sz 9-13-ig 1 Gyöngyösön a Kolping-házban német és angol nyelvű nyári tábort szerveztek ezen a héten. A városban már két éve működik a The Kids Club' és a Der Kinder Club. Tóthné-Ujvári Rita tanárnő-elmondta, hogy egy nemzetközi nyelvmozgalom részeként.rendezik a foglalkozásokat. Mint az felvételünkön is látható, gyakran a szabadban és játékosan •ismerkednek meg a gyerekek az idegen nyelvekkel. ' fotó: fáczán Attila