Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-16 / 164. szám
6. oldal Körkép 1999. július 16., péntek Hannoverben lerakták a jövő évben megrendezendő EXPO 2000 világkiállítás önálló magyar pavilonjának alapkövét. A mintegy húsz méter magas létesítmény Vadász György Kossuth- és Ybl-díjas építész tervei szerint épül. Felhagytak a tüntetésekkel a te- heráni diákok, de nem mondtak le követeléseikről: a rendőrfőnök eltávolításáról, két rendőrvezető bíróság elé állításáról és társaik holttestének kiadásáról. Az egyetemisták szerint az összetűzésekben legkevesebb öt személyt megöltek, amikor a rendőrök és a szélsőséges muzulmánok a békésen tüntető diákokra támadtak. Moszkva üdvözli, hogy a lett elnök nem írta alá a törvényhozás által egy hete elfogadott nyelvtörvényt és azt átdolgozásra visszaküldte a parlamentnek. „Most ismét a törvényhozókon a sor, hogy végrehajtsák azokat a módosításokat, amelyek biztosíthatják a lakosság csaknem felét kitevő kisebbségek törvényes jogait” - hangsúlyozza a nyilatkozat. Becsben a Rudolf Schuster szlovák elnökkel folytatott tárgyalásokon ismét szóba került: Pozsony a korábbi ígéretek ellenére sem zárja be a Jaslovské Bohunice-i erőművet. Az osztrákok feltehetően Pozsony ezzel kapcsolatos magatartásától teszik majd függővé, hogy az EU decemberi helsinki csúcsértekezletén hogyan viszonyulnak Szlovákia csatlakozási törekvéseihez. Bevándorlók. Az idei év első felében 2499 személy kapott magyar állampolgárságot, közülük 1445-en Romániából települtek át. A Romániából érkezők után a Jugoszláviát elhagyók száma volt a legmagasabb, ők 444-en vannak, majd az Ukrajnából áttelepülők következnek, 299-en. Szemétre szánt iratok. A Postabank Értékpapír Rt.-től kikerült és a fóti szemétégetőnél megtalált iratok majdnem száz százaléka a júniusi megsemmisítésre szánt, és a szemétégetőbe kiszállítandó iratanyag volt - áll a pénzintézet közleményében. A fellelt papírok nem egészen egy százalékát teszik ki a frissebb keltezésű dokumentumok. A személyes felelősség megállapítására július 5-én elrendelt belső vizsgálat jelenleg is tart. Új kapu a Dunán. Olyan kikötő kezdi meg működését Baján, amely nemcsak a város, hanem a régió, s azon túl az egész ország fejlődését szolgálhatja - mondta Orbán Viktor csütörtökön a bajai Ro-Ro kikötő első egységének ünnepélyes átadásán. A miniszterelnök rámutatott: minden feltétel adva van ahhoz, hogy ez a Duna-parti város a folyami hajózás délkeleteurópai kapuja legyen. Rugóvá ismét Koszovóban Indulhatnak a magyar KFOR-erők Románián át Csütörtökön megérkezett Pristinába Ibrahim Rugóvá, a koszovói albánok mérsékelt vezetője, aki családjával együtt május eleje óta tartózkodott külföldön, és most Szkopje érintésével utazott haza. Az egyoldalúan kikiáltott „Koszovó Köztársaság” elnökének és a Koszovói Demokratikus Szövetség vezetőjének hazatérése alkalmából az ENSZ missziójának pristinai székháza előtt mintegy ezerfős tömeg verődött össze. Ibrahim Rugóvá előzőleg a szkopjei repülőtéren felolvasott nyilatkozatában kijelentette: eljött az idő a hazatérésre. A legfontosabb célok közé a tartomány gazdasági és demokratikus megújítását, valamint a nemzetközi közösség támogatását sorolta. A mérsékelt albán vezető mintegy három hónapos távoliét után tért vissza a válság dúlta tartományba, ahonnan Belgrad engedélyével május elején családjával együtt külföldre távozott. Hazatérésével ismét többpólusúvá válhat a koszovói albán politikai színtér, amelyet az elmúlt időben a szakadár mozgalom radikális szárnya uralt. Ugyancsak a koszovói béketeremtéssel kapcsolatos az a hír, hogy a román kormány határozatban engedélyezte a magyar KFOR-erők romániai áthaladását. Ennek megfelelően a magyar katonák július 16-án megkezdhetik útjukat Koszovóba Románián át. Ünnepel a szultán. Hasszanal Bolkiah, Brunei uralkodója - a világ leggazdagabb embere - 53. születésnapján lépked el a tiszteletére fölsorakozott gárdisták előtt. Országa egyike a legdinamikusabban fejlődő államoknak. fotó: fes/reuters Ehud Barak repülőrajtja Egy magas beosztású izraeli tisztviselő bejelentette, akár azonnal folytatódhatnak Szíriával az 1996-ban felfüggesztett tárgyalások, ha Damaszkusz is úgy akarja. Szíria azt szeretné, ha a megbeszélések ott folytatódnának, ahol több mint egy évtizede megszakadtak. Az új izraeli miniszterelnök már kormányzásának első hetében sort kerített egy izraeli-palesztin csúcstalálkozóra, és különleges kötésű Koránnal ajándékozta meg politikustársát. Arafat pedig, aki soha nem volt híján a színpadias gesztusoknak, ajkához emelte a szent könyvet és ünnepélyesen megcsókolta. A most Washingtonban tárgyaló Ehud Barak, aki eleinte bizonytalankodott a kormány- alakítással, úgyszólván repülőrajtot vett hivatalba lépését követően. Már személyes megbeszélést folytatott az egyiptomi elnökkel, az első számú palesztin vezetővel, Jordánia uralkodójával, és küszöbön áll összejövetele a marokkói királlyal. Egy Barak-Asszad megbeszélésig még eltelhet bizonyos idő, de a szigorúan ellenőrzött damaszkuszi sajtó viszonylag pozitív hangvétele, a jóakarat kölcsönösen felbocsátott léggömbjei jelzik a biztató kilátásokat. Szíria mindamellett azt sem ellenzi, hogy Izrael megtartsa előzetes figyelmeztetésre szolgáló radarállomásait a Golan-fennsíkon az izraeli csapatok kivonásáról szóló biztonsági megállapodás értelmében. Barak kezdeti sikereire mi sem jellemzőbb, mint hogy még Teherán irányából is volt némi tapogatózás, például egy olyan megállapodás érdekében, hogy egyik ország sem használja elsőként a másik területét is elérő föld-föld rakétákat, valamint nem látja el azokat vegyi, biológiai, nukleáris töltetekkel. A közeljövőben ennek aligha lesz folytatása, miután az iráni belharcok során kedvelt érve a keményvonalasoknak, hogy a reformerek úgymond összejátszanak az amerikaiakkal és az izraeliekkel. Barak pozícióját erősítheti, hogy az eddigi legnagyobb támogatással, közvetlen választással jutott a miniszterelnöki székbe, s hét párt támogatásával széles koalíciót tudhat maga mögött. Maga a kormányfő Izrael legtöbb háborús kitüntetéssel rendelkező tábornoka, és minisztertársai között további öt, csaknem hasonlóan „kidekorált” tábornok található. Figyelemre méltó, hogy külön találkozott a telepesek, valamint a Golan-fennsíkon élők képviselőivel is. Réti Ervin Uj parancsnok a honvédségnél Augusztus 1-jétől Fodor Lajos altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai helyettes államtitkára lesz a Magyar Honvédség parancsnoka és a vezérkari főnök, amennyiben Göncz Árpád köztársasági elnök a kinevezést jóváhagyja - jelentette be Szabó János honvédelmi miniszter. Fodor Lajos Végh Ferenc vezér- ezredestől veszi át a hadsereg irányítását. A miniszter közölte, hogy csütörtök reggel tájékoztatta Fodor Lajost a vezérkari főnökkel és parancsnokkal szembeni elvárásokról. A helyettes államtitkár ezek áttanulmányozását követően döntötte el, hogy elvállalja a felkérést. A honvédelmi tárca vezetője beszámolt arról is, hogy a nap során megbeszélést folytatott Végh Ferenccel, aki a találkozót követően Jókedvűen, derűsen távozott”. Ez is mutatja, hogy alaptalanok a Magyar Szocialista Párt vádjai, miszerint kényszeritették a hadsereg parancsnokát a távozásra, mutatott rá a miniszter. Szabó János szólt arról is, hogy egy új kormányhatározat értelmében kisebb létszámú, ütőképesebb, mozgékonyabb és fmanszírozhatóbb hadsereget kívánnak létrehozni. Ennek részleteiről a miniszter nem kívánt szólni, csupán azt közölte, hogy tíztagú bizottság dolgozza ki az alapelveket. Fodor Lajos szerint a honvédelmi miniszter azt várja az új vezérkari főnöktől, hogy képes legyen megérteni azokat a politikai döntéseket, amelyeket a Magyar Köztársaság kormánya az ország biztonságából és a szövetségi kötelezettségekből fakadóan hoz. Fontos továbbá, hogy ezekhez a feladatokhoz az új vezető fel tudja sorakoztatni a Magyar Honvédség teljes vezérkari állományát - tette hozzá. Elszámolt kampánypénzek Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) javasolja a választási eljárásról szóló törvény módosítását a kampánypénzek elszámolásának javítása érdekében. A számvevőszék tegnap hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amely a tavalyi parlamenti választásra fordított pénzeszközök felhasználásáról készült. Az 1998-ban megtartott választásokon induló 26 párt, illetve jelölő szervezet közül egyetlenegy sem lépte át a törvényben megengedett - fejenkénti 1 millió 25 ezer forint - összeghatárt. Az egyetlen független képviselő, Kupa Mihály viszont 136 ezer forinttal többet költött kampányára a törvényben megengedett keretnél. Á jelentés szerint a túlköltekező képviselő már be is fizette a központi költségvetés számára a többlet kétszeresét kitevő büntetést. Az ÁSZ kifogásolja, hogy a választási törvényből nem derül ki, hogyan és milyen mértékben kell figyelembe venni a kampányhoz nem pénzben nyújtott támogatásokat - például az ingyenes hirdetési lehetőségeket - a választási források és kiadások között. Jogi szabályozás hiányában az ellenőrzés elfogadta: csak az minősül kampányköltségnek, amit a párt annak minősít és ami az elszámolási határidőig a párt számviteli nyilvántartásában megjelent, illetve átfutott. Több párt is úgy értelmezte, hogy nem kell a beszámolóban szerepeltetni azokat a kiadásokat, amelyeket - nem a párt nevére kiállított számla alapján - a párt jelöltjeinek kampányára harmadik személy fizetett ki. A sivatagosodás oka Német kutatók szerint a Föld legsivatagosabb vidéke, a Szahara nem az ember „rablógazdálkodása” miatt vált terméketlenné, hanem bolygónk pályájának kisebb módosulásai miatt. Klímakutatók, meteorológusok immár több évtizede próbálnak magyarázatot találni a szembetűnő éghajlati változásokra. Kétségtelen, hogy az erdők pusztulása, a környezet freongázokkal való szennyezése már eddig is érzékelhető következményekkel járt. Tudósok azonban újabban kétlik, hogy olyan természeti katasztrófával van dolgunk, amelyet a felelőtlen környezetrombolás váltott ki. Tudományos körökben gyakran emlegetett nézet, hogy az afrikai táj például a talaj kizsigerelése nyomán vált pusztasággá. Potsdami klímakutatók szerint viszont glóbuszunk keringési pályájában kétszer is apróbb változások történtek. Az egyik a körülbelül 6700-5000 évvel ezelőtti időszakban ment végbe, és egy jóval komolyabb változás zajlott le Földünk égi pályáján 4000-3600 évvel ezelőtt. A kisebb mértékű módosulások is nagy hatású változásokkal jártak; emiatt Afrika Egyenlítő feletti vidékén forróbbak lettek a nyarak, szárazabb lett a klíma, és néhány évszázad alatt szinte teljesen kipusztult a vegetáció. Arra még nem találtak magyarázatot a kutatók, hogy vajon a bolygómozgást mi zavarhatta meg az említett két időszakban. FEB ügyes nmmmmM ........................ . ........... ...........: JU LIUS 16-TOL KAPHATÓ az ügyes KORÉ POÉNOS REJTVÉNYLAP 7. SZÁMA MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK PÉNTEKEN 17 rejtvényt, 14 poént : és dupla nyereményt Kínai A család minden tagjának szól! A televízió - és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás-előrejelzést orvosi tanácsot, rejtvényeket és rengeteg olvasnivalót is tartalmaz. Már szombaton kérje az újságárusoktól!