Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-29 / 123. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1999. május 29., szombat „Kruzlics engem úgy segéljen” Végh Antal beszél új regényéről Könyvbemutató Budán, régimódi csinnadrattával. A Kékgolyó étterem a Déli pályaudvar szomszédságában van. Azért invitálták ide az érdeklődőket, mert sokan közülük vidékről, elsősorban az író szűkebb pátriájából, Szatmárból jöttek, s így könnyebben találtak a színhelyre. Vezető irodalomtörténész és volt miniszter méltatja Végh Antal negyvennyolcadik kötetét. A romániai Szatmárból érkezett barát pedig szilvapálinkát nyújt át az ünnepeknek. A menü húsleves, sok tésztával, és marhapörkölt, petrezselymes krumplival. Majd „természetesen” szatmári almából készített kompótot kap a mintegy százötven főnyi vendégsereglet. A szatmári témájú könyv ürügyén egy falatnyi Szatmár szorult a fővárosba.-A „Kruzlics engem úgy segéljen ” egy trilógia második kötete. Miért csak most, a 66. évében szánta rá magát, hogy megírja a negyvenes éveket?- Ezernyi más témával foglalkoztam, ez igaz, de mindig csak ez izgatott. Korábban viszont nem írhattam meg, miként is éltem át az orosz csapatok bevonulását a szülőfalumba, Jánkmajtisra. Ezt örökítettem meg tavaly, az Azt mondta, hogy igyi szudá című regényben. Most, a második kötetben meg azt, hogy 1944 végén, 1945 elején szatmárnémeti diákként hogyan éltem meg a román állam berendezkedését a túlnyomórészt magyarok lakta városban. Egy irodalomtörténész úgy fogalmazott, hogy Végh Antalt a megszállás érdekli. Az, hogy 1944. március 19-én a németek, '44 őszén az oroszok foglalták el Magyarországot, most meg az, hogy nagyjából ezzel egy időben a román köz- tisztviselők miként foglalták el a magyar Szatmár keleti részét. A szívemből beszélt, tényleg az emberi lélek megszállása érdekel. A trilógia utolsó kötetében, a fehér- gyarmati diákoskodásom ürügyén azt szeretném megírni, hogy a Rákosi-féle vezetés miként foglalta el a vidéki Magyarországot.- Mit vár a „Kruzlics engem úgy segéljen"-tói?-Elismerést. A szatmáriak vagy a csillagos égbe visznek, vagy a pokolba. De el fogják olvasni, az biztos. Az a nemzedék, amelyik benne volt ebben a világban, magára ismerhet.- A könyvpremieren nemzedéktársai felhívták a figyelmét néhány pontatlanságra.-Amikor írtam a regényt, minden mondatát újraéltem. Közben olyan összefüggésekre jöttem rá, amelyek ötven éve eszembe se jutottak. Amikor például románul beszélgettünk a gimnáziumban. Voltak dolgok, amiket kitaláltam, aztán azon vettem észre magam, mintha átéltem volna őket. Muzsnay Árpád barátom, a szatmárnémeti helytörténész bizonyára szét tudja majd választani a két réteget. De hogy mi történt bennem, a tizenegy- tizenkét éves gimnazistában, azt csak én tudom. Ha vannak ténybeli vagy nyelvi pontatlanságok a könyvben, azokat majd a második kiadásban kijavítom.- Annyira bizakodó, hogy a második kiadásban is gondolkodik?-A könyvkereskedők már tízezer példányra jelentették be igényüket.- Tízezer példányt sikernek vél az a magyar író, aki országos csúcstartónak számít a szakmájában? Akinek egyik focikönyve háromnegyed millió példányban jelent meg?- Húsz éve. Azóta a könyvpiac összeomlott. Egyébként is, az a könyv nem szépirodalom volt, hanem a fociról szólt.-Miért, a Fradi-könyve, a 47. kötete hány példányban fogyott el?-Eddig húszezerben. De még keresik.-Most megjelent regényében tetszik, hogy egy kiskamasz nézőpontjából láttatja a kor történéseit. És nem tetszik, hogy a hatvanhat éves író is beviszi a szövegbe a maga utókori szempontjait.- Csak nem gondolja komolyan, hogy az Anti gyerek szemléletmódjából hiányzik Végh Antal írói rafinériája?-A regénybeli Anti gyerek nem olyan naiv, mint amilyennek látszik?- Ha annak látszik, akkor én ezt dicséretnek veszem. Ez ugyanis azt jelenti, hogy sikerült belőle kihoznom azt, amit belegondoltam.- Vajon mi történt volna, ha ez az Anti gyerek Szatmárnémetiben maradhat és elvégezheti a gimnáziumot?-Leérettségizett, majd hazaszökött volna Magyarországra.- Mi maradt az egyéves kalandból?- Korábban a nyitottság az erdélyi irodalom iránt, most meg ez a regény.- A trilógia harmadik kötete lesz a 49. könyve?- Nem, az ötvenedik lesz.- Hogy-hogy?-Úgy, hogy készen van a negyvenkilencedik. A címe az, hogy Megmondom őszintén. Politikusokról készítettem portrésorozatot, Deutsch Tamástól Thürmer Gyuláig.- Hány kiadásra számít?- Remélem, nem tiltják be.-És mikor jelenik meg a félszázadik kötete?- 2000-ben.- Gondolkodott-e már azon, hogy mi marad meg a huszonegyedik századra Végh Antal ötvenkötetes életművéből?- Vagy tíz könyv. Az Erdőháton, Nyíren című szociográfia, amely a Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg. A Nincs béke az almafák alatt című esszégyűjtemény a szatmári emberekről és a magyar mezőgazdaságról. A Miért beteg a magyar futball? és a Gyógyítóatlan című focikönyvek, amelyeknek a példányszáma elérte az egymilliót. A Könyörtelenül című dokumentumregény a balassagyarmati túszdrámáról, amelyből film is készült. A Fekete szivárvány című regény, amelyben egy magamfajta falusi tanító átéli 1956-ot. És persze, a mostani trilógia, amelyből még nincs készen az utolsó kötet.- Ez csak kilenc.-Aki kíváncsi lesz rám a következő évszázadban, bizonyára fellapozza majd az Akkor is, ha egyedül maradok című interjúkötetet, amelyben magamról vallók. Nem regényben, nem novellában, hanem kendőzetlenül.-És a jövő századbeli diákok melyik könyvét forgatják majd?- Semelyiket. A középiskolások nem fognak szépirodalmat olvasni. Csak nyugdíjas mérnökök és megszállott huszonévesek veszik majd kézbe a könyveimet. A politika elveszi a teret az irodalomtól.- Elégedett az életművével, az írói sorsával?- Sokáig csak arra gondoltam, hogy egykötetes író leszek. Amikor aztán megjelent az első könyvem, azt gondoltam, hogy kétkötetes író leszek. A huszonötödiknél meg arra, hogy na, még kettő-három könyv kikerül a toliam alól. Önmagamhoz képest ezt az ötvenet iszonyatosan nagy teljesítménynek érzem. Az már külön öröm, hogy ezért az életműért egy kitüntetést se kaptam. Ez ugyanis azt jelenti, hogy független maradtam a politikától. Zöldi László A kristálykék Adria békéje Egy a programválasztékból: pihenés Rab szigetén Csak a térképre kell nézni, és adja magát a választás: tengerből hozzánk legközelebb az Adria van. Jöhet a tervezés, csak hinni kell a nyilatkozatnak: „Horvátország teljesen biztonságos, a turisztikai célok korlátozás nélkül megközelíthe- tőek, s ezért minden állami szerv garanciát vállal” - mondta Ivan Herak horvát idegenforgalmi miniszter Budapesten. Csak hát a NATO délszláv akciója árnyékában kell a közvetlen élmény: a béke szimbólumának, a kéknek kristálykék övezetéből. A mezőkövesdi Utas Tours szakmai körútját a kínálat bemutatásán túl nem titkoltan két- ségoszlatónak is szánta. Az adriai nyaralás jegyében utazási irodák programajánlói és újságírók részére szervezték meg a tapasztalatszerzést. Autóval fél nap sem kell, hogy az ember Rijeka felé ereszkedve először pillantsa meg a végtelenbe tűnő víztükröt. A fáradtságot feledtető, kávéval felérő friss tengeri fuvallatnak és a part látványának közvetlen élménye Opatija sétányain éri a főúttól letérőt. A szállodasor felkészültsége már most megbirkózna a vendégrohammal. A víz azonban még csak „kóstolgatja” a bátrabb németeket. Az éledő teraszokról jó pillantást vetni a zsúfolt yacht-kikötőre, megéri a sétát a botanikuskert növényritkaságainak - például a parafának - a szemrevételezése. Az Isztriai-félsziget egyik csendes öble Rabacnál sekély vizével a természet ajándéka. Hotelek, apartmanok várják itt a gyermekes családokat. A nyugati oldalon Porecs - noha 12 ezer 500 az állandó lakosainak száma - főszezonban 110 ezer tengerparti nyaralót képes fogadni. Többek között a Kék Laguna szállodalánc - nyugati bankok finanszírozta - felújított épületeiben. Ahol a fátyol-vízesés szinte a szobákig ér. Hívogató a sportcentrum, az édesvízi medencék sora, az aprókavicsos és sziklás tengerpart, az átlátszóan tiszta tenger. Délnek fordulva a Limski- fjord kényszerít kerülőre. A félszigetbe mélyen benyúló hasa- dék vizén egykoron a kalózok jutottak el rejtekhelyükre. Akik talán épp olyan háromárbócost is kifosztottak, mint amely ma Rovinj kikötőjében számít turista-látványosságnak. A Kor- csulán született nagy utazó, Marco Polo nevét viselő, csupa fából újjáépített hajó rendre a fedélzetére vesz idegeneket, és kifut velük a nyílt tengerre, ha a történelmi városka templomának csúcsán a forgó széljelzőként funkcionáló védőszent a horgonyfelhúzás irányába mutat. A közelben Vrasar szálloda kapacitása is jelentős. A futball iránt fogékonyak figyelmét az sem kerüli el, hogy mindenütt gondozott focipályák vannak, amelyeken már apró gyerekek szeretnének Davor Suker nyomdokaiba lépni. A távolságok nem túl nagyok. Krk szigetére szárazon vezet út az 1430 méter hosszú, középen 210 m magas, nagy ívű hídon át. A hídvám 12 kuna személykocsinként (1 DM = 3,8 kuna). A legnagyobb horvát szigeten a fogadtatás gyönyörét nemcsak a rakija adta, hanem a tömény italt népviseletben kínáló asszonynép is. A Hotel Drazsica - a „főváros” egyik jegyzett szállodája - idei második főszezonja szilveszterre esik. A 2000. év köszöntésének nemzetközi programjához 40 magyart látnak szívesen. A rántott tintahal és a fényűző környezete miatt felejthetetlen a malinskai Hotel Palace. Komppal egy ugrás Rab szigete, ahol kezdik „kicsomagolni” a télen itt tárolt yachto- kat, motorcsónakokat, lakókocsikat. Közben érkezik a szárazföld felől az utánpótlás. A 3500 lelkes szigetközpont kikötői benzintkútjánál sorban állnak a vízi járművek. A vendéglők teraszain már előszezonban is tisztes a nyüzsgés. A sziget lopári része a Balaton déli oldalát idézi, alig mélyülő homokos partszakaszával. Horvátországról az első benyomások azt sugallják, hogy az idegenforgalmából (is) él, s nem lehet kétséges: békés hétköznapjaival a visszatérő vendégekért dolgozik. Csak tudjuk megfizetni. Budavári Sándor Restaurálták az Utolsó vacsorát A csütörtök esti ünnepélyes átadás után péntektől már a nagy- közönség is eredeti szépségében szemlélheti Leonardo da Vinci nevezetes falfestményét, az Utolsó vacsorát. Huszonegy évig tartó restaurálás eredményeként állították helyre a milánói Santa Maria déllé Grazie templom kolostorának refektóriumában lévő seccól, amelyet a végleges eltűnéstől mentett meg a Pinin Brambilla Bárdion főrestaurátor vezette csoport. Ennek eredményeként az apostolok eddig kifejezéstelen ábrázatán immár érzelmek tükröződnek, jól látható az ablak mögötti panoráma, a bal oldali falon a flamand stílusú faliszőnyegek sora. A sajátos technikával készült faliképet a munka alatt is láthatták a látogatók, de csak az állványzat mögül. A pótolhatatlan remekmű védelme céljából a jövőben szigorúan korlátozzák a látogatók számát: egy-egy alkalommal legfeljebb 25 érdeklődőt engednek be a terembe, s a bejáratnál olyan üvegajtót szerelnek fel, amely a látogatók számának szabályozásán kívül kiszűri a fényt, a port, a szeny- nyező gázokat is. Munka közben megerősítést nyert, hogy a Leonardo alkotásának hitt kazettás mennyezetet és a faliszőnyegeket az 1700-as években kétszer is teljesen átfestették. A restaurálás egy másik meglepetése, hogy Máté apostol haja nem fekete, hanem vörösesszőke. Mióta felgyógyult Mióta felgyógyult, először ment ki a házból. Már nem is emlékezett a külső világra. Félve tekintett ki a tágra nyílt ajtón, s erejét megfeszítve az utcára lépett. Félelem és egyben meglepődés tükröződött az arcán. Ilyen volt régen is, amikor még egészséges volt, vagy tényleg eny- nyire megváltozott a körülötte lévő világ? Ijedten nézi a felé tartó hatalmas teherautót. Behunyja a szemét. Hirtelen leperegnek előtte újra „azok” a percek! Néhány pillanat alatt újraéli azt a szörnyű délutánt. Egész testében megremeg, mikor a hatalmas gépezet elhalad előtte. Legszívesebben ki se nyitná többet a szemét. így a sötétben biztonságban volt, és minden leegyszerűsödött. Éles kürtszó hasított a fülébe, s a hirtelen világosság megszédítette egy pillanatra. Megpróbálta összeszedni magát. Tudta, érezte, hogy most el kell indulnia. Hosz- szú út áll előtte, s ezt egyedül kell megtennie. Átkelt az úttesten, s megindult a város felé. Nagyon régen volt már az, amikor utoljára járt itt, mégis jól emlékezett az útra, miután gondolatban sokszor végigjárta, s elképzel te maga előtt. Milyen hangosak az utcák! És ez a tömeg! - gondolta magában, s lehajtotta a fejét. Nem mert az emberekre tekinteni. Úgy érezte, mindenki őt figyeli, és őt neveti. Pedig senki nem figyelt már rá. Régi barátai is elmentek mellette, de azt is tudta, a többiek szintén megváltoztak. A kirakatokat nézegette, de nem az ott lévő tárgyakat látta benne, hanem saját magát és a mögötte elhaladókat. Figyelt és hallgatott. Már nem értette ezeket az embereket. Mindenki siet valahová, nincs idejük még egy kedves szóra sem. Egy csokoládépapír suhan a földre, közvetlen a lába mellé. Felnéz, s látja a fiút, aki az édességet majszolva gúnyosan ránevet, s gyorsan odébb áll. Sokáig néz a távolodó alak után, s eltöpreng, vajon mi volt az a gyűlölet, amit a szemében látott. Kihez szólt, mi válthatta ki? Egyre mélyülő gondolataiból hangos nevetés rázza föl. Egy ölelkező pár halad felé. A fiú szemében ott a tűz, a szerelem, de a páiján csak a kaland és a nagyravágyás látszik. Már az érzéseket sem tisztelik. Még ebből is játékot csinálnak. Újra az üveglapra tekint. Úgy érzi, az nem hazudik. Bár csak egy képet mutat (azt is fordítottan), mégis jobban bízik benne, mint az emberekben. Pár percig még mozdulatlanul áll, s rejtett titkokat fürkész, majd hirtelen megfordul, s továbbhalad. Ma mindent újra meg kell ismernie... Fel akaija fedezni a múltat, s meg akarja érteni a jelent. Maga sem tudja miért, de nem foglalkozik a jövővel. Talán azért, mert nincs is. Megkönnyebbül. Hisz akkor nem kell ebben a számára érthetetlen és gonosz világban élnie. Szeretne túl lenni mindenen, szépnek s jónak látni mindent... Ahogy egyre előrébb halad, annál világosabb a felismerés - ez lehetetlen! Furcsa! Most csak a rosszat tudja meglátni? Vagy tényleg ennyire csupasz lett ez a mai világ? Mindenhol csak a beton, a piszok, s az üresség. Ott a járdaszegélyen egy kis virág árválkodik. Arra veszi útját, meg akarja csodálni, hogy végre valami szépet s tisztát lásson. Ekkor egy csapat fiatal jelenik meg. Sietve szedi lépteit..., elkésett! Mit sem törődve az élettel, letapossák a „reményét”. Szomorúan néz az elpusztított növény maradványaira. Most már feldereng számára a jövő. Nemsokára őt is így fogják eltaposni, s a sítja fölött növő szirmokat leszakítani... Hisz nem ártott senkinek! Többet várt az élettől, s most csak a csalódások maradtak neki. Hová lett az a világ, amit egykor úgy szeretett. Már a felhők is máshogy haladnak fenn az égen, s a nap sem süt már nevetve a földre. Egy kislány lép oda hozzá rózsáskosárkájával, s ő - talán sajnálatból, vagy mert az elveszett életet látja a száradni akaró növényben - kiválaszt egy fehér szálat. A kislány ugrándozva siet tovább az odavetett pár forinttal a kezében. Irigyli a gyermeket. Neki legalább még az öröm megmaradt. Belehasít ujjába az egyik tüske szúrása. Kis piros vércsepp buggyan ki a megsebzett helyen. Nem dühöng, hisz a növény is érez, s próbál védekezni. Vajon mit érezhetett ez a virág, mikor leszakították a neki életet adó tőről? Az Ó kiáltását senki nem hallotta meg. Nem siettek a segítségére, s nem ítélkeztek a gyilkos fölött. Most úgy érzi, hogy ők ketten már összetartoznak. Közelebb áll hozzá, mint valaha is bárkihez. Saját sorsára ismer, az elkerülhetetlen elmúlásra. Nem foglalkozik többet a külvilággal. Halad a hídon, alatta a folyó fülrengető dübörgéssel árad. Ez legalább tudja, merre megy. De vajon mi kényszenti a haladásra? Hívja valami? Az út végén ki vár rá? Olyan jó lenne, ha őt is várnák! Akkor volna értelme, hogy küzdjön! Kivájt medrében talán évezredek óta hömpölyög a folyó. A víz tudja az irányt, s nem fél a mély, sziklás kanyarulatoktól sem. Bár ő is ilyen bátor és erős lenne. Talán a folyó segít neki! Igen, Ő biztosan megérti. Lenéz a mélységbe. Most már ő is érzi. Tudja, mit kell tennie, és boldog. Életében talán először... S a rózsa lassan aláhullik a mélybe. A gyors hullámokba kapaszkodva eltűnik. De O nem engedi el. Most már soha többé. Elek Eszter
