Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

Vasárnap Reggel 18. szám

1999. május 2. Í¥1 LR] Ez volt a hét A hálapénzre nincs orvosság Hálás és kevésbé há­lás betegek évi 40-70 milliárd forintot csúsz­tatnak az orvosok zse­bébe. Az adományok egy-kétezer forinttól a félmillióig terjednek. A doktorok a Jelenlegi fi­zetésük háromszoro­sáért hajlandóak len­nének lemondani a bo­rítékról, a Hálapénz Bi­zottság szerint viszont legfeljebb a bérek megduplázása lenne indokolt. „Köszönöm, már kávéztam!" - Egy kórházi anekdota sze­rint. néhány évvel ezelőtt még ezzel a felkiáltással uta­sította vissza egy szülő nő 5000 forintos hálapénzét a nőgyógyász. Kollégái ma azt mondják, elfogadják a keve­set is, ám helyzetüket meg­alázónak érzik. Őszülő fejjel, nyugdíjba készülve is csak hatvanezer forint lapul az ál­lamtól kapott borítékban. Ä betegek pedig fizet­nek, sokszor az utolsó fillérjüket adják oda a kórházban a rosszul kereső ápolónőnek, hisz anélkül talán még a gyógy­szer sem érne el az ágyukig. Fizetnek, mert lassan szé­gyen nem adni. A közelmúltban életre hí­vott Hálapénz Bizottság sze­rint évi 40-70 milliárd forint vándorol így a betegtől az orvoshoz. (Ráadásul jólle­het a hálapénz is adóköte­les, mindössze néhány tíz­millió forintnyi adó folyik be az APEH-hez e címen.) Amennyit adni illik* i a háziorvosnál: 500- 2000 1 a gyerekorvosnak: 1000- 2000 1 a kórházi nővérnek: 1000- 2000 ! a szülésznek: 10000-50000 ; a mandulaműtétért: 5000-10000 a vakbélműtétért: 7000-12000 : az epeműtétért: 15000-30000 tüdő-vagy szívműtétért: 30000-90000 * az árak Íon'iíbmi értendők Hetvenmilliárd! Elképesz­tő összeg. És különösen az, ha belegondolunk: a hála­pénz 70-80 százalékát az úgynevezett orvoselit, a gyógyítók tíz százaléka te­szi zsebre. Legalábbis ezt ál­lítja Blasszauer Béla bizott­sági tag. Az orvosetikus szerint a világon másutt is ismerik a beteg „háláját”, ám az több­nyire egy csokor virág, egy üveg ital, legfeljebb egy va­csorameghívás, vagy in­gyen-autójavítás lehet. M indez utólag jár, s nem olyan leplezet­lenül nyilvános, mint nálunk. Amilyen könnyű volt a hálapénzrendszer megho­nosítása, olyan nehéz lesz tőle megszabadulni, véli Blasszauer. Egy szakmai közvélemény-kutatás sze­rint az orvosok csak jelenle­gi fizetésük háromszorosára emelése esetén lennének hajlandóak arra, hogy a bo­rítékot rájuk tukmáló beteg­nek kimondják a bűvös mondatot: „Hálapénzt nem fogadok el!” A 70 milliárdos hálapénz beépítésével a bérük - brut­tó 85 000 forinttal - csak a jelenlegi duplájára emel­kedne. Az alapellátásban, vagyis a háziorvosnál csak a bete­gek 12 százaléka ad borra­valót, általában egy-kétezer forintot. A jobbmódúak gyakran hívják házhoz a gyerekorvost, ilyenkor ha­sonló tarifával illik honorál­ni, hogy nem kellett bemen­ni a rendelőbe. A szakrendelőben, illet­ve az ambuláns kórhá­zi kezelések során a páciensek 38 százalé­ka ad hálapénzt, amely sok­szor kenőpénzként műkö­dik. E nélkül ugyanis lehet, hogy nem kap a beteg kór­házi beutalót, többet kell várnia a műtétre vagy nem százalékolják le. A kórházba beutaltaknak pedig a 60 szá­zaléka fizet. Egy szervátültetés vagy ve­szélyes szívműtét hálapénze akár a félmillió forintot is el­érheti. Igaz, ezért az össze­gért már különszoba is jár, amely jelentősen javítja a lá­badozó beteg életben mara­dásának esélyeit. A Hálapénz Bizottság ha­marosan benyújtja jelenté­sét Gógl Árpád egészség- ügyi miniszternek. Ebben két ellenszert javasolnak majd. Emeljék fel az egész­ségügyiek fizetését, s adjon a társadalombiztosítás ma­gasabb térítést a kórházak­nak és rendelőknek a bete­gek kezelésére. Csakhogy a költségvetés­nek a következő években nem lesz pénze. Aligha kozkázatos megjósolni, a há­lapénz rendszere csak las­san, nehezen számolható fel. K. Cs. Harmadik oldal Pontosítás Furcsán viselkednek mostaná­ban az emberek. A napokban felhívott minket az egyik ro­kon, s könnyekkel küszködve panaszolta, hogy nemcsak a fia, a lánya is értesítést kapott a polgári vé­delemtől, hogy látogassanak el hozzájuk. Mi a fenét jelent ez? - kérdezte a rokon szi­pogva, mire én - minden politikai érzéke­met latba vetve - azt válaszoltam: várjuk ki a végét! És hát persze nekem lett igazam. Másnap láttam a tévében a polgári védelem orszá­gos parancsnokát, aki mosolyogva nyugta­tott meg mindenkit, pontosítva, hogy egy­szerű és tervszerű pontosításról van szó. A kedves behívott bemegy, elbeszélget a pv- ügyintézővel, hogy változott-e a lakcíme, családi állapota, egyebe az utóbbi időben, és már húzhat is a dolgára. Ennyi. Meg még azt is meg lehetett tudni a parancsnok­tól, ha már ott járt az ember, hogy óvóhely az nemigen van az országban, viszont a metróba befér szükség esetén 220 ezer em­ber is,. ami szerintem egy kétmilliós város­ban egészen jó arány, /eztán ha kell, van néhány pincediszkó is, béke van, hadd tán­coljon az a gyerek! Szóval engem megnyugtatott ez a pontosí­tás, hívtam is a rokont azonnal, de mintha a falnak beszéltem volna. Azt mondta, hogy itt van ez a délszláv háború, valahogy nem szereti, ha ilyenkor pontosítanak, szerinte olyan ez, mintha súlyos tüdővészjárvány esetén hívnák be a tüdőgondozóba azzal, hogy megváltozott-e az anyja neve. Úgy gondolom, nincs értelme ilyen föld­hözragadt nézetekkel vitatkozni. Még a ná­lunk járt és szerencsésen haza is érkezett angol futballválogatott kapitánya, Kevin Keegan is szíttá a fogát, hogy ide kellett jönni, azt mondta, hogy ez olyan, mintha Leedsben fociznának, miközben Londont bombázzák. Pontosítanék: Leeds egy kicsit messzebb van Londontól, mint Budapest Újvidéktől. i VR HÁBORÚS HATTER • VR HÁBORÚS HATTER • VR HÁBORÚS HATTER • VR HÁBORÚS HATTER • VR HÁBORÚS HATTÉR • VR HÁBORÚS HATTÉR • VR HÁBORÚS HÁTTÉR i n Németország Franciaország >-A kormány: a NATO egyik legerősebb tagállamaként aktív szerepet játszik a támadások­ban, de békekezdeményezések­kel is fellép. ^Közhangulat: a többség támo­gatja a szövetségesek akcióját. >-Egyéb: a németekben élén­ken él a második világháború­ban a szerbek ellen elkövetett agresszió emléke. [ Görögország Nagy-Britannia Olaszország >-A kormány: a légicsapásokat >-A kormány: veszélyes pálya >-A kormány: egyértelműen >-A kormány: kulcsszerepet egyértelműen, és sokan a szá­Szimitisz szocialista kormányá­támogatja az akciót, és követe­játszik 11 légibázisával. A kom­razföldi bevetést is támogatják. nak. Csak „erkölcsi kötelesség­li, hogy a menekültek térjenek munisták azonban ellenzik a há­^Közhangulat: a többség (70 ből” támogatják a NATO-t. vissza - nemzetközi védelem borút. százalék) a légicsapások mel­>-Közhangulat: a lakosság 92­mellett. >-Közhangulat: a többség el­lett, 30 százalék a szárazföldi 97 százaléka ellenzi az egész >-Közhangulat: kétharmados lenzi a háborút, a baloldal telje­bevetés mellett áll. háborút. többség van a légicsapások, és sen elutasítja. >-Egyéb: Chirac elnök és >-Egyéb: félnek egy Nagy-Albá­■ egyre több ember a szárazföldi >-Egyéb: félnek, hogy az Jospin kormányfő egymás ellen nia létrejöttétől, és attól, hogy a bevetés mellett. amúgy is szegény déli területek­irányuló népszerűségi kam­törökajkú kisebbség autonómiát >»Egyéb: a brit csapatok évekig re további terheket ró majd a pányt csináltak az ügyből. fog követelni. állomásozhatnának a Balkánon. menekültáradat. Csehország >-A kormány: megosztott. Havel elnök a légicsapásokat, Zeman kormányfő a szerbekkel való barátságot erőlteti. >-Közhangulat: a lakosság har­mada támogatná a NATO szárazföldi akcióját is. VEgyéb: Csehországot mind Jugoszlávia, mind a Koszovói Felszabadító Hadsereg részéről érhetné kritika a fegyverszállí­tások miatt. HANGULATJELENTES A NAT0-0RSZÁG0KBÓL ÉS OROSZORSZÁGBÓL Egy hónapja tart a háború a jugoszláv dik-1 és Oroszországban? Ki vacillál, ki ért tátor, Szlobodan Milosevics ellen. Hogyan egyet mindezzel? A londoni The Times rö- vélekednek erről a NATO-tagországokban I vid elemzését hívtuk segítségül. Spanyolország >-A kormány: már csak Javier Solana miatt is egyér­telműen támogat minden NA- TO-akciót. >-Közhangulat: a többség (55 százalék) támogatja, hogy Spa­nyolország részt vegyen a há­borúban, 39 százalék ellenzi. >-Egyéb: érdeke a NATO erő­södése, hogy az észak-afrikai fenyegetésektől védve érezhes­se magát. O Törökország >-A kormány: támogatja a NA- TO-akciókat, menekülttáboro­kat nyitott és a szárazföldi beve­tést sem ellenzi. >-Közhangulat: erős bennük a szolidaritás érzése koszovói muzulmán hittestvéreikkel. >-Egyéb: jelentős érdekkonflik­tusa van a szintén NATO-tag Görögországgal az esetleges szárazföldi csapatok állomásoz- tatása terén is. 6 Oroszország Lengyelország Magyarország Egyesült Államok >-A kormány: a NATO-támadás >-A kormány: egyértelműen >A kormány: Orbán Viktor ide­>-A kormány: Clintonnak fel­azonnali leállítását követeli. To­támogatja a NATO-akciókat. Va­ges. A légicsapásokat elfogadja, hatalmazást kell kérnie a vábbra is aktív szerepet vállal a lószínűleg igent mondana a szá­de a Magyarországról induló szá­kongresszustól a szárazföldi béke megteremtésében. razföldi bevetésre is. razföldi bevetést megvétózná. akcióhoz. >-Közhangulat: az emberek >-Közhangulat: egyre kevésbé >-Közhangulat: a többség (60 ^Közhangulat: a többség döntő többsége elítéli a szövet­állnak a légicsapások mellett, százalék) általában a NATO-akció egyetért a légicsapásokkal, 50 ségeseket, de mind többen is­amióta polgári áldozatok is mellett áll, 31 százalék ellenzi. százalék a szárazföldi beve­merik fel, hogy a jugoszláv ve­vannak. >-Egyéb: a háború következmé­téssel is. zetés az oka a háborúnak. >-Egyéb: a mostani állapotok nyeit, mint Jugoszlávia szom­>-Egyéb: megint fellángolhat a >-Egyéb: Oroszország nagyha­tudatában a hadsereg moderni­szédja, különösen megszenve­harc azok között, akik a NATO­talmi presztízse függ a válság zálását meggyorsítaná a száraz­di. Aggódik az ottani magyar ki­ból való kilépést, illetve akik a megoldásától. földi bevetés. sebbségért. maradást szeretnék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom